Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)
1987-07-04 / 182. szám
Beszélgetések Szakonyi Károllyal A valóság az írás vérátömlesztése Pécs városának vendége volt nemrégiben Szakonyi Károly, József Attila- és SZOT- díjas író. Az ünnepi könyvhét író-olvasó találkozóin diákok, ■katonák, bányászok beszélgettek vele. Szakonyi Károly nyugodt, kiegyensúlyozott, elegáns ember. Egész lényéből valami belső tisztaság, harmónia árad. Az Adáshiba Imrusának bitét, elszántságát fedezhették fel benne azok a diákok, akik •saját generációjuk fásultsága, közönye miatt aggódva kérdezhették őt az élet értékeiről. — Az emberi tisztesség, tartás ma még szinte nevetséges a mohó és gátlástalan élei - vnességgel — de mégis az ad méltóságot, lelki gazdagságot az embernek. Aki arra törekszik, hogy megvalósítsa álmait, •bogy választott hivatásának éljen, az az esetleges anyagi nehézségek ellenére is többet nyer, mint aki csak a nagyobb kereset vonzásában váltogatja a számára érdektelen munkahelyeket. Aki a külsőségeket tartja értékmérőnek, az sohasem lehet olyan elégedett, mint az, aki a szellemi, lelki értékekért áldozatokat is vállal. A Honvéd Kórházban Bük- kösdi László rendező az emberi kapcsolatokról beszélgetett Szakonyi Károllyal. A gyermekkori szerelmek jelentőségét hangsúlyozta az író. — A gyermeki lélek olyan, mint a hanglemez. Minden barázdája kicsiny korban alakul ki. — A felnőttek szerelmei miért fulladnak kudarcba? Miért reménytelen az emberek boldogságkeresése? — Mert felgyülemlett a türelmetlenség, terjed a neurózis, és ez hihetetlenül rombolja az emberi kapcsolatokat. A nők többet adnak, és ezért többet ís veszítenek. Nehéz dolga van annak a férfinak, aki magára -akarja vállalni más férfiak bűntudatát, bűnbánatát. — Valóban kevés a harmonikus nőalak írásaiban. — A nők csalódottságukban kiábrándító dolgokat művelnek. De nem lehet őket ha- ragvó szívvel elítélni. Inkább megértő lélekkel kellene szemlélnünk őket. Az író műhelytitkaira is kíváncsi voltam. — ön az írásaiban saját portréját rajzolja meg. Mintna egyetlen önéletrajz egy-egy részletét venné kezébe az olvasó. — Minden író ódzkodik attól, hogy megírja az önéletrajzát, hiszen ezzel saját kincstárát fosztaná ki. Jobb, ha aieghagyjuk trambulinnak, elrugaszkodás! pontnak. — Legszemélyesebb Írásaiból lesznek a legjobb alkotások, melyek aztán általános érvényűvé válnak. Mindig csak a saját élményeit, a valóságban megtörtént eseményeket írja meg? — A valóság az írás vérátömlesztése. Csak arról írok, amit ismerek, átéltem. Hiába akar egy fehér bőrű ember az indiánok között élni, sohasem lesz ugyanolyan az élete, mint az indiánoké, mert ő bármikor visszamehet a fehérek közé. — Régen bejárta az országot, volt diák, katona, segédmunkás, telepvezető, kocsikisé- rő, adminisztrátor, képügynök, szövő-asztalos és vasipari szakmunkás. Most, hogy csak az Írással foglalkozik, honnan gyűjt anyagot Írásaihoz? — Figyelem az embereket, a megfigyeléseim az évek során megszerzett emlékeimet gyarapítják, rátapadnak az alapélményekre. — Milyen műfajban alkot a legszivesebben? , i — Mostanában főleg novellákat írok. A téli könyvvásáron fog meaielenni az a tizenkét képnovella, amelyeken könyveimet illusztráló festő barátom olajfestményei inspiráltak. — A regényíráshoz nem érez kedvet? •— Nem erőltetem a dolaot. Ennek magától meg kell érnie. Nem szeretem az olyan műveket, amelyeken látszik, hogy novellának indultak, csak ,.regénnyé írták” őket. — A drámáirást kedveli? — Könyvet a saját