Dunántúli Napló, 1987. december (44. évfolyam, 331-360. szám)
1987-12-24 / 354. szám
Ccsárd, Kossuth u. 59. egyike az építészeti értékekkel bíró, védettséget élvező falusi házaknak. Önfenntartó tanácsi település- tervezési csoport Az országban az első - A helyi tanácsok segítőtársa Május 1-seje óta működik a Baranya Megyei Tanács építési-vízügyi osztálya keretében — a megyei főépítész szakmai irányításával — a település- rendezési tervezési csoport, melynek vezetője, Fortwingler László építészmérnök a BA- RANYATERV-nél, majd a DTV- nél szerzett több mint másfél évtizedes településtervezői tapasztalatot. A jelenleg 3 fős munkacsoport létrehozásánál döntő szempont volt, hogy önfenntartónak kell lennie, vagyis a működésének a költségeit- természetesen a munkabért is beletértve - meg kell ke- resenie. „ügyfelei": a városi, nagyközségi, községi tanácsok. Felvetődhet a kérdés: mi szükség van egy ilyen szervezetre, ami — ne mulasszuk el megjegyezni — ez idő szerint még egyedülálló jelenség az országban, s a létrejöttét egyetértőén támogatta Somogyi László építésügyi és város- fejlesztési miniszter is. A tisztánlátás érdekében jó tudnunk, hogy a települések fejlődése, fejlesztése már rég nem ötletszerű folyamat (jóllehet sokszor határozottan annak tűnik), hanem alaposan átgondolt, részletekbe menően kidolgozott rendezési tervek szerint történik. Baranya 296 települése közül 134-nek (45%) van rendezési terve, 162-nek viszont nincs, s ezek egytől egyig társközségek. Többségük — az élet természetes rendje szerint — ugyancsak fejlődni akar, de nem mindegy, hogyan. Ha tehát azt mondjuk: ezek tervellátása érdekében hozták létre az új szervezetet, nyugodtan hozzátehetjük: megérte. Pedig nem egészen így van. Fortwingler László kétféle rendezési tervet ismer: a készülőt és az elavultat, közbenső állomás nincs. Vagyis: akar az ember, aki a születése pilalnatától kezdve öregszik, a rendezési terv is az elkészültétől fogva avul, ami természetes is, hiszen a legkörültekintőbb előrejelzéseket is érhetik nem várható hatások. A folyamatos korrekciókra pedig vajmi kevés lehetőség ven, hiszen a tervet borsos áron elkészítő tervező szervezetnek ehhez már szinte semmi érdeke nem fűződik, s a terv elkészülte után különben is megszűnik a szerződéses megbízási viszony. Marad tehát oz időszakosan előirt felülvizsgálat, ami a gyakorlat szerint egy újabb tervkészítéssel egyenlő - annak a költségével együtt. Baranyában 108 település esetében 5—6 éves tervekről van szó, ezek még elfogadhatók, de 23 település 10 évesnél régebbi tervvel rendelkezik, amelyeket kisebb-nagyobb mértékben túlhaladott az élet, s mivel nagyrészt társközségek az érintettek, viszonylag kevés az esély a felülvizsgálatra. — A rendezési terv a település fejlődésének a folyamatát szabályozza, de a változás elemeit a változtatás iránti igényekkel együtt bele kellene építeni, ez lehet a mi feladatunk — mondja a csoportvezető. — Tehát a tervet folyamatosan a végrehajtáshoz kell igazítani, és erre még egy lakótelep esetében is szükség van, jóllehet azt hisszük, hogy ott minden a terv szerint valósul meg. A terepüléstervezés egyébként is nagyon nehézkessé vált — mindent meghatározni 15—20 évre előre az utolsó szögig, ez nem megy. Kevésbé részletesen lerajzolt koncepciókat kellene megtervezni, s csak a lényeget részletezni, ezáltal sok tévedési lehetőséget mellőzhetnénk. A csoport feladatainak a meghatározásánál olyasmikre gondoltak, mint a községrendezési tervek felülvizsgálata, karbantartása, módosítása, szükség esetén új községrendezési tervek készítése, társ-, községek — átmenetileg rendezési tervet helyettesítő — szabályozási terveinek, helyi építési előírásainak a kidolgozása, házhelyrendezési tervek, zártkertek részletes rendezési terveinek az elkészítése . . . Mindezekre vonatkoztatva eddig 12 településsel foglalkoztak tanácsi megrendelés alapján. Jellemzésül, hogy egy ilyen tanácsirányú kis tervező szervezetre mily nagy szükség van: az első tájékoztató felhívásra mintegy 40 helyről jeleztek különböző településtervezési probléma