Dunántúli Napló, 1987. november (44. évfolyam, 301-330. szám)
1987-11-03 / 303. szám
1987. november 3., kedd Dunántúlt napló 7 • • Ünnepség Moszkvában az októberi szocialista forradalom 70. évfordulóján (Folytatás a 6. oldalról.) remtésének távlatait. Az új gondolkodásmód segítségével lényegében megindokoltuk az átfogó nemzetközi biztonsági rendszer megteremtésének szükségességét és lehetségességét a leszerelés feltételei között. Most be kell bizonyítanunk annak szükségességét és lehetségességét, hogy tovább haladhatunk e cél felé és el is juthatunk oda. Fel kell tárni azon erők kölcsönhatásának törvényszerűségeit, mely erők a harcban, az ellentmondások közepette, az érdekek ütköztetésekor kiszámíthatatlan eredményeket hozhatnak. Ebben a vonatkozásban — ismét csak a lenini tanításból kiindulva, annak módszertanát felhasználva - súlyos kérdéseket kell felvetnünk. Az első ilyen kérdés az imperializmus természetére vonatkozik. Mint ismeretes, ebben rejlik a fő háborús veszély. Egy társadalmi rendszer természete a külső tényezők hatására természetesen nem változhat meg. De lehetséges-e a világ fejlődésének jelenlegi szakaszában, a világ szerves egységének és kölcsönös függőségének új szintjén olyan hatás, amely természetének legveszélyesebb megjelenési formáit működésképtelenné tenné? Más szóval, lehet-e számítani arra, hogy annak az egységes világnak a törvényszerűségei, amelyben az általános emberi értékek a legfontosabbak, korlátozni tudják a kapitalista rendszer egocentrikus, szűk osztályérdekeken alapuló törvényszerűségeinek romboló hatását? Második kérdés. Ez kapcsolódik az elsőhöz: képes-e a kapitalizmus megszabadulni a militarizmustól, vagyis képes-e nélküle a gazdasági működésre és fejlődésre? S nem utópikus-e a nyugati országokhoz intézett felhívásunk, hogy készítsük el és vessük össze a gazdaság rekonverziójára, vagyis békés termelésre való átállítására vonatkozó programjainkat? Harmadik kérdés: létezhet-e a kapitalista rendszer újgyarmatosítás nélkül, amely jelenlegi életképességének egyik forrósa? Más szóval, működőképes-e ez a rendszer a „harmadik világgal" folytatott, beláthatatlan következményekkel terhes, egyenlőtlen csere nélkül? És ezek után még egy kérdés. Mennyire reális abban reménykedni, hogy a világot fenyegető katasztrófa veszélyének megértése - e veszély tudata, mint ismeretes, áthatja a nyugati világ vezető elitjének legfelsőbb köreit is - gyakorlati politikává válik? Hiszen bármilyen hatásosak az értelem érvei, bármily fejlett a felelősségérzet és erős az ön- fenntartás ösztöne, vannak dolgok, amelyeket semmiképp sem lehet alábecsülni, amelyeket gazdasági, következésképpen osztályérdekek határoznak meg. Arról van szó, hogy képes-e alkalmazkodni a- kapitalizmus az atom- és fegyvermentes világ körülményeihez, egy új és igazságos gazdasági világrendhez, a két világrendszer szellemi értékeinek becsületes összevetéséhez? Ezek távolról sem hiábavaló kérdések. A rájuk adott választól függ, hogyan alakulnak majd az elkövetkező évtizedek történelmi eseményei. Elég feltenni e kérdések csupán némelyikét, hogy lássuk a feladat teljes komolyságát. A válaszokat az élet adja meg. A nukleáris fegyverektől mentes, biztonságos világ programjának helyessége nem csupán megkérdőjelezhetetlen tudományos megalapozottságán lesz lemérhető. Helyességét a legkülönbözőbb, új erők hatása alatt alakuló eseményeknek kell igazolniuk. A próba már folyik. Ebben is hűek vagyunk a lenini hagyományokhoz, a leninizmus legbenső lényegéhez - nevezetesen az elmélet és a gyakorlat szerves egységéhez, ahhoz a megközelítéshez, amely az elméletet a gyakorlat eszközének, s gyakorlatot az elmélet helyessége ellenőrző mechanizmusának tekinti. így cselekszünk, amikor az új gondolkodásmódot átültetjük a külpolitikai tevékenységbe, amikor helyesbítjük, pontosítjuk, s a gyakorlati politikában