Dunántúli Napló, 1987. október (44. évfolyam, 270-300. szám)
1987-10-31 / 300. szám
Látható és láthatatlan források Nem látott még szép vidéket, aki nem kapaszkodott fel ide a dunaszekcsői Várhegy tetejére. Az egykori Lugio terül el a lábainál, a túlsó parton a Contra Florentiam romjait mossa a víz. A dombtetőn duzzadó szőlőfürtök, a parton apró halászladikok és csend. Jó lenne elidőzni itt, elmélázni múlton s jövendőn, de sokkal prózaibb és körülményesebb dolog vezérelt most Szek- csőre: a jelen. Ma, amikor mindent, de mindent a forint és a dollár felől közelítünk meg, nem volna ildomos lemezteleníteni a kulturális életet pusztán a műélvezetre, az öntevékeny művészeti mozgalomra, a megtanítandó ismeretek milyenségére és mennyiségére. Úgy illik — ha már így alakult —, hogy illesszük be a művészeteket is a népgazdaság valamelyik csavarnyílásába, s nézzük meg, mit hoz a konyhára, miből telik neki arra, hogy életben maradjon. Formás, kerek számok, ezek kellenek mostanában. Tartozik, követel . . . hiányzik. * Dunaszekcsőnek 2800 lakosa van, a közigazgatásilag hozzá tartozó Bárnak valamivel több mint 800. A tanács évente átlag 16 millió forintot költ el az intézmények működtetésére, ennek 10 százaléka jut a kulturális ágazatra. Egymilliót kap a művelődési ház és a könyvtár, valamivel többet mint hatot az iskola. A tanács átlagos évi bevétele 20 millió forint, ebből három és fél millió az állami támogatás. A lakossági adókból 2,2, a vállalatoktól, üzemektől mintegy hétmillió jön be. Ha bejön . . . — A mostani rendelkezések szerint a vállalatok eredményességétől függ, megkapja-e tőlük a községi hozzájárulást a tanács. Ha nincs nyereség, nem látunk egy fillért sem — mondja Boíz Lajos tanácselnök, aki közel harmincéves dunaszekcsői működése alatt bizony megért már néhány „korszakalkotó” pénzügyi szabályozóst. — Azt mondják, így a tanácsok érdekelve vannak abban, hogy a területükön működő termelőüzemek eredményesen gazdálkodjanak. De hát, kérem szépen, milyen eszközöm van nekem arra, hogy a gazdálkodás menetét befolyásoljam? Miért függ á- falu közintézményeinek sorsa a belső vállalati döntésektől? Botz Laios azt mondja, ez a rendelkezés meg fog változni. Ügy hallotta, hogy megváltoztatják. * — Ha csak abból kellene gazdálkodnunk, ami feketén- fehéren kimutatható, fölkopna az állunk — jegyzi meg Schisz- ler lános, a művelődési ház igazgatója. Részletezni kezdi a forrásokat. - Negyvenkétezret ad az Áfész, harmincat a Becsukták az ajtót, a hosszú ember kint maradt. Az öreg meg a fiatalabb megitták a bent megnyert fél litert... Ez akkor volt. A kocsma sincs már meg, mondtam is. Utána mindennap együtt ittak. Fizetéskor nagy szájjal, erős mellel, utána néhány napig így vagy úgy, aztán meg kért pénzen a hónap végéig. Honnan jött ez a legény? — ki tudja! Itt nem szokták kérdezni. A csőlakóknak mindig több a pénzük ... Reggel, különösen nyáron, a fene se kíván inni. Jani rosszkor hajolt le, majdnem nagyobb baj lett belőle: — ha nem ugrik valaki két lábbal neki a csillének, hogy kisiklassa, összeszorította volna a fiú fejét. így se ment el a maga lábán, s feltörte hátát a kórházi ágy, mire újra levegőre engedték. S akkor eltűnt a kocsmából. A városból is ... * A szomszéd csapat, a nyolcas, káromkodott legelőször s a legsűrűbben, hogy: a zzzannya oltári, a Józsi bácsi begorombult, a végén még megemelik miatta a normát! „Miből telik ezeknek kultúrára? Séta a dunaszekcsői várhegyen Vf tsz, hatvan-százezret a szekszárdi varroda. Kapunk segítr séget a Bólyi Mezőgazdasági Kombináttól és nem utolsósorban a lakosságtól is. — Egyszer a Patyolat kiszámította: hatszáz forintba kerülne egyetlen női táncos ruha tisztítása, vasalása, keményítőse. Azt mondta a vezető, mellesleg jó barátom: „öregem, itt a hatszáz forint, inkább odaadom. Nem tudjuk elvállalni...”