Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)
1988-01-15 / 14. szám
Sajtótájékoztató Szentendrén Nőtt a katonai pályára jelentkezők száma Megkérdezik a lakókat is Felkészülés a panel- rehabilitációra lövőre: egységes, nyersanyagnormán alapuló díjrendszer Ismét az étkezési térítési díjakról Kedvezmény a három- vagy többgyerekes családoknak A Vasárnapi Dunántúli Naplóban adtunk hírt a tervezett pécsi panelrehabili- tációról. A cikk nyomán a Szántó Kovács János utcai négy panelház 120 laká?- sásban élők közül sokan keresték meg a PlK műszaki osztályát kifogásolván: miért az ő megkérdezésük nélkül csinálják, s mennyiben érinti őket a rehabilitáció. A PIK-nél tegnap délelőtt megtartott tervtárgyalás erre is választ adott. Hajdú László műszaki igazgató- helyettes:- A tervezés legelején, s olyan szakaszban vagyunk, amikor még feleslegesnek éreztük a lakókkal folytatandó eszmecserét. Az érdeklődés és a konzultáción elhangzottak alapján a továbbiakhoz ezt már nem nélkülözhetjük, ezért kérdőíveken fogjuk kérni a lakók általánosítható, a lakás használhatóságával összefüggő tapasztalatait. A tegnapi tárgyaláson Til- lai Ernő Ybl-díjas építész mutatta be a városi tanács, a PIK, a BÉV szakértőinek a vázlatterveket, amelyet olyan munkaközi anyagnak minősítettek, ami alkalmas a továbbfejlesztésre és az ÉVM által kilátásba helyezett támogatás megpályázására. Az első két épület mintafelújításnak tekintendő, amely tapasztalatokat adhat a szélesebb körű panelreha- bilitócióhoz, s jó receptúrát a szövetkezeti és tórsasházak felújításához. Elsősorban arra kell irányulni a munkának, hogy a lakók jól érezzék magukat a felújított lakásokban, ezért is szükséges megtudni, mit kívánnak ők a műszaki kötöttségeken belül. A tervezés következő szakaszában különös figyelemmel kell lenni arra — ez is elhangzott -, hogyan lehet a nagy munkát jól szervezetten lebonyolítani. H. I. Január 5-i számunkban számoltunk be az oktatási és gyermekintézmények étkezési normáinak, valamint térítési díjainak változásáról. Akkori információinkat a Pécsi Városi Tanács művelődési osztályától, a Pénzügyminisztérium társadalmi közkiadások főosztályának illetékesétől kaptuk, valamint a hivatalosnak kimondott, a Népszavában egy nappal korábban megjelenő adatokból merítettük. Olvasóink érzékenyen, reagáltak a hírre, sokan fordultak olvasószolgálat rovatunkhoz további felvilágosításért, vagy, hogy észrevételeiket megtegyék. Legtöbbeket a térítési díjak kiszabásának alapjául szolgáló, a két szülőre vonatkozó jövedelemtáblázat foglalkoztatta, amely 2200 forinttól 10 000 forintig haladva 800— 1000 forintonként állapította meg a határokat. Sokan a táblázat időszerűségét vitatták, mondván, hogy ma mór nem ritkg, hogy két kereső 10 000 forint fölött visz haza, a rendelet viszont e fölött nem differenciál. Hogy ez ügyben várható-e valamilyen változás, a Pénzügyminisztérium illetékeséhez fordultunk: — A szülők havi keresetét kategóriákba soroló táblázaton ez esetben azért nem változtattunk, mert a hetedik ötéves terv szociálpolitikai koncepciója szerint a közeljövőben kiiktatjuk a jövedelemigazolást a térítési díjak megállapításánál. Valószínűleg a jövő évben lép életbe az egységes térítési díjrendszer, amely az élelmezési nyersanyagnormákon alapul. Kedvezményt a három- és többgyermekes családok, illetve a szociális helyzetük folytán rászorulók kapnak majd. Ez a terv az alap- és középfokú oktatási intézményeket érinti, de valószínűleg változni fog a felsőoktatási intézmények térítési rendszere is — mondta Bain Gézáné, a társadalmi közkiadások főósz- tályónak vezetője. Ugyancsak sokan érdeklődtek a közeljövőben a Magyar Közlönyben is megjelenő rendelet hatályba lépésének időpontja felől. Mivel az oktatási intézményekhez és a tanácsokhoz sem érkezett hivatalos utasítás erre vonatkozóan, az ügyben szintén Bain Gézáné- hoz fordultunk felvilágosításért. — Az aláírt rendelet már a Minisztertanács titkárságán van, így megjelenése hamarosan várható. A jogszabály január 1-jéig visszamenő