Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)
1987-08-08 / 217. szám
HÉTVÉGE Aki nem lép... . . .egyszerre, nem kap rétest estére - bár vannak esetek, amikor kifejezetten tilos egyszerre lépni. Általános iskolában, amikor a rezonanciát tanulják a diákok, a tanár el szokta mondani, hogy a hídon nem menetelhetnek a katonák egyszerre, mert ha netán a lépések üteme megegyezik a híd saját frekvenciájával — képes a menetelő oszlop annyira begerjeszteni a szerkezetet, hogy az leszakad, aztán fuccs a rétesnek. Másban sem ártana szüneteltetni most azt a nagy összhangot, legalábbis ami a panaszkodást illeti: egyöntetűen panaszkodunk rosszkedvűnk nyarán gazdasági helyzetünkre, megélhetési lehetőségeink romlására. Sírunk-rívunk, pedig jó egynéhány év alatt rájöhettünk volna mór, ez nem segít rajtunk — tehetetlenségre gerjesztjük magunkat, ha kórusban soroljuk a cserearányromlást, a szabályozókat, az áremelkedéseket. Rájöhettünk volna már, ha másról nem abból: eddig is voltak mái olyanok, akik nem csatlakoztak az össznépi kórushoz, bánat-együttme- neteléshez — egy bólyi kombinát, vagy egy szabadszentkirályi kisszövetkezet —, s nemhogy megrendültek volna az utóbbi években, hanem megerősödtek, felvirágoztak. Tették a dolgukat: az ember munkavégző képességét értékteremtésre fordították. Időben váltottak lépést, vállalva még annak kockázatát is, hogy olykor sarkukra lépnek a még együtt masírozok. Mert jól fújtuk a nótát: aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. S, a kórus meglehetősen jól fújta siratóénekét; a hőstenorok meg is kapták mindig a támogatások vastagon töltött süteményét, amit ugyan nem maguk sütöttek, hanem éppen azok, kik más ütemre léptek, s munkadalokat dúdoltak a kesergő helyett. Szeretünk együtt menetelni, most például az adóreform gyászindulójára: hogy az ilyen rossz lesz olyan rossz lesz, ennyivel járunk rosszabbul, annyival járunk rosz- szabbul. Mintha nem tudnánk: rosz- szuí állunk. Pont. S, hogy a hozzáadott értékadó főképp arra jó, kiderüljön, mennyire állunk rosszul, s ezen belül ki áll rosszul valójában, s ki szilárd lábakon. De a sántikálók menete máris megkezdődött — olvasom a szaklapokban —, a terme lői árak emelésével, hogy „kedvezőbb" pozíciókban találhassa őket az új adó; egyszerre lépnek! megtalálni az új adóformák között is a támogatást, megkapni a rétest. Lépés állj? — aligha ez a kibontakozás vezényszava. Lépést tarts? — ez sem szó szerint: tedd meg a megfelelő lépést mindig mindennapi kenyeredért. A felújított V—Vl-os számú blokkok hővezénylö berendezése. írásunk a 7. oldalon. Läufer László felvétele 32. hét Törzsgárdatag a BCM-ből Jó néhányszor mór megfordultam ott, de csak most tudom meg, hogy valójában mekkora területen is fekszik a BCM — ahogy Somogyi István segéd- elektrikus végigkalauzol a „birodalmán". Az idei építők napján kapta meg a 35 éves törzsgárda jelvényt. 1942-ben, a régi bere- mendi cementgyárban kezdte villanyszerelő inasként tanulni a szakmát. Apja akkor a gyár kőbányájában dolgozott, s az csak természetes volt, hogy fia is ott kezdi a munkáséletét. — Hogy-hogy nem 45 éves törzsgárdatag? Ezt már a hatalmas trafóházban kérdezem tőle, mely lelke a gyárnak. A szabadtéri 120 kilovoltos kapcsolótérből bejövő áram, itt a külső-belső gyűjtősinezésen, már „csak" 6 kilovolttal élteti a Beremendi Cement- és Mészművet. Ez a feszültség életveszélyes, elég egyetlen meggondolatlan mozdulat, egy pillanatnyi figyelemkihagyás . .. — Nagyon jól éreztem magam az öreg gyárban, villany- szerelőként annyi mindent csináltam, kiismertem az egészet. Aztán beütött 46-ban, a szanálás. Nőtlen voltam, így nekem is mondták, keressek más megélhetést. — Hol talált munkát?