Dunántúli Napló, 1987. november (44. évfolyam, 301-330. szám)
1987-11-14 / 314. szám
i 1 A Szocialista Hazáért Érdemrenddel kitüntetettek találkozója Pécsett vetkezetesen végre kell hajtani. Nagy Sándor szerint a kibontakozási programmal többet, és minden szinten alaposan kellene foglalkozni. Szerinte most különösen nagy hangsúlyt kap a káderek kiválogatása minden posztra. Lakatos Józsel a KISZ tennivalóira hívta fel a figyelmet. Schmidt Rezső a kommunisták előtt álló nehéz feladatokról beszélt. Dr. Dányi Pál összegzésül elmondta, hogy a következe) időkben a politikai kultúra és a politikai munkakultúra változtatásán dolgoznak. A jövőben a gyakorlati munkán változtatnak, és ez néhány szervezeti szabályzatot is érint. Végül megköszönte a hozzászólásokat, észrevételeket. A munkásmozgalmi veteránok délután Somberekre látogattak; megtekintették a tsz- ben és a községben az új létesítményeket, majd tájékoztatót hallottak a tsz-ben folyó gazdasági és politikai munkáról. Ádám Erika Beszélgetés a találkozó szünetében Fotó: Läufer László Pécsi utcák: felújított homlokzatú épületek az Alkotmány utca és a Kórház tér sarkán. John C. Whitehead magyarországi tárgyalásai John. C. Whitehead, az Egyesült Államok külügyminiszterének első helyettese, aki Horn Gyula külügyminisztériu- mi államtitkár meghívására november 12. és 14. között tartózkodik hazánkban, pénteken magyar vezetőkkel folytatott megbeszélést. Kádár János, az MSZMP főtitkára találkozott az amerikai politikussal, s John C. Whitehead-et a nap folyamán fogadta Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke, Németh Miklós és Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, valamint Várkonyi Péter külügyminiszter. A magyar vezetőkkel folytatott találkozókon véleményt cseréltek a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, különös tekintettel a kelet-nyugati kapcsolatok alakulására, valamint a tervezett fegyverkorlátozási megállapodások megkötésének kilátásaira. Áttekintették a bécsi európai biztonsági és együttműködési utókonferencia támakörét. Horn Gyula és John C. Whitehead pénteken aláirtó az 1988-89-es évekre szóló magyar—amerikai kormányközi kulturális, oktatási, tudományos és műszaki-tudományos együttműködési munkatervet. A dokumentum előirányozza vezető szakemberek, egyetemi oktatók, tudományos kutatók és ösztöndíjasok cseréjét, valamint a különböző intézmények közvetlen kapcsolatának és együttműködésének fejlesztését. A két külügyi vezető pénteken este nemzetközi sajtótájékoztatót tartott a Külügyminisztériumban. John C. Whitehead bevezetőül köszönetét mondott a magyar kormánynak a látogatás kitűnő megszervezéséért, és a szívélyes vendéglátósért. A vezetés számít a veteránok javaslataira Immáron hagyomány, hogy évente egy alkalommal baráti találkozóra invitálja az MSZMP Baranya Megyei Pártbizottsága a Szocialista Hazáért Érdemrenddel kitüntetett munkás- mozgalmi veteránokat. Tegnap Pécsett a megyei pártbizottság tanácstermében került sor e rendezvényre. A meghívottakat dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Pártbizottsága első titkára üdvözölte, majd ötvenéves párttagságuk alkalmából köszöntötte Szabó Kálmánt, Újvári Lászlót és a betegség miatt távollevő Havas Bélát. Dr. Dányi Pál elmondta, hogy ezeknek az éves találkozóknak igen nagy a jelentősége. Mosti olyan időket élünk, mikor a jelenlévők tanácsaira, tapasztalataira és véleményére szükség van. Az emberekkel a külön^ böző fórumokon tájékoztatták az országos elképzelésről és ezzel összhangban a megyei programot is ismertették. Az állásfoglalásoknál támaszkodtak a jelenlévő elvtársak személyes javaslataira is. Ezért a jövőben szintén számítanak rájuk. Mint mondta az első titkár, a baráti összejövetel lényege, hogy a meghívottak beszámoljanak javaslataikról, és problémáikról. Dr. Sebők Imre hozzászólásában kiemelte, hogy az elkövetkező időkben marxista