Dunántúli Napló, 1987. december (44. évfolyam, 331-360. szám)

1987-12-11 / 341. szám

Dunántúli napló 1987. december 11., péntek Köpeezi Béla Pécsett (Folytatás az 1. oldalról) benne élni, örömeinek örülni, bajait orvosolni. Remélem, hogy a különböző művészeti ágak képviselői egymást meg­ismerve élnek majd ebben a házban, hiszen a túlzott spe­cializálódás világában igen nagy szükség van erre. A kö­zösség érdekében vállalt me- cénási magatartásnak sok for­mája lehet: mindenki találja ki azt, ami neki legmegfele­lőbb. A művészetek támogatá­sának — különösen, ha ez a közösség zsebéből történik — fontos feltétele, hogy a me­cenatúra híd legyen a művé­szet és a közönség között: az új pécsi ház ezért értékes és példa erejű. S azért, mert a művészet feladatát mint egy­séges egészet tudta felfogni. Ezután a miniszter felidézte az elmúlt évtizedeket — a Pécsi Balett létrejöttétől a Mű­vészetek Házáig —, amikor is Pécs és Baranya igen sokat áldozott a kultúrára: ebben, mondta, kiemelkedő eredmé­nyűként emlegetjük „az or­szágra szóló közgyűjteménye­ket és magángyűjteményeket." — És a jövő? — tette fel a szónoki kérdést. — Szigorú, ta­karékos évek következnek a kultúrában is. Akárhogy lesz, a kultúra embertformáló és kö­zösségteremtő erejéről nem mondhatunk le. Nem fogad­hatjuk el, hogy Magyarorszá­gon ma csak az olcsó szóra­koztatásra van igény: meg kell találnunk az igazi érték köz­vetítésének módját is. Érték és demokrácia: ez áll előttünk irányt mutatóként. A kormány­zat a jövőben is támogatja a kulturális értékeket és a mi­nőséget. Jó tudni, hogy a mű­velt, vagyis műveltséget szere­tő emberek javára az értelmi­ség, a művészek segítségével tehetjük ezt — mondta vége­zetül. Később Csorba Győző a pécsi művészek nevében mon­dott köszönetét a ház létre­hozóinak: a tervezőknek, épí­tőknek, működtetőknek. Délután Köpeczi Béla mű­velődési miniszter látogatást tett dr. Ormos Máriánál, a Janus Pannonius Tudomány- egyetem rektoránál, majd visz. szautazott Budapestre. G. T. Befejeződtek a szovjet­amerikai tárgyalások A beszámolók szerint derűs légkörben zajlottak a washingtoni szovjet-amerikai csúcstalálkozó eseményei. Ezt tanúsítja a ké­pen látható jelenet is, amikor Sevardnadze szovjet és Shultz amerikai külügyminiszterek töltőtollat cserélnek egy megállapo­dás aláírása után. (Telefotó: AP - MTI - KS - DN) (Folytatás az 1. oldalról) találkozót. A Fehér Ház előtt zuhogó esőben köszöntek el egymástól. Búcsúbeszédeikben elsősorban a most létrejött szovjet—amerikai leszerelési egyezményt méltatták, leszö­gezték, hogy van bizonyos elő­rehaladás a hadászati fegyve­rek csökkentésének kérdésé­ben és más kérdésekben, nem ismertettek azonban konkrét eredményeket, megállapodáso­kat és nem szóltak Reagan esetleges moszkvai látogatá­sáról sem. A búcsúünnepségen, ame­lyet hagyományos formák kö­zött, katonai tiszteletadással rendeztek meg, mindkét veze­tő felesége társaságában lé­pett fel az emelvény^. Első­nek Reagan elnök foglalta össze a találkozó eredményeit, majd Mihail Gorbacsov mon­dott beszédet. A beszédeket követően a két vezető kézfo­gással búcsúzott egymástól, majd Gorbacsov gépkocsival indult vissza szálláshelyére. A szovjet vezető közép-európai idő szerint a késő esti órák­ban még amerikai üzletembe­rekkel találkozott, majd sajtó- konferenciát tartott és ezt kö­vetően utazott el az amerikai fővárosból. Reagan