Dunántúli Napló, 1987. július (44. évfolyam, 179-209. szám)

1987-07-20 / 198. szám

2 Dunántúli napló 1987. július 20., hétfő Duna menti folklórfesztivál A tizenkettedik lákodalom Sárközi lakodalommal zá­rult tegnap a Duna menti folklórfesztivál eseménysoroza­ta Decsen - a látványos ide­genforgalmi je'legű lakodal­mak sorában ez volt a tizen­kettedik. Ezúttal is két decsi fiatal játszotta el a menyasz- szony és a vőlegény szerepét. A program reggel zenés éb­resztővel kezdődött, majd nép- művészeti vásár, kézműves-be­mutató várta az érdeklődőket, hazai és külföldi tánccsopor­tok szerepeltek egész nap. A vőlegénykikérés és a menyasz- szony-öltöztetés szertartása déiután háromkor szabadtéren, közönség előtt kezdődött, majd lakodalmas felvonulás követ­kezett a decsi főutcán. A prog­ram hivatalosan este 6-kor Pusztai Ferenc művelődési mi­niszterhelyettes zárszavával fe­jeződött be, de a meghívottak számára vacsora és bál is volt vasárnap este, egészen hétfő hajnalig. Bezárta kapuit a Pécsi Ipari Vásár (Folytatás az 1. oldalról) ság nemcsak a kiállítókat, de a rendezőket is próbára tette, nemkülönben az, hogy új hely­színen kellett vizsgáznia a vá­sárnak. önkritikusan meg kell mondanom, nem sikerült meg­teremtenünk a kiállítóknak azt a komfortot, amit szerettünk volna. Kijöttek a fogyatékossá­gok, melyeket a jövőben fel­tétlen el kell kerülnünk. Így például tematikailag sokkal rendezettebbé kell tennünk a vásárt, gondolok itt arra, mondjuk a családiház-építőket kiszolgáló összes céget egy helyre hozzuk össze. Helyen­ként szegényes volt a tájékoz­tatás, sokkal több eligazító táblára lett volna szükség. A jövőben jobban együtt kell majd működnünk a közlekedési válalattal is. Elégedettek lehe­tünk viszont a vásár üzleti és szakmai tartalmával, a hazai termelő és kereskedő vállala­tok, valamint a magyar és a külföldi cégek képviselői sűrűn találkoztak egymással, meg­állapodások születtek, új üzle­tek és együttműködések kör­vonalazódtak, melyekből ké­sőbb üzletek születhetnek — nyilatkozta lapunknak Asztalos Ferenc vásárigazgató. Miklósvári Z. (Folytatás az J. oldalról) Aki tegnap rászánta magát és kimozdult otthonról, az a strandokra, illetve a Mecsek­re ment. A pécsi Hullámfürdő­ben kora délután 3000-en voltak, a Balokányban körül­belül ugyanennyien kerestek felüdülést. Zsúfoltak voltak a Mecsekre tartó buszok. Való­színűleg a hőség is hozzájá­rult ahhoz a közjátékhoz, amely tegnap fél kettő után pár perccel zajlott a 35-ös busz Boldogság Ház előtti megállója előtt. Egy NDK-ból érkezett, fiatalokból álló tu­ristacsoport próbált felprése- lődni a járatra. Hiába csönge­tett a gépkocsivezető — ők tartották az ajót. A gépkocsi- vezető — részben a magatar­tásukra, részben arra hivatkoz­va, hogy túlságosan zsúfolt a busz, nem akart elindulni. A csoport idegenvezetője le­szállt és a járdán folytatódott a vita. Mint kiderült, már dél­előtt, a 10 óra 5 perckor in­dulóval fel akartak menni a Mecsekre, de az a járat ki­maradt, így más program után néztek. Most már nem akartak lemaradni, hiszen a következő busz egy óra múlva indul. Mindegyikük mondta a magáét, aztán a gépkocsive­zető felszállt, becsukta az aj­tót és elindult. Az idegenve­zető egy percig