megoldása iránti igényt. Várható, hogy a csoport tevékenysége nyomán esetleg megtakaríthatják a tanácsok a nagy költséggel járó „felülvizsgálatot", hiszen a korrekciók átvezetésevei naprakésszé válhat a rendezési terv, ez pedig felelegessé teheti az új, nagy, komplex tervet. Ami a tanácsi gazdálkodóst illetően sem utolsó szempont a mostani szűk észtén dőkben. H. I. Aczél György: Pécs a fogadott és fogadó szülővárosom Tisztelt Városi Tanács, Barátaim! Meghatott ez az ünnepség. Engedjék meg, hogy ne csak magam, hanem minden kitüntetett nevében megköszönjem az elismerést. Bizonyos beosztásokban, születésnapon és egyéb alkalmakkor, az ember óhatatlanul kap kitüntetéseket. Úgy érzem, ha nem az érdemnek, hanem az alkalomnak szól a kitüntetés, inkább feszélyez, mintsem örömet okoz. Ezt a kitüntetést, melyet testületi szavazással a közösség adományozott, remélhetőleg a múltbeli eredmények és a jövőbeni munka reménye alapján kaptuk. Engedjék meg, hogy hálás legyek önöknek és Pécs minden polgárának ezért. Valamennyiünknek, akik ebben a kitüntetésben részesültünk, vannak az életében asszonyok, férfiak, akiknek köszönhetjük, hogy eljutottunk idáig. Nekik köszönhetjük, hogy emberré lettünk és ezt a megtiszteltetést kiérdemelhettük önöktől. Ha élnek, úgy személyesen köszönje meg az ember, ha nem, akkor emlékük előtt hajoljon meg. A világ globalizálódik, a rádió, a televízió, a repülő egyre közelebb hozza egymáshoz a földrészeket. Szűkül a világ. Ugyanakkor ezzel egyidőben még jobban nő a jelentősége a hazának, a városnak, a falunak, ahová tartozik az ember. Szükség van a melegítő, szűkebb közösségekre. Minél közelebb hozza a távoli helyeket a repülőgép az emberekhez, annál fontosabb, hogy ezekhez a közösségekhez tartozzunk. Számomra Pécs fogadott és fogadó szülővárosom, amit én elfogultan szeretek! Én tehát ezt a várost tekintem magaménak, hiszen itt éltem életem nagy drámáit és felejthetetlen örömeit. Innen vittek el megbilincselve, akkor azt gondoltam, a biztos halóiba. Nem csak visszajöhettem, de ennek a városnak sokat köszönhettem, hogy magamhoz térhettem. Amikor kiderült, hogy élek, e város munkásainak, értelmiségeinek és a megye parasztjainak segítsége — amikor elhalmoztak élelmiszerekkel, azt gondolva, hogy nélkülözök—, ragaszkodva életerőt adott és hitet a jövőben. Ide fogadtak vissza, s azóta is itt érzem annak a melegét, ami gyermekkoromban talán a szülői ház hiánya miatt nem adatott meg nekem. Itt tanultam meg gondolkodni, és itt tanultam meg az átélt szenvedések alapján, az emberi életet minden eddiginél mélységesebben tisztelni, és itt tettem fogadalmat arra, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy fölösleges vér, verejték és könny nélkül lehessen majd a szocializmust építeni. E fogadalom még nem teljesült (Beszéd Pécs Város Tanácsa 1987. november 28-i ünnepi ülésén.) be, de amíg élek, ezért küzdeni fogok! Pécset könnyű szeretni. Múltban, emlékezetben gazdag ez a város. Márpedig mi más tudna bennünket alakítani, a szűk, s olykor nagyon is szűkös hétköznapokon, a saját személyi életünkön túlmutatni, mint a kollektív múlt, a kollektív emlékezet. A kultúrának egyik nagy, legfontosabb feladata, őrizni minden értéket, amit az emberi elmék, kezek létrehoztak. Pécs őrizni tudó város. Nem csak ráépült a múltra, de gondos kézzel védi, ami rábizatott, hiszen „arccal a jövő felé” is csak így lehet igazán élni. Ebben a városban valóban békévé oldja az emlékezés azt, ami harc volt. A régi várfalaknak új házak támaszkodnak, és a pécsiek nem csak a Mindenszentek templomára vigyáznak, nemcsak arra büszkék, hogy Mecsekjük van, hanem a Tudomány és Művészetek Házára, (horribile dictu) a Takarék- pénztárukra is. Volt idő, amikor a Mindenszentek templomát három felekezet használta egyszerre, egymással is mintegy rokoni viszonyba léptek. Pécsre sokan jönnek évről évre, hogy letelepedjenek, ez egy befogadni tudó város, mert az itt szülöttek, nem idegenkednek a betelepülőktől. Pécsi „tűkének” lenni, ami azt jelenti, hogy legalább egy szőlőtőkével kell rendelkezni, valamikor