este — kö­zép-európai idő szerint már késő éjszaka — televíziós be­szédet mondott a találkozóról. Csütörtökön reggel másod­ízben is ellátogatott a Penta­gonba Szergej Ahromejev marsall, a szovjet fegyveres erők vezérkarának főnöke. Ez­úttal amerikai kollégája, Wil­liam Crowe tengernagy, a ve­zérkari főnökök egyesített bi­zottságának elnöke volt a vendéglátó. A két magas ran­gú katonai vezető előbb öt- venperces megbeszélést foly­tatott, majd Crowe bemutatta vendégének a Pentagon egyik parancsnoki központját. A „Tank" néven ismert terem a válságközpont része, válság- helyzetben itt tartanak tanács­kozást a katonai vezetők. A látogatásnál jelen voltak a különböző amerikai haderőne­mek vezérkari főnökei is. A Pentagon egyébként csü­törtökön reggel bejelentette, hogy ismét elhalasztják egy­két nappal egy új, tengeralatt­járóról indítható Trident-2 ra­kéta kipróbálását. A 12 rob­banófejjel felszerelt új típusú hadászati ballisztikus rakéta kipróbálását már több ízben elhalasztották. Egy amerikai kormánytisztviselő most kije­lentette, az újabb halasztás egyértelműen politikai okokból történt, a kísérletet nem akar­ták Mihail Gorbacsov és Ro­nald Reagan washingtoni csúcstalálkozója idején meg­tartani. A rakéta különleges problé­mát okozhat: a tengeralattjá­róról indítható ballisztikus ra­kéták ugyanis a két ország fegyvertárában annyi fegyver­nek számítanak, amennyi rob­banófej célba juttatására al­kalmasak. A Trident—2 típusú rakéták legfeljebb tíz robba­nófejjel voltak felszerelve, s ha ezután már 12 robbanófejet hordoznak, akkor — a Salt—II. szerződés értelmében Konzervatív újságíróknak adott külön nyilatkozatot szer­dán délután Reagan amerikai elnök, hogy megnyugtassa a csúcstalálkozó, az új szovjet- amerikai leszerelési szerződés ellenfeleit: nem adta fel ko­rábbi elveit és a szerződés nem veszélyezteti az Egyesült Államok és szövetségesei biz­tonságát. „Nem adom fel az éberséget — mondotta egye­bek között az elnök. — Ügy látom azonban, hogy megvan a lehetőség arra, hogy a két — az Egyesült Államoknak csökkentenie kellene ilyen ra­kétái számát. Washington azonban már korábban közöl­te, hogy a Salt—II. rendelke­zéseit nem tekinti érvényben levőknek. Amerikai közlés szerint egyébként az új rakétakísérle­tet „néhány napon belül, eset­leg már pénteken” minden­képpen végrehajtják. Csúcs-záró Pénteken, december 11-én a tele­vízió 2. programjában 21.10-től lát­ható Csúcs-záró címmel Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitká­rának és Ronald Reagannek, az Amerikai Egyesült Államok elnöké­nek sajtókonferenciája, illetve nyi­latkozata a világtörténelmi fordulat­ról, a szovjet—amerikai csúcstalál­kozó végkifejletéről. rendszer békében folytassa a versengést". Az elnök kikelt jobboldali bírálói ellen, akik azt hangoz­tatják, hogy „feladta elveit" és „gyengének mutatkozik" a Szovjetunióval szemben. Rea­gan azt erősítgette, hogy a jelenlegi megállapodás éppen „az erő pozíciójából" szüle­tett és „a szovjetek felismer­ték, hogy az Egyesült Álla­mok nem akar minden árat megfizetni a megállapodáso­kért". —■ ■ —— « ■■ Reagan-interjú ÓRA A NAGYVILÁGBAN A Ruhr-vidéki acélipari és közlekedési munkások több ezres tömegtüntetéssel tiltakoztak a Krupp cég duisburg-rheinhauseni acélművének tervezett bezárása ellen. (Telefotó: AP - MTI - KS - DN) Ha: VSZ-találkozó Berlinben Berlinben pénteken délben kezdődik a