Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)

1987-06-21 / 169. szám

VI Dl n 1 KRÓNIKA VI Dl 1 kronikaI Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—18 óráig a 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró: DUCSŐ CSILLA CB-rádió hívójelünk „Napló—I” 16—19 óráig a 25-ös csatornán Marjai József Svájcba utazott Marjai József, a Miniszterta­nács elnökhelyettese szomba­ton Genfbe utazott, ahol a Vi­lággazdasági Fórum rendez­vénysorozat keretében vezető külföldi üzletemberek csoportjá­val találkozik. :»H » “--«If-,!»1 gtógtszemtáb O Kiállítás. Tegnap (Szom­bat) délután a keszthelyi Heli­kon Kastélymúzeumban az Artunion Vállalat keszthelyi stú­diójának megnyitójára került sor. A tárlat során régi és kor- társ festmények, grafikák, kis- fJiasztikák és érmek láthatók október 31-ig, naponta 10-18- ig. O Cigarettafüst - mentes le­vegőt szavaztak maguknak Pé­csett a Közúti Igazgatóság dol­gozói. Aláírásukkal hagyták jóvá azt a határozatot, amely szerint 1987. június 19-től kez­dődően - két, erre a célra ki­jelölt helytől eltekintve -, minden munkahelyen és érte­kezleten tilos a dohányzás. O A Baranya Megyei Cigány Tanács ülést tartott tegnap dél­előtt a Hazafias Népfront Ba­ranya Megyei Bizottságának székházában. A megbeszélésen a cigány lakosság beilleszke­déséről, társadalmi helyzetéről volt szó: az előadást Mezei József, az MSZMP Bm-i Bizott­ságának politikai munkatársa tartotta. O Sétahajózás Keszthelyről. Jó hangulatot, kellemes szóra­kozást ígérő zenés sétahajó já­ratok indulnak június 21-től a keszthelyi mólótól, minden ked­den, szerdán, pénteken és szombaton 21 órakor. Vasárnap estig csak időnként sza­kadozik fel a felhőzet. Sokfelé vár­ható eső, zápor. Főként keleten he­lyenként zivatar is előfordul. Az időnként élénk délkeleti, keleti szél vasárnap fokozatosan északkeletire fordul és többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között ala­kul. Szombat reggeli vízállások: Örti- los 176 cm, áradó, vizhő 16,8 fok, Barcs 226 cm, áradó, vízhő 15,5 fok, Drávaszaboks 368 cm, áradó, vizhő 17,6 fok, Mohács 658 cm, áradó, víz­hő 17,2 fok. O Naponta általában öt-hat autós kéri az út széléről az Autómentők segítségét — főleg most a nyár elején, mikor a hosszú kocsikázások eredmé­nyeként előjönnek az elhanya- goltabb autók hibái. A szerviz­be szállítást követően ritkán oldódnak meg a problénják; rendkívül hiányos az anyagellá­tás: szinte minden autóhoz hi­ányzik valamilyen alkatrész. Legtöbb gond a román autók­kal van. Lottó­nyeremények A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 25. játék­héten a lottónyeremények — a nye­reményilleték levonása után — a kö­vetkezők: 5 találatot 2 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 3 227 105 forint; 4 találatos szelvénye 149 foga­dónak volt, nyereményük egyenként 43 317 forint; 3 találata 8 604 fogadónak volt, nyereményünk egyenként 750 forint; a 2 találatos szelvények száma 195 593 darab, ezekre egyenként 33 forintot fizetnek. O Házhoz szállítási akció. Az ÁFOR Baranya megyéi kiren­deltsége a megyei tanács útmu­tatása alapján levelet küldött negyvenhét községi tanácsnak, amelyben felajánlja, hogy július 15-től augusztus végéig a tü­zelőolaj ingyenes házhoz szállí­tását végzi. Az akció lényege, hogy