Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)

1987-06-06 / 154. szám

1987. június 6., szombat Dunántúli napló 3 Az emberiség gondja Interjú Ábrahám Kálmán államtitkárral Az ökológia az élőlények és a környezet viszonyá­nak tudományos kutatásával foglalkozó tudomány­ág. Ábrahám Kálmán államtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke sze­rint az ökológiai közgondolkodásnak a politika és a társadalom minden szféráját át kell hatnia ahhoz, hogy az emberiség fennmaradjon.- Hazánkban á poli- ■ tika kiemelt jelentőségűnek nyilvánította a környezet- védelmi program megvaló­sítását. Miért ilyen fontos, s miért politikai ügy a környezet- és természetvé­delem? — Ebben a kérdésben az emberiség egésze érintve van. Az emberiség történeté­ben még nem volt arra pél­da, hogy ennyire közös gond legyen valami, ami a politikai rendszerek határain innen és túl, egyaránt közös cselekvésre kényszerít. Az ember megteremtette önma­ga elpusztításának eszköze­it. Mindenütt a világon fel kell ismerni, hogy a termé­szet határozza meg az em­ber sorsát, hiszen része a természetnek, de mert egy­úttal társadalmi lény, meg is mentheti a természetet -, s így önmagát — a pusztu­lástól. S ebben a politiká­nak elsődleges szerepe van.- Véleménye szerint mi a legnagyobb politikai probléma a Földön, ami a természetvédelemnek is akadálya? — Az aránytalanság, az egyenlőtlenség. És mind több aránytalan helyzet adó­dik, amilyen például a sze­génység is. Százmilliók élnek olyan szegényen, hogy leg­elemibb életfeltételeik meg­teremtése érdekében pusz­títják az emberiség életfel­tételeit. A legszegényebb or­szágokban a növekvő ener­giaigény az erdőket irtja ki. A hetvenes években a Föld egyötödén volt erdő, most csak az egyhatodán van, s az ezredforduló utáni első évtizedben már csak az egy- hetedén lesz. Márpedig ez a folyamat az élővilágot so­dorja végveszélybe, ha nem sikerül megállítani. Csak­hogy ott, ahol az energia­ellátás nincs megoldva, nem lehet fakivágási tilalmat el­rendelni. És ma az emberi­ség hat százaléka használja az energiaforrások hatvan százalékát. E természeti erő­források pedig korlátozottak, s az állapotuk romlik. A nem környezetkímélő módon meg­művelt területek ma még képesek — úgy, ahogy - százmilliókat eltartani. De amennyiben nem következik be valamilyen változás a szaporodásban, kétezerre 6,4 milliárd, kétezerkettőben pe­dig tíz milliárd ember ellá­tását kell meaoldani. Ehhez a körnvezetvédelmi tilalmak nem elégségesek. Az egyen­lőtlenségeket kell megszün­tetni.- A környezetvédelem, mely területén tartja a legszükségesebbnek a­nemzetközi összefogást? — Minden területen szüksé­ges, de ahol a legkevésbé lehet a védekezést egyedi­leg, ország-, • vagy akár földrészhatárokon belül meg­oldani, az a levegő védel­me. A levegőbe kerülő anya­gokat sokáig nem kontrollál­tuk, s rengeteg olyan új anyag kerül a légtérbe, ami korábban nem, s amelynek valamennyi hatása a lég­körfizika művelői szerint még nincs feltárva. De tudjuk például, hogy a széndioxid felmelegíti a leveaőt. Kezdet­ben mintegy fél Celsius fok­kal. De a számítások sze­rint kétezer harmincra ez a melegedés megközelítheti a négy fokot, aminek a követ­kezményei véazetesek lehet­nek. Ilyen a jégolvadós, ami i másfél méteres vízszintemel­kedést eredményezhet, s egész városok kerülhetnek víz alá. De ilyen a légtö­megek mozgásának megvál­tozása, amit az erdőcsökken­tés is motivál, s nincs ki­zárva, hogy ez a változás hatalmas, korábban csapa­dékos területeket sivataggá szárítson. Még veszélyesebb azonban az ózonréteg úgy­nevezett meglyukadása, melynek következtében az ibolyántúli sugárzástól védő hatása megszűnik, pedig ez tudományos felmérések sze­rint már most is egyik oka a bőrrákos megbetegedések szaporodásának. Mindezt, olyan anyagok okozzák, ame­lyek semmilyen módon nem oldódnak, s a sztatoszférába jutva rombolnák. Magyar- országon korábban hét- nyolc ilyen anyag levegő­be kerülését tiltottuk, ebbe a tilalmi körbe azonban ja­nuár elsejétől már háromszáz anyag tartozik. Nyilvánvaló, hogy a levegővédelem csak­is nemzetközi szinten lehet eredményes.