Dunántúli Napló, 1987. december (44. évfolyam, 331-360. szám)
1987-12-05 / 335. szám
Adalékok egy pécsi irodalmi emlékhelyhez : KRLEZA apja. nép nagy írója Mi- fa (1893-1981) Pé- Budapesten, magyar- onaiskolákban töltött nt meg monográfia jrábban Kadét Krleza apród) címmel. Szer- Zelmanovic zágrábi /ember 25-én Pécsett az irodalom barátai- ovic a vajdasági Te te, édesanyja magyar tott hozzá a magyar n való búvárkodás- tett korábban a Vjes- zető zágrábi lap ma- tudósitója. as könyvének címlapkadét portréja, vala- :i Ludovika Akadémia es névre kiállított WIB zonyitványa látható, -életrajzokból tudjuk doni író 1908-ban, ti- n kezdi meg tanulmá- t, a Zrínyi Miklós ne lagyar Királyi Honvéd skolában. (Az épület :va a POTE Elméleti Izigeti úton.) A felvé- magyarul megíratotl zerepel először az if- íem Miroslav, hanem ;n, majd ezt használ- hivatalos iratán, amíg ágon végzi iskoláit, jkból, de Zelmanovic smert, hogy a magyar atásokkal elegyes hor- beszélö Zágrábban a barátok, a rokonok cinek szólították öt - ebben a tényben oz íagyarositás újabb bi- felfedezni. Különösen, figyelembe vesszük, végig Frigyes névre ólai és egyéb doku- Magyarországon, csak dokumentumot mutat >vic a 30 közül, ahol helyesírással, hanem rják le Krleza nevét. A Monarchia 18 kadétiskolája közül kettőben, a pécsiben és a nagyváradiban képeztek magyar nyelven, Magyarország számára. Pécsett a Monarchia VI. katonai körzete, tehát Horvátország, Szlavónia és Dalmácia számára is. Krleza ezért nemcsak a magyart, a németet, továbbá a franciát, hanem az anyanyelvét, a horvá- tot is tanulta Pécsett. (Hamoijá- ban nem jut eszembe olyan sok- nemzetiségű ország, melyben ma a kisebbség nyelvén is képeznének tiszteket, a vezényleti nyelvről nem is beszélve.) Krleza tehát Pécsett kezdett el magyarul tanulni. 16 éves korában, Petőli iránti rajongástól fűtve — talán itt — fordította horvát- ra. Az apostolt, itt ismerkedett meg — már túl az első drámaírói próbálkozásokon, Ibsen műveivel „Petőfi dala a farkasokról volt az első mély ösztönzés, hogy Írni kezdtem. Ma is azt hiszem, hogy jobb Petőfi farkasaként éhesen és sebzetten élni, semmint láncon ugatni." Zelmcncvic úgy találja, hogy Krleza Pécsett nem érezhette makirándulást tesz a Monarchiával ellenséges Szerbia területére. Felajánlja szolgálatait, a szerbek azonban osztrák kémnek nézik és visszaküldik Magyarországra. Hat nap fogsággal, négy hónap kimenőelvonással büntetik, majd ismételt szökése után „elbocsátják a katonai nevelésből". (Muszáj arra gondolnom, mit kapott volna a húszéves kadét az ilyenfajta kirándulásokért például a második világháború idején, bárhol Európában.) Krleza Budapesten már azoknak a horvát és szerb fiataloknak gondolatait osztja, akik a Balkán valamennyi szláv népének közös országáról álmodoznak, mely ország, a Szerb—Horvát—Szlovén királyság majd 1918-ban fog megszületni, s 1929-től mind a mai napig Jugoszláviaként egyesíteni a délszláv testvérnépeket - a nem szláv népekkel egyetemben Zelmanovic nem kevés energiát szentel Krleza 1912-es, 1913-as szökéseinek és a Ludovikáról való kizóratásának, teljesen tiszta képet azonban nem kap, mert bizonyos anyagok elpusztultak Budapesten, a Hadtörténeti Levéltárnépek tejtestvériségéről: „...a közös tej, a sorsból szítt, mennyire ott jár bennünk még akkor is, amikor a testvériségből hitünk és tudatunk szerint rég kiszakadtunk." - „Ami engem fölkavart, a magyar és a horvát helyzet kísérteties párhuzama" — írja másutt „a Monarchia javára népellenes" Glembayakról. Előttem az első Magyarországon megjelent Krleza-könyv, A Glembay-család című, 1956-ban megjelent novellagyűjtemény Dudás Kálmán fordítósában. S a kötetben az az elbeszélés, az 1929- ben megjelent Temetés Terézvá- rott (Sprovod u Terezienburgu), melynek pécsi vonatkozásait