Dunántúli Napló, 1987. augusztus (44. évfolyam, 210-239. szám)
1987-08-15 / 224. szám
Egy gazdag belvárosi lelőhely Műemlékvédelem Baranyában Páratlan középkori emlékek a Munkácsy Mihály utcában A fenti címmel negyedszer kerül a Dunántúli Napló olvasójának a kezébe egy melléklet, amelynek az a sajátossága, hogy kétévenként ilyenkor nyáron jelenik meg. Az időszerűségét pedig az adja, hogy kétévenként rendezik meg az ország más-más vá« rosában a műemléki albizottságok, műemléki társadalmi bizottságok országos konferenciáját. A sorrendben tizennegyediknek augusztus három utolsó napján Pécs ad otthont. Először 1966- ban jártak Baranyában a hazai műemlékvédelem hivatásos és társadalmi művelői, akkor a nagymúltú Szigetvár lehetett a jelentős rendezvény házigazdája. A mostani konferencia témája: „A tegnap és a ma építészete a történeti településeken”, s ez lesz az első alkalom, amikor huszadik századi jelenünk építészete is szerephez jut a műemlékekkel, műemlékvédelemmel foglalkozó országos ta- tanácskozással. Szükség is van erre, hiszen amit a mi századunk alkotott, abból válogatódik majd ki a műemlékek következő generációja. Ha . .. — tegyük hozzá, hiszen ma ezek az alkotások vannak a legnagobb veszélyben. Minthogy semmiféle védelemben nem részesülnek - indokolt esetben a megmentést jelentő helyi védelemben sem! -, bárki „bátran" és büntetlenül nyúlhat hozzájuk, bonthat belőlük és építhet hozzájuk, alakíthatja át tetszése szerint, így aztán félő, hogy kevés lesz a válo- gatnivaló. A konferencia szokás szerint a központi témához kapcsolódóan áttekinti a műemlékvédelem az idő szerinti helyzetét, ezt fogja tenni most is. Ezt segítve kívánunk betekintést nyújtani Baranya megye műemlékvédelmébe a következő négy oldalon, bizonyítván azt, hogy a nehéz gazdasági viszonyok közepette sem szorul háttérbe hazánk e részén a leletmentési és műemlékvédelmi tevékenység. Palackposta a föld alól Reneszánsz kriptafedlap két cimerrel Korsós sírkamra és a hétkaréjos kápolna Az ókeresztény mauzóleumon még folytak az utómunkálatok, amikor a Szepessy-szobor mögött már állt a sárga sátor, amely alatt az aknamélyítők a 2. számú - korsós — festett sírkamra védöépületén dolgoztak. Aztán ez elkészült, a sátrat elbontották és a helyreállított térburkolaton láthatóvá vált egy vörös homokkőlapokból kirakott épületalapforma - ez jelzi az alant lévő sírkamrát. Ide - egy tágas föld alatti terembe — most a székesegyházi plébánia pincelejáróján, majd egy hosszú, nyugati irányú folyosón át lehet eljutni^ A kalauzunk ezúttal is Bach- mann Zoltán Ybl-díjas építész, aki a mauzóleumnál szerzett tapasztalatok felhasználásával tervezte meg az újabb védőépületet. Itt - a másikkal ellentétben — némi előnyt jelentett, hogy az 1964-es meg- óvási kísérlet során elválasztották a környezetétől az építményt, amíg a föld alatt szabadon állt, viszont nem mentesülhetett mindama károktól, amelyektől a mai korszerű technika már képes megóvni. Az új védőépület itt is távoltartja a kívülről jövő nedvességet, a légkondicionálás az újabb restaurálásra váró falfestmények megtartásához biztosítja a legkedvezőbb feltételeket, s a több mint másfél ezer éves építmény falait apió- lékos munkával átdolgozták az OMF szakemberei. Arról volt szó, hogy hajdan az épület falait alkotó köveket agyagos sárral