hatályú lesz, ezt az információt adjuk minden hozzánk forduló intézménynek, szervnek. K. E. Pécsett kategóriánként hívják meg az elődöntőkre a jelentkezőket. Népdal-néptánc kategóriában 15 produkciót mutatnak be március 3-án 17 órai kezdettel az Ifjúsági Házban. Ugyancsak az IH-bon március 9—10-én 17 órai kezdettel 19 pop-rock zenekar és énekes mutatkozik be. A versprózamondók, vokál és zene, valamint városi pol-beat kategóriások bemutatkozása a DOZSO Művelődési Központban március 19-én 15 órai kezdettel lesz. Az egyéb - bábcsoport, bűvész, jazz-balett — kategóriások produkcióit március 26-án délelőtt és délután a Nevelési Központban lefiet megnézni. Szigetváron, a rendezvényteremben február 27-én 14 órakor lépnek fel a különböző kategóriába jelentkezők. (Hét versenyszám lesz.) Mohácson március 5-én 15 órai kezdettel a Bartók Béla Művelődési Központban 20 produkciót mutatnak be. Komlón március 12-én 16 órai kezdettel a színházteremben 13 elődöntős versengését lehet megnézni. A szakértőkből álló zsűri minősíti a produkciókat: a legjobbak kerülnek be a megyei döntőbe, mely áprilisban lesz. Valamennyi rendezvény díjtalanul tekinthető meg. Közel kétszázan vesznek részt a háromnapos tanácskozáson A Szakszervezetek Baranya Megyei Tanácsa és a KISZ Baranya Megyei Bizottsága közös rendezvényeként - az országban elsőnek —, tegnap kezdődött Pécsett a Politikai Képzési Központban egy háromnapos továbbképzés. Az előadássorozatra a megyéből közel kétszáz szakszervezeti ifjúsági tagozat és tanácsvezetőt, valamint dolgozói KISZ- szervezeti titkárt hívtak meg. Idén év elejétől sok olyan jelentős változás történt az ország életében, amelyeknek túlnyomó többsége főként — vagy inkább legerőteljesebben -, a fiatalokat érinti. Ebből következik, hogy a jövőben mindez feltétlenül befolyásolja és felerősíti a szakszervezeti ifjúsági tagozatok és a KISZ érdekvédelmi1' munkáját. Azért is tartanak közös továbbképzést e két ifjúsági szervezet vezetőinek, hiszen közös feladatuk és céljuk a minél eredményesebb érdekvédelem. S ha ezt a munkát jól akarják végezni, akkor elengedhetetlen, hogy minél alaposabb, pontosabb és frissebb információkhoz jussanak. A továbbképzésnek kettős célja van: dominál az információátadás, s emellett nagyon fontos, hogy útmutatásokat is kapnak arra vonatkozóan, hogy mit hogyan lehet és kell csinálni ebben a megváltozott helyzetben. „Egymásra vagyunk utalva", mondta or. Horváth Csaba, az SZMT ifjúsági felelőse, „s ezért közösen kell megpróbálnunk megoldást találni gondjainkra, s most elsősorban a fiatalok, a pályakezdők problémáira". Ezen a háromnapos tanácskozáson valóban aktuális, mindenkit érintő kérdésekről esett és esik szó. Tegnap Simon Józsel, az SZMT titkára tartotta az első előadást a személyi jövedelemadózásnak és az általános forgalmi adónak az életszínvonalra gyakorolt, várható hatásairól. Ezt követte dr. Kamarás Károlynak, a Baranya Megyei Tanács munkaügyi osztálya vezetőjének a foglalkoztatáspolitikáról, a pályakezdésről, a munkaerőmobilitásról tartott előadása. Az első nap harmadik, és egyben utolsó előadását nagy érdeklődés előzte meg, hiszen éppen előző nap, szerdán ültek ösz- sze tanácskozásra a SZOT és a kormány vezetői, s így dr. Nagy Sándortól, a SZOT titkárától valóban a legfrissebb és legaktuálisabb tájékoztatót kaphatták a továbbképzés résztvevői, akik emellett a SZOT titkárától hallhattak tájékoztatót a szakszervezetek új helyzetéről, s a kibontakozási programban való részvételükről. Az első nap konzultációval zárult. Ma ugyancsak három előadásra kerül sor, s ugyaneny- nyit terveztek szombatra is. D. Cs. erők káderutánpótlásának gondjai csökkentek, s ez annak is köszönhető, hogy a hadsereg sokirányú erőfeszítései kedvező társadalmi fogadtatásra találnak. Ennek eredménye, hogy csaknem minden katonai iskolai típusnál növekedett a jelentkezők száma. Például a katonai főiskolákon majd kétszeres, a honvédkollégiumoknál másfélszeres volt a túljelentkezés. A felvett fiatalok hozott eredménye a főiskoláknál