- Milyen gondolkodás­beli változást tart szüksé­gesnek? — Meq kell szabadulni a tévhiteinktől. Korábban pél­dául úgy véltük, hogy • az eqy főre jutó ivóvízfogyasztás növekedése jelzi az adott ország fejlődését. Kiderült, hogy ez nem iaaz: a fejlett országok ésszerűen korlátoz­zák a fogyasztást. Valaha úgy véltük, hogy a termé­szet körforgása megtisztítja a vizeinket, de kiderült, hogy a legnagyobb vízfolyások sem képesek a jelenlegi szennyezést károsodás nél­kül befogadni. Még az sem mindegy, hogy hova helyez­zük el a hulladékot, mert a földbe szivárogva az is szennyezi a vízfolyásokat, s Magyarországon az utóbbi tíz évben megduplázódott a hulladék mennyisége. Kide­rült, hogy a felső vízadó­réteg igénybevétele csökken­ti a talajvízszinteket. És így tovább. Tévedés volt pél­dául élettelennek gondolni a talajt, amelynek állapotát élő szervezetek milliárdjai tartják fenn, s azokat pusz­títva a föld termőképességét pusztítjuk el. Tudatlanul olyan föltáratlan folyamatok­ba avatkozunk be, amely megbontotta az élővilág egyensúlyát. Három—négy­száz évvel ezelőtt évente csak egy-két faj pusztult ki, Dr. Abraham Kálmán mára ez a folyamat felgyor­sult, és ezres nagyságrend­ben pusztulnak ki a fajok. Van olyan állat, amely egyetlen növénnyel táplálko­zik, s ha az kipusztul, be­láthatatlan következményű láncreakció veszi kezdetét. Olyan élő szervezetek vannak veszélyeztetve, mint az algák, amelyeknek pedig fontos sze­repe van az emberiség jö­vendő élelmiszergondjainak megoldásában. A levegő, a víz, a talaj, az élővilág sor­sa a mi sorsunk, megmen­tésükhöz ökológiai gondol­kodásmódnak kell meghono­sodnia. Az ember a tudósá­val, tudatos munkájával dia­dalmaskodott a természet erői fölött, s a győzelem mámorában nem vette észre, hogy a természet úgy véde­kezik, hogy pusztul ... és pusztít. Mérnök létemre val­lom, hogy a technikai forra­dalom nem élvezhet elsőbb­séget többé, a tiszta levegő, a tiszta víz fontosabb. Nem véletlen, hogy az ENSZ a fejlesztés és a környezet­védelem összeegyeztethető voltának vizsgálatáról kért ielentést ez évi őszi közgyű­lésére.- Elegendő-e a gondol­kodásmód megváltozásá­hoz, hogy az ember ve­szélyhelyzete növekszik? — Nem elegendő, s nem is annyira a veszélyérzet tu­datosítására kell törekedni, hanem inkább arra, hogy az emberi életfelfogás változzék cselekvőképes környezetvé­delmi magatartássá. Ehhez a környezetvédelemnek át kell szőnie a politikát, a gazda­ságot, és a társadalmat. A politikának reális követel­ményrendszert kell kialakí­tania, amely nemcsak ki­mondja, hogy például szennyvíztisztítás nélkül tilos fejleszteni, hanem lehetősé­get teremtve ehhez, egyúttal szabályozza a folyamatot. Esetlea úgy, hogy a bank kizárólag olyan beruházást finanszírozzon, amely nem­csak nyereségnek, hanem környezetkímélőnek is ígér­kezik, s ezt a beruházó elő­re igazolja. Kádár Magda Ittasság — minden hatodik közlekedési balesetnél Vezet az alkohol A felvilágosítás mellett szükség volna a gyakoribb ellenőrzésre is Átszakitotta a falat, de csodával határos módon nem sérült meg Szakvélemény szerint a 0,8­1,5 ezrelék közötti alkoholos befolyásoltság enyhe fokú bó- dultságot okoz és nyugtalan­sággal, mozgásfokozódással jár. Közepes fokúnak tekinthe­tő az 1,5-2,5 ezrelék közötti, ekkor már viselkedési zavarok lépnek fel, csökkennek a gát­lások, 3 ezrelék fölött pedig bénulásos jelek is tapasztalha­tóak. Természetesen ezek az értékek és megállapítások az egyéni adottságoktól, ha úgy tetszik a „teherbíró képesség­től" függően változnak. *- Mi a véleménye azokról, akik ittasan járművet vezetnek?