Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)

1987-08-17 / 226. szám

2 Dunántúli napló 1987. augusztus 17., hétfő Szerintem küszöbön a megegyezés a rakéták ügyében Gus Hall nyilatkozata- A megszokottnál is derűlá­tóbb vagyok, mind a világhely­zetet, mind az ország politikai jövőjét és pártunk helyzetét illetően — jelentette ki Gus Hall, az Egyesült Államok Kom­munista Pártjának főtitkára a párt Chicagóban megtartott kongresszusának befejeztével, a Népszabadságnak és a Ma­gyar Távirati Irodának adott nyilatkozatában.- A világhelyzet azért bizta­tó, mert szerintem küszöbön van a megegyezés a közepes hatótávolságú rakéták ügyében — mondotta. - Nagy a való­színűsége annak, hogy az idén csúcsértekezletre kerülhet sor Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan között. Ha ez megtör­ténik, kihatása ugyancsak rend­kívüli lehet, s úgy érzem, an­nak is van realitása, hogy megállapodás jöjjön létre a hadászati rakéták ötven száza­lékos csökkentésében is. — De még nagyon fontos szerep hárul az amerikai nép­re, az amerikai törvényhozásra. Nyomást kell gyakorolni a kor­mányra a közepes hatótávolsá­gú rakétákról szóló megegye­zés biztosítása érdekében, el kell érni, hogy az elnök alá is írja ezt a megállapodást. Gus Hall biztatónak nevezte a közép-amerikai államfők ren­dezési megállapodását is, a belpolitikában pedig fontosnak tartotta, hogy az iráni fegyver­szállítási ügyben lelepleződtek a kormányzat módszerei. A Szovjetunióban végbemenő folyamatokról, a „glasznoszty" megvalósításáról Gus Hall ki­fejtette : — Azért beszéltem erről töb­bet a kongresszuson, mert az amerikai sajtó eltorzítja annak fényegét. Ami most a Szovjet­unióban végbemegy, ami ott történik, az nagyon pozitív: lé­nyeges átalakítás, lényeges változás van és elvetik mindazt, ami elavult és idejétmúlta. Mi a jobb szocializmus hívei va­gyunk - és nemcsak a Szovjet­unióban, hanem valamennyi szocialista országban is. A jobb szocializmus, a fejlettebb, erő­sebb és vonzóbb szocializmus segít a tömegeket megnyerni Nyugaton, így az Egyesült Ál­lamokban is. Rámutatott arra, hogy a köz­vélemény, az amerikai gazda­sági körök mindinkább elfor­dulnak a hidegháborútól, még a Wall Streeten is ellenzik a hadikiadások növelését. Ez el­választhatatlan a Szovjetunió­ban végbemenő folyamatoktól - mondotta, majd így folytatta:- Nincs más út, mint a bé­kés egymás mellett élés útja. Ügy érzem, hogy a szovjet kül­politika Gorbacsov idején gya­korlatibb lett, vannak bizonyos politikai módosulások, de sze­rintem a legfontosabb az, hogy ezt a politikát világosabban és vonzóbban tudják bemutatni, a nyugati közvélemény elé tárni. Ennek hatása már jól érzékel­hető: csökken a szovjetellenes- ség. E hatás érezhető lesz a jövő évi választásokon is. A nép amúgyis torkig van a reaganiz- mussal. * Az Egyesült Államok Kom­munista Pártja új összetételű Központi Bizottsága vasárnap egyhangú szavazással ismét Gus Hallt választotta a párt főtitkárává. Lefoglaltak egy jugoszláv hajót a román hatóságok A román hatóságok a brai- lai kikötőben lefoglalták a .Badnjevo' nevű jugoszláv fo­lyami vontatóhajót és 2100 tonna nyersfoszfátot szállító három uszályát, parancsnokát és személyzetét pedig őrizet­be vették, mert a