Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)
1987-07-26 / 204. szám
V] D n 1 KRÓNIKA VI Dl 1 kronikaI Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—18 óráig a 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró: ÓVARI ZSUZSANNA CB-rádió hívójelünk „Napló—I." a 25-ös csatornán O Vándortáborok. A Baranya megyei úttörőelnökség által szervezett ormánsági és mecseki vándortáborok idén is népszerűek a kisdiákok körében. Az ormánsági túrát Kis- hásságyon kezdik és érintik Mozsgót, Zsibótot, Sellyét, Siklóst, Égertetőt és Pécset. A mecseki útvonal állomásai: Or- fű, Tripammer-fa, Zobákpuszta, Óbánya, Dombay-tó. A 35 fős csapatok kétnaponként váltják egymást. Június elsejétől augusztus 1-jéig az ország minden területéről mintegy 2500 kisdiák ismerheti meg Baranya megyét. O Megújul a pécsi Leőwey Klára Gimnázium. A pécsi Építő és Tatarozó Vállalat újítja fel a Leőwey Klára Gimnázium tetőszerkezetét. A három és fél millió forintot felemésztő munkával a hónap végéig lesznek készen. Ezzel együtt a főépület utcai homlokzatát is rendbe hozzák szeptember 30-ig, a felújítási költség kétmillió forint. Közérdekű A TIGAZ értesíti az érdekelteket, hogy a vállalat hajdúszoboszlói központjának telefonszámai ez év július 3-tól a következőkre módosultak: telefonközpont: 61-177, titkárság: 61-973, pébégázellátási főo.: 61-807. Időjárás , Várható időjárás vasárnap estig: mindenütt erősen megnövekszik, és csak időnként csökken kissé a felhőzet. Ismétlődő záporok és zivatarok lesznek. Főként a Dunántúlon tartósan megerősödik az északnyugati, északi szél. Lehűlés várható. Szombat reggeli vízállások: Mohács 532 cm, áradó, vizhő 22,6; Barcs 122 cm, apadó, vizhő 21,6; Drávaszabolcs 248 cm, apadó, vizhő 20,0 fok. Az új egri érsek püspökké szentelése és beiktatása Dr. Seregély István kinevezett érseket július 25-én, szombaton püspökké szentelték és beiktatták az Egri Egyházme-! gye érseki tisztségébe. Az ünnepségen részt vett Paskai László prímás, esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke, ott voltak a püspöki kar tagjai, valamint a megye területén működő protestáns egyházak és felekezetek képviselői. A Vatikánt Francesco Colasuonno érsek, rendkívüli ügyekkel megbízott pá-> pai nuncius képviselte és több magas rangú külföldi egyházi személyiség is jelen volt. A szertartást követő fogadáson Miklós Imre államtitkár a magyar kormány, Heves megye és Eger Város Tanácsa nevében köszöntötte a hivatalába lépő új egri érseket. ♦ A Doktor Zsivágó Szolnokon Elkészült a szolnoki Szigligeti Színház következő évadra szóló műsorterve. A színre kerülő darabok közül különös érdeklődésre tarthat számot a Doktor Zsivágó című költői játék, amely Borisz Paszternák, a híres szovjet író sokat vitatott regényén alapul. Premierje decemberben lesz, az előadást Szikora János és Schwajda György rendezi. Áprilisban mutatják be a Rákóczi tér című musicalt, amelyen egy szerzői közösség dolgozik. Carlo Goldoni Csetepaté Chioggiában című, ritkán játszott komédiáját januárban tűzik műsorra. A nagyszínház programjában szerepel még Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című színműve, Szirmai Albert operettje, a Mágnás Miska és Shakespeare drámája, a III. Richárd. ♦ ■ O A Statisztikai Kiadó Vállalat új kiadványai: A statisztikai fogalmak meghatározásainak jegyzéke (1983) és a statisztikai osztályozások jegyzéke (1983) című kötetekhez pótkötet — Mezőgazdasági statisztikai zsebkönyv 1986. Megnyílt a kaposvári termálfürdő Két és fél éves szünet után megnyílt a közkedvelt kaposvári termálfürdő, és már az első napon több százan keresték fel. A közel hetvenmillió forintos rekonstrukció során a medencetérbe csúszásmentes burkolat került, kicserélték az elektromos és vízhálózatot, a gépészeti berendezéseket. Az új légtechnikai berendezéssel automatikusan állítható a medencetér hőfoka és a páratartalom. (Fotó: Kálmándy Ferenc) Loftonyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 30. