Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)
1987-09-17 / 256. szám
u Dunántúli napló 1987. szeptember 17., csütörtök ★ Megkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka * (Folytatás a 3. oldalról) az ingyenes közoktatást, az állampolgári jogon járó egészségügyi ellátást, és sok minden mást -, minthogy megteremtettük volna az anyagi alapját. Ennek a vége .az lett, hogy többet fogyasztottunk, osztottunk el, különböző célokra, mint amennyit ténylegesen megtermeltünk. Nem lehet ezt a gyakorlatot tovább folytatni. Az említett hibák közül külön is foglalkoznék azzal, hogy nem tudtunk időben és megfelelően alkalmazkodni a nemzetközi gazdasági folyamatokhoz. Mi magunk nehezítettük meg helyzetünket a nemzetközi piacon azzal, hogy □ szerkezetváltás és a termék- váltás rendkívül lassú volt. Áruink leértékelődtek, és más okoknál fogva is sokszor nehezen, értékükön alul voltak eladhatók. Szeretném kiemelni a Központi Bizottság júliusi állás- foglalásának egy kulcsmondatát, amelyben — szerintem — benne van egész programunk lényege. A mi feladatunk — most csak magunkról beszélek, de ezt lehet szélesebben is értelmezni — a szocialista rendszer humánus alapelveit megtartva megteremteni a racionális, hatékony gazdálkodás feltételeit. Enélkül nem bontakozhatnak ki a szocializmus kétségtelen előnyei. Ami nagyon lényeges: feladatunk történelmileg új, és még nem találtuk meg végrehajtásának útját, módját. Meggyőződésem, hogy rátalálunk a helyes útra, a megfelelő módszerre, s a gazdasági életben szükséges változások a szocialista elvek betartása mellett, azok figyelembevételével mennek végbe. Igaz, az ütem még lassú, de a szocializmus most is fejlődik. Ennek alapja a munka. A felépítmény a gazdaságra épül. Ha meg akarjuk teremteni a szocializmus biztos jövőjét — és ezt akarjuk — akkor szilárdabb gazdasági alapot kell építenünk. Ez az a történelmi lecke, amelyet nem oldottunk még meg. Sokszor felmerült — nem is teljesen alaptalanul —, hogy a szükséges reformok időnként megtorpantak, aztán megint nekilendültek; hogy ezen a téren következetlenség mutatkozott. A Központi Bizottság nevében is mondhatom, hogy soha sem szándékoztunk megállítani a reformfolyamatot, mi határozottan és céltudatosan jártuk utunkat. Am az általános közgazdasági követelményeket a szocializmusban nem lehet csak úgy egyszerűen érvényesíteni. A közgazdászokat bíztattuk és bíztatjuk, hogy dolgozzanak, kutassanak, jussanak értékes tudományos következtetésre, de azt meghatározni, hogy a valósáqban mit, hogyan, mikor lehet bevezetni, az a párt és az ország vezetésének nagyon terhes és felelős feladata marad. Akadt persze más gond is a munkában. Néha például abból is ideológiát és politikát csinálunk, amiből nem lenne szabad. Itt nagy kérdésekről is szó van, olyanokról, mint például az érdekek. A pártnak és a kormánynak volt bátorsága, hogy időben kimondja: bár társadalmunkban nincsenek antagonisztikusan szemben álló osztályok. Különböző valós érdekek azonban vannak, és ezek olykor ütköznek. Ezzel számolni kell, a különböző — társadalmi, csoport- és egyéni — érdekek összehangolása folyamatos feladat. Meg vagyok győződve arról, hogy a kormány munka- programja határozott lépést jelent abba az irányba, amelyet úgy fogalmaztam: a szocialista rendszer elveinek szem előtt tartásával megteremteni a hatékony és racionális gazdálkodós feltételeit. Kérem, hogy az Országgyűlés támogassa ezt a munkát, annak tudatában, hogy az idő cselekvésre sürget. Tisztelt Országgyűlés! A