Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)
1987-07-25 / 203. szám
HÉTVÉGE Dialektika Dühring úr sok mindent nem értett, amit igen, azt rosszul. Például a dialektikát, s annak törvényeit, köztük a tagadás tagadását. „Vegyünk egy árpaszemet — írja meggyőzésére, ellenére Engels. — Billiónyi ilyen árpaszemet megőrölnek, megfőznek, sörré erjesztenek és aztán elfogyasztanak. De ha egy ilyen árpaszem megtalálja a számára normális feltételeket, ha kedvező talajra hull, akkor a meleg és a nedvesség befolyása alatt sajátos változás megy végbe vele: kicsírázik; az árpaszem mint olyan elmúlik, tagadtatik, helyébe a belőle keletkezett növény lép, az árpaszem tagadása. Mi azonban e növény normális életpályája? Növekszik, virágzik, megtermékenyül és végül ismét árpaszemeket termel, s mihelyt ezek megértek, a kalász elhal, most ő tagadtatik. E tagadás tagadásának eredményeképpen ismét a kezdeti árpaszem áll előttünk, de nem egyszerűen, hanem tíz-, húsz-, harmincszoros számban." Aratóidő van, aratunk, aratásra készülünk, betakarítani a gabonaszemek öntudatlan dialektikájának termését. Ok-okozat törvényének termését: ahogy vetettünk, úgy aratunk. A véletlen törvényszerűsége diktálta feltételek között: a hosszú tél véletlene, a csapadékmennyiség véletlene, szárdöntő vihar, fejzúzó jég, elmosó árvíz véletlenének maradékát, betegségek, fertőzések törvényszerű véletlenének maradékát. Mekkora termésünk lenne számunkra normális feltételek között? Találgathatunk, s kesereghetünk az elveszett termés mennyiségén: ha normális feltételek lennének! Normálisak a természetben, normálisak szabályzókban, normálisak pénzügyi helyzetünkben, hitellehetőségben, alkatrészellátásban, műtrógyai- és növényvédőszer-ellátás- ban, közgazdasági környezetben . . . Találgathatunk. S talán tanulhatunk: árpaszemtől dialektikát. Számára normális feltétel a talaj, a meleg, a nedvesség. De az neki az évmilliók számtalan hidege, vihara, gombabetegsége, árvize, jege is — ezek között lett árpává, állandó tagadásban. A tíz-, húsz-, harmincszoros számú új árpaszemből, ha talajra hullott, talán kilenc, tizennyolc, huszonhat nem jutott el a tagadás tagadásáig: kifagyott, megper- zselődött, elrohadt. De volt egy, kettő, négy mindig, melynek génjei kicsit mások voltak már, tulajdonságot kölcsönöztek a normális feltételek túlélésére — az árpaszem dialektikájában ott a mennyiség-minőség törvénye is; anélkül, hogy az árpaszem tudna e törvényekről. Az ember, ki elveti a gabonaszemet, s learatja őket, aki tudatosan képes keresni a mennyiségben a minőséget, ez az ember a természet dialektikájában felismeri saját életének, sorsának dialektikáját? Jövőjének normális feltételeit? Jóval, rosszal egyaránt? S képes-e eredményeinek, kudarcainak mennyiségéből új minőséget kikövetkeztetni — csak úgy, mint az az árppszem? Bodó László 1987. július 25., szombat Szép legyen, kényelmes ée megfizethető, ezt igényli a iveivé Korszerűbb, szebb bűtorok A versenyt állni kell Utolsó simítások a Huba szekrénysoron a Pécsi Bútorgyárban- Változó társadalmi szokásokat, a családi házas építkezés terjedését jelzi a bútorvásárlási igények eltolódása - mondja Glück Tibor, a Pécsi Bútorgyár kereskedelmi osztályvezetője. - Az étkező- és hálószobagarnitúrák megtörték a szekrénysorok egyeduralmát. Ennek megfelelően a gyár újfajta szekrénybútorokat kínál. Például a fehér lapborítású, barna díszlécezésű Asztrát, amely már nem hagyományos szekrénysor, tagolt síkjai