nehéz volt, de aki elérte, az megtarthatta, és volt oka büszkének lenni rá. Mert ez önérzetet adó város. Azt hiszem, Pécs méltó ahhoz a humanista városhoz, ami a XV. században Janus Pannonius püspöksége idején kialakult, miként méltó arra is, hogy a nemzetközi kulturális, művészeti események . színtere legyen. Olyan időket élünk, amikor alapvetően megnő a közösség szerepe nehézségeink leküzdésében, elért értékeink megóvásában. Olyan időket élünk, amikor az antik polis demokráciáját kell magasabb szinten újrateremteni, agórát teremtve (nemcsak a Széchenyi téren, hanem mindenütt a városban), hogy közös gondjaink oldódjanak és „gazdaként” tegyük sajátunkká a várost, ne csak hely legyen, ahol élünk, hanem az életet éljük. A hely szellemét csak mi magunk alakíthatjuk. Nem a semmiből, hanem az őrzésre érdemes múlt anyagából, a jövőre függesztve szemünket. Kedves Barátaim! Talán nem a legnehezebb, de újkori történelmünk egyik legbonyolultabb időszakát éljük. Mindenkinek fel kell tennie önmagában a kérdést, hogy ha itt a legjobb a közellátás, a legtöbb környező államnál messze jobb, ha itt nőttek legjobban az egyéni és közösségi szabadságjogok, ha itt léptünk legjobban előre a demokrácia szélesítésében egészen az utazási lehetőségekig, akkor mi az oka, hogy az emberek rosszul érzik magukat, aggódva tekintenek a jövőre. Én azt hiszem, nem egy ünnepi tanácsülés a megfelelő alkalom a téma megtárgyalásának, de mégis szeretném, ha együtt gondolkodnánk azon, hogy a reformokat nem szabad félbehagyni, hanem folytatni kell. A perspektívát az egyénnek és a közösségnek vissza kell szereznie közös munkával, de ezt csak úgy tudjuk, ha magunk is hiszünk a jövőben, és nemcsak hiszünk, hanem bízunk, és nem csak bízunk, hanem teszünk is ezért a jövőért! Én azt hiszem, hogy ezt csak akkor tudjuk elérni, ha ezen a nehéz időszakon minél előbb túljutunk. Hadd éljek egy biológiai hasonlattal, a természetből véve a példát. Az élőlények egy része akkor a legvédtelenebb, amikor a régi ruháját levette és az újat még nem vette föl. Mi most ebben az állapotban vagyunk. A régiből rengeteg rosszat elhagytunk, s az újból nagyon sok jót magunknak kell megszerezni, megtanulni! Mert a demokráciát tanulni kell, a rend teremtette szabadsággal élni tudni kell, a humanizmust nem szavakban kell mondani, hanem gyakorolni kell (beleértve a munka humanizálását is). Hogy milyen lesz majd ez a mi világunk, ez tőlünk függ, mindegyikünktől I Soha ennek az országnak ilyen jó híre nem volt a világban. Ma ezt az országot ismeri a világ, merész újításainak elkezdéséért, becsüli barát, vitapartner, ellenfél és mi mégis bizalmatlanok vagyunk a jövőt illetően? Mi az oka? Az, hogy talán keményebben kell kivédeni a világgazdaság feszültségéből adódó nehézségeket? Hatásától megkímélni nem lehet bennünket. De a cselekedet — azért, hogy ezen úrrá legyünk —, az tőlünk függ! Én azt hiszek és bízom abban, hogy elkövetkezik a második enyhülés korszaka: s hogy melyik ország kerül a társadalmak magasabb régiójába, s melyik fog a történelem perifériájára sodródni, az az ország vezetésétől, lakosságától, a kettő közötti egységtől függ. Ma nehezen élnek nálunk az emberek. Egy részük a nehéz gazdasági helyzettől, más részük a fölösleges keménységtől, a sok tekintetben eldurvult közélettől. A mindennapos élet kíméletlenségeitől mindannyian szenvedünk és rajtunk múlik, hogy ebben a közösségben példásan, az országnak is példát mutatva próbáljunk előbbre lépni! Kedves Barátaim! Nem akartam ünneprontó lenni, de mégis szerettem volna a közös gondokról beszélni, hiszen aki Pécs városában jár vagy itt él -, aki nemcsak a teret, hanem az időt, elmúlt időket is birtokba veszi - az felelősséget vállal a közösség jövőjéért. Bármilyen nehéznek is ígérkezik ez a közeljövő, a pécsiek kezükben tartják a jövendőjüket, s mennél jobban egybefonódnak kezeink, annál biztosabb, hogy nem kell féltenünk leányainkat és fiainkat a jövőtől I Fotó: Proksza László A pécsi belváros büszkesége a Széchenyi téri Hild-udvar 1987. december 24., csütörtök ÜNNEPI MELLÉKLET
