Dunántúli Napló, 1987. október (44. évfolyam, 270-300. szám)
1987-10-10 / 279. szám
1987. október 10., szombat c Dunántúlt napló 3 Magabiztosan, felelősen a jövőnkért — A kezdeményező embereké a jövő A Baranya Megyei Pártbizottság szeptember 24-én meghatározta tennivalóit a gazdasági-társadalmi kibontakozás programjának megvalósításában. A Dunántúli Napló cikksorozatban kívánja ehhez az állásfoglaláshoz a háttérinformációkat megadni és az összefüggésekre rámutatni. „Túl sok törvényt hozunk, de túl kevés példát mutatunk", — írta Saint-Just, a francia forradalom idején. Az idézet ma is, nálunk is időszerű. Ideje példát mutatnunk; megbecsülnünk a példaadó; kát, elhatárolni magunkat az ellenpéldáktól. Baranya gazdasága sok tekintetben adottsága. Itt feketekőszenet, uránt, mészkövet és más értékes kőzeteket rejt a föld, itt melegebben süt a nap, itt nagyszámban dolgoznak tudósok és kutatók az egyetemeken, a főiskolákon és néhány vállalatnál, itt egymás mellett' él a közel kétszázezres város és az aprócska falu, a magyar, a német, a horvát és a cigány. Az adottságok kötnek, de egyben lehetőséget is kínálnak. A jövő azoknak dolgozik — és azok dolgoznak a jövőért —' akik felismerik és hasznosítják koruk — és környezetük lehetősegeit — alkotóan és kezdeményezően. Hiszen, aki saját maga, szűkebb-tá- göbb környezete jobb boldogulásának útját-mpdját törvényeink keretei között keresi és találja, az az ország üdvét is szolgálja. Aki pedig nem él lehetőségeivel, az nemcsak önmagának okoz kárt, hanem a köznek is. Van mire építenünk A pártbizottság most nem foglalkozott a megye gazdaságában megoldandó feladatok részleteivel. Tehette ezt, hiszen a főbb gazdaságpolitikai kérdésekben már korábban állást foglalt és álláspontját nyilvánosságra is hozta. Mégis, mintha lennének félreértések. Kezdjük talán a bányászattal. Nehéz kétségbe vonni, hogy a feketekőszénre, az uránra szükség van. Mégis gond van a bányászattal? Mégis szanálják a Mecseki Szénbányák Vállalatot? Az utóbbi kérdésnél maradva: éppen azért szanálják, mert szükség van rá. Különben felszámolnák! A szanálás — pénzügyi rendezés, a vállalati működés feltételeinek tisztázása, biztosítása. A vájárok és csillések munkája, megélhetése biztos. Az viszont, hogy miként szervezik munkájukat, hogyan vezetik őket, valóban újragondolásra érett. Erősebb gépipart szeretnénk. Erő alatt persze nem szervezeti kereteket, nem statisztikai súlyt értek, hanem tevékenységet, s főként annak eredményét. Jó lenne, ha terjeszkedne a Sopiana Gépgyár, a Mechanikai Laboratórium pécsi gyára és az általuk képviselt termelési kultúra, de jó lenne — mondjuk — az is, ha mielőbb felépülne tartós^yen- gélkedéséből az Építőgépgyártó Vállalat pécsi és mohácsi egysége. A mezőgazdaságban a már elért, bizonyított magas színvonal mellett is sok még a lehetőség. Felkészülten fogadjuk a szója-programot. Kell a hazai fehérjetakarmány. A Bólyi Mezőgazdasági Kombinát termel szója vetőmagot, termeszti a növényt, rendelkezik a feldolgozáshoz szükséges jugoszláviai kapcsolatokkal. Termőterületünk nagyrészt a szója-övezetben fekszik. így, ha a feltételek az érdekeltség oldaláról is • pontossá válnak, e téren is az élvonalban lehetünk. Erényeink azonban nem feledtethetik gyengébb pontjainkat. Az eredmények indokolatlan szóródására felfigyelve azt is meg kell kérdeznünk például, hogy több év átlagában miért terem hek1 tárnyi földön kevesebb búza, kevesebb kukorica (és kevesebb nyereség!) Újpetrén, mint Szalántán?