tapasztották össze, ez az építési mód pedig „eszményi” feltételeket jelentett a falfestmények pusztulásához. (Most itt is (mint a mauzóleumnál is tették annak idején) ki kellett piszkálni a kövek közül — egészen a falfestmények hátoldaláig terjedően — a fertőzött kötőanyagot, majd a hézagokat kitölteni friss mészhabarccsal. E munka érdekes mozzanata volt, amikor a kövek között egy palackot találtak, benne az utókornak címzett levelet, amelyben az 1964-es munka végzői üzentek a tevékenységükről. A levelet még viszontlátta a közel negyedszázada végzett munka irányítója, a közelmúltban elhunyt Fetter Antal, aki elmondta: annak idején egy palack bort is elhelyeztek a kövek között. Ez azonban nem került elő. A mauzóleum sírkamráját belülről szemlélheti a látogató, a korsós sírkamrába felülről lehet betekinteni. A római kori térszintet durva megmunkálásé kőlapokkal jelzik, a körüljárható sírépítmény falait derengő fény fogja megvilágítani. A falakon belül járva a sírkamra boltozatának az üveglappal borított nyílásán át lehet a falfestményeket, a szarkofágot megtekinteni. Az előtérben majd itt is kiállítás mutatja be a sírépítménynyel kapcsolatos tudnivalókat, s itt helyezik majd el Fetter Antalnak a sírépítmény eredeti állapotát ábrázoló modelljét. A püspöki levéltári épület délkeleti sarka alatti tágas pincehelyiségbe új lejáratot építenek, ennek elkészülte után innen közelíthetik meg a sírkamrát a látogatók. A későbbiekben ugyaninnen lehet majd eljutni az épülettől keletre elhelyezkedő, mélyen a föld alatt lévő Cella Septicho- ra-hoz, vagyis a hétkaréjos kápolnához, amelynek a be- mutathatóvá tétele több évtizedes pécsi szándék. Pillanatnyilag azonban csend van itt a föld alatt. Ma úgy tűnik, hogy a jövő tavaszra várható a korsós sírkamrának a nagyközönség számára történő megnyitása. Nem múlik el nap anélkül, hogy ne dobogtatná meg a régészek szívét valami nemvárt szenzáció a Munkácsy Mihály utcában, a Lenau Egyesület majdani székházának az udvarán. Csontvázak - férfiaké, nőké, gyermekeké (csecsemőé is!) -, tucatszámra és egy nehezen magyarázható, rejtélyes koponya, textilmaradványok, kerámiatöredékek, üvegek, pipák, pénzdarabok, aztán egy hibátlanul ép kutyacsontváz, s egy kriptában összedobált lócsontváz . . . Faragott gótikus épületkövek, reneszánsz kripta* fedlap ... Először 1976-ban vágott itt a földbe a régész csákánya, akkor egy veszélyessé vált pince szolgáltatott ehhez alkalmat. Az aknában régi falmaradványokba, emberi csontokba botlottak az aknamélyítők. Kárpáti Gábor, a Janus Pannonius Múzeum régésze fogott itt a kutatáshoz, s gimnazistaként itt ismerkedett a szakmával Gál Éva, aki ma már szintén muzeológus. Ök ketten próbálják* - segítőtársaikkal együtt - megfejteni a „rejtélyes" jelenségeket, amelyek június 7-e óta egyre sokasodnak. Először 1238-ban említették Az 1976-os egyetlen kutatási idény, inkább csak leletmentő ásatás volt, de szolgáltatott annyi ismeretet, ami indokolta a kutatás folytatását. Ez azonban egy évtizednél többet késett, s kérdéses, hogy a Lenau Egyesület nélkül — amely kötelességének érezte a majdani székház területén rejlő értékek megmentését —, folytatódott volna-e a kutatás. Annak idején három szelvényben folytattak feltárást; egy templom északi falai látszottak, egy lakóépületé, melyek egy kolostor létére