legénység tagjait csempészésen érték. Bukarest erről jegyzékben ér­tesítette a belgrádi külügymi­nisztériumot. Mint a belgrádi Politika je­lentette, rendőrségi közlések szerint a .Badnjevo' legénysé­ge törvénybe ütköző módon, egyebek között román állam­polgároknak eladott 15 ezer csomag olyan külföldi ciga­rettát, amelyet előzőleg a brailai free-shopban vásárolt meg. Ezért letartóztatták őket, s csak 7000 dollár óvadék el­lenében térhettek vissza a ha­jóra, ahol napok óta rendőri őrizet alatt vannak. A .Badn­jevo’ átkutatásakor a román ellenőrző szervek 200 000 lejt és 1000 dollárt találtak. A jugoszláv külügyminisztéri­umnak átadott jegyzékben Bu­karest a hajó és személyzeté­nek szabadon engedése fejé­ben 70 000 USA-dollár lefizeté­sét követeli. Ilyen lépést ro­mán részről most először foga­natosítottak csempészésen ért jugoszláv hajósokkal szemben. * * * * * * A PANNON VOLÁN SZEMÉLYFORGALMI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA autóbuszvezetőket vesz fel Kereseti lehetőség: átlagosan évi 112 000 Ft -f- üzemanyag-prémium. Elegáns formaruhát adunk gépkocsivezetőinknek. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. A munkavállalónak és családtagjainak díjtalan, illetve kedvezményes utazást biztosítunk. JELENTKEZÉS: PÉCS, FŐPALYAUDVAR, VOLÁN forgalmi épület, I. emeletén a fődíszpécsefnél. * * * * * * * * * * * * * * * * * M f f * * * * * NAGYVILÁGBAN Aknára futott egy hajó az Öbölben Szombaton aknára futott és elsüllyedt az Anita nevő ellátó­hajó az Omóni-öbölben, Fu- dzseira kikötőjétől 16 kilomé­terre. A robbanás egy embert azonnal megölt, a 11 fős le­génység öt tagja eltűnt, ötöt súlyos állapotban kórházba szállítottak. Az eltűntek közt van a hajó angol nemzetiségű kapitánya, a többiek indiaiak. Az ellátóhajc a Gulf Agency nevű regionális hajózási társa­sághoz tartozik. A hiányzó tengerészek után békaembe­rekkel, helikopterekkel folytat­ják a kutatást, de a mentés nehéz, mert a tenger mély és erős a hullámzás. Folytatják az aknakutatást, s a fudzseirai ki­kötő tisztségviselője közölte: minden hajót figyelmeztettek, hogy kerüljék el a parttól tír mérföldre terjedő sávot. Söté­tedéstől tilos minden polgári repülés a körzetben. Az Anita volt a hatodik olyan hajó, amely az öböl kör­zetében aknára futott. A leg­utóbb, augusztus 10-én a pa­namai zászló alatt hajózó Te­xaco Caribbean nevű tartály­hajó futott aknára, de akkor nem történt haláleset. * Sok halálos áldozatot köve­telt egy robbanás, amely szom­bat reggel történt az Ara­bian American Oil Company nevű cég szaúd-arábiai föld­gáztelepén, Bahreintől 45 ki­lométerre északnyugatra, az öböl partján. A robbanást az első jelentések szerint elektro­mos rendellenesség okozhatta. Az adatok ellentmondóak. A szaúdi kormány szerint négyen vesztették életüket, más forrá­sok szerint 7-22 ember halt meg és 15 megsebesült. Amerikai flottamozgás „Jelenleg semmi sem indo­kolja azt, hogy az Egyesült Államok megszüntesse jelenlé­tét az öbölben" — jelentette ki Frank Carlucci, az amerikai el­nök nemzetbiztonsági tanács­adója. Közben az amerikai ha­diflotta jelentős felfejlődéséről számoltak be legutóbbi jelen téseikben. Az amerikai hajóhad a Hormuzi-szoros bejárata előtt horgonyzó Constellation