-meséli az igazgató. Száztíz táncosuk van. És sok szereplésük. A ruhákat most a szülők mossák, természetesen ingyen, s ők veszik meg az anyagot is. A zenészeket a művelődési ház igazgatója, a táncosokat a szülők szállítják, ha szükséges. Ki számolja ezeket a forintokat? Gondoljuk csak el: az iskolában háromszáz gyerek tanul, ebből száztíz tagja a helyi táncegyüttesnek! Ma, amikor a közösségi élet régi aranykorát sírjuk vissza, s azon té- pelődünk, visszavonhatatlanul fellazultak-e a társas kapcsolatok, egy ilyen helyi kezdemény bizony nagyobb támogatást és törődést igényelne. Tőlünk, újságíróktól is, de másoktól is . . . * Dunaszekcső az elmúlt három évtizedben elérte azt, hogy viszonylag gazdag könyvtára, sok célra hasznosítható művelődési háza, a zsúfoltságot nem ismerő iskolája van. S útjainak kilencven százaléka kövezett! Ide kell illeszteni ezt a mondatot, mert — mint Botz Lajos elmondja —, nem egyszer kö- hintette el magát valaki a falugyűlésen: — Hm. Szép-szép ez a sok kultúra, elnök elvtárs, de hogyan járjunk mi a művelődési házba sáros csizmával? Hiszen még járdánk sincs! — Amikor ide kerültem, bizony én is türelmetlenebb voltam — mondja Schiszler János, miközben lefelé ballagunk a Várhegyről. — Az sem igaz, hogy mindig olyan egyetértés volt köztem és az elnök között, mint most. — Mióta vagy itt? Pontosabban, mióta jársz ki Mohácsról? — 1974 óta. Rá kellett döbbennem: ha eredményt akarok látni, meg kell tanulni az itteni embereket. Meg kell tanulnom „dunaszekcsőiül". Itt nem lehet villogni, az embernek önmagát mutogatni. Ha nem találod meg azt, akire hallgatnak, elvesztél. Erőlködhetsz Tiónapo- kig, évekig. De ha egy szót szólsz Pista bácsinak, Sanyi bácsinak, Klárikának, ő már tudja, hogyan kell beoltani az embereket, s szinte magától megvalósul minden, amit elterveztél. Ez az, ami pótolja az anyagi hiányokat. Ismét a tanácselnököt hallgatom. Magabiztos ember. A falusi vezetők azon ritka típusa, aki tekintélyét - s nyugodtan mondhatjuk: hatalmát —, szinte ösztönszerű érzékkel a nemesebb feladatok megoldására használja fel. Nem hagyja magát eltéríteni a demagógia, a „minek ez nekünk, amikor még ez sincs, az sincs” rövidlátása által.- Ha mi vitatkozunk a Jánossal, akkor nem az ember vitatkozik, hanem a munka - mondja az elnök. — És ha itt a tanács tervez valamit, akkor nem címeket tervez, hanem problémákat old meg. A feletteseinkkel is nehéz ezt megértetni: „Hogyhogy ennyi pénzetek maradt az idén az iskolán, a könyvtáron meg semmi? Hogyhogy tavaly nyolcszázezer kellett, az idén meg csak háromszáz?" Hát azért, mert tavaly a könyvárat, újítottuk fel, oda kellett minden pénz. Most öt évig nem kell rá költeni, mehet a pénz máshová. Megenné a fene, ha nem sakkozhatnánk a lehetőségekkel. Dunaszekcsőt csak találomra választottuk ki. Nem volt rossz választás, de lehet más példát is találni arra, hogyan lehet „egy kosár kenyérből és halból" egy egész sokaságot