módon, dialektikuson kell gondolkodni, lehet és kell vitatkozni. Erre lesz szükség eztán az élet minden területén. Szendrő Károly felhívta a jelenlévők figyelmét árra, hogy valamennyien a munkásmozgalom élő tanúi, résztvevői. Tapasztalatuk a korábbi időkből bőven van, jó lenne átadni belőle az utódoknak minél többet. Palkó Sándor nehezményezte, hogy a tapasztalataikra, tudásukra nem tartanak igényt a fiatalok. A gazdasági és társadalmi határozatok szerinte jók, csak köIvóvízellátás, parkolási helyzet Megállapodás a szénbányák és a város között az András-aknai külfejtés területfelhasználásáról Programot kell kidolgozni a város és környéke megbízható ivóvízellátása érdekében Mozgósítás Iránban Általános mozgósítást rendeltek el Iránban - jelentette az AFP francia hírügynökség a teheráni rádió adására hivatkozva. Az iráni legfelsőbb haditanács Ali Hamenei államfő irányításával pénteken közleményben szólított fel minden hadrafogható személyt, hogy jelentkezzék a kiegészitő parancsnokságokon. Ezzel egyidejűleg Hasemi Rafszandzsa- ni, a parlament elnöke a teheráni egyetem pénteki nagyimáján kilátásba helyezte, hogy Irán „csapások sorozatát" méri a frontokon Irakra, a Perzsa-öbölben pedig az Egyesült Államokra. A bagdadi katonai főparancsnokság pénteken közleményben jelentette be, hogy az iraki légierő gépei péntek hajnalban megsemmisítettek négy tengeri célpontot az iráni partok közelében. A gépek a „pontos és hatásos" támadások után sértetlenül tértek vissza támaszpontjukra. ülést tartott tegnep délelőtt Piti Zoltán elnökletével Pécs Megyei Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága. A testület napirendjén számos téma szerepelt, egyebek között tájékoztatót hallgattak meg a város ivó- vízellátásáról, időszerű gazdasági intézkedésekről, a testület indokoltnak tartja a megyeszékhely központjában és annak peremén a fizető parkolóhelyek számának növelését, a díjak emelését, megtárgyalta azt a megállapodást, amely — aláírását követően — rendezi: a Mecseki Szénbányák külszíni fejtésének területnövekedése milyen szanálási és egyéb terhekkel jár, illetve a terhek miként oszlanak meg, milyen feltételek mellett a város és a Szénbányák között. * A megállapodás értelmében a tanács hozzájárul ahhoz, hogy a Szénbányák az And- rás-akna térségében külfejtési bányaművelést végezzen, s ennek során több mint 16 hektáros területet ideiglenesen igénybe vegyen. Jóllehet, a testület e munka első ütemére vonatkozó megállapodást tárgyalta, ennek is számos olyan részletkérdése van, ami komoly kihatással van a város érintett részére, lakóira. Tény, hogy a két fél egyenrangú partnerként, saját érdekeit érvényesítve és a másikét szem előtt tartva jutott közös nevezőre. Miután a bánya a területet a jövő év elejétől veheti igénybe, a szanálások már most kezdődnek, sőt, az itt található arborétum átköltöztetése — tulajdonosa által megjelölt helyre — mór el is kezdődött. A végrehajtó bizottság úgy döntött, hogy a megállapodást a tanács csak akkor fogadja el kötelezőnek, ha a Mecseki Szénbányák biztosítja: a területen élők nem kerülnek hátrányos helyzetbe, ha az itt lévő bolt nem szűnik meg, ha a szanálás által érintett 25 lakás, közintézmény, kommunális létesítmény pótlásáról még a szanálás előtt gondoskodik a bánya, feltételként szabta a meszesi 400 milliméteres ivóvízvezeték és 2500 köbméteres víztározó a Mecseki Szénbányák általi meg(Folytatás a 4. oldalon) Vilég proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XLIV. évfolyam, 314. szám 1987. november 14., szombat Ara: 2,20 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Ülést tartott Pécs Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága Á tartalomból Miért- nem égnek a lámpák? (6. old.) Vállalkozók hitelezése (7. old.) Megszűnik a poste monopóliuma (10. old.) Hiánycikkek nyomában (10. old.) Pécs vízellátását segíti a mohácsi vizkiemelömű Fotó: Proksza László