Dunántúli Napló, 1987. szeptember (44. évfolyam, 240-269. szám)

1987-09-16 / 255. szám

2 Dunántúli napló 1987. szeptember 16., szerda Reagan fogadta Sevafdnadzét B ÓRA A NAGYVILÁGBAN Titkosrendörök vették körül Párizsban a Credit Lyonnais Bank egyik fiókját, ahol egy rabló két bankalkalmazottat túszként tartott fogva és szcbadon bocsátásuk fejében egymillió frankot követelt. A rabló végül megadta magát. (Telefoto: AP—MTI—KS—DN) (Folytatás az 1. oldalról.) ben" - mondotta az amerikai elnök. Sevardnadze külügyminiszter /álaszbeszédében rámutatott: a szovjet—amerikai kapcsola­tok jelenlegi történetében még meglehetősen ritkaságszámba megy az olyan esemény, mint □ megállapodás aláírása, az 1987-es év azonban viszony­lag gyümölcsöző volt. Április­ban Shultz moszkvai látogatá­sa idején írták alá a megálla­podást a békés együttműkö­désről a világűrben, most pe­dig aláírásra kerül a megálla­podás a válságcentrumok lét­rehozásáról. „Ez gyakorlati lé­pés annak a közös feladatnak megvalósításában, amelyről Mihail Gorbacsov és ön egyet­értésre jutott Genfben: nuk­leáris háborút sohasem szabad megvívni" — mondotta, alá­húzva: az ilyen megállapodás előjátéka lehet a történelmi jelentőségű újabb megállapo­dásoknak a nukleáris fegyve­rek számának csökkentéséről, amelyről Reykjavikban jutottak egyetértésre. ,,A legfontosabb, Az Országgyűlés terv- és költségvetési, valamint jogi, igazgatási és igazságügyi bi­zottsága kedden — Bognár Jó­zsef (Országos Lista) és An- tal Ily György (Csongrád me­gye) elnökletével — együttes ülést tartott a Parlamentben. A tanácskozáson részt vett Cservenka Ferencné, az Or­szággyűlés alelnöke is. Medgyessy Péter pénzügy- miniszter tolmácsolta a Mi­nisztertanács véleményét arról, hogy a képviselői javaslatok közül többnek az elfogadását (Folytatás az 1. oldalról.) székén mindössze negyven százalékos. A Pannonvin Bor- gazdasági Kombinátnál kétme- netes szüret mellett döntöttek: a viszonylag épen maradt sző­lőfürtöket szedik le elsőként, 16—17 mustfokos állapotban, majd ezt követi a kocsány- sérült, 12-13 mustfokos termés szürete. Hogy mi segíthetne a gyen­gének ígérkező termésen? Egy éjszakai 20-25 milliméteres csendes esőre lenne szükség, ezt követhetné nappal egy húsz foknál nem sokkal ma­gasabb száraz meleg. Ha ez nem lesz, akkor igencsak gyen­ge termés várható sok évtized átlagához viszonyítva. Az utóbbi három fagykára; év tapasztalata, hogy a leg- fcgytűröbb, az időjárás vi­szontagságainak legellenál- lóbb a rajnai rizling (ugyan­akkor ez a fajta kocsánybé- nulásra hajlamos). Az olasz rizling nagy termésbiztonságú, a hárslevelű Pécs-41-es fél­méteres fürtöket adó — ellen­hogy mindent tegyünk meg en­nek érdekében, mert ezt vár­ják tőlünk népeink, ezt várja az egész emberiség. Jobb, ha erre minél hamarabb kerül sor. Ma bizonyos mértékben elősegítettük, hogy enyhüljön az a bizonytalanság és aggo­dalom, amelybe az eqész em­beriség belefáradt már. Sze­retném hinni, hogy a remény­ség e kicsiny cseppje előre jel­zi: enyhíteni tudjuk azt a szom­júságot, amely a világban a béke és a