- Tudom, most furcsán hangzik, de én is elítélem őket, így magamat is, — vála­szol Sz. I., akit néhány hete ért tetten a rendőrség. - Ha ittam, korábban soha nem ül­tem a volánhoz, mór csak azért sem, mert mint hivatá­sos gépkocsivezető, a kenye­remet kockáztattam volna. De aznap olyan idegállapotban voltam, hogy megtettem ezt a hülyeséget. A szimpatikus férfi hossza­san meséli válásának, va­gyonmegosztási perének a kö­rülményeit. Azon a bizonyos napon — lévén húsvéthétfő - pálinkával indította a reggelt, majd délben sörözött, mond­ván, úgy sem vezet. Délután felkereste volt feleségét, hogy gyermekének átadja az aján­dékát. Ez némi perpatvar kí­séretében meg is történt. Ha­zament, az események azon­ban motoszkáltak benne, in­dulatait nem tudta féken tar­tani, így kocsijával elindult. A rendőrök ott várták ... A vérvizsgálat során 1,86 ezrelék alkoholt állapítottak meg. Vezetői engedélyét azonnal bevonták, s az autóbuszról a vállalati műhelybe került. Jó­idéig most autószerelőként dolgozhat.- Anyagilag is sokat veszí­tek, hisz átlagban 11 000 fo­rint volt a fizetésem, ez a fe­lére csökken. De a legborzasz­tóbb, hogy nem vezethetek. Pedig nagyon szeretek... * Baranya megyében a bekö­vetkezett közúti közlekedési balesetek közül minden hato­diknál ittas állapotban volt a jármű vezetője. Pécsett ez az arány jobb, a városban tavaly „csak" minden kilencedik bal­esetnél játszott szerepet az alkohol. Bitte Ferenc rendőr­alezredes, a városi közbizton­sági és közlekedési osztály ve­zetője szerint a propaganda és felvilágosítás mellett szükség van a szigorra, a gyakoribb szondáztatásokra, mint a visz- szaszorítós egyik eszközére.- Előfordul, hogy sógor-ko- masáq alapon a tetten ért vezető megpróbálja lebeszélni a rendőrt, hogy ne jelentse fel. Naqy a kockázat, hisz ha megteszi és kiderül, akkor a rendőr fölött katonai bírósáq ítélkezik, s a vezető is csak súlyosbítja helyzetét. *- Általánosságban mindenki elítéli azokat, akik néhány pohár bor, egy-két üveg sör utón ve­zetnek. De adott helyzetben, pél­dául baráti összejövetelekkor bocsánatos bűnnek számít, ha a vezető iszik. Ismerősöm me­séli, hogy a minap egy pince­szeren volt, kollégája rende­sen borozgatott, mondván, otthagyja az autót, és másnap visszamegy érte. A buli végez­tével azonban beült az autóba, s azzal ment haza. Igyekeztek lebeszélni, de végül, aki befért a kocsiba, vele tartott. Tehát percek alatt a társadalmi „fel- oldozást" is megkapta. Egész úton reszkettek, nehogy meg­állítsa őket rendőr. * Az ittas vezetést kellő szi­gorral büntetik, bár sokan azt vallják, hogy a büntetés mér­tékét lehetne növelni. Mi a helyzet jelenleg? Amennyiben az alkoholos befolyásoltság 0,8 ezrelék alatt van, akkor sza­bálysértési eljárást kezdemé­nyeznek, melynek során több ezer forintos pénzbírságot és egy évig terjedhető vezetői en­gedély elvonást is kiszabhat­nak. E fölött már bűncselek­ményt követ el az illető, a bí­róság akér szabadságvesztés­re is ítélheti, s a jogosítványt eqv éven túl is bevonhatja. Ez utóbbi esetben már újra kell vizsgázni. * — Baranyában évente átlag­ban 