Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)
1987-08-30 / 238. szám
A Pécsi Nemzeti Színház új tagja: Csere Ágnes Ö szinkronizálta Cinkóczi Zsuzsát a Mészáros Márta- filmekben, az ősszel forgatni fog a Semmelweisről szóló. készülő nyugatnémet filmben, s ahhoz képest, hogy öt éve színésznő, szinte két kezén meg tudja számolni, hány szerepet játszott eddig: — A főiskolai vizsgaelőadásokon a Képzelt betegben, illetve a Tótékban volt szerepem, aztán Kecskemétre szerződtem, még Szőnyi G. Sándorhoz. Két darabban játszottam, a Charley nénjében és a Szentivánéji álomban, aztán jöttek jan- csóék — én sem nagyon jelentkeztem, ők sem nagyon kerestek, annál is inkább, mert akkor szültem a második gyerekemet. így aztán csak a harmadik évben, amikor már csak a Gyurkó volt ott, jutott újra egy szerep a Vőlegényben. Tavaly viszont Lendvay Ferencnél már öt szerepet kaptam: Andrej felesége voltam a Háború és békében, cigánylány a Marica grófnőben, Jessica a Velencei kalmárban, Ágacska az Ágacskában, s a lány a Lilla villa titkában — most pedig, itt Pécsett boldogan készülök a primadonna szerepére A mont- martre-i ibolyában. Nem éppen tipikus, hogy egy fiatal, kezdő színésznő két gyerek szülésével kezdje karrierjét — anyaszerepre nemigen figyelnek fel rendezők, színházigazgatók. — Én mindenképpen szerettem volna két gyereket, úgy gondoltam, fiatalon jobb szülni, -vállalva annak kockázatát, hogy időközben elfelejtik a nevemet. De nem felejtettek el, Pécsett is emlékezett rám Vas-Zoltán Iván, aki még a főiskoláról ismert. De a pécsi fiatal színészek közül többekkel jó ismeretségben, barátságban vagyok, hiszen a főiskolán osztálytársam volt Németh Jancsi és Oláh Zsuzsi, mások pedig fölöttem vagy alattam jártak. Az már szokottabb, hogy nem elsőre vesznek fel valakit a Színművészeti Főiskolára. Csere Ágnesnek pedig egyenesen az ötödik nekifutásra sikerült a felvételi. — Először talán nem is nagyon akartam színésznő lenni, a kíváncsiság vezetett inkább, amikor a gyógypedagógiai főiskola mellett a színművészetire is jelentkeztem párhuzamosan. A színművészetire nem vettek fel, a második rostavizsgán estem ki, s ez egy idő utón dühíteni kezdett: hogy-hogy én nem vagyok elég tehetséges? De valami lehetett bennem, mert édesanyám mesélte, hároméves koromban súgólyukat rajzoltam... A közbeeső években a Nemzeti Színház stúdiójába jártam. stúdiósként még Pécsett is vendégszerepeltem, valamikor nagyon régen, a Tettyén. Szó ami szó, ötödikre sikerült, s öt éve végeztem. B. L. Lukacs .*« ^osrza sm «k —*»' Nargit A nagy nemzedék ma is sikeres reprezentánsa Nem tudom szó nélkül hagyni: előző nap a telefonban egy merőben idegen hang szólalt meg, s csak a harmadik-negyedik mondat után „jelent meg" az utánozhatatlan és félreismerhetetlen, mélyzengésű Lukács Margit-hang, amihez hasonlót oly gyakran hiányolni kényszerülünk az új szíhésznemzedékek- nél. Budai otthonának a szalonjában ülünk egymással szemben, s a megjegyzésre felnevet: igen, ilyen elváltoztatott hangon szokott bejelentkezni, kivédendő az okvetetlenkedő mo- * lesztá Iá sokat. A- beszélgetés apropóját nehéz megragadni, hiszen már az említett telefonbeszélgetésnél kikötötte: nagyon szívesen beszél a színházáról, a pályájáról, de a többi magánügy. A beszélgetés a jubileumhoz kötődne, az ünnepi társulati ülésen készült tévés-tablón is ott láttuk az első sorban, fő helyen, a Kossuth- és