Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)
1987-07-25 / 203. szám
Kisújbónya Proksza László felvételei A cseresznyevirágzást elmu- Jasztottam az idei tavaszon. Igaz, amilyen idő volt, szánalmas látvány lehetett ez is, pedig itt a hosszúhetényi úton, a korábbi években valóságos virágerdő borult az ember feje fölé, bódító illatával. Az idén a viharok megtépázták a fákat, ágak letöredeztek, elszáradtak, de azért valami kis terméssel megleptek bennünket. Most is két Trabant utasnépe szedi és eszegeti a cseresznyét, egykedvűen, háborítatlanul. (Csak a terméstől pirosló ágakat ne tördelnék le, a fene essen beléjük!) Hosszúhetény bejáratánál már kétoldalt kis kertek követik egymást, többnyire „vidékiek", vagy helyiek tulajdonában: zöldségféle a kis ágyá- sokban, aztán még fiatal gyümölcsfák, és persze szőlő is. Nem sok, talán annyi, ami — csemege-fajta lévén — elég a családnak, vagy ha borszőlő, néhány hordónyi megterem. A 'következő szüretig aligha tart ki, főleg az idén. A régről ismert, tornácos és az utcára merőlegesen állá házak, hátul gazdasági épületekkel, istállóval, pajtával, ólakkal, trágyadombbal, szóval a hajdani „falusi ház" már párját ritkítja. Akárcsak bármelyik más községben. A hatvanas évek elején terebélyes, „sátortetős", dölyfös házak épültek, fölöslegesen sok anyagból, talán pazarlóan is. Aztán ezeket is túlhaladta az idő: a hetvenes-nyolcvanas években már az erkélyes, gyakran manzardos családi házak épültek négerbarna ablakokkal, aitókkal és fehér vagy csontfehér vakolattal a homlokzaton, körítőfalakon. Az udvarokon viróq és pázsit, és ..betonlapos bejáró a garázsokhoz. A községből út vezet Püs- pökszqntlászlóra, ebbe az elnéptelenedett kis településre, ahol régebben vékonyka kis csermely folydogált át az úton eső után, amelyen mezítláb, felgyűrt nadrógszárral evickél- tünk át, hogy körülnézzünk: kik élnek, laknak itt az „istenháta- megett”. Lassan három évtizede jártam itt, és egyetlen lelket találtam a „Főutcán", egy fiatal férfit, aki nem tudott beszélni, szeme is zavaros volt, motvoqott valamit, míg végre kiderült: cigarettát kért, amit azonmód a szájába vett és elrágta boldog mosollyal. Püspökszentlószló öreg házait azóta többnyire városiak vásárolták meg, hétvégi pihenésre, csend és nyugalom imádatára. A község után — már fönt, a meredek hegyek között, balra vezet egy út a DÉDASZ- iidülöhöz. Valamikor üzemi épület volt — egy tornyos tra- fóház-féle -, amely kiszolgálta korábbi rendeltetését és egy jó ötlettel üdülővé alakították. Az étterem előtti kis kerthelyiség asztalain égnek álló lábakkal felrakott székek árválkodnak, a „toronyszobák" nyitott ablakaiban azonban ágyneműk levegőznek. Az üdülő avatásán —, régen —, hallottam, hogy az épület előtti I Országúton kis réten majd röplabda- pályát, merészebb tervek szerint teniszpályát építenek társadalmi munkával. De a kis tisztás ugyanolyan állapotban van most is, mint akkor. Zobák-pusztáról eljuthatnánk az erdőgazdasági üzemi úton a hegyek között lévő, gyönyörű kis faluba, Kisújbányára is, amely környezetével talán a legszebb település Baranyában. De gondolom, most is csak engedéllyel nyitják fel a sorompót és engedélye csokra kisújbányaiaknak van: úgy értve, hogy az új lakóknak. Évek. kel ezelőtt, amikor teljesen elnéptelenedett a falu, az öreg családi házakat 15-20 ezer forintért árulták. Nem sokáig persze, mert ahogy hire kelt, már emelték a házak árát, hatvan-nyolcvanezerre, de kertekkel, nagy gyümölcsösökkel együtt. Először akkor jártam itt, amikor néhány őslakó még élt a faluban. Beszéltem a tanítónővel, akinek szobája falát és az ajtókat a gyerekek telerajzolták esős délutánokon. Délelőtt volt a tanítás, de a qyerekek csak ebédre szaladtak haza, utána vissza a tanítónő lakására A vöröshajú, csinos lány aztán elhagyta a falut, az utána következő ifjú tanító pedig egy IBUSZ-úttal külföldre utazott és nem jött többé haza. De már qyerek sem volt akkoriban, nem volt, kit tanítson. A bolt már korábban bezárt, a falra