döbbenten nézett utánuk, aztán a taxi­állomás felé indult... Egy évvel ezelőtt július 19- én 26,7 fokot mértek maxi­mumként a pogányi meteoro­lógiai állomáson. Este 6 óra 7 perckor megdördült az ég, s 7 óra 18 perckor zivatar érte el a várost. Negyven percen át esett és 20-ra virradóan megismétlődött a zivatar. Az előrejelzések szerint a hét kö­zepéig nincs sok remény arra, hogy kiadós eső könnyít raj­tunk és a földeken ... T. É. A BARANYA MEGYEI VÍZMŰ VÁLLALAT AZ ALÁBBI MUNKAKÖRÖKRE FELVÉTELT HIRDET: tervező csoportvezető Előírt képesítés: okleveles mérnök, okleveles vízépítő mérnök, okleveles szerkezetépítő mérnök, vízépítő műtárgy ép. szakmérnök, vízellátás, csatornázás, eü. szakmérnök. FELTÉTEL: vízmű-, csatornatervezés területére „A" kategóriás vezető tervezői jogosultság. Építészeti tervező Előírt képesítés: építészmérnök, építész üzemmérnök. FELTÉTEL: „A" vagy „B” kategóriás tervezési jogosultság. Beruházási előadó Előirt képesítés: közgazdasági egyetem vagy a beosztáshoz szükséges felsőfokú iskolai és szakmai végzettség. FELTÉTEL: beruházások bonyolításában, vállalati tervezésben való jártasság. jelentkezni lehet: Komló, Kossuth Lajos u. 9. Ancsin Pál osztályvezetőnél. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Hazánkba látogat a malaysiai miniszterelnök Grósz Károlynak, a Minisz­tertanács elnökének meghívá­sára a közeljövőben hivatalos látogatást tesz hazánkban Mahathir Mohamed, Malaysia miniszterelnöke. 4 MOSZKVA: A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnök­sége más munkakörbe kerülése miatt felmentette tisztségéből Leonyid Hilrun állattenyésztési és takarmánytermesztési gép­gyártási minisztert. A testület ugyancsak felmentette Szergej Afanaszjev nehézgépipari és közlekedési gépgyártási minisz­tert, mert nyugdíjba vonul - jelentette vasárnap á TASZSZ hírügynökség. 4 PRÁGA: Terjed a video Csehszlovákiában is. Jelenleg 150-200 ezer videomagnó van a lakosság tuljadonában. Fi­gyelemre méltó, hogy 1985- ben még csak 75 ezer készü­lék volt az országban. Mind több berendezést vásárolnak az oktatási és más intézmé­nyek, vállalatok is. 4 LONDON: Margaret Thatcher brit kormányfő Rea­gan elnökkel folytatott tárgya­lásairól hazatérőben vasárnap kijelentette a BBC rádiónak, hogy üzenetet készül küldeni Mihail Gorbacsovnak a szov­jet-amerikai fegyverzetkorláto­zási tárgyalások tárgyábon. 4 PRÁGA: A prága-holeso- vicei pályaudvaron tehervonat rohant bele a Lipcsébe tartó Favorit nemzetközi gyorsvonat­ba szombaton. A Magyaror­szágról indult vonat utasai közül hét NDK és két cseh­szlovák állampolgárt ' kisebb sebesüléssel kórházba szállítot­tak. A nemzetközi gyors uta­sai hatórás késéssel indultak tovább Prágából. A baleset­ben magyar állampolgár nem sérült meg'. 