Dunántúli Napló, 1987. december (44. évfolyam, 331-360. szám)
1987-12-04 / 334. szám
2 Dunontüii napló 1987. december 4., péntek Kormányszóvivői tájékoztató (Folytatás az 1. oldalról) az oktatás, a nevelés, a sport, a munkahely között. Ebben minden társadalmi szerv, intézmény, tanács megtalálja a maga feladatát; a teendők összehangolására pedig egészségügyi alapot hoztak létre. A program egészét hamarosan nyilvánosságra hozzák. Bányász Rezső (a Magyar Nemzet érdeklődésére) elmondta, hogy a kormány most hozott határozata szerint a tizenkét lakásosnál nem nagyobb állami lakóépületeket ezentúl a bérlők kérése nélkül is kijelölhetik eladásra. Az ennél nagyobb házak esetében ezt a lakók 51 százaléka kezdeményezheti. Újdonság továbbá, hogy a tanácsok a jelenleginél differenciáltabban állapítják maid meg a vételárat, igv például az öt éven belül felújított épületek az átlagosnál drágábban lesznek értékesithetők, a több mint 15 éve fel nem újított házak eladásakor viszont a helyreállítási költségek felét az ingatlankezelő vállalatok állhatják. A határozat értelmében a tanácsi bérlakásra joqosult lakókat továbbra sem lehet vásárlásra kötelezni elsősorban a nyuqdiiasok, fiatalok szempontiából fontos ez. A kormány eayébként felkérte a tanácsokat a lakásgazdálkodás korszerűsítésére, arra, hogy mindenekelőtt a fiatal házaspárokat és a több gyermekes családokat támogassák fokozottan. A kormány módosította a lakásépítés és lakásvásárlás pénzügyi feltételeiről, valamint a szociálpolitikai kedvezményekről szóló rendeletet mondta (a Magyar Rádió kérdésére) hozzátéve, hogy e jogszabály 1985-ös megalkotása óta az inqatlan- és lakásárak meglehetősen magasra szöktek. Az új rendelkezések 'értelmében, az egy gyermek után járó szociálpolitikai kedvezmény 50 ezer, a második gyermek utáni 100 000, a harmadik utáni pedig 250 ezer forintra emelkedik. A fiatal házaspárok kérelmére a kedvezményt két gyermekig önálló bankkölcsönként meg kell előlegezni, ennek időtartama - amely alatt nem kell törlesztést fizetni -, egy gyermeknél három, két gyermek esetében hat év. Ha o gyermekek ez időszakon belül megszületnek, a kedvezményt jóváírják a házaspárnak, ha nem, akkor pediq a kölcsöntartozást és kamatait a bankkölcsön szabályai szerint kell kiegyenlíteni. A családi házat építők az eddigieknél magasabb építési hitelt kaphatnak, a tetőtérbeépitésre vállalkozók kölcsönkérelmét pedig a hitelezés szempontjából az új lakást építő családokéval azonosan bírálják el. Ugyanakkor egyes hitelezési feltételek szigorodnak: emelkedik a bankkölcsönök kamata, bizonyos esetekben csökken a kedvezményes kamatozású fel újítási kölcsön összege, s ilyen kölcsönt legelőbb csak az építkezés befejezése után 10 évvel lehet igénybe venni. A szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányrendeletről a szóvivő (a Népszava érdeklődésére) elmondta: a szolgáltatások minőségét érintő, ám vitatott kifogások esetén az új jogszabály arra kötelezi a vállalkozót, hogy három napon belül kérje az illetékes minőség- vizsgáló intézmény szakvéleményét. E vélemény kötelező érvényű lesz. így tehát a hosz- szadalmas peres eljárás helyett közvetlenül lehet érvényesíteni a fogyasztói érdekeket. A Magyar Hírlap tudósítója arról érdeklődött: az Ország- gyűlés téli ülésszaka elé kerülnek-e a kormányzati munka korszerűsítésével kapcsolatos intézkedések? Bányász Rezső válaszában kifejtette, hogy a kormányzati munkában szükséges változások előkészítése a Minisztertanács figyelmének előterében áll. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen nagyjelentőségű intézkedés-sorozatot a kormány semmiképpen sem kíván az Országgyűléssel való konzultáció nélkül végrehajtani. Bár a téli ülésszak előzetes napirendjén e kérdés nem szerepel, a kormány elnökének mindenkor joga van ahhoz, hogy felszólalásra jelentkezzen az Országgyűlésen, s tájékoztassa a képviselőket és az ország közvéleményét arról, milyen jellegű átszervezést kíván végrehajtani a kormányban, annak testületéiben, intézményeiben. Jogos várakozás előzi meg az adótörvények értelmezésével kapcsolatos tájékoztatást. Mindezek - a Pénzügyminisztérium ígérete szerint napokon belül megjelennek. A tájékoztatón kérdések hangzottak el az év végi kereskedelmi ellátásról. Bányász Rezső kijelentette, hogy ebben a leltárakkal és átárazásokkal terhelt időszakban is kiegyensúlyozott ellátás várható. Országosan nagyobbak az élelmiszerkészletek, mint tavaly voltak, Budapesten például 25 százalékkal több az árumeny- nyiség. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tanácsoknak jól össze kell hangolniuk az üzletek nyitva tartását, hogy több eqymáshoz közeli bolt egy időben ne legyen zárva. Az elmúlt hónapokban tapasztalt keresletnövekedést jellemezve elmondta, hogy a kiskereskedelmi forgalom júliustól havonta 15-20 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét; például a színes tévék forgalma 55 százalékkal, a fagyasztószekrényeké 50, a forróvíztárolóké 107, a bútoroké pedig 57 százalékkal nőtt. A jövő évi árváltozások ismertetése, a betéti kamatlábak emelése és az OTP- kölcsönök átmeneti korlátozásának hatására valamelyest enyhült a felvásárlás, novemberben a forgalom már csak 10 százalékkal bővült. TÜNDE Készruhaosztályának ÜNNEPI AJANLATA: Divatos farmeraljak, márkás farmernadrágok, női és bakfis szövetaljak és selyemblúzok bő választékával állunk vásárlóink rendelkezésére! A Széchenyi téri Tündébe Ön is térjen be ÓRA A NAGYVILÁGBAN Romanyenko rekordja: 300 nap Csütörtökön minden eddigi űr-rekordot megdöntött Jurij Romanyenko: moszkvai idő szerint éjfél után néhány perccel megkezdte 301. napját a világűrben. Utazását ez év február 6-án kezdte meg; a korábbi, 238 napos csúcsot Leonyid Kizim, Vlagyimir Szolovjov és Oleg Atykov állította fel 1974- ben. Romanyenko társa, Alekszandr Alekszandrov huszadik hetét tölti a Mir űrállomáson. Viktor Blagov repülésirányító szerint Romanyenko egészségi állapota és erőnléte továbbra is jó, szívás érrendszere kifogástalanul működik. Szervezetében az orvosok egyetlen komolyabb elváltozást vettek észre: lábizmainak térfogata 15 százalékkal csökkent. Ez a súlytalansággal járó megterhelés- és mozgáshiány következménye, de még a megengedett határokon belül van, s visszatérése után megfelelő módszerekkel helyreállítható lesz az eredeti állapot. Ugyanakkor — és ez természetes is — erősen érződik már a csúcstartón a fáradtság, s nagyon vágyódik otthona, családja, barátai — a Föld után. Az űrhajósok időbeosztását nemrégiben megváltoztatták. A repülés kezdeti szakaszában napi 8 .órát dolgoztak, s ezt most csaknem a felére csökkentették a földi utasítások alapján, így jelenleg napi 9 órát alszanak, legalább 2 órát az erőnlétük fenntartásához szükséges gyakorlatokra fordítanak. A többi idő étke zéssel, orvosi vizsgálatokkal telik el, olvasnak, zenét hallgatnak, filmeket néznek és — mint korábban repült űrhajóstársaik is — a Földet figyelik meg az űrállomás illuminátorain át. Blagov véleménye szerint az űrállomások legénységét legjobb félévenként, vagy valamivel gyakrabban váltani. A legutóbbi időben azonban előtérbe került az a terv, hogy ember vezette űrhajót küldenek a Marsra. Egy ilyen expedíció harminc hónapot venne igénybe, s ilyen szempontból Romanyenko küldetése speciális előkészületnek számít.