népgazdaság munkájával szemben támasztott általános igényeket a Központi Bizottság július 2-i állásfoglalása tartalmazta. Ezeket most nem részletezem. A lényeg: meggyőződésünk szerint a gazdasági és társadalmi kibontakozás feltétele a szocialista tervgazdálkodás az ésszerűen szabályozott és épített piac törvényeinek figyelembevételével; a gazdasági reformok következetes folytatása, a szocialista tulajdonformák fejlesztése. Segítsük elő a tőkekoncentrációt, ne legyenek holt pénzek az országban. Tegyük lehetővé a jól prosperáló és becsületesen nyereséghez jutott vállalatoknak, hogy beruházhassák a rendelkezésükre álló anyagi javakat, összegeket saját termelésük fejlesztésére, vagy akár más, velük kapcsolatban álló üzemek tevékenységének a javítására. Lehetővé kell tenni, hogy a termelő kollektívák dolgozói — részjegy vásárlásával, vagy más alkalmas formában — a vállalat, a szövetkezet résztur lajdonosaivá válhassanak. Határozottan és bátran kell ezeket a kérdéseket megvizsgálnunk, majd a lehetséges, reális változtatásokat bevezetnünk. Ugyanilyen határozottnak kell lennünk abban, hogy a magánkisiparra, a magánkiskereskedelemre — persze nem az üzérkedésre — a szocialista rendszerben történelmi távlatokban nézve is szükség van. Ezért támogatjuk tevékenységüket. Éveken át óriási viták folytak a kisegítő gazdasági tevékenység különböző formáinak létjogosultságáról is. Közöttük a legkiterjedtebb a mezőgazdasági háztáji gazdálkodás. Ezeket továbbra is határozottan, energikusan támogatjuk. Hasznosan segítik a gazdasági tevékenységet az iparban, a szolgáltatásban létrejött különböző, vállalaton belüli és egyéb gazdasági munkaközösségek is. Ezzel összefüggésben szeretnék emlékeztetni arra, hogy van nekünk egy több évtizedes hagyományú, nagy társadalmi tiszteletet érdemlő szocialista brigádmozgalmunk. Mostanában gyakran elhangzik a kérdés: szükség van-e rájuk, mi lesz a jövőjük? Bizony szükség van! Az előrehaladás újabb motorjává válhatnak, hiszen ahogy a vállalatvezetés feladatot adhat a vállalati munkaközösségeknek, éppúgy kaphatnának megbízást - mintegy szerződéses alapon — a szocialista brigádok is. Már van is erre példa, és érdemes ezt a kezdeményezést folytatni. A Minisztertanács 1990 végéig szóló munkaprogramja a Központi Bizottság által meghatározott feladatcsoportból a hangsúlyt az első, a stabilizációs szakaszra helyezi. Ez nem lehet másképp, hiszen csak így teremthetjük meg a kibontakozás jobb feltételeit. A stabilizációs szakasz terhekkel jár. Áldozatokat is kíván, ahogy a dokumentum fogalmaz: a közületi és a lakossági fogyasztás átmeneti visszafogása, csökkentése elkerülhetetlen. Másképp az egyensúlyi helyzet nem teremthető meg. A másik elkerülhetetlen teendő, amelyet a kormányprogram rögzít, a termelési eszközök és az élőmunka átcsoportosítása a versenyképesebb ágazatokba, vállalatokhoz. Ebből az is következik, hogy az ország gazdasági eszközeit felélő, alacsony hatásfokú termelést vissza kell fejleszteni, végső soron megszüntetni. Az élőmunka átcsoportosításáról csak annyit: nálunk az alkotmány rögzíti a munkához való jogot, s Magyarországon jelenleg teljes foglalkoztatás van. Ez a jövőben is így lesz, de a munkaerő jelentős átcsoportosításával. A munkához való jog nem ozonos a munkahelyhez való joggal. Az maradjon meg a munkahelyén, aki ott becsületesén dolgozik, és népgazda- ságilag szükség is van a munkájára. A munkaerő-átcsoportosításokat természetesen megfelelő intézkedésekkel kell segíteni; így bizonyos helyeken