jóllakatni. A fejkvótából, a helyi bevételekből aligha. (Duna- szekcsőn a művelődési bevételek növelésére a haknit sem használják fel, pedig bizonyára ez volna a legkényelmesebb megoldás. Kihasználják viszont a bátaszéki művelődési ház közelségét, azt, hogy az ottani kollégák is rá vannak szorulva az együttműködésre.) A lakosság és a helyi vezetők egyetértése, konszenzusa lesz maholnap az egyetlen erő, amely egy-egy falu kulturális életének megrekedt szekerét kiránthatja a kátyúból. A konszenzushoz kapcsolódhatnak a helyi gazdálkodó szervek vezetői is, bár az ő horizontjuk — egyelőre - még borúsabb, mint a közigazgatásiaké. Persze, egészen más volna a kép, ha a vállalatok, szövetkezetek vezetői nem lopva kényszerülnének alamizsnát adni a művelődés- ügynek, hanem adójukból leírhatnák a kulturális célokra fordított összegeket. Jelenleg minden kölcsön adott busz, legyártott csizma, kifizetett villanyszámla, törvénytelen akció eredménye, s ez hosszú távon sokáig nem mehet. Nemcsak a kútra járó korsó rossz esélyei miatt, hanem legfőképpen azért, mert ha közcélokra csak törvénytelen úton lehet a vállalati és közpénzeket fordítani, az előbb-utóbb tudathasadáshoz vezet. Innen, a dunaszekcsői Várhegyről legalábbis így látszik. Havasi János Nem akart inni többé. Hazamenet komótosan billegett föl a domboldalon, az új lépcsők mellett inkább a kitaposott régi döccenőkön. Odaadta a pénzt az asszonynak, és lefeküdt. Ha meccsre hívták, elment, de nem kiabált. Egyszer vissza is akarták tuszkolni a hátsóbb sorokba, mert azt hitték, a pestieknek szurkol, azért hallgatott. Mégis csöndben maradt. Utána megint sehová. Evett otthon, ami készen volt, sokat, csak erős legyen, paprikás — és hanyatt vágta magát a bevetett ágyra, nem nézte párjával a televíziót. Sose volt gyerekük. Az asz- szonyok itt a környéken mindent tudnak, s amit tudnak, arról szeretnek beszélni. Azt mondják, ő az oka, nem a lelkem, a Pannink. így a legrosszabb: ezen nem lehet segíteni. * ... Amikor a Jani visszajött Komlóra, nem kellett itt már akárki. Csak az öreg szavára vették föl. Ennyit ért az, hogy csapatvezető lett azóta, a kilencesben, de még a bérszámfejtésben is így hívták szívesebben: a Józsi bácsiék. Hol a ménkűbe bujkált eny- nyi évig a gyerek? — erről másutt kellett számot adnia, Józsi bácsi egyszer sem kérdezte. Ott lakik azóta náluk. így az asszony is jobban örül, ha otthon isszák meg a bort, a fél litert. Egyszer egy héten azért menjenek el valahová: — „Na, itt egy százas, vigyázzatok a szemetekre!" — Cigarettája van, Józsi bátyám? — akar Jani is csinálni valamit, amíg forgatja az öreg a szájában a kocsonya- csontot. Vájkál a zsebében szorgalmasan; a kocsonya nem hűl ki. — Hagyja hát! — csillapítja Jani. — Veszünk a pincértől. — Itt van, nnna, a fene belé! — rámol az asztalra három bontatlan Szimfóniát, s a negyedikből is előrecsúszik néhány szál. — Tegye vissza, nem kell ennyi, rakja csak el. A nagy rendezkedésben le- koppan a kocsonyás kanál a földre. Kő a padló, nem árt neki. Ketten nyúlkálnak az asztal alatt, de a pincérgyerek ügyesebb. Éppilyen fürge a végén, a második liter után. Jani diktálja a bort, a szódát, s a kocsonyát öt kenyérrel. — öt? — Annyi volt a tányéron! — s nézi, hogy jól írja-e a cédulára a koma. — Futja, Janikám? — aggályoskodik az öreg. — Nyugi, Józsi bátyám. „ — Itt van, fizesd ki — nyújt még egy