biztonság megte­remtését várja” — mondotta egyebek között a szovjet kül­ügyminiszter. Mind Reagan, mind Sevard­nadze köszönetét mondott a két tárgyaló küldöttségnek a megállapodásért s külön ki­emelte azt a szerepet, amelyet két amerikai szenátor, Sam Nunn és John Warner töltött be a centrumok gondolatának népszerűsítésében, a tervek ki­dolgozásában. Az aláíráson jelen voltak a két fél tárgyaló küldöttségé­nek tagjai. Amerikai részről je­len volt többek között Bush al- elnök és Weinberger külügy­miniszter is. lehetségesnek, szükségesnek tartja, amennyiben az Ország­gyűlés is hasonló álláspontra jut. Mindkét adótéma számos további részletkérdéséről hang­zottak el elemző észrevételek a bizottságok együttes vitájá­ban, amelyben felszólalt Hor­váth Lajos, a terv- és költség- vetési bizottság titkára. A két bizottság ezután ügy határo­zott, hogy a napirendre kerülő törvényjavaslatok elfogadását fogja javasolni az Országgyű­lésnek. ben ez utóbbi termékeny, ned­ves talajt igényel, olyant, ami­lyen Villányban és környékén található. A muskotályos otto- nelt finom aromája teszi ki­emeltté, ráadásul korai érésű is. Dr. Vezekényi Ernő kutatási osztályvezető a tegnapi bemu­tatón arról számolt be, hogy a kutatóállomáson, mint Ma­gyarország legnagyobb fajta- gyűjteményében az elfagyást követő regenerálódás vizsgála­takor többek között a király­lányka, az olasz rizling, a kék­frankos, a rajnai rizlinq faj­ták bizonyultak a legellenál- lóbbnak. A több napos bemutatóso­rozaton dr. Diólási Lajoson és dr. Vezekényi Ernőn kívül Kör- nyei Béláné szaktanácsadási osztályvezető, íjjász István la­boratóriumvezető, Havrán Ist­ván pincevezető adnak ismer­tetést a környezetkímélő nö­vényvédelemről, a talajerő­gazdálkodás újabb tapasztala­tairól, a tőkeművelési és met­szési módok eredményeiről. L. Cs. K. Üdvözlő táviratok A Nicaraguái Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Németh Károly, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte Dániel Ortega Saavedrát, a Nicaraguái Köztársaság el­nökét. A Costa Rica-i Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Németh Károly, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte dr. Oscar Arias Sanchez köztársasági elnököt. • ♦ VARSÓ: Szerdán egyna­pos baráti munkalátogatást tesz Berlinben Wojciech Jaru­zelski, a LEMP KB első titkára, a lengyel államtanács elnöke. Vendéglátójával, Erich Ho- neckerrel pártjaik és országaik kapcsolatai mellett áttekintik a legfontosabb nemzetközi kérdé­seket - jelentette be keddi sajtóértekezletén Urban, a len­gyel kormány szóvivője. ♦ BUDAPEST: A Magyaror­szág és Csehszlovákia közötti diplomáciai kapcsolatok újra- felvételének 40. évfordulója al­kalmából dr. Várkonyi Péter külügyminiszter és Bohuslav Chnoupek, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság külügymi­nisztere táviratban üdvözölték egymást. ♦ BOLOGNA: Az olaszorszá­gi Taranto és Augusta kikötő­jéből, a baloldali pártok tilta­kozása közepette kedden útnak indult az a nyolc olasz hadi­hajó, amelyet a kormány a Perzsa-( Arab)-öböl térségébe vezényelt. ♦ MOSZKVA: Az afgán el­lenforradalmárok újabb kalóz­akciót követtek el: Afganisztán északi részén, Kunduz tarto­mányi központ felett föld—le­vegő rakétákkal vasárnap le­lőttek egy AN-26-os típusú szállítógépet. A hatfőnyi sze­mélyzet és a kilenc utas - köztük két nő - életét vesz­tette — jelenti keddi számá­ban o Pravda. ♦ NEW YORK: Kanada és Albánia megállapodott a dip­lomáciai kapcsolatok felvételé­ben - jelentette be hétfőn ka­nadai külügyminisztérium. ♦ PEKING: Pekingben hét­lön megnyílt az első kinai film­fesztivál. A seregszemlén 115 kinai alkotást mutatnak be, el­sősorban a filmszakma külföldi képviselői előtt. A rendezvény­nek nagy jelentőséget tulajdo­nítanak, ami azt jelzi, hogy Kína ezen a területen is nyitni szándékozik a világ felé. ♦ WASHINGTON: George Bush amerikai alelnök szep­tember 24-én tíznapos európai körútra indul, amelynek során Olaszországban, Lengyelország­ban, az NSZK-ban, Franciaor­szágban, Nagy-Britanniában és Belgiumban tesz látogatást - jelentette be hétfőn az alel­nök sajtóirodája. ♦ MOSZKVA: Kérdésre vála­szolva Borisz Pjadisev kijelen­tette, hogy az érdekképviseleti irodák megnyitásáról Magyar- ország és Izrael között hétfőn Bernben aláírt megállapodás nem jelent eltérést a szocia­lista országok egyeztetett ál­láspontjától. ♦ BONN: Az NSZK kedden hivatalosan lelvette a diplo­máciai kapcsolatokat Albániá­val. Az erről szóló jegyzőköny­vet Dieter Kastrup, a bonni kül­ügyi hivatal alosztályvezetője Tiranában irta alá. ♦ NEW-YORK: Főként a passzív dohányosok értékelik rr.ajd az új cigarettát, amivel jelenleg kísérleteznek az Egye­sült Államokban. A Nabisco nevű dohánygyártó cég hétfőn mutatta be újságírók előtt az új füstölnivalót, aminek azon­ban alig lesz füstje, bár való­di dohány lesz benne. ♦ PEKING: Kedden két taj­vani újságíró érkezett Peking- be azzal az előre bejelentett szándékkal, hogy riportokat ír­nak a kinai anyaország lakos­ságának életéről. A tiz-tizen- öt naposra tervezett utat az újságírók természetesen arra is ki akarják használni, hogy meglátogassák itt élő roko­naikat. A világ leghosszabb házassága Japán házaspár dövitötte meg a leghosszabb ideig tartó házasság rekordját. A Guinness-léle „leg"-ek könyve sze­rint Uenisi Hirokicsi és Szute 80 évvel ezelőtt fogadott egymásnak örök hűséget, ami idáig a legtartósabb köte­léknek bizonyult a földön A házastársak egyaránt 98 éve­sek. Az egyesült államokbeli Nabisco nevű dohánygyártó cég bemutatta új találmányát: a füst nélküli cigarettát. (Telefoto: AP—MTI KS—DN) Országgyűlési bizottságok együttes ülése Gyenge termés várható szőlőből Kommentár A negyvenkettedik A New York-i East River partján magasodó üvegpa­lotában hosszú időt eltöltő, tapasztalt diplomaták sem emlékeznek olyan megnyi­tóra, amelyen az ENSZ főtit­kára nem vett volna részt. Márpedig most kedden es­te, a világszervezet közgyű­lése immár 42. ülésszakának megnyitójával egyidöben Pérez de Cuellar, a világ egy másik pontján, Bagdad­ban tartózkodott. A főtitkár a Biztonsági Tanács megbí­zásából próbál közvetíteni Irak és Irán immár hetedik éve