felelősségére ír az ember. A színház érdekesebb, mert társas munka, és nemcsak a saját bőrét viszi a vásárra az ember. Érdekesek az eltérő rendezői koncepciók is. Az Adáshibát a Vígszínházban komikus, Miskolcon tragikus színezettel mutatták be. A rádiójátékokat is nagyon szeretem, hiszen időben, térben kitágítják a határokat. — Az idei Körképben és Rivaldában megjelent Írásai milyen társadalmi szerepet töltenek be? — Már nem a reformkorban élünk, hogy az írásoknak társadalmi mozgósító erejük legyen, hogy az írók magukra vállalják a társadalom megváltoztatásáért folyó harc vezetését. Az aszpirinhez sem hasonlíthatom műveimet, nem állítom, hogy azonnal hatnak. De hiszek abban, hogy írásaim a társadalom, az emberi kapcsolatok megtisztulását segítik. Szily Éva Euad liegen Jegyzetek a színházról Fontos évadot zárt most a Pécsi Nemzeti Színház: a társulat az átépített, korszerűsített kamaraszínházban kezdte meg munkáját tavaly ősszel. Ennek az épületnek kell ellátnia a rekonstrukció ideje alatt a nagyszínház feladatait, és a kamaraszínházat, stúdiót kívánó műveknek is itt van a helyük; más szóval ebben a házban színre kerül próza, opera, operett, balett — sok műfajjal sokféle igényt kell kielégíteni ugyanazon a helyen. A közönség hamar visszaszokott a Kossuth Lajos utcai épületbe, és hamar belakta a különböző előadótermeket, bár néhány kényelmetlenséggel — pl. a légkondicionálás hiányával — számolnia kell. Áttekintve az évadot, azt kell látnunk, hogy a helybeli közönség is, az országos szakmai közélet is a Lear király bemutatója elé tekintett a legnagyobb várakozással, s nem véletlenül: ez volt a színházat és az évadot nyitó darab. Nem érdemes felmelegíteni azt a vitát, helyes volt-e — a hagyományok ellenére — nem magyar drámával nyitni magyar színházat: fogadjuk el, hogy Shakespeare is méltó szerző erre. Az előadás koncepcióját (rendező Szegvári Menyhért) sokan vitatták, s ennek tudták be a színészi játék egyenetlenségeit. Magam egy rokonszenves elképzelés követ- kezetlen megvalósításának láttam. (Itt kell megjegyezni, hogy a nyitó előadás középre helyezett színpadon zajlott le, a hat-nyolcféleképpen variálható színpad — nézőtér együttes ekkor mutatkozott be. Ám többször nem tűnt fel az évadban, az összes többi bemutató a hagyományos dobozszínházi felállásban volt látható. A néző megkérdezi: miért, hisz oly büszkén dicsekedtünk el ezzef az országban egyedülálló lehetőségei.) A nagyterem még két prózai bemutató színhelye volt. Előbb Hernádi Gyula Dogma című drámáját Nógrádi Róbert rendezte, majd Bibbiena Kaland- ria című vígjátékát Vas-Zoltán Iván. A Pécsett szinte háziszerzőnek számító Hernádi ezúttal nem szerzett olyan izgalmakat — sem a történet fordulatosságával, sem aktualizól- hatóságával —, mint amihez közönségét szoktatta. A Ka- landria nem váltotta be a reményt, hogy olyan „közönségdarab" legyen, amelyet hosszú hónapokig lehet telt házzal játszani. Maga a szövegkönyv is inkább a műfaj tucatárujának, mint felfedezésre váró mestermunkának a benyomását keltette, még ha fel is ismerjük benne későbbi remekművek ősképét. (Vas-Zoltán Iván rendezte.) A Hawaii rózsája (Timár Béla m. v. rendezésében) az előadások és a látogatók számát tekintve siker volt ebben az évadban, de az érdeklődés alighanem inkább a műfajnak, a közismert melódiáknak és a népszerű színészeknek szólt, mint a színvonalas előadásnak. (Ez az egyetlen operettbemutató volt az évadban, de folyamatosan játszották tovább a Vértestvéreket és a