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyeremény- illeték levonása után - a következők: 4 találatos szelvénye 59 fogadónak volt, nyereményük egyenként 211 627 forint; 3 találata 7071 fogadónak volt, nyereményük egyenként 883 forint; a 2 találatos szelvények száma 190 296 darab, ezekre egyenként 33 forintot fizetnek. Kisdiák horgászszerencséje Első bravúros horgászszerencséje érte szombaton Tóth Péter hatodik osztályos, tizenkét esztendős szolnoki kisdiákot. Szolnokon, a Tisza hajóállomási részén méteresnél nagyobb, tízkilós harcsát kapott horogvégre. A ritka zsákmányt negyven percig tartó ügyes manőverezéssel, fárasztóval sikerült a partra húznia. A termetes ragadozóból a hétvégén tiszai halászlét és sült halat fogyasztott a szerencsés kis horgász családja és a rokonság. O Bővül ar iskola. Pécsvá- radon jó ütemben halad a négytantermes iskola építése. Az új épület a már meglévő négytantermes iskolához kapcsolódik. Kivitelező a Pécsvá- -adi Költségvetési üzem. O Nincs elegendő anyatej. A nyári hónapokat — úgy tűnik — a szoptatós anyukák is a városon kívül töltik, mert kevesen szolgáltatnak be tejet 3 pécsi Anyatejgyűjtő Állomásra. A napi forgalom jóval alulmarad a szükségesnél. O Gázgondok nyáron. A téli szezonidő 200-250 bejelentésével szemben nyáron 70-80 bojler és főzőberendezéssel kapcsolatos panasz érkezik a DDGáz hibaelhárítóihoz. A szakemberek másik része május eleje óta az időszakos ellenőrzéseket végzi, azaz keresi meg a fogyasztókat, a karbantartói munkákat felajánlva. Rádió mellett... Tóparti gondok... őszinte ■ érdeklődéssel hallgattam végig a Balaton ellátásáról szóló délelőtti műsort — elvégre nem lehet közömbös számunkra sem, hogy a napi 800 ezer — 1 millió főnyi roppant tömeg, durván a lakosság 10 százaléka — mit eszik, mit iszik ebben a bosszantó forróságban. Aztán el-, csüggedtem. Nem a műsor szomorított el, hanem maguk a tények, amelyeken változtatni — szerintem — nehéz dolog. A mikrofonba nyilatkoznak minisztériumi, illetve a Balatoni ölelő megyék kereskedelmi szakemberei. Nyakukba vették az ellátási gondokat és ezért nem irigylem sem őket, sem a legkisebb boltocska idegileg és fizikailag kimerült eladóját sem. A kereskedelmi hálózat — amely persze minden esztendőben javul és bővül a gazdasági lehetőségekhez mérten — nem bírja el a napi, folyamatos vásárlói rohamot: a riporterek — éppen Siófokról - például azt' jelentették, e hogy az élelmiszerüzletek előtt is hosszú sorok állanak, mielőtt végre bejutnának az árugondolák közé. És itt -aztán több-kevesebb csalódás éri őket. Az egyik siófoki nagy ABC-ben a hat pénztár közül csak kettő működik, a többi létszámhiány miatt szünetel. A déli part egyik településének ABC-boltjá- ban jóformán az egész személyzet felmondott, nem bírják el a „nyomást” az alacsony bérek mellett. Sajnos minden kereskedelmi vállalat panaszkodik a létszámhiányra, az alacsony bérekre, de erre a műsor nem adott választ. Nem is azt vártam, hogy majd hirtelen valaki — „fentről" — betelefonál a műsorvezetőnek, hogy a kereskedelmi dolgozók fizetését rendezik, felemelik ... satöbbi. Csupán arra lettem volna kíváncsi, hogy egy ilyen zsúfolt, őrjítő forgalmú nyári napokon, a pénztárban ülő, vagy a pult mögött pihegő, fáradhatatlan