nyilvánvalóan szükség van munkaerő átképzésére is. Én sem kerülhetek meg egy olyan kérdést, amelyet - bár a stabilizációs szakaszhoz hozzátartozik -, az Országgyűlés a következő napirendi pont keretében tárgyal majd. A kétfajta új adó tervezetét — különösen a személyi jövedelem- adóét - mór az előkészítés időszakában alaposan megvitatták. Ehhez annyit szeretnék hozzátenni: az általános forgalmi adónak az a fő funkciója, hogy a termelést ösztönözze, ne' pedig a fogyasztást. Az előzetes viták tapasztalataiból is kitűnik, hogy az új adózás, különösen a személyi jövedelemadó nem aratott nagy tetszést a lakosság körében. Azt hiszem, ez természetes. De tudnunk kell: ha ez a két adójavaslat nem szerepelne most oz Országgyűlés napirendjén, akkor legkésőbb a jövő év január elsejétől kezdve a közületi és lakossági fogyasztást erőteljesen korlátozni kellene. A két adó éppen azokat az elemeket épít be gazdálkodási rendszerünkbe, amelyek céljaink elérését segíthetik. Az általános forgalmi adó áttekinthetőbbé teszi a gazdálkodást, és így segíti a tisztánlátást. Erre pedig szükség van, mert a viszonyok nem mindig tisztázottak. Az általános forgalmi adó kapcsán gyakran használjuk a hozzáadott érték fogalmát. Ez azt jelenti, hogy a vállalat csak a valódi termelés, a tényleges teljesítmény arányában tervezheti nyereségét, és csak a tiszta kiadásokat számolhatja be az áraiba. Grósz elvtárs helyesen utalt rá, hogy januárban rendezni kell bizonyos termelői és fogyasztói árakat, de a következő években - az adórendszer, a gazdasági tisztánlátás révén is — a termelői árak növekedése le kell hogy lassuljon. Ez a lakosság számára is hasznos lesz, mert a termelői árak alakulása nem választható el a fogyasztói árakétól. Ez az ármozgás kedvezően hat majd, ha pontosan és ellenőrzött módon hajtják végre. Az általános forgalmiadó és a személyi jövedelemadó bevezetésének egyaránt az a célja, hogy ösztönözzük a hatékony termelést és a munkaerő ott dolgozzon, ahol a legnagyobb szükség van rá. Ezt nem lehet egyszerűen adminisztratív eszközökkel elérni, csak úgy, hogyha biztosítjuk: ahol hatékonyan dolgoznak és azt termelik, amire az országnak hazai fogyasztásra és exportra szüksége van, ott jobban is keressenek az emberek. Az igazságos közteherviselés helyes, szükséges. Ehhez szorosan hozzátartozik az is, hogy a bér és a jövedelem a teljesítmények szerint alakuljon, vagyis aki többet teljesít, az többet keressen, aki viszont nem teljesíti az átlagot, annak a fizetése is az átlag alá süllyedjen. Nyilvánvaló, hogy minden állampolgárnak jövedelme arányában kell hozzájárulnia a közteherviseléshez. Ha tehát valaki nálunk munkája után sokat keres, had tegye, de akkor másoknál többel is járuljon hozzá a közkiadáshoz. Az adózásban nem lehetnek kivételek. Lehet segíteni a nehéz helyzetben lévő embereket, de kivételezésre nincs mód, mert akkor nem lesz megállás. A szociális kérdésekre lehetőség szerint figyelmet fordít a kormány és gondoskodik az arra rászoruló rétegek segítéséről. Elhangzott itt az is, hogy most megoszlik a közvélemény. Tudom, valóban így van. De ismerem sok ember véleményét, munkásokét, parasztokét, akik azt mondják: ha áldozatot kell hozni, hozzuk meg, de teremtsünk rendet dolgainkban. Ez is tömeghangulat! így vélekedik az ország lakosságának tisztességes többsége. Az állami közigazgatásban, de más területeken is, mindenképpen csökkenteni kell az ügyintézés bürokratizmusát. A statisztikák szerint Magyarországon az apparátusok létszáma öszességében