Jászai-díjas Lukács Margit kiváló művészt, a Nemzeti Színház Bajor Gizi, Tőkés Anna és mások nevével jegyzett nagy nemzedékének talán az egyetlen ma is sikeres reprezentánsát. Az újságíró most egy egyszemélyes színházi előadás egyszemélyes nézőközönségeként próbálja felidézni, miről is szólt „a darab". A főszereplő - bár sejtjük, tudjuk a korát -, ma is az egyetlen elfogadható Éva, hogy számtalan sikeres szerepe közül azt az egyet emeljem ki, amit 25 éven át játszott hét rendező instrukciója szerint, hét Adómmal és csaknem ennyi Luciferrel. Páratlan teljesítménye ez egy nagyszerű művésznek! A tudatunkban ő az -örök Éva. Volt egy szakasza a beszélgetésnek, amikor az újságíró kereste a darabokat, amikben láthatta Lukács Margitot, s a 4Q- es évek híres városi színházi diákelőodását idézte: Bánk — Lehotay, Gertrudis — Gobbi, Ottó — Ungvári, Biberach — Major. . . Felcsillanó szemmel folyvasdmapi tatta: „Bendeleiben Izidora - a kezdő Lukács ...” Szó volt „a darabban” a szerepálmokról. Találkozott-e mindazzal, amit el akart játszani? Egyetlen eggyel nem, a Médeával. Tizenéves csitriként látott egy Médea-e.lőadást, a Címszereplő alakítását — hogy ki volt, nem hajlandó elárulni —, úgy kommentálta, hogy „én ezt jobban eljátszanám!” De ezt megmutatni soha nem volt alkalma. Egyébként — jegyzi meg -, legutóbbi szerepem itt a Nemzetiben — szegény Vészi Endre „Le az öregekkel" c. darabjában —-volt az, amire „ezúttal” felkértek, előtte mindig „kiosztották" rám a szerepet. A színház is szerepelt a darabban. Az a színház, amelynek hűséges tagja mindmáig. „Amikor ez akadémiát végeztem, egy másik színházhoz hívtak, de elutasítottam azzol, hogy én a Nemzetihez akarok menni', s oda ' is kerültem". Talán e szűnni nem akaró hűség miatt is személyes fájdalma a színház végleges otthona körüli huzavona. Fontosnak tartja, hogy végre felépüljön az új Nemzeti Színház, s ennek a kimondásában egyszerű személyes indítéka is van: szeretne játszani annak a szín padán. A film? Az első, a Dankó Pista nagy siker volt, ezután még rátaláltak a rendezők, de a felszabadulás után már ritkábban. Mintha a tévé is elkerülte volna ... „Ebben én is hibás vagyok, mert bizony hívtak, de a hívásokat gyakran visszautasítottam. De azért nyilván láttak egy-egy verssel, dallal, nem?” Aztán kijelenti, hogy nem enged portréfilmet készíteni magáról, ott van, amit csinált, alkotott - a színművész munkáját, más véleményekkel szemben, alkotóművésznek tartja, s hosszasan, szenvedélyesen magyarázza is, hogy miért —, az nem elegendő? Elegendő lehetne, de tudjuk, hogy nem az. Hársfai István Torzított valóságképek Földünkről és környezetünkről Ez a gömb nem gömb alakú A félgömb alakú Földet négy elefánt tartja a hátán, az elefántok óriási teknős hátán állnak, a teknős pedig az örökkévalóság óceánján úszik — így képzelték az ókori India népei a világegyetem azon darabját, amelyen az emberiség él. Az ókorban és a középkorban a népek túlnyomó többségének a fentihez hasonló képe volt a Földről. Ma az űrszondák korában ezeket a régi hiedelmeket hajlamosak lehetünk nagyvonalúan a múltba utasítani, pedig még most is több százmillióra tehetjük azok számát, akik mit sem tudnak kezdeni a tudományos világképpel, vagy éppenséggel nem is ismerik azt- S tulajdonképpen nem is kell ezen nagyon csodálkozni, hiszen a tudomány számára is hosszú volt az az út, amely a mai világkép, illetve Földünk, képének, alakjának