repü­lőgéphordozó körül felsorakoz­tatja egységeit. A Guadalcanal csatahajó, nyolc aknaszedő he­likopterrel a fedélzetén az, öböl felé halad. Az özönvízszerű esőzések súlyos áradásokat okoztak az ameri­kai Chicago város környékén. A képen: ez az autóút is inkább úszásra lenne alkalmas. {Telefoto—AP—MTI—KS—DN) Az új-zélandi parlamenti választásokon a David Lange vezette Munkáspárt szerezte meg ismét a győzelmet. így, a képen a sikert ünneplő politikus másodszor alakíthat kormányt. (Telefoto—AP—MTI—KS—DN) ♦ WASHINGTON: Katona­szökevény volt annak a kis magánrepülőgépnek a pilótája, amely csütörtökön veszélyes kö­zelségbe került Reagan elnök kaliforniai birtoka lelett az el­nök helikopteréhez. Ez csak jó­val azután derült ki, hogy a pilótát kihallgatták, majd sza­badon engedték. A 32 éves Ray Williams Millert most újból le­tartóztatták, mert kiderült, hogy augusztus eleje óta önkénye­sen van távol csapattestétől. A gép egyébként nem az övé volt, hanem egy vállalattól bérelte. Miller ellen nem emeltek vádat a repülésbiztonsági szabályok megszegése miatt. Az elnök védelmét ellátó titkosszolgálat úgy ítélte meg, hogy véletlen esetről van szó. A katonai ha­tóságok azonban gyanút lóg­tak akkor, amikor a pilóta ne­vét nyilvánosságra hoztál: ez a név szerepelt az engedély nélkül távol lévök listáján, és Így azonosították a gép pilótá­ját a katonaszökevénnyel. Va­lószínűleg kiadják a katonai ügyészségnek. •f BONN: Erich Honecker- nek, a NSZEP KB főtitkárának, az NDK államtanácsa elnöké­nek nyugat-németországi láto­gatása lehetőséget teremt a két német állam viszonyát érintő konkrét kérdések józan megvitatására — mondotta Helmut Kohl szövetségi kancel­lár a ZDF-nek adott va­sárnapi televíziós nyilat­kozatában. A két ország közeledését az is jelzi, hogy az idén körülbelül . egymillió nyugdíjaskorú és közel ugyan­ennyi nyugdíjkorhatár alatti NDK állampolgár látogat az NSZK-ba — mutatott rá a kancellár. Választások Új-ZéSandon Munkáspárti győzeiem A vasárnap közzétett ered» mények szerint az új-zélandi választásokon a Munkáspárt a 97 képviselői mandátumból 56-ot szerzett meg, a legna­gyobb ellenzéki csoportosulás, a Nemzeti Párt pedig 41 kép­viselőt küldhet a parlament­be. A Demokratikus Párt, mely­nek korábban két képviselője volt, nem került be a törvény- hozásba. A 2,1 millió választásra jo- qosult állampolgár 78 százalé­ka (1,6 millió ember) adta le szavazatát. 46,41 százalékuk a Munkáspártra, 44,59 százalé­kuk pedig a Nemzeti Pártra voksolt. Az orszáqban ismét David Lenge alakít kormányt. ♦ HAMBURG: Az NSZK-ban öt év óta első ízben lépett he­lyi koalícióra - az önálló tar­tománynak számító Hamburg­ban — a szövetségi szinten el­lenzéki Szociáldemokrata Párt és a bonni kormánytöbbség­hez tartozó Szabaddemokrata Párt. A május 17-én tartott helyi választások után, három hónapig tartó alkudozást kö­vetően végül szombat este ál­lapodtak meg a hamburgi szo­ciáldemokraták és a szabad- demokraták egy közös prog­ramban, amely lehetővé teszi a szenátus megalakítását. Ez az első szociá 11 i be rá I i s tarto­mányi kormány azóta, hogy az FDP szövetségi szinten a ke­reszténydemokratákkal lépett szövetségre 1982-ben. Afgán tiltakozás Az afganisztáni külügymi­nisztérium szombaton