4 RÓMA: Szombaton özön­víz árasztotta el Észak-Olasz- országot. A napok óta tartó esőzés ezen a napon katasztró­fát okozott. Több folyó kiáradt, a víz épületeket mosott el. Az ideiglenes mérleg szerint a ha­lálos áldozatok száma tíz, de ennek kétszerese is lehet. Hú­szán megsebesültek, tucatnyi ember eltűnt. ♦ LONDON: Ha Reagan el­nök mandátumának utolsó 18 hónapjában nem történik elő­relépés a Közel-Keleten, akkor sokáig nem kínálkozik újabb esély a rendezésre — jelentette ki a kíséretében levő újság­íróknak Margaret Thatcher brit kormányfő, aki vasárnap reggel érkezett haza az' Egyesült Államokban és Ja- maikában tett látogatásról. Kommentar A Centropress vasárnap esti kommentárja. Bécsben folytatódik a ke­ringő: a valcer szülővárosa most politikai téren szolgál változatossággal. Ezúttal c kanadai nagykövetség épü­letében ül össze az utóta­lálkozón részt vevő NATO- országok és a Varsói Szerző­dés tagjainak küldöttségei között folyó ,,23-ak értekez­lete". Mivel minden talál-, kozóra más ország képvise­letén kerül sor, nem túl­zás a táncra utaló hasonlat; a küldöttségek egyszer itt, másszor ott fordulnak meg, s a háttér a varázslatos bécsi díszlet. Miután a NATO-államok a közelmúlt-, ban végre beterjesztették régen várt javaslataikat az A moszkvai filmfesztivál födiját Interjú című filmjéért Federico Fellini vette át. (Telefoto—TASZSZ—MTI-KS—DN) Üdvözlő távirat Németh Károly, az Elnöki Ta­nács elnöke a Kolumbiai Köz­társaság nemzeti ünnepe alkal­mából táviratban üdvözölte Virgilio Barco Vargas elnököt. 4 MOSZKVA: Rövid látoga­tásra vasárnap Moszkvába ér­kezett Nadzsib, az Afganisztá­ni Népi Demokratikus Párt KB főtitkára. Az algán politikust Eduard Sevardnodze, az SZKP KB PB tagja, külügymi­niszter és Anatolij Dobrinyin, az SZKP KB titkára üdvözölte a repülőtéren. 4 BERLIN/NYUGAT-BERLIN: Mind Berlinben, mind Nyugat- Betlinben népünnepélyekkel, kirakodóvásárokkal folytatódott a hét végén a város alapítá­sának 750. évfordulója alkal­mából szervezett ünnepség- sorozat. ♦ NICOSIA: A francia-irá­ni diplomáciai kapcsolatok megszakadása után Pakisztán kormányát kívánja felkérni a teheráni vezetés, hogy képvi­selje Párizsban az iráni érde­keket. Mir Hoszein Muszavi iráni miniszterelnök a vasár­napi kormányülés után a te­heráni rádiónak adott nyilatko­zatában elmondta: iráni és francia külügyi tisztségviselők tárgyalásban vannak egymás­sal a diplomaták kicserélésé­nek ügyében. ♦ Robbanás Kabulban Időzített bomba robbant szomaton este az afgán fővá­rosban. Hárman életüket vesz­tették, tízen súlyosan megsebe­sültek. A bomba egy parkoló motorkerékpárban volt elrejtve. A kabuli rádió szombati híradá­sában kormányellenes lázadó­kat vádolt a merénylet elköve­tésével. Hófehérke aranymenyegzője Aranylakodalmat ünnepelhet a filmművészet legbájo- sabb árvalánya: az idén lesz ötven éve annak, hogy be­mutatták az Egyesült Államokban Walt Disney „Hófehér­ke és a hét törpe" című rajzfilmjét. Ez volt a világon az első, és sok tekintetben ma is utolérhetetlen, egész estét betöltő animációs film. Á harmincas évek elején Walt Disney már a rajzfilm vi­lágszerte elismert mestere volt: évek óta hódított Miki Egér, Plútó Kutya, Donald Kacsa. Stúdiója ontotta a bör- leszlf-hagyományokon alapuló kis rajzfilmeket. Aztán 1934- ben egy este összehívta munkatársait és hajmeresztő terv­vel állt elő: egész estét bétöltő rajzfilmen akarja bemutatni a Grimm-testvérek egyik leghíresebb meséjét. A „Hófehérke", amelyet 50 év alatt nyolcszor újítottak lel, eddig mintegy 330 millió dollárt hozott a ma is virágzó Dísney-stúdiónak. Eltörölték a halálbüntetést A Német Demokratikus Köz­társaság Államtanácsa az or­szág fennállásának