felfedezéséhez vezetett. A Föld nem a Világegyetem középpontja, gömb alakú, elipszis pályán kering a Nap-körül, forog a saját tengelye körül, s hogy a világegyetem végtelen. Mindéit alig 350 éve ismerheti az emberiség, s ez a tu- dós is mind tovább pontosodig Kerek .250 éve kezdtek' hozzá annak bizonyításához," hogy a Föld mégsem olyan tökéletesen gömb alakú, mint ahogy azt korábban hitték, hanem á sarkoknál belapult. De bármilyen sokáig is tartott a tudomány útja a mai világképig, azért mégiscsak több száz éve már, hogy ez a tudás korunk szintjét megközelítően az emberiség rendelkezésére áll. Mégis az emberek, jelentős hányada alig, vagy csak nehezén igazodik el térképeken, a földgömbön, illetve annak vetületén. A földrajztudománynak a közelmúltban kialakult egy új ága — egyesek szerint vadhajtása —, amely ennek okát abban látja, hogy az euklidészi geometria segítségével megrajzolt földrajzi környezet, a mindenki számára azonos sémák, nem fedik azokat az elmetérképeket, amelyeket minden ember „megrajzol" az agyában, hogy környezetében el tudjon igazodni. Az emberek szubjektív választással és értékeléssel keresnek maguknak tájékozódási pontokat, érzékelnek méreteket és arányokat, a környezetükről kialakított torzított va-. lóságban azonban jobban el tudnak igazodni, mint az igazi térképeken. Más tájékozódási pontot talál a felnőtt és mást a gyerek, férfi, nő, falusi-városi ember, európai és mást az ausztrál. Példaként említhetjük, hogy minden világtérkép Európa- centrikus, pedig ez csupán megegyezés, illetve hagyomány kérdése. Készült már olyan világtérkép, amelyen Ausztrália van középponti helyen, s nem Európa. A kartográfiának ez az új irányzata olyan speciális térképek létrehozásán munkálkodik, amelyek az elmetérképek általánosítható vonásait hasznosítják: nemcsak felülné- zetből érzékelhetik a földrajzi valóságot, s azokat a lényeges pontokat ragadják meg, amelyek egyes embercsoportok földrajzi eligazodását segítik. Az irányzat támadói különösen azt tartják veszélyesnek, hogy az emberekben a környezetükről kialakított torzított valóság az újfaja térképekkel mintegy szentesítést nyerne. De hát a valóság torzítása a hagyományos világtérképeknek, földgömböknek is alapeleme. Az ábrázolás abból a rég megdöntött hiedelemből indul ki, hogy a Föld tökéletesen gömb alakú. Pedig a térképek, földgömbök készítői ismerik az űrszondák legújabb mérési eredményeit: bolygónk nemcsak belapult a sarkainál, de annyi, a púp és teknő a felszínén, hogy alakja valójában meghatározhatatlan, leginkább egy nagyjából' kerekded krumplihoz hasonlítható. És mégis gömböt, golyót mondunk a mindennapos szóhasználatban. D. I. Ausztrál világtérkép Feltörtek bennem az indulatok... fi „bosszú” A rendőrtiszt előtt az asztalon sárga kartonblúz. Gyűrött, sárfoltoktól szennyes. Mintha valaki egy pocsolyában megtaposta volna. Színes fotókat tesznek elém. Szőke, kékszemű kislány mindegyiken. Mezítelen felsőtestén véres karmolások. Nézem a szép kék szemeket, s csak az iszonyatot látom bennük. A fotón a gyermek mindössze tizenegy éves. Nemi erőszakot kíséreltek meg vele. „Bosszúból", az édesapjának egy volt munkatársa. Évike — nevezzük így — azon a hétfő délutánon gyanútlanul várakozott a pécsi nagyállomáson. A nagymamájánál volt nyaralni, s egyedül jött haza Szigetvárról. A vonat 17.30-kor érkezett be, majd Évike a 4-es busz megállójában várakozott. Ekkor pillantotta meg J.