Cigánykereket.) Bizonyára a színház is látja, hogy a Hawaii rózsája mind külső megjelenésében, mind zenei megoldásaiban nem volt elég igényes — a következő operett bemutatójánál várjuk a jóvátételt. A stúdióban általában nem nagy tömegeket vonzó, hanem a színházi zsargonban „réteg- darabnak” nevezett műveket szoktak színpadra állítani. Az idén a stúdió mindkét prózai darabja igazi közönségsiker volt. Telt házakat vonzott Schwaj- da György Mari című gro- teszkje éppen úgy, mint Vitrac: Viktor avagy A gyerekuralom című komédiája. (Mindkettőt Szőke István rendezte vendégként.) A titok a jó írói alapanyag egyfelől, másfelől az, hogy a művekben rejlő emberi, társadalmi aktualitást felszínre hozta a rendező, s végül, de nem utolsósorban: kiváló színészi alakítások egész sorát láthattuk. (Vári Évát pl. kü- löndijjal jutalmazta az országos színházi találkozó zsűrije.) Ha a Pécsi Nemzeti Színházat korábban bíráltuk azért, mert keveset játszik az újdonságok, érdekességek iránt érdeklődő nem túl széles, de a véleményVári Éva, Lang Györgyi és Unger Pálma Nell Dunn Gőzben című darabjában BELÁNYI- GYÖRGY DEÁK MÓR Felnövök Torzul az idő a fű felett a fény mögött Torzul az idő. Arcomon az arcaimban felnövök éjszaka-szőr és pengenyom. és minden olyan mintha jó Tükröm is csonka. Megvakul, ahogy nekem neked való — ahogy én, moccanatlanul. arcaim visznek messze el Magamat tépem. Fogsorom az ember végül földre lel nyoma nem bűnjel másokon. a csontjaimban felnövök Csak fogy az erő. S a fehér a fű alatt a fény mögött lepedőt elönti a vér.' alkotásban és -formálásban fontos értelmiségi és diákkör zönségnek,- most örüljünk annak, hogy a stúdión kívül két premierre a szobaszínházba is mehettünk. Peter Handke Kaspar című drámájának eléggé elvont mondanivalóját Vas-Zoltán Iván igen erőteljes színpadi eszközökkel tette elérhetővé, David Mamet Amerikai bölénye (rendezte Dezsényi Péter m. v.) a rendezői invenció hiányában minden színészi erőfeszítés ellenére langyos unalomba fűlt. Az operatársulat egy kis létszámot kívánó népszerű operával, a Figaro házasságával taIáit magának helyet a nagyterem színpadán: a hangulatos előadásért — amely számos jó énekes teljesítményt mutatott fel — az országos opera- fesztivál zsűrije Éry-Kovács Andrást rendezői díjjal jutalmazta. Éry-Kovács rendezte a stúdióban a két Offenbach-egy- felvonásost is. Ettől nem várhattuk, hogy sok nézőt megmozgat; tudtuk, hogy megmarad zenei érdekességnek és a benne szereplő színészek, énekesek afféle hasznos, jó műhelymunkájának. A nagyteremben láthattuk A balett-terem fantomja címen összefoglalt est három kellemes, szórakoztató darabját, Tóth Sándor és Pavel Smok m. v. koreográfiáját. A stúdióban bemutatott A terror alkalmából a kritika Eck Imre új alkotói korszakáról kezdett beszélni. örömmel láttuk, hogy mindkét produkciót a jelenlegi erőviszonyokat messzemenően figyelembe véve tervezték meg, de reméljük, hogy más nagyobb feladatokra gondolva a tagozat és a színház vezetői nem feledkeznek meg a folyamatos társulatépités fontos munkájáról. Külön kell említeni Nell Dunn Gőzben cimű színművét (rendezte Szegváry Menyhért), amely a Pesti Vigadóval közös produkcióban jött létre, majd p pécsi nagyszínpadon játszották zsúfolt nézőterek előtt, la- lán nemcsak a darabbéli színhely — egy női fürdő — és az ezzel járó látnivalók adták e nagyon közepes kommersz vonzerejét, hanem a jó színészi játék is, s akkor már nemcsak a kassza igazolta a darab hosszú műsoron tartását. Fájóan hiányzott az idei