-f PORT-AU-PRINCE: Ideiglenes választási tanácsot hoznak létre Haitin, a vasárnap felfüggesztett választás megszervezésére. Ezt a haiti Katonai Kormányzó Tanács jelentette be szerdán. Az erről szóló közlemény felszántotta azt a kilenc szervezetet, amely a feloszlatott választási tanácsba delegált képviselőket, hogy tegyenek javaslatot a testület összetételére. A feloszlatott tanács tagjai azonban nem vehetnek részt az új szervezet munkájában. A junta egyben ismét Ígéretet tett arra, hogy a szavazás után az eredetileg meghatározott időpontban, február 7-én polgári kormány kezébe adják át a hatalmat. A vietnami—kambodzsai határnál hozzátartozók ezrei köszöntik azokat a hazatérő vietnami csapatokat, amelyeket ezekben a napokban vonnak ki Kambodzsából. (Telefoto — VNA — MTI — KS) A jövő héten kezdődő szovjet—amerikai csúcstalálkozó előtt vezető szovjet szakértők sajtóértekezletet tartottak Washingtonban. A képen balról jobbra: Nyikolaj Cservov vezérezredes, a szovjet fegyveres erők vezérkarának csoportfőnöke, Valentyin Falin, az APN elnöke és Albert Vlaszov, az SZKP KB osztályvezető-helyettese. (Telefoto — AP — MTI — KS — DN)-ó- WASHINGTON: November 30-áig az Egyesült Államokban 26 848 ember halt meg AIDS-betegségben. A felderített megbetegedések száma meghaladja a 47 ezret. Az AIDS jelenségeit kiváltó, úgynevezett Hív virus a becslések szerint eqy—másfél millió ember szervezetében található meq az országban; a vírus általában a fertőzés után hét és fél évvel váltja ki a meg- beteqedést. Ezeket az adatokat tartalmazza annak a kü- lönbizottsnqnak első ielentése, amelyet Reaqan elnök állított fel az AIDS vizsgálatára az Eovesült Államkoban. A bizott- sóq első ielentése méq nem tartalmaz iavaslatokat a be- tenséq leküzdésére, csunán réhánv fontos területre hívja fel a figyelmet.-f- SZÖUL: Dél-Korea csütörtökön megfenyegette a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot: nem tárgyal vele az olimpia közös rendezéséről, ha bebizonyosodik, hogy Észak- Koreának köze van a dél-koreai repülőgép elleni vasárnapi merénylethez. A vizsgálatok ilyen bizonyítékokkal nem szolgáltak, a két gyanúsított kilétét továbbra is homály fedi, és a KNDK kategorikusan visszautasítja a qyanúsítgatást. A KAL dél-koreai légitársaság Bagdadból a perzsa-öböli Abu Dzabi, valamint Banqkok érintésével Szöulba tartó Boeing- 707-es utasszállítója 115 személlyel a fedélzetén vasárnap tűnt el a radar-képernyőkről: valószínűleq lezuhant Burma és Thaiföld őserdő borította határvidékén. A roncsot még nem találták meg. Az ügvet — mint erre a dél-koreai ellenzék felhívta a figyelmet — a dél-koreai kormánypárt az „északról jövő kommunista fenyegetéssel” szembeni félelemérzések felszítására akaria kihasználni a december 16-án esedékes elnökválasztás küszöbén. Agerpres- jelentés a brassói eseményekről Az Agerpres hírügynökség szerdán beszámolt arról, hogy a brassói kamionqyárban rendkívüli munkásgyülést tartottak, leváltották az üzem eddigi vezetését, és új vezetőket választottak. A munkásgyűlés résztvevői támogatták azt, hogy a gyár ama dolgozóit, akik törvénysértést követtek el, illetve rendzavarást provokáltak, állítsák bíróság elé, illetve bocsássák el az üzemből. Az üzem vezetése, tűnik ki az Agerpres-beszámolóból, tevékenységében figyelmen kívül hagyta és megkerülte a törvényeket és előírásokat, az üzemben elharapózott a fegyelmezetlenség, a gyártási technológia és a minőséqi követelmények elhanyagolása, a munkaidő nem meqfelelő felhasználása. A személyzet fizetését önkényesen, teljesítményükre való tekintet nélkül eavenlősí- tették. Mindez háttérül szol- qált ahhoz, íria az Agerpres, hogy a személvzet eqyes taa- jai a szocialista rendszertől idegen cselekedeteket hajtsanak végre. ♦-<?