* • Élelmiszeriparunk az „általános pénzhiány" közepette is fejleszt. Nemrégiben avatott új üzemcsarnokot és gépeket« a Pécsi Dohánygyár, halad a rekonstr.ukció a Baranya Me1 gyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál, mégnyilt a fejlesztési hitel a Pannonia Sör- ayárnak,, előkészületben a Baromfifeldolgozó felújítása. Persze, nincsen öröm üröm nélkül. E körben is kötelező a kérdés: miért bizonytalanodnak el a Pannonvin Bor- qazdasáqi Kombinát termelői kapcsolatai; miért keveredik kétes (vaav nem is kétes) mi- nőségrontást ügyletekbe? A leltárt lehetne folytatni méq, de jó és rossz példaként talán ennyi is elég. A leqfontosabb, hogy szembenézzünk helyzetünkkel, erényeinkkel és qyenqéinkkel, pontosán ismerjük lehetőségeinket, az embereket, okikre számíthatunk és akik számíthatnak ránk, használiuk ki cselekvési szabadságunkat. Igazán építeni csak erre lehet. Az itt élő emberekért Az ember azért dolgozik, hogy munkájának eredményét is lássa. Nemcsak a fizetési borítékban, hanem lakóhelyén, tágabb értelemben vett környezetében is. Természetes az ■ is, hogy igényeink mindig előtte járnak lehetőségeinknek. Mi vinné különben előre a viláaot? A gondok megoldásának sorrendiét ki-ki saját helyzete szerint Ítéli, az orvoslásért felelősök dolga elérni ebben a közmegegyezést. Kevés vita lehet abban, tag/ aki családot alapít, annak lakásra is szüksége van, gyermekeit iskolába akarja járatni. Egészséges ivóvíz, tisztességes napicikkellátást a legkisebb faluban is kell. Akik szélirányba esnek, tudják, Pécsett új, nagyobb szennyvíztisztítót kell építeni. Sokan várnak telefonra, mind annyian szeretnénk, ha job bak lennének útjaink, közle kedési viszonyaink. A jogos, megalapozott igé nyék és a tanácsok gyérülő pénzforrásai új, .nyíltabb’, naprakészebb együttműködést követelnek az emberek és képviseleti szerveik között. Minden döntésnek ki kell állnia a közvélemény próbáját, mert kezdeményezésre, öntevékenységre, netán anyagi áldozat- vállalásra igazán- csak így lehet számítani. Valami olyasmire gondolok, ami a Dráva- pprton, a vejti tsz-ben kezd kialakulni. Nemcsak — és főként nem — kívülről és fölülről várják a segítséget, hanem bíznak önerejükben. Bizonyítani kívánják: nemcsak akarnak, hanem tudnak is! Ahogy a vejtiek Vejtiben, a baranyaiak Baranyában akarnak jobban Boldogulni, és ez igencsak természetes! Sorsunk jobbra fordításához most kezdeményező emberekre van szükség, no meg arra, hogy á kezdeményező emberek érvényesüljenek. Több ilyen ember van, mint ameny- nyit észreveszünk; és akit észreveszünk, sokszor arról is túl halkan beszélünk. Ne szégyelljük kimondani (mint azt a Dunántúli Napló ma egy hete tette), hogy dr. Szakály Sándor sikeres kutató kollektívát vezet a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet pécsi részlegében, hogy Szalai László és iSághi Péter, a Sellyéi Agrokémia Szövetkezet vegyész- mérnökei méltó partnereik kutatásaik egy részében, hogy Husti Mihály (szajki tsz-elnök) a búzatermesztés kimagasló szakembere, hogy Viczencz Ottó vezetésével tartósan sikeres a korábban sok vihart látott Sopiana Gépgyár. Ők és hozzájuk hasonlók formálják igazán a jövőt, és velük összefogva lehet erkölcsi hitelünk nevükön nevezni a helyzetükkel visszaélőket. Nem azokat, akik jószándékúak, jó- hiszemüek, de tévedtek, hanem