százast. — A többiért vegyél cigarettát, hadd legyen otthon. Fölállnak. Nehezen egyenesedik a derekuk. — Jól szórakoztak? — ud- variaskodik a fehér kabátos fiú, és mosolyog szelíden. Nem válaszolnak. Egyáltalán semmit. Lépkednek az ajtó felé, hiszen a zene is abbahagyta. A pincér hullámos lendülettel csapkodja kendőjét az asztalterítőn: hátha elszállnak, szétröpködnek a morzsák! — Isten érti, micsoda emberek vannak! — rándít egyet a vállán. Húsz perc múlva záróra. Nyitás előtt Pécsen A Művészetek Háza Hivatalosan még nem nyitották meg, de már működik: a művészeti szövetségek helyi képviselői elfoglalták irodáikat, a közönség pedig három képzőművészeti kiállítást láthatott a „tetőtér-galériában". A pécsi Művészetek Házáról van szó, amely az úgynevezett Elefán- tos-tömb egyik reprezentatív épületrésze. Címe: Széchenyi tér 7-8., s három bejárata van: az egyik a Geisler Eta utca, a gyógyszertár felől, a másik a Virág cukrászda és a Tünde Áruház között, a harmadik a Hild-udvarból. A Művészetek Háza a maga nemében egyedülálló intézmény hazánkban. Egyrészt a művészeti szövetségek helyi csoportjainak székháza: szervezi, segíti az itt élő művészek szakmai és társas életét, másrészt a nagyközönség számára újabb lehetőséget kínál, kiállításokat, koncerteket, irodalmi esteket látogatni. A ház céljairól, terveiről, lehetőségeiről beszélgettünk Molnár G. Judit igazgatóval. — Az Elefántos háztömb rekonstrukciójának kezdetén, pontosabban már 1969-ben felmerült a gondolat, hogy létesítsünk otthont a Pécsett és Baranyában élő művészek számára — mondja Molnár G. Judit bevezetőben. - A műemléki feltárások, a sok váratlan lelet lassította az építkezést, újabb határidők születtek, de nem változott a cél, hogy az itt élő művészek, művészeti szövetségek rendelkezésére bocsássuk ezt a szép és célszerűen átalakított épületegyüttest. A Baranya Megyei Tanács a kezdetektől napjainkig sok pénzt áldozott erre: a fenntartó szerv is a’ megyei tanács. — Mely művészeti szövetségek kapnak helyet a házban? — A Magyar írók Szövetsége Dél-dunántúli csoportja, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Dél-dunántúli területi szervezete, a Magyar Zeneművészek Szövetsége Baranya megyei csoportja, a Magyar Építőművészek Szövetsége Dél-dunántúli csoportja. A Magyar Táncművészek Szövetségének nincs ugyan helyi szervezete, de országos elnöke, Eck Imre, Pécsett éL Az érdekeltek köre azonban a szövetségi tagoknál sokkal szélesebb. Hiszen számos tagja él és dolgozik Pécsett a Magyar Színházművészeti Szövetségnek; a pécsi iskolákban, főiskolán, egyetemen, a szimfonikus zenekarban sok nem szövetségi tag muzsikus dolgozik, a Mecsek Fotóklubban együtt dolgoznak szövetségi tagok és nagymultú, tekintélyes amatőrök, akik még nem kapták meg a szövetségi tagságot; de művészeti szövetség tagjai a pécsi televíziósok is, a Pannónia Filmvállalat pécsi műtermében dolgozók is. így tehát sokakra számítunk. A Művészetek Háza nem lép fel azzal az igénnyel, hogy irányítsa a különböző művészeti szövetségek munkáját, de koordinálni, segíteni kívánja azt. — Milyen eszközei, lehetőségei vannak erre? — Egyrészt irodát adunk: nyugodt munkakörülményeket az adminisztrációs ügyek intézésére. Másrészt: szakmai továbbképzési lehetőségeket, vitákat, szűk szakmai körben, vagy tágabb baráti körben. Vagy még tágabban: talákozó- kat a közönséggel. Mindeqyik művészeti