- BECS: Bécsben csütörtökön befejeződött a közép-európai haderők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalások legutóbbi fordulója. Az idei utolsó plenáris ülésen Lengyelország és az Egyesült Államok küldöttségének képviselője szólalt lel. Losonczi Pált Barcs díszpolgárává választották Csütörtökön, a település fel- szabadulásának 43. évfordulója alkalmából ünnepi ülést tartott a Barcsi Városi Tanács. A sorsfordulóra emlékezve a testület hivatalosan is kifejezte megbecsülését azok iránt, akik munkájukkal és személyes példamutatósukkal kiemelkedő szerepet vállaltak Barcs, s a környezetéhez tartozó belső somogyi térség fejlődésében. Közéjük tartozik Losonczi Pál, az Elnöki Tanács nyugalmazott elnöke, akinek ez alkalommal adták át a város első díszpolgári címét. Az ünnepi tanácsülés jegyzőkönyve szerint a díszpolgári cím adományozása tisztelgés egy példamutatóan dolgos életút előtt, amely mindig az emberi élet szebbé, jobbátételét szolgálta. A barcsiak számára, mint Németh lenő, a városi tanács elnöke ünnepi beszédében hangoztatta, különösen jelentős az az úttörő szerep, amelyet a helyi termelőszövetkezet létrehozásában, majd irányítójaként annak megszilárdításában és országos hírűvé tételében játszott. A szűkebb pátria lakossáqa jól számon- tartia. mennvire a valós életismeret és az emberközeliség vezényelte tetteit akkor is, amikor a mezőqazdaság szocialista átszervezésének, a nagyüzemek megerősödésének időszakában — 1060 és 1967 között a Földművelésüovi Minisztérium élén állt. Gvakori találkozásuk során győződhettek meq a barcsiak arról is, hoav az utóbbi két évtized alatt viselt maaas állami tiszt- séae sem változtatta meq élet- felfoqását. Harminckét esztendőn ót — 1953-tól 1985-ig — a körnvék lakóinak bizalmából ő töltötte he a körzet orszáaavűlési képviselői tisztét, s a bizalom részéről sem maradt viszonzás nélkül. Nyugalomba vonulása után. Barcsra visszatérve, a városnak, illetve szülőmeavéiének nióndékazta magas állami tisztségének tár- av| emlékeit közöttük külföldön kapott értékes kitüntetéseit. 6azdasáapolilikai népfronttanácskozás A gazdaságpolitikához kapcsolódó népfrontmunka lehetőségeit, megújításának módjait tűzték naprendre a Hazafias Népfront Országos Elnöksége gazdasáqpolitikai bizottságának csütörtöki ülésén. A HNF OT székházóban rendezett tanácskozáson megvitatták, s elfogadták a testület jövő évi munkatervét is. A megbeszélésen Pozsgay Imre, a HNF OT főtitkára tartott vitaindító előadást, amelyben hangsúlyozta, hogy gondolkodásra serkentő és cselekvésre késztető módon tud és akar hozzájárulni a népfrontmozgalom a gazdaságitársadalmi kibontakozási program és a kormány munkaproq- ramia meqvalósításához. A népfrontmo7aalom elsősorban helvi bizottságéi és aktivistái révén kíséri fiavelemmel ereknek a programoknak a megvalósulását és vesz részt végrehajtásukban. A vitában felszólalók hangoztatták, hoav fokozott fiayelmet kell fordítani a szociálpolitika alakulására, az ezzel kapcsolatos feladatok megvalósítására. A népfront a gazdaságpolitikai feladatok megoldásához kész közreműködni alternatívák kidolgozásában is. LAPZÁRTA Sevillában csütörtökön befejezték a szerdán függőben maradt 19. játszmát a sakkvilágbajnoki döntő párosmérkőzésén. A két szovjet sakkozó, a címvédő Garri Kaszparov és a kihívó Anatolij Karpov 62 lépés megtétele után döntetlenben egyezett meg. A pillanatnyi állás: 9,5-9,5 pont. Még öt játszma van hátra.