megközelítette a 4-es átlagot. A Magyar Néphadsereg továbbra is általános és középiskolák végzős tanulóinak pályaválasztására épít, de figyelnek az úgynevezett kiegészítő „forrásokra", így az állami gondozottakra a szakmunkás, a sorkatonai szolgálatot teljesítő fiatalokra. A helyszínen bepillanthatunk a Kossuth Lajos Katonai Főiskola életébe is. Kazay Barna vezérőrnagy, főiskola-parancsnok mutatta be ezt a roppant korszerűen felszerelt intézményt, ahol 3 év alatt 8 fegyvernem (katonai szak) leendő századparancsnokait képezik, akik egyben katonai üzemeltető-üzemmérnöki szakképzettséget is szereznek. R. N. (Munkatársunk telelonjelen- tése) A hivatásos katonai pálya a Magyar Néphadsereg életének megismertetése nem lehet csak a hadsereg, a Honvédelmi Minisztérium ügye. így az sem, hogy a fiatalok hivatásul választják-e a legkülönfélébb katonai pályákat. Egyebek között ez hangzott el Szentendrén, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán tartott találkozón, ahol Papp Dezső vezérőrnagy a Honvédelmi Minisztérium pályairányítási főosztályának ve. zetője tájékoztatta a sajtó képviselőit. Mint elhangzott, az elmúlt két évben a fegyveres a hitről és a vakhitről megyében Marcel Aymé Gróf Cleram- bard című színművét mutatja be ma este a Pécsi Nemzeti Színház. A francia író nevét a magyar olvasó A zöld kanca című regényből és A faljáró című elbeszélésből ismerhette meg, ez utóbbiból Aki átmegy a falon címmel nagysikerű film is készült. A Gróf Clerambard című „szomorú vígjátékot" 1950-ben írta Aymé, a darabot Magyarországon még nem játszották. — Miről szól a Grál Clerambard? ' — Arról, hogyan válik egy hit vakhitté —• mondja Nógrádi Róbert rendező, — Arról, hogy a vakhit miként hoz felfordulást az ember gondolkodásában és környezetében, s arról is, hogy viszont hit nélkül nincs értelme az életnek. — Mikor és hol játszódik a történet? — Mi Franciaországba tesz- szük, az 1930-as évekre. Hősünknek először az a rögeszméje, hogy a kemény, rideg pénzvilágban is meg tudja őrizni emberségét, a kékvérű származással járó valamennyi előnyt, és elhatározza félig romos kastélyának helyreállítását. Egy csoda folytán azonban megjelenik számára Assisi Szent Ferenc, akinek nemcsak elfogadja az eszméit, hanem el is túlozza: addig az abszurd feltételezésig jut el, hogy a világ azért szenved, mert nincs elég koldus. Végig- koldu!ja_ tehát az országot, és a szeritetet hirdetve akarja a világot megváltani. Gróf Clerambard: Görög László. A további szerepekben: Vári Éva, Sípos László, Labancz Borbála, Pál László, Csernák Árpád, Füsti Molnár Éva, Péter Gizi, N. Szabó Sándor, Lang Györgyi, Koszta Gabriella, Dévényi Ildikó. Díszlet- és jelmeztervező: Szlávik István m. v. G. T. Ismét Ki Mit Tud? versengésre készülnek az ország fiataljai. A kiírási feltételek alapján már megtörténtek a jelentkezések. Tegnap Pécsett, a KISZ Baranya Megyei Bizottsága székházában ülést tartott a Ki Mit Tud? koordinációs bizottság, melynek tagjai a Baranya Megyei Tanács művelődési osztálya, a MISO, a Megyei Művelődési Központ, a KISZ MB, a városi művelődési központok és a KISZ városi bizottságok munkatársai. A beérkezett jelentkezések alapján megállapodtak az elődöntők időpontjaiban és helyszíneiben. Gróf Clerambard A belépés díjtalan Ki mit tud? elődöntők Baranya Az előadás hallgatóinak egy csoportja Fotó: Läufer László Pályázati díjátadás Csütörtökön a Magyar Sajtó Házában adták át annak a sajtópályázatnak a díjait, amelyet a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából a Magyar Újságírók Országos Szövet- sége^ a Szovjet Újságíró Szövetség, az MSZBT és a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza hirdetett meg. Az ünnepi díjátadáson jelen volt a Szovjet Újságíró Szövetség Budapesten tartózkodó küldöttsége, Nyikolaj Burim titkár vezetésével. Fődíjat kapott Gáldonyi Béla (Veszprémi Napló), Kerekes István (Magyar Rádió), Haypál Tibor (Munkásőr) és Baráti Szabolcs (Népszava), ők 10- 10 napos utazáson vesznek részt a Szovjetunióban. Á fiatalok és az érdekvédelem