hölgyek és férfiak vajon mennyi fizetést visznek haza? Tudomásom szerint az országos átlagtól messze alatta van a keresetük és ennek ellenére végzett munkájuk csak tiszteletet válthat ki a „kedves vásárlókból" irántuk. A meghívott megyei szakemberek sorolják, hogy — egyi helyen 100, másik helyen 115, 80, 90 fővel kevesebb a létszám és mondják, hogy nyolc—tíz- harminc boltot kénytelenek becsukni, mert nincs személyzet. Tudni kell, hogy egy szakmai réteg bérrendezését micsoda bonyolult megfontolások előzik meg, míg végre a kormány elé kerül, hogy rámondják az „áment". De erről nincs hír. Érthető okok miatt, hogy mást ne mondjak. A másik gond: hús, hús- készítmények. Az úgynevezett szárazáru, tartós kolbászok, szalámik keretgazdálkodás alatt állanak, és bár emelt keretet kap a Balaton, ami kikerül a boltokba, mégis kevés. Mit lehet tenni? Helyette több felvágottféle kellene, bővebb választékban — és bár a szakemberek szerint ebből van és lehetne is elegendő — csupán a szűk, elavult hűtőlánc gátolja a tömeges rendelést. Sajnos köztudott dolog, hogy nemcsak a régi, de gyakran még az újabban épült boltokban is mindig a legkisebb helyiség jut a hűtésnek, erre jut mindig a legkevesebb pénz. Bár — és ez is nagy eredmény — ebben az esztendőben és a jövő évben folyamatosan vagy 800 nogyobb kapacitású hűtőberendezést kapnak a balatoni boltok és 16 komoly hűtőkamrát. Ennek már majdnem örvendezhetnénk, óm halljuk, hogy közben nagyon sok — frenolgázzal működő — hűtőalkalmatosság leállt, üzemképtelen, mert javításukhoz, feltöltésükhöz szükséges frenolgáz — nincs sehol az országban. E fenti alapvető gondok mellett már eltörpül olyan kifogás, hogy itt-ott kétnapos kenyeret, péksüteményt árulnak, itt meg a sütőipari munkások alacsaony bére ,merül feljárni miatt nincs munkaerő ... vagyis a körforgás ismert. Sörhiányról viszont nem lehet panaszkodni. Mondják. Hát ne kiabáljuk el. kjU. mit? Hol? Olcsóbban! Domus Áruház: kempingpaplan- vásár 476 Ft-os reklámáron — amíg a készlet tart. * Mecsek Áruház: a ruházati osztályon NDK műszőrme (140 cm széles) 180 Ft/m, bakffisruhák 790 helyett 474 Ft, lánykanadrágok 480 helyett 384 Ft. Műszaki osztály: Vjatka automata mosógép 8490 helyett 6990 Ft, 150 l-es Szaratov hűtőgép 3900 Ft-os reklámáron. Divatáruosztály: gyermek, csíkos póló 122—134-es méretben 120 helyett 84 Ft, női frottír strandruha 602 helyett 421 Ft, férfipizsama 48-as méretben 280 Ft-os reklámáron. * Konzum Áruház: csehszlovák tornacipők 110 Ft-tól 280 Ft-ig, lányka rászoncipők 70 Ft-tól 100 Ft-ig, kamaszpóló (fehér) 68 Ft, bakfis, csipkemintás póló 80 Ft-ért, bakfis teniszruha 370 Ft-os reklámáron. Isko- lafüzet-vásár 20 százalékos engedménnyel. * MÉH: szőnyegvásár. Hétfőtől újabb, 4 m széles, svéd padlószőnyegeket és 70—120 cm széles futószőnyegeket árusít a MÉH Nyersanyag-hasznosító Vállalat a Szigeti és a Tüzér u. sarkán lévő általános iskolában reklámáron. Diana Uzletház (Pécs, Berek u. 4.): Vjatka automata mosógép 8490 helyett 7490 Ft-ért, Riga mosógép 1590 helyett 1290 Ft-ért, Sabina táskarádió 2290 helyett 1690 Ft-ért, SZ—10 Walkmann 2290 helyett 1890 Ft-ért, szőnyegsöprű 206 helyett 125 Ft-ért, teflon gyümölcstortaforma 114 helyett 80 Ft-ért, 7 részes tálalókészlet 211 helyett 150 Ft-ért, hajszárítók 480 helyett 350 Ft-ért, gőzölős vasaló 380 helyett 310 Ft-ért, tojásfőző 490 helyett 290 Ft-ért vásárolható. MAI MŰSOR FILM Petőfi: Country Texasban (f5, hn7), Rázós futam (9). Kossuth: A kenguru (10, 12). A hat gézengúz (2, 4). Counrty Texasban (6. n9). Park: A kenguru (f4). Rázós futam (fő, f8). Park-Kert: Country