írt szövea szerint: . „A boltos meghalt!" A falut megmentette a sok városi, másvidéki. Megvásárolták a házakat, rendbehozatták á falakat, kerteket, saiát pénzen öntöttaszfalttal tették járhatóvá a falu sártengernyi utcáit. Magyaregregy bejáratánál türkiz-zölden csillog a strand hűvös medencéje. A régi csárda eltűnt, helyette üveghomlokzatú, szép kis , alpesitetős étterem várja a vendégeket. A színes tévében délelőtti ismétlésként „Delta Juli" avatja be a tudományos érdekességek rejtelmes világába azt a két fiatalembert, akik vendégként ülnek egyik asztalnál. Aztán két hölgy jön a Máré-vóri kirándulóhely környékéről, 15 főre rendelnek ebédet és vacsorát. „Ha Komlóról Alfa-taxin érkezik, már a kocsiban kiválaszthatja az étlapról az ételt és CB-rádión akár meg is rendelheti menetközben . . ." olvásom az ablaküvegre ragasztott reklámot. „Huszonnégy féle étel mindennap!" Kérdem a csapost, nem túlzás ez a nagy választék, de azt mondja, ez így igaz, ami ki van írva. A frissen sültekből nagyon sokféle készíthető . . . Tűnődöm;, Komló alig néhány kilométer ide, ha valaki útközben rendel a kocsi rádióján, mire kiér, a szakács éppen kloffolhatja a hússzeleteket. Nem rossz reklám. A temetőt mindig a településtől távolabbra telepítették. gattuk a halk kattogást, amely a még messziről érkező vonat közeledtét jelezte. A vízmosás betonozott alagútont tört át a sínek alatt, átmásztunk és kigem is tanított. Azóta szeretem a történelmet, azóta olvasok otthon . . . Egyébként félórája volt itt, valószínűleg kiment a szőlőjébe .. ." üzenetHosszúhetényt körülölelő dombok Itt bent van a községben. Előtte új házak „nyújtják" a falut, mögötte mindjárt a szomszédságban van az ABC, presszó, buszmegálló. ■ A kárászi tűzoltószertárnál tábla: Ibolya utca 1. Hasított szoknyás szép cigánylány áll a fa alatt és a nyakába akasztott táskarádió diszkózenéjére ringatja magát, álmodozó mosollyal. A szertár mellett megy be az út, amely Szalatnakra vezet. Fönt a „tetőn", az út szélén őrt áll egy óriási fa, amely már a tövénél három ágra hajlott el, egyik majdnem vízszintesen éli külön életét. A szalatnaki tinédzserek — annak idején - idejártak föl a faluból és a háromágú fáról pillantottak kprül a „világban". Volt is mit nézniük: az aszfaltos utat, amely beszalad a völgybe lévő faluba — kétoldalt virágágyásokkal övezve, —, aztán a fejmagasságig érő fűvel borított kis dombocska, amelynek közepén és csúcsán egy vadcseresznyefa állja az idő rohamát. A faluban a presszó másik homlokzatán új bejáratot vágtak, a régit befalazták. A kanadai nyárfák is felnőttek az iskola környékén. Ezeket a fákat még kolléganőm, mint nyolcadikos kisiskolás ültette az árok mentén. Néhány éve ki is jött velem gyermekkori falujába, ivott a nyílt, utcai forrásvízből, de ezt a forrást már nem találom meg. Akkoriban a dombon keresztül vágtuk magunkat a cseresznyefa alatt, ráléptünk a vasúti töltésre, letérdeltünk, ráhajoltunk a sínekre és halijutottunk a nádassal szegélyezett, csendes halastóra. A vízőr — öreg ladikjában ücsörögve — hideg sörrel kínált bennünket, de meghívásának — miszerint legközelebb halászlével vár bennünket a parton — nem tettünk eleget. Nem tudom, él e még a halőr? Szászváron, a Jóbarát vendéglőben Ádám, az üzletvezető helyettese méri az üveges és a csapolt sört. Néhány férfi beszélget az ablaknál, egy farmeros, tűsarkos lány a zenegépet babrálja. A férfiak mesélik, milyen sokan vannak az orvosi váróteremben. Egy vendég lelkesen újságolja Ádámnak, hogy kilencet ellett a göbe, az meg rábólint: „A kilenc az jó, de annál több mór nem, mert gyengék, satnyák lesznek." Most jön egy atlétatrikós férfi: „Sok a duma, unalmas. Kérek egy konyakot, hozzá a kávét.” Türelmetlen, bekapja a konyakot, utána a sört és amellett várakozik a kávéra. Volt a téren valamikor egy öreg férfi- fodrász, aki - amíg a kisinas szappanozta a vendég úr arcát — mindig átszaladt egy pohár sörre, aztán vissza és a nagy műveletet már ő végezte ^1. A következő vendég pamacsolását