- A püspökbólyi A. G.-nál eleinte napszámos voltam, aztán három éven át növénytermesztési brigádvezető. Szerencsémre érdekelt a mezőgazdaság. Táskájából előkeres egy hivatalos papírt. — Látja, ebből a több mint három évemből, csak ennyi maradt ... Olvasom a határozatot: „. . . A jelzett időből, csupán 35 nap lett biztosításra bejelentve, további munkaviszony okmányszerűen igazolva nincs. A megnevezett tanúk idézésre nem jelentek meg az Igazgatóságnál. Ennek megfelelően, szolgálati időt elismerni nem lehetett." Ez a határozat, április elején kelt. Pedig, mint volt brigádvezető nem egy embert igazol- ta m . .. A kényszerű kitérő következő állomása, már legalább az eredeti szakmáját (jelentette: körzetes szerelő lett Beremen- den.- Hívott vissza az á. g. és a Cementgyár. Én az öreg gyárat választottam. A vastag szemüvege szigorúvá teszi a tekintetét. De, ahogy a hajdan keze aló beosztott ipari tanulókról és szakmai gyakorlatot töltő technikusjelöltekről beszél, még a vastag üvegen át is észrevenni: a szeme is mosolyog.- Megköveteltem tőlük a tisztességes munkát, de ha arról volt szó, fociztam is velük . . . Műszaktársa és „főnöke", Lengyel Gábor elektrikus — akivel már egy éve dolgozik pórban —, megjegyzi: — Én is a keze alatt ismerkedtem ezzel a munkával. Jó szakember és nagyon rendes, jó kolléga a Pista bácsi. — Ötödik gyerek vagyok a családban, aki életben maradt. Talán ezért is szeretem úgy a srácokat. . . Nekem szerencsére van két fiam, egy lányom és két kisunokám. Ide, az új gyárba 1972. február elején került át. — Itt korszerűbb és komplikáltabb minden, bár a munkám lényege ugyanaz. Rajtunk múlik, hogy minden rendben legyen. — Volt már saját mulasztásból, vagy hibából üzemzavar? — Szerencsére még nem. Pedig megértünk már korábban cellarobbanást, a 6 kilovoltos megszakító meghibásodása miatt, láthatta a nyomait. Az utóbbi egy-két év energiakorlátozásai nehézségek elé állították őt is, mint segéd- elektrikust. Ha jön a Központi Diszpécser Szolgálattól az utasítás, hogy csökkenteni kell a fogyasztást, szólnak a gyári diszpécsernek, és az dönt, hogy melyik berendezéssel kell leállni. Nagyon sok múlik rajta is a BCM-nél. Nem csak az, hogy rendben menjenek a dolgok, az is, hogy a gyár ne lépje túl az engedélyezett villamosenergia csúcsterhelést. így is, úgy is, milliókért felel. Nagyobbik fia István, is a BCM-nél lett villanyszerelőtanuló. Balassagyarmatra nősült. Kisebbik fia, itt a BCMben sofőrként mindenes — igaz, egy ideje már az ÉPFU állományában. Somogyi István több, mint két évtizeden át volt szakszervezeti bizalmi, jelenleg is önkéntes határőr, tizenkét éve párttag. Minden sportág érdekelte. „Nekem a foci a sport mindenek előtt. Főleg azt a játékost, aki szépen, jól és tisztességesen játszik." - mondja. Ez a tisztességes munkavégzés igénye, az egész életére kiható apai öröksége. „Ha a munkám alapján nem becsülnek meq, akkor elásom magam". Tisztességes munkával ki is érdemli a megbecsülést. — Van valamilyen álma. amit nem tudott valóra váltani? — Bánom, hogy annak idején nem szántam rá magam az elektrikusi vizsgára. A munkámban soha semmiféle megrovásom eddig nem volt... Háztájinkban a feleségemmel soka* dolgozva anyagilag is megtaláljuk a számításunkat, főleg a sertéshízlalóssal és a szőlészkedéssel. — Legnagyobb fájdalmam, hogy a szemem miatt nem kophatok jogosítványt. Pedig nagyon elkelne az autó. Még többet utazgathatnánk . . . — ötvenkilenc éves. Jövő februárban nyugdíjba mehet. Megválik a gyártól? — Kértek, hogy maradjak tovább. Ezzel a kollektívával minél tovább szeretnék együtt dolgozni, ho az egészségem is engedi . . . Murányi László
