Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)
1987-09-17 / 256. szám
2 Dunántúli napló 1987. szeptember 17., csütörtök ★ Megkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka * (Folytatás az 1. oldalról) domónyos igényű elemzés, nyugodt és tárgyilagos vizsgálat kell hogy megelőzze. A tényleges okok nem kereshetőek csak az utóbbi két-három esztendő hibás döntéseiben, régebbi eredetűek, némelyikük szinte végigkísérte egész szocialista gazdálkodásunkat. Azt azonban máris elmondhatom, hogy az újkeletű problémákért a kormány is felelősnek érzi magát és levonja a szükséges tanulságokat. Ugyanezt meg kell tenniük az irányító, valamint a gazdálkodó szerveknek is. Különösen fontos ez azért, mert a gazdasági teljesítményekben indokolatlan különbségek alakultak ki, amelyeket nem lehet kizárólag az objektív okokra visz- szavezetni. Tisztelt Országgyűlés! Milyen politikai helyzetben kell megtalálnunk a kivezető utat? Hazánkban a dolgozó, alkotó emberek döntő többsége a szocializmus keretein belül keresi a kibontakozást, elismeri az elmúlt négy évtized eredményeit, vágyik a boldogabb jövőre és számol a nemzetközi realitásokkal. Saját maga és családja gyarapoaá- sáért, szocialista céljainkért akar dolgozni, cselekedni, alkotni, de igényli a világos útmutatást és a döntésekben való érdemi részvételt. Őszinteséget, a célok egyértelmű megfogalmazását, gyorsabb döntéshozatalt, azok következetesebb végrehajtását és felelősségvállalást követel az állami vezetéstől. Elvárja, hogy a társadalmi életben tapasztalható nemkívánatos jelenségek ellen határozottabban lépjünk fel. Ez az igény a munkaprogram tervezetének vitája során is erőteljesen megnyilvánult és eqybeesik a kormány szándékaival. Ugyanakkor azt is érzékeljük, hogy a politikai hangulat, a társadalmi közérzet érezhetően rosszabb, mint néhány évvel ezelőtt. Rosszabb annál is, mint ahogy azt az átlagos színvonalon élő állampolgár helyzete indokolná. Társadalmunkban a szélsőséges nézetek is felerősödtek. Egyik feltűnő ellentmondásunk, hogy bár csaknem két évtizede élünk a reform szellemében, az élet számos területén méq mindir- erős a konzervativizmus. Jelen van a változtatás igénye, de ellenállás tapasztalható mindenfajta komolyabb változással szemben. Mindebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a gazdasági kibontakozás érdekében nemcsak a termelésben, hanem a politikai közéletben is változást kell elérnünk. Tisztelt Országoyűlés I Ma a közvéleményt legjobban az foglalkoztatja, hogy képesek leszünk-e a gazdálkodás folyamatait a kívánatos irányban megváltoztatni, hogy milyen módszerekkel kerekedhetünk felül gondjainkon? Amire készülünk, hogy megállítsuk az adósság növekedését és közben korszerűsítsük gazdaságunkat úgy, hogy ennek terhei csak elviselhető mértékben háruljanak a lakosságra, az sokak szerint szinte lehetetlen vállalkozás. A kormány meggyőződése, hogy több éves következetes, fegyelmezett, végiggondolt gazdálkodással céljaink megvalósíthatók. Ehhez azonban módosítani kell felfogásunkat, át kell csoportosítani eszközeinket, újra kell gondolni törekvéseinket, hatékonyabban, lényegesen több értéket teremtve kell dolgoznunk. Rendre, fegyelemre, és ami ennek alapjául szolgál: a teljesítményelv maradéktalan érvényesítésére van szükség min- denütt. A stabilizációs szakaszban a gazdasági növekedés ütemét azoknak az eredményeknek kell meghatározniuk, amelyeket a szerkezetátalakításban, a hatékonyság és az egyensúly javításában elérünk. E szakaszban a megtermelt jövedelemnek tartósan meg kell haladnia a belföldi fel- használást. A megnövekedett adósságterhek az évi megtermelt jövedelem 3-4 százalékának megfelelő kiviteli többlet elérését teszik szükségessé. Joggal tehetik szóvá, hogy ez a korábbi korlátozó gazdaságpolitika folytatása, s hogyan lesz ebből kibontakozás? Azt válaszoljuk erre, hogy igen, ez korlátozás, de szelektíven fogjuk alkalmazni. Olyan gazdasági környezetet és feltételeket akarunk létrehozni, amelyben a kollektívák, a vállalatok és egyének valós teljesítményük arányában jutnak jövedelemhez. Mindezt szem előtt tartva, a kormány azt a célt tűzi