pár éve Lőkös István elemezte. A mű színpadi változata sem ismeretlen Pécsett, a szövegkönyv Vuji- csics Marietta fordításában a Pécsi Nemzeti Színháznál van. Az elbeszélés és a darab alaptémája, a magas rangú japán katonai küldöttség 1911. június 20— 21 -i pécsi látogatóso, melynek Krleza hadapród is tanúja lehetett, történelmi tény. Rögzíti Garay Lajosnak a hadapródiskoláról írott monográfiája is, Zelmanovic Krleza hadapród Könyv a pécsi és pesti Iskolaévekről Mago Zelmanovic is körbesétálja a várost — mint írja, a novellával a kezében. Felsorolja, mit tesz a szerző a városképhez, hogy az még provinciálisabb legyen, és mit vesz át a valóságból. Krleza Terézvárosának székesegyháza előtt fasoros sétatér. Szürke rokokó színházát Helmer és Fellner építette. A terézvárosi katonatisztek a Magyar Nádorhoz címzett kávéházban olvasták a hírlapokat, a kadétok kedvelt tartózkodási helye volt a Kaflich- cukrószda, a mai Éva. Szó esik a Korzó kóvéházról és a főutca harminc kirakatáról . . . „így festett hót Alsóterézvár, a platános és székesegyházas város a tölgyerdők rengetegében, a dimbesdombos táj ölén, a Dunától a stájer határig és Balatonig hullámzó erdős vidék déli részén. Az országutakat szegélyező jegenyék, a kovácsmühelyek és csárdák, távolban meredező tornyok, a városszéli téglagyárak, a dombról lejtő erdősávok és primitív nyaralókkal tűzdelt szőlők panorámája garast érő giccskénl hatott, s az őszi esők beálltával ez o panoráma ködösen egyhangú és halálosan unalmas lett . . ." — így látta hát Miroslav Krleza az 1908—10-es években Pécs városát. ahova lassan 80 esztendeje lesz, hogy megérkezett, s ahol legméltóbban egy kétnyelvű márványtábla hirdethetné a nagy iró pécsi iskolaéveinek emlékét. Gállos Orsolya gát idegennek — hozzátesszük, már csak azért sem, mert kimenőin találkozhatott a pécsi bos- nyák negyed lakóival, a Pécsre érkező környékbeli horvát parasztokkal. Szerbek is nagyobb számban éltek még itt, és a magyar mellett a horvátszerb, továbbá a német szó is hallható volt Pécs, Fünfkirchen, Pecuj utcáin. A város a maga 60 000 lakosával 1908-ban nem sokkal volt kisebb a 80 000 lakosú Zágrábnál. „Ott fekszem a júniusi fűben, valamerre a pécsi Rácváros tájékán, a Mecsek alatt, Szent Jakab hegye előtt. Makár hegye alatt, jelzéseket adunk le, lövöldözünk, nézzük a távolban kéklő Papu- kot, Horvátország után vágyakozunk, a zágrábi katedrális harangzúgásáról álmodunk, messze, oil a Medvednica alatt" szólal meg máskor a honvágy, az otthonától — nem kényszerből, hanem önszántából - messze került kamaszfiú sóvárgása. Más lehetett Krleza élménye az akkor már világvárosi lüktetésű, 800 000 lakosú metropolisba, Budapestre érkezvén, mikor 1911 őszén megkezdi tanulmányait a ludovikán. A Pécsett mintaszerűen tanuló fiatalember eredményei itt hanyatlásnak indulnak, egyre több a kifogás viselkedésére, életfelfogására, olvasmányaira, mígnem elhangzik az ítélet, „nem katonának való”. Közben persze, Krleza néhány rejtélyes ban. A magyar főváros mellett Zágráb, Belgrád, Skopje archívumaiban kutatván 30, eleddig ismeretlen Krleza-dokumentumot talált a neves zágrábi újságíró. A leggazdagabb és legizgalmasabb anyagot a budapesti Hadtörténeti Levéltár szolgáltatta. Különös, hogy noha két magyar monográfia is készült Krlezáról, Bori Imréé Újvidéken és Spiró Györgyé Budapesten, ezeket a dokumentumokat eddig nem tárták fel. A Magyarországon töltött öt esztendő, 1908—1913 között igen mély nyomot hagyott Miroslav Krlezában. Művei tele vannak magyar vonatkozásokkal, s ezért van az, hogy Jugoszlávián kívül Magyarországon szentelték a legtöbb figyelmet munkásságának. Elsősorban Csuka Zoltán, továbbá Dudás Kálmán, Ács Károly fordítói buzgalmának köszönhetően, már az író életében több mint 20 műve jelent meg magyarul. Hetvenedik születésnapjára - külföldön először — hatkötetes válogatást adott ki az Európa Könyvkiadó Budapesten. Drámái sorra színre kerültek hazánkban a hatvanas évektől fogva, és ma is műsorra tűzik őket. Mily jellemző, hogy Német László adott hirt először a magyaroknak erről a magyarokról oly sokat író szerzőről. Véletlen-e, hogy pont a Glembay-ciklust méltatva szólt a közép-európai pedig külön fejezetet szentel e novellának. A japánok látogatása Krleza számára azonban csak ürügy ahhoz, hogy bemutassa a vidéki városban „fekvő" K. u. K.