Texasban (9). Nevelési Központ: Szenvedély végszóra (3, 5, 7). Komló, Zrínyi: A végső megoldás. (4, 6, 8). Komló, Május 1.: Támadás a Krull-bolygó ellen (5). Mohács: Távol Afrikától (5, 8). Szigetvár: BMX-banditák. (6, 8). Siklós: A Cápa II. (6, 8). Boly: Szerepcsere (5). Dunaszekcső: Törekvő tanerő (fő). Harkány: Szemünk fénye (7). Mágocs: Csók, Anyu! (f 5). Mázaszászvár: A gonosz Lady (6). Pécsvárad: Zorró (3). Sásd: Titokban Hong-Kongban (6). Szentlőrinc: A Csendes-óceán kalózai (6). Vajszló: Éden-akció. (5). TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Tévétorna gyerekeknek. 9.05: Idesüss I 9.30: 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal. Spanyol rajzfilmsorozat (ism.). 9.55: Perpetuum mobile. 10.25: Kicsi a Bors . . . (ism.). 11.00: A jegesmedve mítosz és valóság. Svéd rövidfilm. 11.45: Hírek. 14.02: Műsorismertetés. 14.05: Képújság. 14.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 14.15: Forma 1. NSZK Nagydíj. Közvetítés Hockenheimből. Kb.: 16.35: Képes nóták. Videóklipp- összeál lítás. 17.00: Reklám. 17.05: Delta. 17.30: Reklám. 17.35: Nézzük együtt! — Dévényi Tiborral. 18.10: Reklám. 18.15: Családi torna. 18.20: Meséről mesére. 18.50: Reklám. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.10: Belvedere. Gálakoncert. 22.10: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 17.08: Műsorismertetés. 17.10: Képújság. 17.15: Tükörkép. 19.15: Híres magyar könyvtárak. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem könyvtára. 20.00: Telesport. 21.15: Ilyenek voltunk. Amerikai film. (ism.). 23.10: A HÉT (ism.). 0.10: Képújság. IUGOSZLAV TELEVÍZIÓ 9.00: Barázdák — Faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven. 10.15: Műsorismertetés. 10.20: Hírek. 10.30: Vasárnap délelőtt gyerekeknek. 12.00: Mezőgazdasági adás. 14.00: Filmsorozat. 15.00: Értekezlet napirend nélkül. 17.05: Telemark hősei. — Amerikai játékfilm. 18.55: Rajzfilmsorozat. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Túlnyomó- részt derült — drámasorozat. 21.00: Jugoszláv show. 21.45: Tv-napló. 22.05: Sportszemle. 22.50: Plusz műsor. 0.20: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 8.50: Műsorismertetés. 8.55: Hírek. 9.00: Ma a holnapért. — mozaik az adás keretében. Játékfilm. 12.00: Cigány nyelvű hírek — utána: sport. 18.45: Adás a kultúra köréből. 19.27: Ma.este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Népszerű tudományos film. 20.45: Hírek. 21.05: Filmsorozat. 22.00: Dokumentumadás. 22.45: Kis koncert. 23.05: Tv-Galéria. O Leányka divatcsizmák. A Baranya Megyei Cipőipari Szövetkezet a héten kezdte meg az őszi lábbelik gyártását. A lányka divatcsizmák már a jövő héten megvásárolhatók a pécsi üzletekben. O Nyári nagytakarítás. Babarcon, a községi tanács intézményeiben — bölcsőde, óvodák, iskolák - teljes erővel folyik a nyári nagytakarítás. A munka jelentős részét a tanács saját inézményi dolgozóival végezteti el. Eddig mi segítettük önt a háztartás gondjaiban a mélyfagyasztott konyhakész termékeinkkel. Gondoljon csak a csevapra, hamburgerre vagy a levesbetétekre! Most ön is segítheti Vállalatunk, a Baranya Megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat a régi izek mellé üj neue! keres magénak ön is adhat ötletet! Az ötleteket díjazzuk! Az elfogadott és felhasznált ötletért 10 E Ft, a használható ötletekért 3 E Ft dijat fizetünk. A dijakat szakzsűri Ítéli oda. Kérjük, hogy ötletét a következő címre szíveskedjék elküldeni. BARANYA MEGYEI ALLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VALLALAT 7601 Pécs, Pf.: 152 Beküldési határidő: IX. 1. vasämapi