maga elé, hogy mérsékli, majd megállítja az adósságnövekedést, megőrzi az ország fizető- képességét; mindent megtesz, hogy a vállalatok, intézmények és az egyének növelhessék teljesítményeiket, a termelés szelektíven bővüljön, emelkedjen a magas műszaki színvonalú termékek aránya; hogy bontakozzanak ki az érdekeltségi és piaci mechanizmusok, hatékonyabb legyen a kormányzati irányítás, korszerűsödjön a népgazdasági tervezés és mérséklődjenek a legsúlyosabb társadalmi, szociális feszültségek. Tisztelt Országgyűlés! Joggal vethető fel a kérdés: mire alapozza a kormány a jövőbe vetett bizakodást, mire építi a programban megfogalmazott céljai megvalósítását? Erre azt a választ adjuk, hogy nagyok a kihasználatlan tartalékaink. Az egyik az emberi tényezőkben és a termelés fejlesztésében, hatékonyságának növelésében rejlik. A másik tartalékunk a nemzetközi gazdasági munkamegosztásban rejlő lehetőségek jobb kihasználása. Belső tartalékaink között kiemelt hely illeti meg a tudást, a munkaerkölcsöt és -kultúrát, az irányítás és vezetés színvonalát. Ebben az összefüggésben is jelentős szerepet tulajdonítunk a tudománynak, a .munkaerő magas szintű képzésének, a tudás nagyobb társadalmi és anyagi megbecsülésének. Számunkra egyértelmű, hogy a szűkös beruházási feltételek közepette az oktatás az egyik leggazdaságosabb termelő célú befektetés. A hatékonyság növelése azonban e területen is elengedhetetlen. Az iskolákban szilárd alapokra kell helyezni az általános képzést, és az üzemek fokozottabb közreműködésével korszerű ismeretekkel kell bővíteni a szakképzést. Minden területen honorálni, ösztönözni kell a szakmai és általános ismeretek folyamatos gyarapítását. Céljaink tükrében is elfogadhatatlan az az igénytelenség, szürkeség, amellyel nap mint nap találkozni lehet: akár a hanyag munka, a környezetszennyezés, a megbízhatatlanság, a követelődző magatartás formájában, akár az emberi együttélés szabályainak semmibevételében, az egymás iránti közömbösségben és durvaságban. Az emberi feltételek fejlesztését olyan társadalmi közfelfogás részeként is értelmezzük, amelyben régebbi és újabb erkölcsi értékeink társadalmi mozgósító erővé válhatnak. Ezek közé soroljuk a munkaerkölcs és a munkafegyelem dolgát. A világgazdaság fő folyamataihoz való kapcsolódásunk stratégiai szellemben gondolkodó és cselekvő, vállalkozó, széles látókörű vezetőket igényel. A vezetők — legyen szó miniszterről vagy gyárigazgatóról — megítélésének fő. mércéje a rábízott hivatal .vagy üzem működésének eredményessége. Az a vezető, aki nem tud eredményeket felmutatni; az emberek bizalmát megnyerve rendet, fegyelmet tartani, át kell adja a helyét olyannak, aki erre képesnek mutatkozik. Tartalékaink nagyon fontos forrása, s egyben gazdaság- politikai céljaink megvalósításának döntő feltétele a termelés fejlesztése, hatékonyságának javítása. Iparunk ma sokrétű feladat megoldására kell hogy vállalkozzék. Népgazdasági érdek jövedelemtermelő képességének fokozása. Fontos feladata a foglalkoztatáspolitikai követelmények teljesítése is. Növekszik a felelőssége az emberi környezet megóvásában is. Az élelmiszergazdaság alapvető feladata a jó színvonalú belföldi ellátás megőrzése. A külgazdasági egyensúly javítása érdekében továbbra is számítunk az ágazat exporttevékenységére. Az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt — ha nem is egyforma mértékben — a korábbinál nagyobb szelektivitásra van szükség. Elodázhatatlan feladatunk a veszteséges vállalatok nyereségessé tétele vagy felszámolása, a szerkezetváltási folyamat felgyorsítása. Tudom, hogy még politikai szempontból sem tanultuk meg kezelni ezt a nálunk tényleg újszerű problémát. Mindez a munkaerő átcsoportosításra is vonatkozik. A legmerészebb szakmai számítások szerint sem várható a következő néhány évben olyan arányú mozgás, ami társadalmi méretekben elviselhetetlen lenne. Gondoljunk arra, hogy egyéni elhatározásból milyen sokan változtatnak ma is munkahelyet. Az is közismert, hogy még igen sok nálunk a fölösleges munkahely, illetve a létszám jelentős része nem elég hatékonyan dolgozik. Ugyanakkor sok területen égető a