nem túlzottan nagy más országokhoz viszonyítva, de a szükségesnél azért már nagyobbra nőtt. Csökkenthető azzal a kifejezett céllal, hogy világosabb, körülhatároltabb, tényleges és hasznos feladatokkal működjenek. Kisebb létszámú és feltétlenül jobban fizetett apparátusokra van szükség a jövőben. Sok szó esik manapság a közvagyon óvásáról, a pazarlás, a károkozás megakadályozásáról. Ehhez csak egyetlen példát akarok említeni: az idei első félévben tűz következtében 220 millió forint kár keletkezett. A múlt év első felének hasonló adatait már említeni sem merem. S ha megnézik a károk, a tűzesetek okait, legtöbbször emberi hanyagságra lelnek. Ez megengedhetetlen. Más közmorál, hozzáállás kell a kisebb és a nagyobb ügyekben egyaránt, hogy csak a munkanélküli jövedelemkiáramlás forrásainak elrekesztését, vagy a gazdasági bűncselekmények megfelelő büntetését említsem. A káderkérdésről Grósz elvtárs is beszélt, én is foglalkoznék vele. Minden vezetőt — és természetesen nemcsak országos vezetőkre gondolok —, azonos módon kell megítélni aszerint, hogyan és milyen eredménnyel hajtja végre feladatát. Olyan vezetőket, akik nem ütik meg ezt a mércét, nem bír el az ország. Nyíltan, demokratikusan kezeljük a káderügyeket, amelyek intézése az idők folyamán jelentősen változott. Többes-jelölési rendszer már nemcsak a képviselő választásoknál működik. Az új vállalati irányító szervek már demok- ratikusabbak, hiszen választás alapján, a kollektíva szeme előtt dolgoznak. Nincs szükség tehát semmiféle misztifikációra a káderügyek intézése körül. Véget kell vetni annak is, hogy ha valaki az egyik vezető poszton csődöt mondott, akkor egy másikra teszik, s ha ott is csődöt mond, tovább kerül. Tisztelt Országgyűlés! Felhasználom az alkalmat arra, hogy a jelenlegi témánktól látszólag távolabb eső kérdésekről is szóljak. Már csak azért is, mert az utóbbi években a vezetést ért bírálatok egyike az volt, hogy csak gazdasági kérdésekkel foglalkozunk, s az élet más, fontos területeit elhanyagoljuk. Ez Így nem igaz. Valóban sokat és nagy súly- lyal foglalkozunk a gazdaság ügyeivel, de jelentőségüknek megfelelően, folyamatosan áttekintjük a tudomány, a közoktatás, a kultúra időszerű kérdéseit is. A pártvezetés nevében mondhatom, hogy nagyra értékeljük és tiszteljük a kulturális tevékenységet. A szocialista fejlődéshez hozzá tartozik kultúrgnk gyarapodása és fejlődése minden területen. Fontos feladata, hogy segítse a közösség iránti felelősségérzet kialakulását, erősödését, a közerkölcs formálódását. Annál is inkább, mert e tekintetben aggasztó jelek tapasztalhatók a társadalomban. Kitől várhatjuk, ha nem elsősorban a kultúra munkásaitól, hogy a haza, a csalód, a szülő, a gyermek, az emberi normák tiszteletére intessenek? Kérem, hogy a kultúra művelői segítsenek ebben. Való igaz, manapság a legtöbbet a gazdaság dolgaival foglalkozunk. Hogy miért? Világosan meg kell érteni: mindennek ez az alapja! Bármely tennivalót veszünk sorra, azonnal felmerül megvalósításának az anyagi fedezete. Amikor tehát gazdasági kérdéseket tárgyalunk, és azok jobb megoldására törekszünk, akkor ezt a közoktatás, a tudományos fejlődés, a kultúra érdekében is tesszük. A gazdasági és politikai intézményrendszer összefüggéseinek elemzésébe most nem akarok belebocsátkozni, azt azonban meg akarom említeni: meg vagyok győződve arról, hogy a gazdasági irányítás korszerűsítése, a struktúraváltás hatással van — s kell, hogy legyen - a társadalom politikai szervezetére is. A változást igénylik