dúló háborúja befejezé­se érdekében. Ez a sajátos körülmény éppen az ENSZ nemzetközi politikai szerepé­nek az újbóli erősödését bi­zonyítja. S még ha a misz- szió esetleg nem is hozza meg a remélt tűzszünetet. semmiképpen sem közöm­bös, hogy a BT-ben képvi­selt nagyhatalmak bizal­mukkal a világszervezet tisztségviselőjét tisztelték meg. Pérez de Cuellar említett iráni és iraki küldetése ön­magában is a Biztonsági Ta­nács tagjainak egyetértését tanúsítja. De vannak egyéb, legalább ennyire fontos jel­zések, amelyek a megválto­zott légkörből fakadnak. Kedden kezdődtek meg Washingtonban Sevardnadze szovjet, és Shultz amerikai külügyminiszter tárgyalásai, s ugyanaznap Ronald Rea­gan is fogadta a moszkvai vendéget. Ezektől a megbe­szélésektől - szeretnénk va­lamennyien remélni — zöld fényt kaphat a két nagyha­talom történelmi jelentősé­gű, első ízben a tényleges leszerelést előirányzó meg­állapodása. Az esélyek szin­te kézzelfoghatóan megnö­vekedtek az Európában állo- másoztatott közép- és rövid hatótávolságú rakétaeszkö­zök megszüntetésére, miu­tán hétfőn Reagan elnök a szovjet indítványokkal szá­mos vonatkozásban egybe­csengő szerződéstervezet be­nyújtására hatalmazta fel a Genfben tárgyaló amerikai küldöttséget. Vannak még megoldásra váró kérdések, hangoztatta Sevardnadze washingtoni érkezésekor, de hozzátette: ,,az elmúlt idő­szakban jelentős haladást értünk el". Az ENSZ-közgyűlés ülés­szaka a kialakult hagyomá­nyoknak megfelelően az el­ső napokban szervezeti kér­désekkel foglalkozik, ezt kö­veti majd a háromhetes ál­talános vitát bevezető, a nemzetközi politikában meg­határozó szerepet játszó amerikai és szovjet felszó­lalás, amely az egész ta­nácskozás alaphangját rend­szerint meghatározza. Re­mény, hogy az ENSZ béke­teremtő feladatköré ezúttal kedvező indíttatást kap. S ez már csak azért is szükséges lenne, mert a 159 tagállam előtt majd másfél száz napi­rendi pont megvitatása sze­repel, a leszerelés témakö­reitől kezdve a regionális konfliktusokon át a gazda­sági elmaradottság orvoslá­sának kérdésköréig. Bízunk abban, hogy a nyitány iga­zolja az ENSZ-főtitkárnak a világszervezet tevékenysé­géről készített jelentésében foglalt megállapítást: a ko­rábbi évekhez viszonyítva az utóbbi időben a nemzetközi kérdésekben erősödött a né­zetek azonossága. Ortutay I. Gyula / Xviv:\v.,.v/jvivjv:v.cv:v:-:v:v:v/:vivi,iviv.v.v.v.v.v.~v.v:v:v:v>i-i,s. A PÉCSI INGATLANKEZELŐ VÁLLALAT W felvétel« Hirdet: + MŰVEZETŐI MUNKAKÖRBE, ács-álványozó, tetőfedő munkák irányítására. Feltétel: legalább szakirányú szakmunkás végzettség, művezetői képesítés, 5 év szakmai és vezetői gyakorlat, + MŰVEZETŐI MUNKAKÖRBE, építőmesteri munkák irányítására. Feltétel: legalább szakirányú (kőműves) szakmunkás végzettség, művezetői képesítés, 5 év szakmai és vezetői gyakorlat + ELSZÁMOLÓ, SZÁMLÁZÓ TECHNIKUSI MUNKAKÖRBE, építőipari vagy gépipari szakközépiskolai (technikus) végzettséggel, számlázói gyakorlattal. JELENTKEZNI LEHET: a vállalat személyzeti osztályán, Pécs, Rákóczi u. 55. I. em. 22. ■ 11 tn.i mi

Next

/
Thumbnails
Contents