teszik igazán különlegessé. Az őszi BNV-n bemutatják a Huba és Pécs szekrénysorokat: rusztikus hatást keltő, egyedülálló frontfelületi kiképzésű, variálható bútorok, akár szóló darabként is elhelyezhetők a lakásban. A Baranya bútorcsalád különféle változatait kifejezetten házgyári lakásokba tervezték. Jövőre piacra lépnek az ol- dalán-tetején ívelt - a szokványos szögletes vágásoktól eltérő — szekrényekkel. A kárPécsett, a Faipari Szövetkezetben nyugati importra készülnek a képünkön látható stílbútorok. Fotóriporterünk a csomagolás előtti pillanatokat örökítette meg. Ebédlő, nappali, háló- és dolgozószoba egyaránt berendezhető a Pécsi Faipari Szövetkezet kolóniái jellegű bútoraiból. A méret meghatározó: térigényes elemek mind, inkább családi házba illenek és feltételezik a harmadik vagy negyedik szobát. — Bármekkora is a konjunktúra, számítani kell arra, hogy egyszer telítődik a piac — mondja Oppe László, a szövetkezet műszaki vezetője -, s akkor mást kell csinálnunk. Mindenképpen maradunk a A termékek zömét azonban a belföldi bútorboltok adják el. A kereskedők visszajelzéseit megszívlelik: így kezdték el a kolóniái kisbútorok (komód, könyvszekrény, zeneszekrény) gyártását. Augusztusban, a szövetkezeti központnál, a Bolgár Néphadsereg útján bemutatóterem nyílik. Azonnal szondázhatja új elképzeléseinek hatását, s a vevő jelezheti észrevételeit, igényeit. A Zsolnay- betétes tálalószekrény - egy igazi újdonság - valószínűleg nagy sikert arat. L. Cs. K. Készül az ebédlőgamitúra a Tenkes Bútorgyárban, Siklóson kezők használati értékben sokkal többet nyújtanak, tartósab- bak, statikailag jobban bírják a használatot. — Az étkezők eltérő méretűek - tájékoztat Császár István igazgató. — Egyaránt gondoltunk a panelban és a családi házban élőkre. A Jolán és a Jolán-lux alig magasabb egy méternél, így a házgyári lakások konyhájában elfér, a tervezésnél figyelembe vettük az ablakmagasságot. Az István étkező viszont 176 centiméteres támlamagasságával a családi házakba illik. A forgástestes, esztergályo- zott lábak, karfák alkalmazása termékcsalád kialakulásához vezetett. Az egyik a szétszedhető, párnás megoldású ülő- garnitúra, a Hilda-lux. Szép. Nem úgy a Siklós fotelágy! Már rég le akartak állni a pitosbútoroknál a minél komfortosabb termék előállítása a cél. Növelik a választékot kiegészítőkből: komódból például hatfélét ajánlanak. A Pécsi Bútorgyár tőkés exportra kandallógarnitúrát, bárszéket, hálószobaberendezést, étkező- asztalt, komódot szállít, Lengyelországba pedig szekrénysort. — A termelés hátráltatója a rendszertelen anyagellátás — szögezi le Glück Tibor. - A természetes fafurnért akadozva szállítja az Érdért. A poliure- tánhab hiánya négy hónapja visszaveti a kárpitosbútor-gyár- tóst. S igencsak nehéz feladat első osztályú bútort készíteni a másod- és harmadosztályú tölgyfűrészáruból. magas műszaki színvonalú, s ezáltal nem olcsó termékeknél, amelyeken meglátszik, hogy a Pécsi Faipari Szövetkezetnél készültek. Elképzelés már van: elemenként sorolható, rusztikus jellegű szekrények gyártásába kezdenének akár azonnal, de a ko- loniálokra akkora a megrendelés, hogy egyelőre nem lehet ráállni az újra. A szövetkezet a külpiacon is váltani kíván. Eddig adott típust megmintáztak, árajánlatot tettek, s vagy létrejött az üzlet vagy nem. A kiszolgáltatottságot nagymértékben csökkentené a saját termék exportálása. Belföldön viszont a vállalkozási munkát szélesítik: szállodák, fogadók, vadászházak