szerzett tapasztalatokkal gazdagítjuk ezt a gondolkodásmódot. Mire számítunk tehát, tudva, hogy a biztonságos világot a kapitalista országokkal együtt kell megteremtenünk? A II. világháború óta eltelt időszak a világgazdaságot és a világpolitikát meghatározó ellentmondások mélyreható módosulásáról tanúskodik. A gazdaságnak és a politikának azokra a változásaira gondolok, amelyek korábban elkerülhetetlenül háborúhoz, sőt, a kapitalista államok közötti világháborúhoz vezettek volna. Ma a helyzet teljesen más. Nemcsak a második világháború tanulságai, hanem a világrendszerré vált szocializmussal szembeni meggyengülés félelme is megengedhetetlenné tette a kapitalizmus számára, hogy belső ellentéteit a végsőkig fokozza. Az ellentétek technológiai versengéssé alakultak és az újgyarmatosítás révén „oldódtak fel”. A világnak egyfajta új, •,békés felosztása” ment végbe a „tőke" alapján — azon minta szerint, amelyet Lenin mutatott ki. Vagyis, aki az adott pillanatban erősebb, gazdagabb, annak jut a nagyobb konc. Egy sor országban a gazdasági feszültségeket — a „szovjet fenyegetésre” hivatkozva — úgy „csillapították”, hogy a pénzeszközöket átirányították a hadiipari komplexumba. Az ellentétek rendezését, az érdekek kiegyensúlyozását segítették a kapitalista gazdaság alapjaiban lezajlott technológiai és szervezési átalakulások is. De nemcsak erről van szó. Ha a múltban lehetséges volt a szocialista és kapitalista államok szövetsége a fasiszta veszéllyel szemben, akkor vajon nem lehet-e ebből bizonyos tanulságokat levonni a jelen számára- amikor az egész világ a nukleáris katasztrófa fenyegetésével, az atomenergetika biztonságának szükségességével és ökológiai veszélyekkel találja szemben magát? Mindezek teljesen valós, vészterhes dolgok, amelyeket nem elég csak felismerni, hanem gyakorlati intézkedéseket is követelnek. Továbbá: Képes-e a kapitalista gazdaság militarizálódás nélkül fejlődni? E kérdés kapcsán eszébe jut az embernek a japán, a nyugatnémet és az olasz „gazdasági csoda". Igaz, amikor a „csoda" véget ért, ezek az országok ismét a militarizmushoz fordultak. Tisztázni kell azonban, hogy ez a fordulat mennyiben eredt a modern monopoltőke alapvető működési törvényeiből, és milyen szerepet játszottak benne a járulékos körülmények: az Egyesült Államok hadiipari komplexumának ..fertőző példája", a „hidegháborús" helyzet, presztízs-meggondolások, a saját katonai erővel való rendelkezés igénye (hogy a konkurensekkel számukra érthető nyelven lehessen beszélni), valamint az az óhaj, hogy a „harmadik világba" való gazdasági behatolást erőpolitikával támaszszák alá. Bárhogyan történt is, sok országban sor került a modern kapitalista gazdaság minimális katonai költségvetések mellett megvalósuló gyors fejlődésére. Ez történelmi tanulság marad. A kérdést természetesen más szemszögből, akár az ellenkező oldalról is megközelíthetjük. Az Egyesült Államok gazdasága a háború óta folyamatosan a militarizmusra orientálódott és támaszkodott. Kezdetben ez látszólag ösztönözte, de később a források ilyen, a társadalom szempontjából terméketlen, szükségtelen pocsékolása csillagászati állam- adóssághoz és más rendellenességekhez vezetett. Kiderült, hogy a túlzott militarizálás végső soron az ország helyzetének romlásához vezet, és megrázza más országok gazdaságát is. A New York-i tőzsdén és a világ más tőzsdéin nemrég kitört, majdnem hatvan éve példátlan pánik — súlyos kórtünet, komoly figyelmeztetés. A harmadik momentum >— a fejlődő országokkal fenntartott egyenlőtlen, kizsákmányoló viszony. A „második" (mesterséges) természet létrehozásában elért fantasztikus újdonságok ellenére a fejlett kapitalizmus nem volt képes és ma sem képes meglenni a fejlődő országok tartalékai nélkül. Ez — objektív valóság. A történelmileg kialakult nemzetközi gazdasági kapcsolatok felszámolására tett kísérletek