munkaerőhiány. A szolgáltatásban, a kereskedelemben és más helyeken azért nem javul a színvonal, mert nincs elegendő ember az elvégzendő feladatokhoz. A kétkedőkkel szemben azt valljuk, hogy átcsoportosítással megvalósítható a teljes és hatékony foglalkoztatás. Tudjuk, hogy a legkisebb átcsoportosítás is emberi gondokkal jár. Ennek mérséklésére létrehoztuk a Foglalkoztatási Alapot. Ez lehetőséget ad olyan munkahely-teremtő beruházások támogatására, melyek a népgazdasági érdekek és az adott települések népességmegtartó törekvéseit is szolgálják. Támogatást kapnak a szakmai áképzést vállaló személyek. A. kormányzat a szakszervezetekkel közösen dolgozik azon, hogy a népgazdaságilag szükséges munkaerő-átcsoportosítás ne veszélyeztesse a dolgozók szociális biztonságát. A műszaki fejlesztés is csak szelektíven valósulhat meg. Az eszközök túlnyomó többségét azokra a területekre kell koncentrálnunk, ahol a gyorsabb ütemű haladáshoz hazai adottságaink a legkedvezőbbek. Kulcskérdés a támogatások jelentős csökkentése a termelésben és a fogyasztásban egyaránt. 1986-ban a központi költségvetés 30 százalékát tette ki a gazdálkodó szervek támogatása, ami elfogadhatatlanul magas arány. Ugyancsak tarthatatlan az a helyzet, hogy az anyagi ágazatokban a termeléshez kapcsolódó támogatások a nyereség 58 százalékát tették ki. A támogatások teljes megszüntetését természetesen nem tűzhetjük célul, de átrendezését mindenképpen. Az olyan támogatásokat tartjuk kívánatosnak fenntartani, melyek versenyképes, korszerű termékeket előállító területekre irányulnak, ahol a megtérülési idő a leggyorsabb. A támogatások csökkentése kikerülhetetlen azért is, mert a költség- vetési hiányt fokozatosan meg kívánjuk szüntetni. 1988-ban már szeretnénk a jelenlegi 30—35 milliárd forint hiányt 15—25 milliárdra leszorítani, 1990-re pedig egyensúly körüli állapotot kialakítani. Országunk fejlődését távlatilag is az dönti el, hogy menynyiben sikerül összehangolni a stabilizációs programot az átfogó világgazdasági nyitás stratégiájával. Olyan külgazdasági politikát kívánunk folytatni, amely lehetővé teszi a külkereskedelmi, pénzügyi, műszaki-tudományos és gazdasági együttműködés sokirányú és sokoldalú fejlesztését minden, hazánkkal együttműködni kész nemzettel, nemzetközi gazdasági és pénzügyi szervezettel. Ennek jegyében ösztönözzük a tartós termelési kooperációkat és a külföldi működő tőke fokozott bevonását, tovább javítva az ehhez szükséges feltételeket. Miként eddig, a jövőben is maradéktalanul eleget teszünk fizetési kötelezettségeinknek. Gazdasági fejlődésünk egyik legfontosabb alapja a szocialista országokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval folytatott, kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés hosszú távú fenntartása. Ehhez forgalmunk jelenlegi szintjét meg kell őrizni, de ha lehet, bővíteni kell. Figyelmeztető jel, hogy a dollárban elszámolt magyar kivitel értéke az évtized eleje óta lényegében változatlan. Ennek legfőbb oka, hogy kivitelünk termékszerkezete mindinkább elmarad a nemzetközi élvonal, sőt újabban a középmezőny mögött is. A magyar gazdaság műszaki korszerűsítése, szerkezeti átépítése, a veszteséges tevékenységek importtal való helyettesítése külön-külön és együttesen követelik az import rendszeres bővítését. Ez viszont szintén elválaszthatatlan az exportteljesítmények növelésétől, a teljesítmény javulását kikényszerítő gazdaságpolitikai fordulattól. A stabilizációs időszak céljainak megalapozásához a konvertibilis elszámolású kivitel évi átlagban 4-5 százalékos, az ipari kivitel 6-7 százalékos bővítése szükséges. Különleges erőfeszítéseket igényel az a körülmény, hogy jelenleg még nincs mód az import általános bővítésére, vagyis az igényeknek csupán szelektív kielégítése biztosítható. Feltétlenül javítanunk kell viszont az import szerkezetét. Az ipar által felhasznált tőkés importon belül például rendkívül alacsony, mindössze 10 százaléknyi arányt képvisel a gépimport, s ez tarthatatlan. ösztönözzük a szocialista import növelését. Szocialista partnereink részéről is megvan a politikai szándék, de a konkrét megvalósítás