- alakulatot, a tisztek kisszerüségét, romlottságát, provincializmusát. Krleia mint elsőéves ludovikás. ak ira j har- Úgy leglett ki vari, aki slmek- rektől, 31, és lelmé- József tenete ő ma- 1 felmáso- Jolgo- meg, is ott bírják Imein- j sor1936-37-ben elöntik gyermekkorának emlékei: Öcsöd, a háború, anyja halála, mindazok a dolgok, amelyekről úgy tudta, miattuk maradt egyedül a világban. Ezek az egyéni, különös események költészetében, prózai írásaiban hiteles élménnyé álltak össze. 32 évesen felbukkan emlékeiben, hogy Öcsödön nevelőszülei Pistának akarták hívni, mert „Attila név nincsen” és hogy egész életében azt akarja bizonyítani, igenis létezik Attila, aki Pistával, az átlagemberrel szemben kiemelkedik a tömegből, „naggyá", költővé, elismert emberré, azaz valakivé válik. Minden mai ember küzd ezzel a feladattal, valakivé akar válni abban a világban, ahol minden ez ellen dolgozik. József Attila életének tragédiája, hogy ő élete értelmét tette rá erre a valakivé válásra, és szükségszerűnek érezte, hogy el kell tűnnie a világból, amikor már végképp lehetetlennek látta küldetését. Tudta, hogy nem ő, hanem o kor kicsi, de ennek bizonyítására le kellett zárnia az életét. „Lásd, öf és lél kilósnak szült anyám, / de elviselte. Azért kell kivárnom, / ki innen vesz löl s elvisel magán, I hogy szabad lélek legyek a világon." Egy prózai töredékében Írja, hogy mikor gyerekként megkérdezték, mi akar lenni, akkor azt válaszolta, hogy mozdony- vezető: „Emiatt kinevettek. Nem baj, mondogatták, ügyes lakatos lesz belőled, a lakat is csak szerkezet. Én azonban szétszedtem egy zárat, s csalódottan láttam, hogy szerkezetnek szerkezet ugyan, ügyes is, egyszerű is, de nincs benne semmi abból, amit én ,félnőt- tinek' neveztem volna egykor. Nem értették, hogy a mozdony oz más, az óriási és pöfög, dohog, zúg, visít, s mintha fel akarna robbanni, amikor megáll. S a félelmetes jószágon ott áll a mozdonyvezető és végtelen nyugalommal néz le a kisgyerekre, akinek a sínek közelébe sem szabad mennie." Az ötven éve történt szárszói esemény titka rejlik e sorokban. Az öcsödi emlék két utat jelölt ki számára: vagy Pista lesz és feloldódik az átlagban, elveszti önmagát, de megőriz valami felszínes kellemes életet: vagy Attilaként megvalósítja saját lényegét. Pista nem akart lenni, Attila — úgy érezte —, nem lehetett. Szeretetet akart, és mert felnőttként nem kapta meg, elkezdett kutatni életében, kereste az utolsó igazi emléket. „Gyermekké tettél ..." — panaszolja Gyömrői Editnek. Gyermek Jézusként „könnyű, fehér ruhában" keresi a megváltást. De nem volt megváltás, a pokoljárót ottfogták az alvilágban, és a gyermeknek nem maradt más választása, mint a sínek közé lépni, elpusztítani önmagát. A történet utolsó felvonása barátainak látogatása Szárszón, élete utolsó napján. Szeretne velük menni, megszökni a hideg balatoni őszből, a halál közelségéből, de nem érthető az, amit mond. Nincs hely az autóban — mondják barátai -, majd később jössz fel Pestre: „Úgy tudtuk csak meggyőzni, hogy bennülve a kocsiban, megmutattuk neki, hogy merő képtelenség, amihez ragaszkodik, a négyüléses autóban így is öten szorongtunk, hatodiknak, ha akkora lenne is mint egy kutya, nem lenne hely." Kizáródott