Varsói Szerződés­hez tartozó országok testvér­pártjai első és főtitkárainak találkozója, amelyen Mihail Gorbacsov ad tájékoztatást a szovjet—amerikai csúcstalálko­zóról. Az SZKP KB főtitkára Wa­shingtonból úton hazafelé pénteken délelőtt érkezik az NDK fővárosába. A találkozó többi résztvevői csütörtök este óta Berlinben tartózkod­nak. Kádár Jánost, az MSZMP főtitkárát, Fodor Zsivkovot, a BKP KB főtitkárát, a bolgár államtanács elnökét, Gustav Husákot, a CSKP KB főtitkárát, Csehszlovákia elnö­két, Wajciech Jaruzelskit, a LEMP KB első titkárát, a len­gyel államtanács elnökét és loan Totut, az RKP KB .Politi­kai Végrehajtó Bizottságának póttagját, román külügymi­nisztert Nicolae Ceausescunak, az RKP főtitkárának, román államfőnek személyes megbí­zottját a berlin—schönefeldi repülőtéren Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK állomtanácsának elnöke üdvö­zölte. A találkozón részt vesznek a tagállamok külügy- és hon­védelmi miniszterei, valamint Viktor Kulikov marsall, a Var­sói Szerződés tagállamai egye­sített fegyveres erőinek fő- parancsnoka. ♦ SZÓFIA: A bolgár nem­zetgyűlés csütörtökön véget ért kétnapos ülésszakán tör­vénybe iktatták az ország 1988. évi tervét, amely a nemzeti jö­vedelem 6,1 százalékos növe­kedését írja elő, felülmúlva az ötéves tervfeladatok időará­nyos részét. A tervbe beletar­tozik a belső árak világpiaci árakhoz igazításának elkezdé­se, az adórendszer reformja és az alapbérek rendszerének megváltoztatása, ám a január 1 -je utáni fogyasztói áremelé­sekről szóló híreszteléseket alaptalanoknak nevezték az ülésszak előadói.-°- BRÜSSZEL: A llorennes-i támaszponton leállitották a to­vábbi amerikai robotrepülőgé­pek fogadását célzó előkészü­leteket — közölte- szerda es­te a belga hadügyminisztérium szóvivője.-?- PORT-AU-PRINCE: Haitin 1988. január 17-én fogják megtartani az általános vá­lasztásokat — jelentették be szerdán Port-au-Prince-ben. A karib-tengeri szigetországban november 29-én kellett volna megválasztani az új államfőt és a törvényhozás tagjait, de akkor a szélsőséges csoportok terrorja lehetetlenné tette a szavazás lebonyolítását.-©- LONDON: Helikopteres szökést hajtott végre csütörtö­kön egy közép-angliai börtön két elitéltje. A helikopter a leicestershire-i Gartree börtön sportpályáján szállt le, s amig a logolytársak visszatartották az őröket, a két, gyilkosságért, illetve rablásért elitéit rab an­golosan távozott. A helikopter 110 kilométerre Londontól tet­te ki utasait, majd Stanstead repülőterén szállt le, ahol a pilótát elfogták. Stockholmban csütörtökön ünnepélyes külsőségek között átadták az idei Nobel-dija- kat, Oslóban pedig a Nobel- békedíjat. A stockholmi központi hang- versenyteremben rendezett ün­nepségen 1050 díszvendég je­lenlétében Károly Gusztáv svéd király nyújtotta át a Nobel- díjdkról kiállított okmányokat, amelyekhez az idén díjanként 2 175 000 svéd koronára kiállí­tott csekket mellékeltek. Az épületet, valamint az esti bankett színhelyéül szolgáló városházát a rendőrség már napokkal ezelőtt hermetikusan lezárta és átkutatta. A király először a fizikai Nobel-díjat adta át, amelyet megosztva a nyugatnémet Georg Bednorz és a svájci Alex Müller kapott.