is — ebben nincs vita. Nálunk egypárt- rendszer van — történelmileg így alakult. De nem lehet nem észrevenni: lassan ugyan, de valami változott, önállóbbak lettek a különböző állami, társadalmi, gazdasági szervek, szervezetek. Lehet, hogy a szükségletekhez mérve még nem eléggé önállóak, de ilyen irányba léptünk, s lépünk a jövőben is. A Központi Bizottság — a politikai struktúrával összefüggésben napirendre tűzi a párt vezető szerepének megvizsgálását. Pártunk politikájának vannak állandó, és változó elemei. Ezek kapcsán emlékeztetnék arra, hogy közvetlenül a II. világháború befejezését követő időszakban vagy három évig folyt a harc, milyen útra lépien az ország. Ez eldőlt, Magyarországon népi hatalom született, Magyarország a szocialista fejlődés útjára lépett. Ez politikánk két állandó eleme, ami másodszor abban a történelmi krízisben erősödött meg, amikor ugyancsak erről volt szó: Magyarországon fennmaradjon a népi hatalom, s népünk a szocializmus útján menjen tovább. Politikánk állandó eleme, hogy kétfrontos harcot folytatunk. Bizonyos értelemben még ma is meg kell küzdenünk szektás, dogmatikus nézetekkel, amelyek mostanában leginkább a változás igényével szembeni vonakodásban jelennek meg. A másik irányzat, a revizionizmus, a jobboldaliság is jelen van a közéletünkben. Harcolni fogunk mindkettő ellen, úgy ahogyan eddig is tettük. építve bevált szövetségi politikánkra, a társadalom osztályainak szövetségére, a politikai erők összefogására. A szövetségi politika eredménye az is, hogy a magyar állam és egyház viszonya rendezett. Ideológiájához természetesen mindenki ragaszkodik, az állam is, az egyház is végzi a maga.dolgát, de mégis ki lehet alakítani a találkozási pontokat. Ezt fejezi ki az a tény is, hogy Budapesten teret neveztek el Lékai bíborosról, aki hazafi volt, mint ahogy azoknak tekintjük az eavházak, felekezetek más felelős vezetőit is. A társadalom egységét erősíteni akarjuk. Ezt célozza a szocialista demokrácia fejlesztése, az eqész reformpolitika. Ez is forradalmi törekvés, mert a forradalom — győzelme után - reformok útján feilődik tovább. Ennek semmi köze sincs a reformizmushoz. Mi úgv akariuk megválaszolni az új kérdéseket és úgy akarunk változtatni a gyakorlaton. hogy rendszerünk, politikánk állandó elemei változatlanul fennmaradnak. Tisztelt Országgyűlés! Hazánk nemzetközi téren is aktívan dolgozik, ápolja kapcsolatait a szocialista országokkal, a világ haladó erőivel. Én is csatlakozom Grósz elvtárs megállapításához: nem könnyű, de világtörténelmi jelentőségű az a megújulási folyamat, amely most végbe megy a szocialista világban. Különböző okok miatt ez nem egyformán zailik a Szovjetunióban, a többi európai szocialista országban, Kínában, de mindenütt napirenden tartják. Ennek örülünk. Volt egy időszak, amikor a reformok nyomán olyan hírbe keveredtünk, hogy kapitalista módszereket alkalmazunk. Most már nem vagyunk egyedül a szükségszerű újításokban. Magyarország is része az átfogó megújulási folyamatnak, amely nemcsak a szocialista rendszer, hanem az egész emberiséq szempontjából igen jelentős. A Szovjetuniónak, a Varsói Szerződés tagállamainak, más szocialista országoknak a külpolitikai programja: harc az atomfegyvermentes világért. A kapitalista országok egy részében még mindig az atomelrettentés szükségességéről beszélnek, ezzel szemben a szocializmus országaiban arra törekednek, hogy az emberiség atomfegyvermentes világban éljen. (Folytatás az 5. oldalon) Képviselők a tanácskozás szünetében