az életből. Az autó kinn állt a sorompónál, ott, ahol kis idő múlva elment a tehervonat. A szeretetet kereste, a biztonságot nyújtó emberi kapcsolatot, mértéktelenül, kielégíthetetlenül. Tudta, csak a csecsemő kap feltétlen szerelmet, visszakereste hát saját lelke mélyén ezt az örökké bennünk élő ideált és valóságként követelte környezetén. Igaza volt, mert csak a teljes, feltétlen szeretet a valódi, akkor is, ha az életben nem valósítható meg. Úgy gondolta, újra meg kell találnia anyját, Pőcze Borbála talán sosem volt feltétlen szeretetét. Innen a Kései sirató mérhetetlen kínja, hisz az élőnek egyetlen lehetősége marad: bevallani a csalódást, a megcsalatást, az igaz szeretet örök teljesülhetetlenségét Itt is felbukkan a másik megoldás, Szárszó személyes lényégé: ha az élet nem ad szeretetet, a halálban kell megtalálni azt. „Üt a lelkem" — írja —. ,Az anyához, / a nagy űrhöz szállna fönn." Találkozni kell a halott anyával, hisz csak ő lehet a megmentő: „Majd eljön értem a halott, ! ki szült, ki dajkált énekelve." És ha az anya nem jön elveszett fiáért, akkor neki kell utána mennie: „Édesanyám, te egyetlen, drága, / te szüzesség kinyílt virága, / önnön fájdalmad boldogsága. I Istent alkotok (szivem szenved) / hogy élhess, hogy teremtsek mennyet, / hogy jó legyek s utánad menjek!" December negyedikén — Borbála napján —, már nála volt. Bókay Antal A Pécsi Szimfonikus Zenekar hangversenye Megváltozott műsorral és a korábban meghívott szovjet hegedűművész helyett magyar szólistával lépett a közönség elé a Pécsi Szimfonikus Zenekar november 23-án este a POTE aulájában, Breitner Tamás vezényletével. A müsorválasztás - melyben Ránki György, Mendelssohn és Csajkovszkij egy-egy műve szerepelt — nem bizonyult szerencsésnek. Nevezetesen Ránki György: A varázsital című I. szvitje — az est nyitó száma - nem illett igazán a hangverseny programjába. A főképp filmzenére emlékeztető. igen színes hangszerelésű darab hasonló jellegű művek társaságában bizonyára jobban megállta volna a helyét. A nagy koncentrációt igénylő kompozíció 4. és 5. részében a rézfúvósok kissé harsány, helyenként bizonytalan játékát valamelyest feledtették az előadás szép mozzanatai, így például a „Teljes a béke" című tétel jól összpontosított bemutatása. Prokofjev hegedűkoncertje helyett Mendelssohn remekművét, az e-moll (Op. 64.) Hegedű- versenyt hallottuk Keller András hegedűművész tolmácsolásában. A rendkívül népszerű és ismert mű megszólaltatása — beugrásként - a fiatal szólista részéről bravúros teljesítmény volt. Keller András 1984-ben végzett a Zeneakadémián, Kovács Dénes növendékeként. 1982-ben a Magyar Rádió hegedűversenyének harmadik helyezettje, egy évvel később a Hubay- verseny győztese lett. Jelenleg a Budapesti Fesztivál Zenekar koncertmestere. Egy 1757-ből származó firenzei hegedűké- szítű. Tomaso Carcassi hegedűjével szólaltatta meg az e-moll koncertet. Játékát míves, szép, éneklő hangzás jellemzi, bár kissé visszafogott. Különösen a szélső tételek bírtak volna el nagyobb dinamikai szélsőségeket, s ezért a visszafogott hang miatt ereztük úgy, hogy a zenekar időnként „beárnyékolja" a szólistát. Kiemelkedő teljesítmény volt a középső, Andantetétel. Lenyűgöző érzékenységgel hallottuk az ún. „szöveg nélküli dalt”, magas művészi színvonalon tolmácsolva, szép zenekari kísérettel. A koncertet Csajkovszkij: IV. Szimfónia című müve zárta. A csaknem egész hangszeres apparátust fölvonultató szimfóniában méltán emlékezetes az oboa és a faqott játéka a második tételben, s a humoros, ötletes előadás a Scerzo-'észben. A zórótételben (Allegro con fuoco) akusztikailag erős volt a fúvós szólamok — elsősorban a rézfúvósok — hangzása. Kár, hogy emiatt a zenemű befejezése kissé harsányan szólott. Törtely Zsuzsa szombat HÉTVÉGE