műsorból a gyerekeknek, fiataloknak szóló darab, pedig minden színház feladata, hogy már a gyerekkorban elkezdje jő-, vendő közönségének nevelését; kiegészítése a tananyagot szoktassa az ifjúságot a színházi viselkedés alapvető szabályaira, s főként megtanítsa őket a világ dolgainak olyan átérzésére és átélésére, amelyre csak a színház segítségével képes az ember. Az élő színháznak ezt a szerepét nem pó- tólják, a bábtagozat, a Bóbita rendszeres és színvonalas gyermekelőadásai (négy premiert tartottak az idén), és a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadi gyermekelőadásainak hiányáért nem vigasz, hogy a színház vezetősége készséggel járul hozzá színészek és rendezők közreműködéséhez másutt — hakniban — rendezett gyermekműsorokban. S ha már a hiányérzetnél tartunk: előfordul, hogy a premierre még nincs kész a produkció. Rosszkor induló zene vagy fény, nyikorgó díszlet zavar meg; színész, aki, ha szöveget már nem is téveszt, de még nincs benne igazán a figurában, még nagyon dolgozik rajta. Rendezői módszer, általános fegyelmezettlenség, a műhelymunka hiánya vagy rövid próbaidő? Különösen feltűnő ez, ha tudjuk — és nem árt, ha tudjuk —, hogy a pécsi társulatban számos jó színész van. A helybeli közönség gyakran igazságtalan e tekintetben, amikor nagy nevekre hivatkozik — amelyek persze, mindig másutt vannak —, és a televízióban szereplőkhöz viszonyít. (Mellesleg: a televízió hány igencsak közepes színészből csinált „nagy nevet”!) Más vidéki társulatokat látva mutatkozik meg igazán, hogy Pécsett több megbízható, jó színész játszik — a minisztériumi nivódijak, amelyekből több is jutott ebben az évadban Pécsre, ezt is jelzik. A gyermekdarabok hiányától eltekintve úgy tűnik, minden közönségréteget megcélzott a színház — hogy elért-e, arra csak egy alapos szociológiai felmérés adhatna választ. Tudva, hogy egy műsorterv — különösen a több tagozatos vidéki színházaké — megalkuvások sorozatával készül, a nagyszínház elkészültéig tartó átmeneti időszakra Ígéretes kezdetként értékelhetjük a három színpadon prózát operát, operettet és balettet játszó színház elmúlt évadbeli műsorát, amely egyébként számos eredeti bemutatóval is szolgált. Nem szolgált viszont zajos sikerrel és zajos bukással sem a szakma, sem a közönség előtt. Nézőpont kérdése, hogy jó-e ez vagy rossz. Magam szívesen vennék több „zajt” a színház körül, olyan pletykál, vitát, „problémát" — lelkesedést vagy elutasítást —, amelyet a műsorválasztás, a mondanivaló vitathatósága, a megvalósítás színvonala stb. kelt a közönségben. Mert ez jobb, mint a hamar felejthető langyos szórakozás vagy a kézlegyintéssel leírható bosszúság egy-egy előadás utón. így megélénkülne a színház körüli közvélemény is, létrejönne az a pezsgés, amit az új színháztól vártunk. Mert a színház iránti érdeklődés, figyelem szervezhető - szervezendő isi —, de jó, ha nem felejtjük el, hogy semmi más nem tudja igazán divatba hozni a színházat, mint a produkció. Ez persze kockázattal jár, és a magyar színházi élet szerkezete, benne fontos tartópillérként oz anyagi érdekeltség manapság nem a kockázatnak, hanem a biztonságra való törekvésnek kedvez. Mégis meg kellene próbálni: a színház vezetőinek a mestersége — hogy ne mondjam, művészete — éppen az, hogy olyan színházat csináljanak, amely (Brecht aforizmáját némileg variálva) nemcsak a jegyvóltá ián teszi érdekeltté a közönséget, hanem érdekeltté teszi a világban is. Gárdonyi Tamás 1987. július 4., szombat Tánckar a Terror cimű balettből