útjai nincsenek még kimunkálva. Tisztelt Országgyűlés! A tartalékok mozgósításához, erőforrásaink jobb kihasználásához sürgetően szükséges a gazdaságirányítási rendszer megújítása. A kormánynak az a véleménye, hogy irányítási rendszerünk és eszközeink nem fejleszthetők csak a szabályozók módosításával, ahogyan ezt a korábbi években rendszeresen tettük. Munkaprogramunk - a Központi Bizottság júliusi határozatának megfelelően - átfogó feladatokat tartalmaz irányítási rendszerünk megújítására, továbbfejlesztésére. Számunkra tehát nem kérdés, hogy reformpártiak vagyunk-e vagy sem! Ezt azok vitatják, akik politikai kételyeket akarnak elhinteni. A kérdés inkább az: milyen reformot vagyunk képesek megvalósítani! Megfelel-e a mai követelményeknek? A változások három fő területre irányulnak: — az egyik a szabályozó rendszer egyes fő elemeinek gyökeres átalakítása, új eszközök beléptetése; ezt szolgálja a monetáris eszköztár bővülése, a vagyonérdekeltség elemeinek kiépítése és az új társulási törvény kidolgozása: — a változások másik területe a piaci mechanizmusok kiteljesítése, a megteremtett vállalati önállóság tartalmának erősítése, a központi elvárások informális csatornákon történő közlésének megszüntetése, a részletekbe menő szabályozás kötöttségeinek oldása, a vállalkozás és a vállalati felelősség következetes érvényre juttatása; — s végül szándékunk a kormányzati irányítás, a tervezés módszereinek olyan továbbfejlesztése, amely az új körülmények között is eredményesebben képes a folyamatokat az össztársadalmi érdek, a gazdasági célok szerint befolyásolni, ami nem kisebb feladat, mint a piaci viszonyok érvényre juttatása. Ezekhez a változásokhoz olyan új eszközöket is igénybe kell vennünk, mint a mostani ülésszakon előterjesztésre kerülő adóreform. Az adóreform előkészítésének nagy és ellentmondásos társadalmi visszhangja jelzi, hogy itt nem egyszerűen adótechnikáról van szó, hanem a társadalmi újraelosztás és a közteherviselés új rendszeréről, vagyis fontos társadalompolitikai kérdésről. A közvélemény érdeklődése érthetően a személyi jövedelemadóra összpontosul, de itt is szeretném hangsúlyozni, hogy népgazdasági szempontból, így a lakosság szempontjából az általános forgalmi adó jelentősége nem kisebb, és a kettő szorosan összefügg. Az új adórendszert a gazdaságirányítás olyan eszközének tekintjük, amellyel a vállalati és sok tekintetben az állampolgári magatartás is befolyásolható. Ebben a rendszerben a vállalat értéktermelő tevékenységét várhatóan pontosabban tudjuk követni. A kormány - összhangban a Központi Bizottság 1987 júliusi határozatával — úgy ítéli meg, hogy bérrendszerünk reformjára is szükség van. Ennek napirendre tűzését éppen a népgazdaság, ezen belül az állami szektor nem kielégítő teljesítménye kívánja meg. Nem folytatható tovább az a gyakorlat, hogy a népgazdaság nehéz helyzetére való hivatkozással — az egyén, illetve a dolgozó kollektíva teljesítményére való tekintet nélkül - visszafogjuk a bért és nivelláljuk a bérarányokat. A bérreform tehát nem olyan tennivaló, amellyel majd akkor kell megbirkóznunk, ha ehhez a feltételek rendelkezésre állnak. Ellenkezőleg: nélküle, a teljesítésben való tényleges egyéni és kollektív érdekeltség megszilárdítása, létrehozása nélkül nincsenek reális esélyeink arra, hogy a népgazdaság helyzete érdemben javuljon. A bérreform — amely elgondolásaink szerint széles önállóságot ad a vállalatoknak a óérrel mint termelési költséggel való gazdálkodásban —, a gazdasági reformfolyamat szerves része. A kormány a közeljövőben programot dolgoz ki a bérreformra, amelynek folyamatos megvalósítása már 1988-ban megkezdődhet. Olyan esztendők előtt állunk, amikor azt Sem lehet elosztanunk, amit megtermeltünk, amiért megdolgoztunk. Ha átmenetileg is, és szerény mértékben is, de csökkente- nünk kell a lakossági fogyasztást. A fogyasztói áraknak az előző években megszokottnál ielentősebb emelése most elkerülhetetlen. A kormány szilárd elhatározása, hoay minden rendelkezésre álló eszközzel csökkenti az inflációs nyomóst. Az 1988-ra tervezett (Folytatás a 3. oldalon) Tele a karzat, nagy az érdeklődés