ismét a vendéglő nyitott ajtajában várta ki, kezében a habos sörrel. A régi üzlet mór nincs meg, óm van női—férfi fodrászat o vendéglő épületében, de csak hétvégén tart nyitva. Pedig szívesen beültem volna. Kérdem Ádá- mot, ismeri-e, megvan-e még M. tanár úr. „Meg bizony! Énként mondja meg neki, nagy tisztelettel gon'dolok rá. A téren délutáni műszakra készülődő bányászok várják a búcsút. A pádon egy cigányasszony ül, kosárnyi gombával és két hatalmas vekni kenyérrel. Tördeli a végét és egykedvűen eszeget. Átfutunk még Váraljára. Akkoriban jártam itt, amikor épült az ifjúsági tábor fönt a tónál. Régi, tornyos bányaépületben volt a büfé farönkös asztalokkal, ülőkékkel a kerthelyiségben. A büfés is nyugdíjas bányász volt és híres madarász, gyönyörű díszmadaraival járta a kiállításokat. A büfé zárva, az épület mögött egy nag/tőgyű kecske mered rám, hirtelen abbahagyta az alacsony akác tépdesését. Visszafele „elgurulunk” Bikáiig a szép kastélyig, még azon túlra is, ahonnét látni a halastavak négyszögeit. Valamelyik tó partján, lábát a vízbe lógatva ült egy középkorú férfi - nem most, jó évekkel ezelőtt - és mesélte, hogyan lett öttalálatosa a lottón. Éppen ebédelt otthon, amikor délben a rádió mondja a számokat, szól az asszonynak: azt hiszem nyertünk. Jól hitte. Majdnem kétmilliót! Még akkor nem kapta meg a pénzt, csak hetek múltán, de már osztott-szorzott. Ö is beteges, az asszony is, de majd a lánynak szépen lesz miből megalapoznia a jövőjét. A nevét elfelejtettem, nem is tudom, hol lakik. Remélem, jól felhasználták a milliókat. Jó helyre ment. Rab Ferenc í Százéves az eszperantó Jubileumi . I I világkongresszus Varsában A világkongresszus emblémája Zamenhof tizennégy éves volt, amikor Varsóba költözött a családjával. Itt, ; Lengyelország fővárosában érlelődtek meg véglegesen a nemzetközi nyelv megalkotásával kapcsolatos gondolatai, amelyek még szülővárosában, a soknemzetiségű Bialystokban kezdtek alakulni. Itt, a még ma is létező kis magánnyom- . dóban született meg 1887- ben az „Ünua Libro", az eszperantó első tankönyve ; az oroszok számára. Napjaink élő és funkció- i náló nemzetközi nyelvének j múltja, mozgalma szoros szálakkal kötődik tehát I Varsóhoz. Itt zajlott le a I világon az első eszperantó I nyelvű beszélgetés a fiatal j vegyészmérnök, Antoni j Grabowski és Zamenhof j között, akit az UNESCO j 1959-ben, születésének I századik évfordulóján „az | emberiség nagy fiaként" I tisztelt meg. Varsóban él- I tek és dolgoztak a moz- I galom és a kultúra kiváló I legyei úttörői, akiknek, erő- I feszítései és önfeláldozó I munkája megteremtették a I lehetőségét annak, hogy a nemzetközi nyelv fokozata- I san elterjedjen az egész I világon. Nem véletlen tehát, I hogy az eszperantó 100. I születésnapja megünneplé- I sének, a jubileumi 72. Esz- I perantó Világkongresszus- I nak Varsó ad otthont jú- I lius 25. és augusztus 1. kö- I zött. A lengyel fővárosban I korábban mar két világ- I kongresszust is rendeztek: I 1937-ben a mozgalom fél évszázados jubileuma megünneplésére, és 1959- ben Zamenhof születése 100. évfordulójának évében. A jubileumi kongresszus- I nak a nemrég újjáépített I Kultúra és Tudomány Pa lotája ad otthont. Ez az I impozáns kultúrközpont 234 méter magas, és számos színházterem, mozi, múzeum, kongresszusi terem található benne. Nagytermében 3200 ember fér el, de. a Lengyel Televízió biztosítani fogja annak a lehetőségét, hogy az ünnepélyes megnyitót és az ott zajló egyéb eseményeket a kongresszus minden résztvevője, és az érdeklődők is láthassák a színház- és vetítőtermekben, és a kongresszusi palota előtti nagy téren elhelyezett képernyőkön. A kongresszus fő témája a centenáriumhoz kapcsolódik: „Az eszperantó - a nemzetközi kultúra száz éve". A művészeti programok is rendkívül gazdagnak ígérkeznek: tíznél több színházi előadás, 20 koncert, 12 kiállítás, nyilvános ünnepségek, fogadások, filmvetítések, folklórestek szórakoztatják majd a vendégeket. G. J. 1987. július 25., szombat HÉTVÉGÉ