-f MOSZKVA: Mihailnek és Rónáidnak keresztelte decem­ber 8-án született ikreit egy moszkvai orvosházaspár. Sza- harovék az eseményt táviratban közölték a Washingtonban tár­gyaló Mihail Gorbacsovval és Ronald Reagannel — jelentet­te a Komszomolszkaja Pravda. Fegyvert találtait a kedden Kali­forniában lezuhant amerikai utas­szállító gép roncsai között a kuta­tók. Bár a gép igen kis darabokra tört szét, amikor több mint hétezer méteres magasságból szinte orral csapódott a földre, a nyomozók a legkisebb roncsot is átvizsgálták és rábukkantak a fegyverre, amelyből hat töltényt lőttek ki. A szerencsét­lenség után ugyanis alapos gyanú merült fel arra, hogy a katasztró­fát merénylet okozta: a tulajdonos légitársaság egy elbocsátott alkal­mazottja a gépen végzett azzal a volt főnökével, aki annak idején A kémiai Nobel-díjat az amerikai Donald Cram és Charles J. Pedersen, valamint a francia Jean-Marie Lehn vehette át a molekuláris kuta­tás területén végzett alapvető munkáiért. Tonegava Susumu személyé­ben most kapott először orvosi Nobel-díjat japán tudós. A Szovjetunióban született és az Egyesült Államokban élő Joseph Brodsky költő az iro­dalmi Nobel-díjat kapta. A Svéd Állami Bank által alapított közgazdasági Nobel- díjat az amerikai Robert M. Solow vette át. A Nobel-békedljat az oslói egyetem aulájában Oscar Arias Sanchesnek, Costa Rica államfőjének nyújtották át.-f BERLIN: Az NDK és Al­bánia megállapodott abban, hogy diplomáciai kapcsolatát nagyköveti szintre emeli és nagyköveteket cserél. A két or­szág képviselői a megállapo­dásról szóló jegyzőkönyveket csütörtökön irtok alá. elküldte s egyre több nyom utal arra, hogy a gyilkos ezután a piló­tákkal is végzett. A géo személyzetének beszélge­tését rögzítő szalagról kiderült, hogy valaki — közvetlenül a katasztrófa előtt - behatolt a pilótafülkébe és a pilóta kódolt vészjelzést is le­adott. Mint a nyomozás megállapította, a valószínű merénylő, a 35 éves David Burke ellen korábban már több bűnügyben folyt rendőrségi vizsgálat. A katasztrófa 43 ember életét követelte. T T t. Ajándék a férfiaknak! December 11-12-én, minden férfi félcipő ................. ¥ ■■■ — Fegyve r a roncsok között Vádat emeltek egy magyar háborús bűnös ellen Kanadában A kanadai hatóságok vádat emel­tek egy volt magyar csendőr ellen, amiért o második világháború ide­jén része volt magyar zsidók halá­lában és deportálásiában. A vád­emelésről szóló bírósági okmányt csütörtökön tették közzé - jelenti az UPI amerikai hírügynökség. A kanadoi rendőri szervek a most 76 éves Finta Imre volt csendőrszá­zadost emberöléssel, háborús és emberiség elleni bűntettekkel vádol­ják. Finta a vád szerint 1944. ápri­lis 7. és június 30. között Szegeden részt vett 8615 zsidó vallású vagy származású magyar állampolgár de­portálásában. Azzal is vádolják, hogy meghotározatlan számú ma­gyar zsidó halálát okozta. Az áldo­zatok ahhoz a három vonattransz­porthoz tartoztak, amelyet 1944. jú­nius 25-én, 27-én és 28-án indítot­tak el a szegedi Rókus-pályaud- varról. Finta Imre vendéglős volt Kana­dában. Ez év első felében elvesz­tett egy pert a nácizmus üldözöt­téinek kanadai szövetsége ellen; a hatóságok ekkor figyeltek fel rá. A BARANYA MEGYEI SÜTŐIPARI VÁLLALAT BÖRZÉT TART ! AVIA-, ROBUR-, BARKAS-autóalkatrészeket és villanyszerelési anyagokat, valamint sütőipari gépalkatrészeket kínálunk 50%-os árengedménnyel! A börze ideje: 1987. december 14—15—16., helye: B. M. S. V. központi raktár, Pécs, Dr. Doktor S. u. 22. . 30 százalékos engedménnyel­Átadták a Nobel-díjakat

Next

/
Thumbnails
Contents