szövetség önállóan dönti el, az adott időkereteken belül hogyan szervezi meg programját: nyilvános irodalmi esten mutatja-e be egy költő új kötetét, vagy zártkörű szakmai vitát rendez-e egy építészeti tervről. A Művészetek Háza a feltételeket adja ehhez. És persze, a társas élethez is: klub, büfé, játékterem, könyvtár áll. a művészek rendelkezésére, egy kisebb és egy nagyobb teremben lehet koncertet, irodalmi estet, tanácskozást tartani, a „tetőtér-galériában” kiállítást. Minden, a művészettel kapcsolatos rendezvénynek szívesen adunk helyet, de nem akarunk az értekezletek háza lenni.- Kik irányítják a ház munkáját?- Művészeti tanácsot szerveztünk, amelynek elnöke Csorba Győző, alelnökei Eck Imre és Erdélyi Zoltán, titkára a ház igazgatója, tagjai pedig az egyes művészeti szövetségek vezetői és a társművészetek képviselői. A házban héttagú a függetlenített apparátus.- Kik látogathatják a Művészetek Házát?- A nyilvános rendezvényeket — kiállítások, koncertek, irodalmi estek —, természetesen bárki. Az építészeti megoldás olyan, hogy a nagyközönség a Széchenyi tér, a Hild-udvar felől megközelítheti ezeknek a rendezvényeknek a színhelyét. Az irodákba, a művészklubba a másik oldalról van a bejárat. A zártkörű rendezvényeket természetesen csak a ta- qok látogathatják: csekély havi tagdíj ellenében igazolványokat adunk ki, de nemcsak a szövetségi tagoknak, hanem olyanoknak is, akiket a tagok ajánlanak. A pártoló tagok valamivel magasabb díjat fizetnek maid. A szolgáltatósok - pl. a sok magyar és külföldi szakfolyóiratot iárató hírlapolvasó és kézikönyvtár remélhetőleg sok érdeklődő művészt vonzanak ide.- Milyen hatósáqi feladatai lesznek a háznak?- A Képző- és Iparművészeti Lektorátus átadta a közterületre kerülő művek zsűrizésének és lebonyolításának iogát a megyei tanácsnak, illetve a Művészetek Házának: helyben egyszerűbb lesz a zsűrizés. Ugyancsak nem kell a fővárosba utazniuk a belsőépítészeti és plakátterveket készítő művészeknek: itt kerülnek zsűri elé, itt lesz a vásárlások és a ^megyei kiállítások szokásos zsűrije is. A hatósági jogkörnek az ilyen decentralizálására méa nincs másutt példa az országban.- Milyen tervekről, kezdeményezésekről számolhat be máris az új intézmény igazgatója?- Már rendeztünk három kiállítást, egy hangversenyt, több szakmai vitát. Megjelent Arató Károly verseskönyve, rövidesen megjelenik Pókolitz István kötete - nyilvános bemutatót törtünk maid. Rövidesen elindulnak: a filmklub, a nyelvtanfolyamok - ezek zártkörűek. De nyilvános lesz a karácsonyi vásár a helybeli művészek munkádból, és bárki hozzáférhet a Művészetek Háza kiskönyvtárában megjelenő monográfiákhoz is, amelyet a Művészet című folyóirattol közösen adunk ki.- Manapság a művészek visszahúzódásának, a közéleti aktivitás csökkenésének vagyunk tanúi. Miben bizik az igazgató, hogy a művészek itt találkozni, vitatkozni, beszélgetni akarnak majd egymással?- Bizakodó vagyok, mert sokéves igény van egy ilyen helyre, amely szakmai, politikai, baráti eszmecserék színtere lehet. Augusztus óta szervezzük a programot, és máris annyi jóindulattal, ötlettel, segítőkészséggel találkoztam, hogy lehetetlennek tartom: ki- hcsznólatlanul maradjon a pécsi-baranyai művészeti élet fellendítésének egy ilyen nagy lehetősége.- Mikor avatják a házat?- November közepén. G. T. 1987. október 31., szombat HÉTVÉGE Mohácsi Regős Ferenc rajza