veszélyesek, és nem biztosítanak kiutat a gondokból. Zsákutcába vezet az idegen erőforrások újgyarmatosító módszerekkel történő felhasználósa, a multinacionális vállalatok önkényuralma, az eladósodás, a milliárdos, nyilvánvalóan kifizethetetlen tartozások is. Mindez súlyos problémákat szül a kapitalista országokon belül is. Igen sokféle spekuláció létezik: lényegük viszont ugyanaz - a harmadik világ országait tenutat. Egyszóval ezen a téren is történelmi választás előtt állunk, amelyet az egységes világ, és egymással összefüggő törvényszerűségei diktálnak. Van még egy döntő fontosságú körülmény. A mai világ szerves összetevője a szocializmus, amelynek története 70 éve kezdődött, s amely világ- rendszerré válva meghatározta a XX. század arculatát. A szocializmus napjainkban fejlődésének új szakaszába lép, újfent bizonyítva a benne rejlő lehetőségeket. Könnyű belátni, hogy a békés egymás mellett élésnek milyen hatalmas tartalékai rejlenek csupán a Szovjetunióbc/i folyó átalakításban. Lehetővé téve a legfontosabb gazdasági mutatók terén a világszínvonal elérését, az átalakítás képessé teszi a világ e hatalmas és gazdag országát arra, hogy korábban nem tapasztalt módon kapcsolódjék be az erőforrások és a munka nemzetközi megosztásába. Az ország hatalmas tudományos-technikai és termelési potenciálja a világgazdasági kapcsolatok eddiginél lényegesen jelentősebb részévé válik. Mindez alapvető nék egyfajta bűnbakká a nehézségekért, többek között a vezető nyugati országokban végbemenő életszínvonal-csökkenésért is. Néha kísérletek történnek a nemzeti egység soviniszta alapon történő megteremtésére; arra, hogy megpróbálják a munkásságot partnerként bevonni más országok kizsákmányolásába; elérni, hogy a munkások megbékéljenek az új „kapitalista modernizáció” politikájával. Az ilyen, s az ehhez hasonló kis érietek nem sz szüntetik meg magát az alap- problémát, csak néha ideiglenesen tompítják az élét. Az egyenlőtlen csere továbbra is megmarad és végső soron robbanáshoz vezethet. E lehetőséggel, úgy tűnik, ma már kezdenek számot vetni egyes nyugati vezetők. A kiutat viszont egyelőre csak a tüneti kezelésben keresik. Napjaink nemzetközi gazdasági kapcsolatainak újszerűségét, a végbemenő politikai folyamatok lényegét még nem mértük fel teljes egészében. De ebben az irányban kell haladnunk, mivel a végbemenő folyamatok objektív törvényszerűségekként jelentkeznek. Két út lehetséges: vagy a csőd, vagy az új gazdasági világrend kialakítására irányuló közös törekvés, amelynek során egyformán figyelembe kell venni minden egyes fél érdekeit. Az ilyen világrend kialakításához vezető út úgy tűnik a „leszerelés a fejlődés érdekében” koncepció megvalósítása révén rajzolódik ki. Nymodon a harmadik kérdésre adandó válasz keresése közben azt látjuk: a helyzet nem tűnik megoldhatatlannak. Az ellentétek ebben a szférában módosulhatnak. Ennek érdekében viszont tisztában kell lenni a realitásokkal és az új gondolkodásmód szellemében kell cselekedni. Ez megkönnyíti a biztonságosabb világ megteremtése felé vezető módon bővíti és megerősíti a béke és a nemzetközi biztonság átfogó rendszerének anyagi hátterét. Ez a másik nagyon fontos vonása az átalakításnak, ez határozza meg a helyét a modern civilizáció életében. A béke javát szolgáló objektív folyamatokat befolyásolni fogja az osztályharc, és a társadalmi ellentétek más megnyilvánulásai. A munkásmozgalom élen járó erői keresik az útat az osztályharc magasabb politikai szintre emeléséhez. A munkás- mozgalomnak nagyon bonyolult új és változó körülmények között kell tevékenykednie. Újszerűén vetődnek fel nemcsak a tömegek gazdasági érdekeinek és jogainak védelmével kapcsolatos kérdések, hanem a demokráciáért, többek között a termelésben megnyilvánuló demokráciáért vívott harcnak a kérdései is. A munkásoknak gyakran partneri viszonyt ajánlanak, de