Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)
1987-06-06 / 154. szám
HÉTVÉGE 23. hét Pedagógus napon Orvosokról, pedagógusokról mindenkinek vannak történetei, emlékei, élményei. Jók vagy rosszak, netán árnyaltak. Dicsérjük vagy bíráljuk őket, megjegyzéseket fűzünk munkájukhoz, de nem lehet nem tudomásul venni, hogy mekkora a szerepük az életünk formálásában. A közösségbe kerülő kisgyermek, amikor belép a bölcsőde, az óvoda kapuján, attól is függően hagyja előbb abba a sir- dogálást, hogy az óvónéni miképpen foglalkozik vele, milyenek az első benyomásai, amelyek azonban nem tünékenyek, gyakran meghatározzák a gyermek későbbi kapcsolatainak alakulását, viszonyát a tanuláshoz, az iskolai munka iránt. Tudományosabban: befolyásolják a szocializációs folyamatot. A pedagógus a későbbiekben is központi helyet foglal el a családok, az iskolások mindennapjaiban. ,,A tanító néni, a tanár bácsi azt mondta, hogy ügyes vagyok, rámszólt, mert rendetlenül néztem ki, ellátott külön feladatokkal, mert szerinte meg tudom oldani azokat is." Keserűség és öröm, igazságérzet fejlődése vagy csorbulása - az érzelmek, gondolatok mögött megtalálható a pedagógus egy-egy kijelentése, cselekedete Nemcsak az óvodában, az általános vagy középfokú iskolákban, de a főiskolákon, egyetemeken tanulóknál is, — noha ilyenkor már „sikk” kicsit félvállról beszélni az oktatókról —, megkülönböztetett fontosságú a tanár tudása, egyénisége, véleménye a hallgatók számára. Ugyanígy van, amikor felnőtt fejjel ülünk az iskolapadba évekre, vagy csak egy-egy tanfolyam idejére. Nem tartozom azokhoz, akik minden felelősséget legszívesebben az iskolára, a pedagógusra hárítaná nak. Nehezedő feltételek között kell helytállniuk, és nem vállalhatják magukra a csalód, a különböző szervezetek, munkahelyek, a társadalom feladatait, sürgető kötelességeit. Nem lehet könnyű mindennap kiegyensúlyozottan, minden irányban tájékozotton, felkészülten és emberszeretőn belépni az osztályba, megpróbálni nemcsak a tanulmányi teljesítményre, de a különböző egyéniségekre, a százféle gyerekre is figyelemmel lenni. Pedagógusnapon virágok illatoznak a vázákban. Apró figyelmesség, a köszönet látható jelei. E néhány sorral szeretnék én is a köszönetmondókhoz csatlakozni, bizakodva, hogy mindig lesznek olyan pedagógusok, akikről évtizedek múltán is jólesik beszélni, hálával, szeretettel gondolni rájuk. Akiknek alapos munkája, értő, szeretettel irányítga- tó szavai mind többeket segítenek ahhoz, hogy minél jobban megtalálják és megállják a helyüket. oA**icX>-i Varga Lászlóné és Gretznerné Bakó Katalin első osztályos tanítványaival a mohácsi Gólya Utcai Általános Iskolában, Proksza László felvétele Kőbe vésett emlékezet Azt mondja Krivanek Vilmos: kőbe vésett találkozók. Nem csak Änderte Ádámékó — a pécsbányai iskola volt diákjai mind rendszeresen találkoznak legalább öt esztendőnként. Ök — Anderléék — harminc esztendeje kapták tanáraiktól az utolsó jó tanácsot, a bizonyítvány és az utolsó „jószerencsét” mellé. Tárnái Zsuzsa, most férje után Beke Zsuzsának hívják, amikor három évtizede először lépte át a köz- gazdasági technikum küszöbét maga is meglepődött, hogy milyen idegenül hangzik a Jószerencsét. Valaki figyelmeztette: itt nem így köszönünk. S akkor Beke Zsuzsában fájdalmasan tudatosult: valami véget ért . . . Amikor két esztendeje László Jóska előszört jött a szerkesztőségbe a találkozókról, az osztályról mesélni, megfogadtam: nem engedem magam túlfűtött érzelmeitől befolyásolni. Most Zsuzsa levelét olvasva mégsem vagyok képes a cenzúrára. Mit adott az iskola? Emberséget, szeretetteljes légkört, kötelességtudatot, a mulasztás szégyenét. . ., tetteinknek, viselkedésünknek követ- Jtezményei vannak, a rossznak is...! Tárnái, azaz Beke Zsuzsa közgazdász volt, aztán az egyik találkozó után, amikor egykori tanáraik — Sávav Lászlóné, Bódi Dezső, Bérezés Karcsi bácsi, Pálfai András, Derka Istvánná, dr. Siplár Ernő né, dr. Bécsy Tamás — a pedagógus hivatás szépségeiről beszélt, elhatározta, hogy tanár lesz. Egerben végezte a főisko lát — három gyermeke volt már, s a következő rendhagyó osztályfőnöki órán jelentette, hogy ő is pedagógus . . . Az ötévenként megtartott rendhagyó osztályfőnöki órák..; Feltámadnak az oly sokszor átélt emlékek ... Az első hó öröme: a számtandolgorat is elmaradt, a gyerekek nyugodtan vitték a szánkót, tudták bizton, hogy tanáraik kiviszik őket Reinhardt Terkáék háza mögötti dombhoz szánkózni. S a kapálások, gyomlálások az iskola kertjében . . . Rózsi néni, a szakácsnő minden fej salátát, retket, hagymát megdicsért, amit a gyerekeknek adott: ez abból az