-t, az édesapja, s a család jó ismerősét, aki megszólította, majd felajánlotta, hogy hazakíséri. Útjuk a vasút mögötti utcán, s a felüljárón át vezetett, majd egy bokros, elhagyott területre értek. J. felszólította, hogy vesse le az ingét. A kislány megrémült, s szaladni kezdett. J. utolérte. A kislány sírvafakadt, s könyörögni kezdett J.-nek, hogy ne ölje meg. Ekkor J. letérdeltette . . . Hosszú percek teltek el így... A megrémült kislány csak az életéért kö- nyörgött zokova, s mindent megtett, amire a fiatalember kérte. Magas, karcsú fiatalember lép be az ajtón, kezén bilincs csörren. Ő J., a bosszúálló. Halkszavú, udvarias, jóképű. Megjelenése, viselkedése után egyetemi hallgatóra vagy tanárra tippelek. — Nem, ő képtelen elmondani a történteket — hajtja le a fejét. J. huszonöt éves. Négy éve nősült, csinos felesége, s három és fél éves kisfia van otthon. Foglalkozása vájár, hobbija a futball. Sokat utazik, olvas, ezerhatszáz szót tud angolul, szereti a rockzenét. No, nem a ,,kemény”-rockot, a szolidabb változatot. A történtekről nem tud beszélni, s a szemembe sem tud nézni. — Hitvány ember vagyok — mondja csendesen, minden indulat nélkül. A kezén finom remegések futnak, arra, ahol a tetoválások kezdődnek: I LOVE YOU, YES, DEMIS, OMEGA. — Bosszúból történt — mondja. Ehhez mindvégig ragaszkodik. — Együtt dolgoztam a kislány édesapjával. Később köPanoráma Rosanna és a magyar film iP - 4PMMPMI Rosanna Schiaffino (képünkön), az olaszok változatlanul sikeres filmcsilla- ga egy interjúban így.nyilatkozott: „Csak olyan nép képes Szabó István formátumú rendezőket adni, amely megszenvedte a saját történelmét. Szabó és korai alkotásaiban Jancsó Miklós a történelmi sorsvállalást emelte oltárra.” Chevalier és a politikusok Fél évszázad után Francois Mitterrand így nyilatkozott a második világháború előzményeiről: „Egyetlen politikus sem sugal- ' mazta akkor olyan hatásosan a békét és az életkedvet, mint egy párizsi énekes, Maurice Chevalier." Bécsi múzeumok Az osztrák kormány 1..6 milliárd schillinget - vagyis mintegy 5 milliárd forint- I nyi pénzt - szavazott meg j a bécsi múzeumok újjáépítésére. Legtöbbet a Művészettörténeti Múzeumra fordítják: 140 millió schillin- gért újítják fel benne a szellőzőberendezést, a fel- 1 vonókat' és a kávézót. : • í „A pék felesége", másodszor ■ Marcel Pagnol művéből forgatták A pék felesége című filmet, s a főszerepét, a péket Stéphan Ferrara olakította. A francia színész most színpadon is eljátssza ugyanezt, mégpedig a pá- j rizsi Mogador színházban. ‘ zösen gazdálkodtunk néhány évig. Aztán megromlott a kapcsolatunk. Azon a napon, amikor megpillantottam az Évikét a buszmegállóban, eszembe jutott az apja, s feltörtek bennem az indulatok .. . J. a történtek után hazament, s lefeküdt. Másnap mindent elmondott a feleségének, majd elment hazulról. Vásárolt egy üveg gramoxont, hogy . . . — S miért nem tette meg? — Csak egy nap haladékot akartam... Hogy elvihessema fiamat a Balatonra, mert megígértem neki. Nagyon szeretem a fiamat. Évike ma még csak annyit ért meg a történtekből, hogy amitől rettegett, hogy megölik, attól megmenekült... A szülei mindent megtesznek, hogy higgye, az élet ugyanúgy megy tovább ... Előttem a „bosszúálló" J. priusza. 1981-ben erőszakos közösülés kísérletéért 1 év két hónapot kapott. Erről nem kíván beszélni. Marton Gy. Ott volt az első sorban