olyat, amely nem teszi lehetővé számukra, hogy beleszóljanak a legfontosabb üzleti kérdésekbe és szabadon válasszák meg a vállalatok irányítóit. A nyugati világban egy sor elmélet létezik arról, hogy a munkásosztály eltűnőben van, már teljesen felszívódott a középrétegben, társadalmilag teljesen átalakult, stb. A munkásosztályon belül valóban nagy és jelentős változások mentek végbe. Az osztályellenség azonban hiába próbálja nyugtatgatni magát, hiába próbálja meg dezorientálni és félrevezetni a munkásmozgalmat. A munkásosztály, amely új körülményei közepette is számbeli fölényben levő erő, képes döntő szerepet játszani, különösen a történelmi sorsfordulókban. Ennek indítékai különbözőek lehetnek. Az egyik lehetséges ok a gazdaság féktelen mili- tarizálása. A technológiai forradalom új szakaszára való, katonai alapon történő áttérés erős katalizátorként szolgál, annál is inkább, mivel ez a háborúhoz vezető út, érinti a lakosság minden rétegét, s olyan tömeges tiltakozást vált ki, amely túlnő a gazdasági követeléseken. Nymodon az uralkodó osztály, a monopoltőke képviselői választás elé kerülnek. Meggyőződésünk - és ezt megerősíti a tudomány is -, hogy a termelés jelenlegi technológiai és szervezettségi szintjén igenis lehetséges a gazdaság demilitarizálása. Ez a megoldás egyúttal a békét is szolgálja. Ugyanez a helyzet a fejlett és a fejlődő országok közötti kapcsolatokban meglévő válság következményeivel. Ha a helyzet a robbanás küszöbére jut és lehetetlenné válik a harmadik világ további kizsákmányolása, akkor nagyon éles politikai kérdésként vetődik fel annak a rendszernek az elfogadhatatlansága és tűrhetet- lensége, amely nem képes e kizsákmányolás nélkül élni. A kapitalizmus ebből a szempontból is választás előtt áll: vagy a robbanásig élezi a helyzetet, vagy figyelembe veszi a kölcsönös függőségben élő, egységes, az érdekek eayensúlyát meakövetelő világ lényegéből következő törvény- szerűségeket. Véleményünk szerint a kialakult helyzet alapján a törvényszerűségek figyelembe vétele nemcsak szükséges, de lehetséaes is. Annál is inkább, mivel ebbe az irányba hatnak a „harmadik világban" működő erők is. Divattá vált a nemzeti-fel- szabadítási mozgalmak hanyatlásáról beszélni. Ám szemmel láthatólag itt is a fogalmak szándékos összezavarásáról, a helyzet új vonásainak figyelmen kívül hagyásáról van szó. Ha arra a lendületre gondolunk, amely a politikai füg- getlenséaért folytatott harc szakaszában volt tapasztalható, nos az valóban gyengül. Ám ez természetes is. Az új, a „harmadik világ" jelenlegi fejlődéséhez szükséges lendület még csak most formálódik. Ezt pontosan látni kell, és nem szabad pesszimizmusba esni. Azok a tényezők, amelyekből ez a lendület kialakul, különbözőek. Közéjük tartozik az az erőteljes gazdasági folyamat, amely időnként paradox formákat ölt. Például néhány ország a gyengén fejlettség vonásait megőrizve a nagyhatalmak szintjére kerül a világgazdaságban és a világpolitikában. E tényezők közé tartozik a nemzetek kialakulása és a valóban nemzeti államok megszilárdulása során születő politikai energia. A megszilárduló nemzeti államok sorában jelentős helyet foglalnak el a forradalmi rendszerű országok. E tényezők közé tartozik a szegénység és a gazdaság kiáltó ellentéte, a lehetőségek és a valós helyzet eltérése miatti növekvő harag. A fejlődő országok államközi kapcsolatainak konszolidálódását tükröző szervezetekben egyre kifejezettebben és aktívabban érződik a sajátszerűség és az önállóság ereje. Többé-kevésbé ez minden ilyen szervezetre jellemző, s ezek száma nem kevés: az Afrikai Egységszervezet, az Arab Liga, az ASEAN, az Amerikai Államok Szervezete, a Latinamerikai Gazdasági Szervezet, a Dél-Csendes-óceáni Fórum, a Dél-ázsiai Regionális Együttműködés Szövetsége, az Iszlám Konferencia Szervezete és különösképpen az el nem kötelezettek