tiltako­zott amiatt, hogy az iráni fegy­veres erők pénteken aknave­tőkkel, léqvédelmi eszközökkel és föld-föld rakétákkal lőtték az Iszlámkala városban, Hérát tartományban lévő ellenőrző posztot és határőrséget. A til­takozó jegyzék — amelyet Irán kabuli ideiglenes ügyvivőjének nyújtottak át - rámutat, hogy az iráni fél provokativ akció­ja következtében súlyosan megsebesült egy . tiszt és egy afgán határőr, valamint jelen­tős anyagi kár keletkezett. Az afgán külügyminisztérium el­itélte Irán agresszív akcióját, s figyelmeztette Iránt azokra a negatív következményekre, amelyeket hasonló akciók ma­guk után vonhatnak. IHeguadulV fiatalok törtek-züztak, gyújtogattak Zauargösok a sued föuärosban Viharos érzelmeket és ér­tetlenséget váltottak ki Svéd­országban az elmúlt néhány nap stockholmi eseményei. Az oly sokáig a béke és nyu- galon hazájának számitó or­szág fővárosában megvadult fiatalok hat napon át törtek- zúztak, gyújtogattak, s ve­rekedtek a rendőrökkel. Bár az összecsapásoknak a hiva­talos közlemények szerint nincs sérültje, s a letartóz­tatott fiatalokat is viszonylag hamar szabadon engedték - Olof Palme tavalyi halála után az erőszak újabb meg­nyilvánulása ismét önvizsgá­latra késztette a nyolcmilliós ország közvéleményét. Nyugat-Európa többi nagy­városában a diákmegmozdu­lások, s a sérülésekkel járó összecsapások nem mennek ritkaságszámba. Gondoljunk csak 1968-ra, vagy a múlt év végi párizsi diáktünteté­sekre. Svédország, a gazda­sági virágzás hazája, a jólét és a szociális gondoskodás mintaországa mindig is kivé­telnek számított. Nagy társa­dalmi viharokat itt legfel­jebb az adóreformokkal kap­csolatos törvénytervezetek szoktak kiváltani. A mostani zavargásoknak - mint azt a szakértők egyön­tetűen megállapítják — nem voltak különösebb politikai indítékai. A tizenévesek — minden jel szerint öncélúan, a rombolás kedvéért borítot­ták fel az autókat, törték be az üzletek kirakatait, gyúj­tották fel a szeméttárolókat. Néhány szakértő a rend­őröket okolja a helyzet el­mérgesedéséért, mert — úgy vélik — túl keményen léptek fel már az első pillanatok­ban. Mások szerint mindez a szülői tekintély csökkené­sének és a városiasodás kö­vetkeztében fellépő elidege­nedésnek a terméke. Egy bűnügyi szakember pedig az­zal állt elő, hogy az indu­latokat a vakáció közelgő vége váltotta ki. „A szünidő utolsó két hetében mindig több a garázdálkodás. S a fiatalok úgy bizonyítják be bátorságukat, hogy nem egy­mással, hanem a rendőrökkel verekszenek" — mondta Gerzy Sarnecky kriminológus, az AP hírügynökségnek adott inter­jújában. Mona Sahlin képviselő, a parlament ifjúsági tanácsá­nak vezetője mindenesetre úgy véli, hogy a kérdést nem lehet csupán szabadidős te­vékenységi csoportok meg­alakításával elintézni. Végső soron a szülők felelősek azért, hogy mit csinál a gyer­mekük — mondta a képviselő­nő. Akármi is motiválta a fia­talokat, a svéd televíziónézők döbbenten hallgatták, milyen hanyag és nemtörődöm mó­don beszél két 14-15 éves fiú arról, hogy mit és miért csinált az utcán: „...csak mentünk körbe és betörtük a kirakatokat" - mondta egyikük. „A rendőrök provo­káltak minket" - bizonyqatta a másik srác. „Csak álltak ott, és öntelten bámultak."

Next

/
Thumbnails
Contents