azokat, akik sajátjukként osztogatják a sörgyár sörét (Szigetvár), akik a markukat tartják, hogy a mutatványosod közterületen helyet kaph.assa- nak (Komló), akik pusziért — pénzért utalják ki a szükség- lakást (Pécs). Szérencsére ez utóbbiak vannak kisebbségben — és tenni odorunk róla, hogy egyre gyorsabban lelepleződjenek. A Megyei Pártbizottság állásfoglalása egyértelműen mutat rá feladatainkra. Kemény munka áll mindannyiunk előtt, s rajtunk is múlik, hogy joggal érezhessük a jól végzett munka örömét. Dr. Geisz Mihály a megyei pártbizottság titkára Gömbgrafitos öntéssel korszerűbb Rába-termékek A Győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyár acélöntödéjében megváltoztatják a termékszerkezetet; a korszerű üzemet azért állították le, hogy rövidesen — nem egészen két hónap múlva — még korszerűbb terméket, gömbgrafitos öntöttvasat állítson elő. Magyarországon ilyen anyag még csak kisebb meny- nyiségben készül. Az átalakított Rába-öntöde évente mintegy tízezer tonnányit gyárt belőle, amit beépít járműipari termékeibe. Ezálltal növelve azok korszerűségét, minőségét. A gömbgrafitos öntési mód egyre nagyobb teret hódít a világ járműiparában, mind több alkatrész készül ezzel a módszerrel. Ezzel a technológiával olyan öntvények gyárthatók, amelyek a méretpontosság, a megmunkálhatóság szempontjából felülmúlják a hagyományos öntéssel készülteket. Az alkatrészek elkészítéséhez kevesebb anyag kell, s nincs szükség az acélgyártásnál használt drága alapanyagokra. Az átállással gépeket, gépsorokat cserélnek ki és újítanak fel. A kiemelt programban a gyárnak több részlege és külső kivitelezői is részt vesznek. Dr. Varga László pincéje A sásdi szőlőhegyek Negyvenhatezer forintos kabátot még nem láttam. Biztos, hogy nem került ennyibe Wé- ger Józsefné télikabátja sem, aki útban hazafelé Pécsről Sásdra a kabátot simogatva nagylelkűen mondta férjének: én megkaptam a kabátot, vegyük meg neked is, amit legjobban szeretnél ... Wéger József szőlőt szeretett volna, s hamarosan meg is vették azt a területet, ahol ezen a verőfényes őszi napon üldögélünk. Az áttetszőén tiszta levegő szinte kézzelfogható közelségbe hozza a domb lábánál elnyúló nagyközség házait, odalent az országúton szaladó gépkocsikat. Sásd hangjai, a gépkocsik motorjának zaia azonban nem ér el idáig. Szemben a község fölött a paléi, nagydombi, iván- völqyi szőlők. Tip-top ez az épület, amolyan modern mesebeli házikó, piros téglából, piros cseréppel, faburkolatú erkéllyel. Körülötte, a gondosan nyírt fü- vön tuják, fenyők, díszcserjék és egy nyírfából készült madáretető. A ház oldalánál elrejtve szabad tűzhely. Bográcsban Totyoghat itt a zsir nélküli gulyás — Wéger József specialitása —, vagy a fóliában sült stifolder, amelyhez jólesik a helyben szedett vastag húsú paprika, édes paradicsom. Keveset kellene fizetnie a gazdának, ha fogadásból gazt kerestetne a porha- nyóssá kapált földű szőlősorok között, amelyek közt legtöbb a tájjellegű fehérbort adó fajta. A faasztal és fapad fölé futtatott szőlővesszők között még itt-ott bekandikál a nap, de jövőre mór hűs menedéket talál alattuk a család. Belülről praktikus és otthonos az épület. Az alsó szint a borkészítés, tárolás színtere, a felső rész a családé. Kis konyha tálalóablakkal, egy nagyobb szobával kellemes pihenő hármuknak. Wégerék a tormási családi szőlőt váltották fel erre az 569 négyszögölnyi területre. Mindent