mozgalma. Ezek a szervezetek az adott szakasz ellentmondó érdekeinek, szükségleteinek, követeléseinek, ideológiáinak, törekvéseinek és előítéleteinek sokszínűségét tükrözik. E szervezetek, jóllehet, máris a világ- politika jelentős tényezői, még nem tárták fel lehetőségeiket. De hatalmas potenciálról van szó, és még az elkövetkező fél évszázadra is nehéz megjósolni, hogy milyen eredményeket érnek el. Egy azonban világos — ez egy egész világ, amely keresi az egész emberiséget érintő kérdések megoldásában való tényleges és egyenjogú részvételének szervezeti formáit. Ez a világ két és fél milliárd embert számlál. Megjósolható, hogy nem csak a világpolitikára gyakorolt hatása fog rohamosan növekedni, hanem ugyanilyen mértékben növekszik a jövő világgazdaságának kialakításában játszott szerepe is. Bármily hatalmas is az ereje, nem a transznacionális tőke fogja meghatározni a „harmadik világ" mozgásirányát. Sokkal inkább ő lesz kénytelen alkalmazkodni a népek már megtörtént, vagy most történő független választásához. S ezek a népek és az őket képviselő szervezetek életbevágóan érdekeltek az új gazdasági világrendben. És még egy fontos mozzanat. A kapitalista világon belül az elmúlt évtizedek fejlődése szintén új társadalmi ellentmondósokat és mozgásokat hívott életre. Ilyenek a nukleáris fenyegetés elleni, a környezet védelmében indított mozgalmak, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem, az olyan politika elleni harc, amely sikeresekre és kitaszítottakra osztja a társadalmat, fellépés az új kapitalista modernizáció következtében egész ipari övezeteket sújtó bajok ellen. Ezekben a mozgalmakban milliók vesznek részt, ösztönzőik és vezetőik a kultúra és a tudomány nagy hazai és nemzetközi tekintélyt élvező kiemelkedő személyiségei. Továbbra is igen fontos szerepet játszanak több ország politikai folyamatában — s van ahol befolyásukat növelik is — a szociáldemokrata, szocialista és munkáspártok, valamint a hozzájuk hasonló vagy kapcsolódó tömegszervezetek. Tehát minden mutató - a gazdasági, politikai, társadalmi mutatók — tekintetében azt láthatjuk, hogy a mai világban mindenütt igazolódik az a megállapítás, amelyet Lenin az egyik legalapvetőbbnek tartott a marxizmusban, azaz: a történelmi cselekvés megalapozottságával együtt növekedni fog azoknak az embereknek a tömege, akiknek ezt a cselekvést véghez kell vinniük. Ez pedig a társadalmi haladás, s egyben a béke legmegbízhatóbb jele és legerősebb tényezője. Valóban, napjaink nagysága és újdonsága abban mutatkozik meg, hogy a népek mind nyilvánvalóbban és mind nyíltabban a történelem előterébe lépnek. Olyan helyzetbe kerültek már, hogy kikényszeríthetik, hogy ne csak végsősoron, hanem közvetlenül számoljanak velük. Ezzel együtt egy új igazság is kiviláglik: a történelem mozgására a XX. és a XXI. század mezsgyéjén mind jellemzőbbé válik az állandó választás. A választás helyessége pedig attól függ, hogy miként és mennyire veszik figyelembe a milliók, százmilliók érdekeit és szándékait. Ebből fakad a politikusok felelőssége is. A politka ugyanis csak akkor lehet reális, ha figyelembe veszi az idők ezen új vonósát: ma az emberi tényező nem az embertömegek életének és tevékenységének, valamint szándékainak közvetett és többé-kevésbé esetleges eredményeként kerül a politika szintjére. Az emberi tényező közvetlenül betör a világ dolgai közé. Ennek megértése nélkül, másként fogalmazva, az olyan új gondolkodásmód nélkül, amely a ma realitásain és a népek akaratán nyugszik, a politika beláthatatlan, a saját ország és más országok számára is kockázatos rögtönzéssé válik. Ilyen politikának nincs tartós alapja. Ezek alapozzák meg derűlátásunkat az átfogó nemzetközi bizntosági rendszer megteremtésének távlatait illetően. Teljesen logikusan kapcsolódik ehhez a védelem kérdésében elfoglalt álláspontunk. (Folytatás a 8. oldalon.)