250-300-an jönnek B- kategóriás — „úrvezetői" - vizsgát tenni olyanok, akiknek már volt vezetői engedélyük, s ezt valamilyen oknál fogva be­vonták. Ezek 90 százaléka it­tas vezetés miatt kényszerül újra vizsgázni, — mondja Rad­nor Béla, a megyei vizsgabi­zottság vezetőie. - Az idei „mérlegünk” eddig átlag fölöl­ti, hisz az első neayedévben kilencvenen vizsgáztak. — Szigorított az a vizsga, amit második alkalommal kell letenni? — Sajnos nem, ők ugyan­olyan szisztéma szerint vizsgáz­nak, mint a többiek, sőt, még tanfolyamra sem kell járniuk. 'Szerintem ez nem jó, ennek hangot is adtam, de a szakmai központunk, a Közlekedési Főfelügyelet válasza: erre nincs rendelkezés. Pedig biztos, hogy a szigorítással csökkenne az ittas vezetés. * A kisebbik baj, ha ellenőr­zésnél derül ki az ittasság. Hosszan lehetne sorolni, hogy hány vétlen ember halt meg úgy, hogy beléjük rohant, el­ütötte őket egy olyan jármű, melynek vezetője részeg volt. Vajon erre is gondolnak azok, akik alkohol hatása alatt ve­zetnek? Felmérik a veszély nagyságát? — Csak azzal tudom magya­rázni a történteket, hogy nagy mennyiségű ital hatása alatt cselekedtem úgy, ahogy nem lett volna szabad. - mondja K. Z., aki áprilisban — fino­man fogalmazva —, erősen it­tas állapotban okozott közúti közlekedési balesetet. Szerencséje volt. Neki és másoknak is. Ugyanis egyedül ült a kocsiban, csodával ha­táros módon nem sérült meg, s abban a pillanatban, amikor elvesztette uralmát az autója fölött, nem egy másik jármű­nek, hanem a falnak hajtott... — Este két kisfröccsöt ittam, majd miután lejárt a munka­időm, hazafelé indultam. A kocsimhoz érve azonban meg­gondoltam magam, s betértem a Pinocchióba azzal, hogy itt egy kicsit iszogatok, azután taxival hazavitetem magam. De a fiatalember nem ezt tette. Az éjszakába nyúlóan el- vodkázgatott, majd beült a kocsijába. A pécsi, Rákóczi útig semmi baj nem volt, a Rózsa Ferenc úti csomópontnál azonban nagy sebességgel „be­szállt" a kanyarba -, az el­sőbbségadás kőtelező táblát is figyelmen kívül hagyta —, képtelen volt manőverezni, egy falnak ütközött, amit autójával átszakított. — Őszintén szólva leittasod- tam. Éreztem, hogy a járá­som bizonytalan, de a kocsiba ültem, s valahogyan elindul­tam ... K. Z. 1978-ban szerezte meg vezetői engedélyét, amit hat évvel később ittas vezetés mi­att bevontak. Újbóli vizsga után, 1986. őszén lett ismét jo­gosítványa, s néhány hónap múlva . .. A fiatalember vérében 3,2 ezrelék (!) volt az alkoholszint. Roszprim Nándor Országos pedagógiai tanácskozás Pénteken befejeződött Tatán a fővárosi és a megyei peda­gógiai intézetek vezetőinek, munkatársainak ötnapos orszá­gos tanácskozása. A szakem­berek az Országos Pedagó­giai Intézet szervezésében az új oktatási törvényből adódó változásokat, feladatokat vet­ték számba. A tanácskozás zárszavában hangsúlyozták: a tavaly szep­temberben életbe lépett és az egész közoktatást érrintő új, jogi szabályozás célja, hogy növelje a tanulók neveltségi szintjét és alapképzettségét. Minden változtatás, de első­sorban a mintegy 5000 általá­nos és középiskola önállósá­gának és demokratizmusának fejlesztése e célt szolgálja. Az iskolák ugyanis a korábbinál lényegesen nagyobb szabadsá­got és az ezzel szorosan össze­függő felelősséget kaptak sa­ját ügyeik intézésében, mun­kájuk szervezésében, gazdál­kodásuk irányításában. A törvény értelmében az is­koláknak ez év szeptember 1- jéig kell elkészíteniük saját működési szabályzatukat. E dokumentum váltja fel a ko­rábbi, kötelező jellegű rend­tartást. Savas eső pusztította erdő

Next

/
Thumbnails
Contents