közelgő 38. évfordulója alkalmából általá- non amnesztiát hirdetett, és el­törölte a halálbüntetést. A halálbüntetés eltörléséről szóló határozat megállapítja, hogy az NDK-ban nemzetközi mércével mérve is alacsony szintű a bűnözés. Az utóbbi években az NDK-ban nem volt szükség halálbüntetés kiszabá­sára. ♦ 4 ÚJ-DELHI: Lemondott tisztségéről Árun Szingh had­ügyi államminiszter, aki mosta­náig India katonai korszerű­sítési programját irányította, és a hazai fegyvergyártást is ellenőrizte. Árun Szinghet, Radzsiv Gandhi volt cam- bridge-i évfolyamtársát, majd bizalmi emberét 1985 szeptem­berében nevezték ki hadügyi államminiszternek. 4- MOSZKVA: A szovjet népgazdaság 1987 második negyedévében lényegében pó­tolta az év első három hó­napjában keletkezett lemara­dást, az újabb intézkedések, a korszerű gazdálkodási és szervezési formák, ösztönzők bevezetésének köszönhetően tovább növekedett a munka intenzitása, a termelés és az életszínvonal - állapítja meg az első félév eredményeiről ki­adott statisztikai jelentés, ame­lyet a vasárnapi szovjet lapok közölnek. 4 WASHINGTON: Ronald Reagan amerikai elnök szom­baton felújította kampányát a nicaraguai ellenforradalmárok támogatásáért, arra buzdítva a kongresszust, hogy újabb segélyeket szavazzon meg a managuai kormány megdönté­sére törő kontráknak. A keringő folytatódik európai biztonsági és lesze-i relési kérdésekről, a korábbi­nál konkrétabb vita kezdőd­het a jövendőbeli tárgyalá­sok témájáról és résztvevői­ről. Amennyire örvendetes a tény, hogy végre van miről beszélni, olyannyira sajná­latos az a merevség, amely; a nyugati álláspont jellem­zője. A semleges és el nem kötelezett országok gyakorlati kizárásával a NATO szeretne megszabadulni az európai, politikai realitás egyik jelen­tős, stabilizáló szerepet be­töltő tényezőjétől, mégpedig, annak ellenére, hogy ezek az országok nemegyszer kifeje­zésre juttatták, mennyire érintettek az esetleges meg­beszélésekben. A NATO kon­cepciójának másik alapvető hibája, hogy egy viszonylag új elem, a „hagyományos stabilitás" jelszavának han­goztatásával leszerelés he-; lyett fegyverkezéssel kívánja kiegyenlíteni az aránytalan­ságokat. A szovjet delegáci­ót vezető Jurij Kaslev kész­séggel elismerte, hogy bizo­nyos földrajzi térségekben, egyes fegyverfajták tekinte­tében előfordulhatnak ilyen aránytalanságok, de ez nem befolyásolja a globális erő- egyensúly létének tényét, s ha vannak is ilyen kisebb különbségek, azok sokkal in­kább leszereléssel szüntet­hetők meg, semmint a fegy­verkezési hajsza fokozásá­val. Magyar megítélés szerint az sem tesz jót a jövendő tárgyalások esélyeinek, hogy a NATO igyekszik különvá­lasztani a bizalomerősítő és a leszerelési kérdéseket, pe­dig a kettő szoros összefüg­géseit mindenki beláthatja. A Varsói Szerződés javas­latai égy minőségileg új biztonsági helyzet megterem­tését célozzák kontinensün­kön. A jövendőbeli tárgyalá­sok célja nem lehet a mos­tani helyzet „stabilizálása". A népek leszerelést akarnak Európában és az egész világon. Minden felelősség- teljes tárgyalást erről az alapról kell folytatni, külön­ben óhatatlanul csalódást keltő kudarcba fulladnak az erőfeszítések. Horváth Gábor Hőséghét

Next

/
Thumbnails
Contents