engedtek következtetni. Az ismert történeti adatok alapján, a régész már akkor feltételezte, hogy az angliai Beckett Szt. Tamásról elnevezett, domonkosrendi kolostorra bukkantak. Erről az első említést 1238-ból ismerjük. A rend akkor még egészen fiatal volt, hiszen 1216-ban alapították, magyar földön 1221-ben jelent meg, s a tatárjárás előtti időből a pécsin kivül a győri, a székes- fehérvári és a veszprémi dominikánus kolostorról van tudomásunk. A pécsit, tehát a rend magyarországi megtelepedésének az első hullámában alapították. A kolostor helyét minden kutató erre, a Munkácsy Mihály utcától délre, a Fürdő és a Bercsényi utcák közti tei rületre tette, de ennél tovább nem is jutottak. A pécsi belváros délkeleti negyede mindvégig a régészetileg legkevésbé megkutatott városrész volt. Római város és mohalle A tiz év előtti feltárásra hányatott sors várt, mígnem az egészet visszatemették — a megóvás végett. Ez — egyelőre —, még most is a föld alatt van. A figyelmet a jelenlegi ásatási terület köti le. Mór 1976-ban kiderült, hogy a középkori alatt, komoly római kori réteg van. Ezt az idei ásatás megerősítette. A római falakra átmenet nélkül épült rá a középkor, ami azt is jelentheti, hogy a népvándorlás évszázadai alatt lakottak voltak- tehát még álltak —, a rómaiak által elhagyott építmények, meg azt is, hogy a római város — az eddigi feltételezésekkel ellentétben —, e területre is kiterjedt. Aztán: amit 1976-ban templomnak véltek, az ma kápolnának tűnik, hiszen tőle délebbre találhatók a valódi templom falai, s ettől még délebbre, de nagyrészt már a szomszéd telkeken a kolostor maradványai. A középkori kolostor körül pedig annyi mindennek — iskola, kórház, gazdasági épületek stb. -, kell lennie, ami indokolja a török mohalle megnevezést, ami nagyobb területre értendő. Egy 1554-es defterben — a hódoltság legelejéről származó adóösszeírásban -, szerepel a Szent Tamás mohalle, de 1687-re — ekkor kelt a felszabadulás utáni első összeírás - már eltűnt ez a név, a kolostor, a templom időközben megsemmisült, feledésbe merült. 1557-ben még temettek itt? Mindezek után hogyan vonható meg a két ásatási hónap mérlege? Az előkerült építészeti elemek sokszori és folyamatos átépítésre utalnak, jelen van a késő gótika és a korai reneszánsz is. A 15. század elejére datálhatok azok a festett stukkó díszek, pl. sávos márvány utánzatú díszítések, amilyenek eredeti állapotban Kőszegen láthatók. Figyelemre méltó a festett kripta, amelynek a falán ugyanaz a címer látható, mint a közelében talált reneszánsz ihletésű kriptafedlap alsó részén. A kriptában egy évszám is olvasható, a régész szerint 1557 (más olvasat szerint 1447), ami azt jelenti, hogy a temetés jóval a török megszállás kezdete után történt. Rendkívüli a jelentőségük a gótikus bordatagozatoknak. Azt pedig, hogy mi várható, így foglalja össze Kárpáti Gábor:- Mindenekelőtt az épület- együttes belső időrendüségének a megállapítása, a sirok feltárásával az egykori anyagi kultúra megismerése, a faragott kövek által az egykori Pécs építészeti kultúrájáról szóló ismereteink gazdagodása, s természetesen Pécs legkevésbé feltárt negyedének a megismerése ebből a 400 négyzetméterből. Ami — tegyük hozzá —, kis része a feltételezhető „Szent Tamás mohallénak”. A rejtélyes kutyacsontváz U ÉVIIÉI* E □ * ne ■ «