ágyásból van, amit te kapáltál ... S amikor meglesték a fiatal tanár bácsit: a folyósára kitett tablón titkos szerelmét ,,a tanár nénit" nézi áhítattal . . . Azám a tablók: Nincs talán hazánkban még egy általános iskola, ahol amióta tablót készítenek, a folyóson láthatják magukat az egykori diákok. Százharminc és egy esztendős az iskola, az egykori igazgató, Krivanek Vilmos mit sem változott az évek során ... — Te félsz az érzelmektől? Szégyelled az érzelmes megnyilvánulásokat? Furcsán hatnak az ilyen szavak leírva? Hát idefigyelj! Az emberek manapság a 2x2-ben is kételkednek, hogy négy-e? Glyan világban élünk, amikor eppen az érzelmekre kell apellá'ni. A pécsbányai gyerekek, mit gyerekek, hiszen sokan nagymamák, nagypapák(?) ma is harminc méterről köszönnek. Az itteni tanárok közül sokan itt tanultak, s ide jöttek vissza tanítani. Csermák Margit néni tanárom volt, s aztán kollégák lettünk. Kilencven gyerek járt egy-egy osztályába, de ma is név szerint emlékszik csaknem valamennyi tanítványára. Abban az időben, ahol csak hat gyerek volt egy családban, már megkérdezték a férjet: mi az, beteg az asszony? S a kilencven gyerek megtanult olvasni, számolni, megismerte hazája történelmét, irodalmát . . . Egy idős pedagógus is úgy tudott fegyelmet tartani, hogy pisszenés nem volt az órán. ha éppen úgy akarta. Ebből az iskolából 27 szakfelügyelő és igazgató, vagy helyettes került ki, s akik nem lettek pedagógusok, azok is Emberek lettek. Az utóbbi időben sajnos csak bányász nem lesz senki az itteni diákokból ... Az igazgató indulatos — László Jóska szavai jutnak eszembe: hát persze, hogy rosszak voltunk, amikor Vili bácsi bezárt bennünket tanítás után, nagyon megizzasztott bennünket mindig számtanból, aztán csak azt vettük észre, hogy tudjuk, a büntetés a tanítás volt. Aztán a titkos dohányzások . .. Pálfai Bandi bácsi a vállunkra ütött, igaz az is fájt, de ő nem pofozott ... De leszoktam a dohányzásról, máig sem tudok cigarettára nézni. Volt aki pofont is adott: László Jóska mindig felkapta a kezét — Kéri Ferenc (magas rangú repülőstiszt most) sosem védekezett, ha megtpn- torodott a nyaklevestől, visszaállt helyére, s várta a következő fülest. Gyurkó Márta az iskola egyik legjobb tornásza és tanulója volt (sok jó sportoló volt mindig is a pécsbányai iskolában. Gyurkó Anna, Márta nővére, például olimpiai válogatott tornásznő is volt) ugyancsak a tanárok szigorúságáról beszél, de gyorsan hozzáteszi: nagyon szerettük őket. Szigorúak voltak! Dr. Anderle Ádám kandidátus, a Szegedi József Attila Tudományegyetem tanszékvezető tanára egész sor nemzetközi tudományos bizottság tagja, ismert tudós. Méltán büszke rá valamennyi egykori osztálytársa, tanára. Ádi azonban csak egy a fiúk és lányok közölt. Pintér Rózsi, Podlócz István, Podolák László, Samu József, Nemes Gyula, a kőműves, a gépkocsi- vezető, a vasúti tiszt ugyanolyan kedves egykori osztálytársak, az ő gondjaik, örömeik éppolyan ismertek mindannyiuk számára, mint a mindvégig eminens Anderle Ádámé. László Jóskával a BNV-n találkoztam legutóbb. C jelenleg a Magyar Villamos Művek Tröszt anyagellátási csoportvezetője. Éppen külföldiekkel tárgyalt, a beszédfoszlányokból arra következtettem, hogy nagyon fontos üzleti ügyben. Csak egy pillanatig gondolkodott, amikor megtudta, hogy csak néhány percem van, melyik beszélgetés fontosabb abban a pillanatban. Az osztálytársakról volt szó! Az üzletet úgyis megkötik — mondta nevetve ... A héten végigjártam ismét Pécsbányát: András-akna felől óriási Kraz dübörgött éppen át a Bazsónál - talán éppen Podlócz Pista vezette. A Heidt udvarban lábfájás idős asszonyok beszélgettek, a parkban zárva volt az egykori úttörőház, a felső iskola valamennyi ablaka kitörve, az alsó iskola, Rózsi néni egykori birodalma ugyancsak siralmas állapotban. A középső iskola teteje beszakadva, a múltkori vihar során rádőlt egy hatalmas nyálfa Azt darabolják éppen, a sárga hántolt fát ölezik. reldwébel Károly kő fáklyalángja, az iskola 100 éves évfordulóján 1956-ban avatták az emlékoszlopot, ugyancsak nehezen bírja az idő vasfogát. Egyszer, talán két évtizede beszélgettünk Feldwébellel, mesélte, hogy éjszakákon át egy fáklya tüzét nézte, az adta az ihletet. A 100 éves iskolai emlékkönyv jut eszembe: Ferencz József császár kézjegye, Hruscsov feleségének aláírása is benne van sok száz más bejegyzés között. Az élet múlandó. Az egykori pécsbányai diákok emlékezete azonban olyan, mintha kőbe lAne vésve. Azt mondják sosem feledik tanáraikat, az iskolát, életükhöz itt kapták az alapot, a többi, a többi csak apró simításokat adóit emberré formálódásukban . . Lombosi Jenő