jelentik a fizetőképes keresletet. Szép legyen és kényelmes, ráadásul megfizethető - ezek a vevő igényei a bútor kiválasztásakor. Hogy kinek milyen lakása van, az már adottság. A panelházak méretkötöttsége ismert, a családi házaknál nagyobb fokú a szabadság. Hogyan tart lépést a változó igényekkel és viszonyokkal a bútorgyártás? — A kérdésre Baranya négy jelentős üzemében kerestük a választ. *- A bútorgyárak jövője azon múlik, milyen a kapcsolat a nagykereskedőkkel - állítja Ősi János, a Szék- és Kárpitosipari Vállalat Mohácsi Székgyárának igazgatója. - A vevői információt is ők közvetítik, ők diktálják, mi mit gyártsunk. Tőkés piaci kapcsolatunk több mint egy évtizedes. Azt megtanultuk, hogy a termékváltás törvényszerű. Ez együttjár a technika fejlődésével, az ízlés változásával. Felvenni a versenyt — az kényszer. Nekünk az évi százötvenezer szék nagy iskola, a magyar vevőkörnek ugyanakkor igényes választék. Ezekből a székekből ugyanis harmincezret belföldön forgalmaztunk asztallal kiegészítve étkezőgarnitúraként. Svájcba tavaly hatmillió forint értékben szállítottak ülő- garnitúrát a mohácsiak, idén már húszmillióért. Ezt a Muszta garnitúracsaládot a magyar piac csak változtatással fogadta el: a sima ülőgarnitúrát át kellett térvezni úgy, hogy a háromrészes kanapé fekvőhellyé átalakítható, azaz nyitható legyen. A termékcsalád mind a négy tagja már így kapható. A Pécsi Ipari Vásáron egykét új típusú kényelmi bútort is bemutattak: a tv-fotelből a hátradőlés mozdulatára lábtáA Szék- és Kárpitosipari Vállalat mohácsi gyára masz nyílik ki, a kanapé támlája állítható, a fotelógyak új- szerűek.- A garnitúrák hagyományos - heverő és két fotel - összeállításán túl kell lépni — vallja az igazgató. — Ha a vevő három fotelt kér a heverőhöz, tudnunk kell kiszolgálni. Ennek jelenleg a kárpitozás az akadálya. Azé a bútoré a jövő, amelyiknek a gépkocsiüléshez hasonlóan cserélhető a huzata. A vásárló úgynevezett fehér- kárpitozású bútort vesz, ehhez választ nem is egy, hanem akár többféle huzatot, s könnyedén cserélheti, tisztíthatja vagy újat rendelhet belőle. Ez a kilencvenes évek elejének gyártmányfejlesztése. A mohácsiak úgy látják, hogy a jugoszláv bútorok behozatala nem segíti a versenyhelyzet kialakulását. Ugyanis megfelelő minőségű szövet esetén ők is tudnának ugyanolyan garnitúrákat előállítani. Tehát kellékek behozatalára lenne szükség késztermékimport helyett. S ezzel megszűnne az az áldatlan állapot is, hogy Nagykanizsáról, Zalaegerszegről, Budapestről vagy Mohácsról származó, eltérő típusú garnitúrákra - választék hiányában — ugyanolyan szövetet kényszerülnek tenni a gyártók. A mohácsi gyár új kárpitosüzeme 1990-től fog termelni. Az elképzelés az, hogy olyan színvonalra hozzák fel a mostani kárpitostermékeket, amilyent a székeknél már elértek. A siklósi Tenkes Bútorgyár sokféle étkezőgarnitúrát kínál. A Herkulesből havonta négyötszázat gyártanak, de ennek a dupláját is el tudnák adni. Fenyőből készül, talán ez sikerének titka, pedig a bükkfa-étgyártásával, de a vevők igénylik, alacsony ára teszi népszerűvé. Új típusú fotelágy, esztergá- lyozott forgástestes, kétfunkciós (ülő-fekvő) garnitúra, valamint az étkezőkhöz illő tálalószekrény készítésén gondolkodnak a siklósiak. S továbbra is gyártanak székeket hazai és külföldi piacra. Franciaországba tizenötezer széket, az USA-ba több mint ötezer fiókos kis- szekrényt szállítanak. A fejlesztési forrásokat ezzel teremtik meg. *