amit ott használtak és ami mozdítható volt, idehoztak. Akad is, nem is egy olyan darab, amit még az ükapja használt. Jóllehet az itteni és a környékbeli borok nem versenyezhetnek a siklósi, villányi kitűnőségekkel, ám a környékbeli gazdák büszkék borukra. A szőlőművelésnek hagyománya van e környéken. * Valamikor ott is szőlő volt, ahol jövőre zórtkertet akarnak osztani az oroszlóiaknak. Meződ mellett ez a társközsége Sásának, amelynek lakói egyre erőteljesebben sürgették, hogy nekik is kell terület. A hely már megvan, az Oroszlóra vezető út legmagasabb pontjáról belátni egy kicsit abba a völgybe, ahol a jövő évben parcelláznak. Dr. Varga Lászlóné nagyszüleinek is ott volt valamikor a szőlőjük, aztán az ötvenes évektől minden egybeolvadt, eltűntek innét a magánterületek... A szőke fiatalasszonnyal a sásdiak legnagyobb szőlődombján, a vázsnokin találkoztunk, de ő tovább igyekszik a felső- egerszegi dombra, ott van a szőlőjük. Elkísérjük. Vastag por ülte földutakon megyünk. Balra tőlünk még a vázsnoki domb szőlői, jobbra kukoricatáblák. Az agyagba vájt szurdok után nem terve.- zett megállásra késztető táj tárul elénk. A tetővel szemben még jól látni Sásdot, távolabb jobbra Meződ házai közé kapaszkodik az út, s egészen közel hozzánk egy kisebb, széltől, fagytól védett domb, melytől csak egy völgy választ el bennünket. A fiatal présházak, mint megannyi piros kalapos- gombák tarkítják a szőlősorokat, gyümölcsfákat. Csak a legtetején látni félig földbe bújt, elmúlt idők nyomait viselő pincéket. Légvonalban talán félórányi sétára lehetünk Sásdtól, ám a táj csendje, nyugalma azt sugallja, hogy napnyi járásra nincs lakott település a közelben. Tetézi ezt az érzést az a présház, amely váratlanul bukkan elő a fiatal akác- és fenyőfák, csipkebogyó - és kökénybokrok szegélyezte erdei út végén. Ez Vargáék présháza, amely egy gerendába karcolt évszám tanúsága szerint 1868-ban épült. A bejárat előtt két kis fügebokor, nem messze tőlük roskadozik a gyümölcsétől a naspolyafa. A közelben lévő két fiatal diófa közül az egyik már néhány szem termést is hozott. A présházhoz tartozó szőlőt innét nem látni, fent van a ház fölötti dombos részen. Bent a házban csak azt változtatták meg, amit feltétlenül szükséges volt. Sötétszínű, natúr fával burkolták körbe méteres magasságban a nedvességtől hulló falat, fűrésszel ablakot vágtak a hatvan centi- méteres vályogba. A régi rakott kályhát külön megcsodáljuk, aztán a vastag gyertyával világító háziasszony nyomán lehajolva megyünk a boltíves — valószínűleg a pincetorkot helyettesítő — két- három méter hosszú kis folyosón át a pincébe. Bal oldalt hordók, jobb oldalt homokban zöldség. A pince hátsó falán egy kedves emlék, amelyet a magasra emelt gyertya fényénél láthatunk: N. M. 1961. Az előző tulajdonos unokájának monogramja, amelyet Vargáék nem akarnak eltüntetni . . . * A nagyközségi közös _taná- cson mondják, hogy az elmúlt öt évben 68 sásdi és 34 társközségbeli épített présházat a Sásd környéki szőlőhegyeken, s összesen 300 régi és új pincébe járnak ki az emberek. A fiatalok is jönnek a nagyszülők, szülők nyomában. A munka, a saját termés öröme mellett ideális hely ez a barótko- zásra, az ünnepnapok közös eltöltésére. A csendes poha- razgatásokat néha hegedű- és harmonikaszó vidámítja. Az esti csöndben messze szálló hangjuk nyomán összegyűlnek a hegyi szomszédok. Török Éva Wéger József présháza