zökkenőmentesen tüzelő­olajhoz jussanak azon közsé­gekben is a lakosok, ahol nin­csenek ÁFOR-kutak. O Amszterdamba utazott az Operaház balettegyüttese. Szombaton Amszterdamba uta­zott a Magyar Állami Opera­ház balettegyüttese. A 240 ta­gú társulat a hollandiai magyar kulturális hónap eseménysoro­zatában lép fel: három alka­lommal adja elő Prokofjev-Se- regi táncjátékát, a Rómeó és Júliát. Június 15-én nyílik meg Siófokon, a kórház mellett az új gyógyszertár. Eddig a kórház portájának fogadószárnyán működött egy kis szükségpatika, amelyben csak a legszükségesebbeket tartották raktáron. A most megnyíló modern, Ízlésesen berendezett gyógyszertár remélhetőleg csökkenti a Fő utcai túlzsúfoltságát is, ahol a főszezonban a legegyszerűbb dolgokért is hosszú sorokat kel­lett végigállni. Fotó: Verebics János Miért késtek a vonatok? Műszaki okok miatt kisíklott egy tehervonat két kocsija teg­nap 4.40-kor Rétszilas állomá­son. A pálya és három váltó megrongálódott. Emiatt a pécs -budapesti, valamint a rétszi­las—bátaszéki vonalon Sárbo- gárd-Simontornya és 5árbo- gárd—Cece között az utasokat autóbuszok szállították. A Mecsek, a Somogy expressz, a pécs-győri gyors­vonat kerülővel: Dombóvár, Ka­posvár, Fónyod érintésével ér­kezett a célállomásokhoz. A vonatok 50-130 percet késtek. A pályát tegnap délelőtt ki­javították, délutánra a személy- forgalom menetrend szerint történt. O Szovjetunióból érkeznek a legtöbben a szekszárdi Gemenc Szállóba, ahol január elejétől fogva szinte mindig telt ház volt. A nagyvad-szezon kezdeté­től sok vadász is megfordul e szállodában. Az 1987-es év — a forgalmat tekintve —, várha­tóan csúcs lesz. EZJ-05-07 Személygépkocsijával áttért a me­netirány szerinti bal oldalra Schif­fer László pécsi lakos és összeüt­között a vele szemben szabályosan közlekedő Balogh István pécsi la­kos vezette személyautóval, június 18-án Pécsett, a Mező Imre—Zsig- mond u. kereszteződésében. Ketten könnyebben megsérültek, az anyagi kár 50 ezer forint. • □ Három gépjármű ütközött össze június 18-án az 57-es főközlekedési úton. Szakali Petra budapesti la­kos a lánycsóki kereszteződésben a záróvonalat átlépve úgy kanyarodott balra nagy ívben személygépkocsi­jával, hogy nem adta meg az el­sőbbséget a jobbról érkező, szabá­lyosan közlekedő Metzing György himesházi lakos által vezetett sze­mélyautónak és azt nekilökte a ka­nyarodó sávban várakozó autóbusz­nak. Egy könnyű sérülés és 46 ezer forint anyagi kár keletkezett. Egy kilenc éves kisfiú figyelmetle­nül kerékpározott, és az öt már szabályosan előző — Fekete Antal villányi lakos vezette — személy- gépkocsi elé kanyarodott. Boly bel­területén, a Hősök tere és Szabad­ság út kereszteződésében június 18- án történt a baleset, amelynek so­rán a kerékpáros kisfiú 8 napon be­lül gyógyuló sérülést szenvedett. Rádi6 mellett... ' Küszöb Krumpival kezdem és majd szintén zöldséggel fejezem be ezt a kis hétvégi dolgoza­tomat, amely az egészséges táplálkozásról és a kevésbé* egészséges jelenségekről szól. Nem hiszem, hogy sok ered­ménnyel. A neves orvos és egyben táplálkozáskutató egy műsorban felhívja a figyel­münket a vitaminokat, ásványi sókat tartalmazó krumpli evé­sére, amelyről sajnos az utób­bi időkben derék és dolgos' népünk kezd leszokni. Pél­dául 1945-ben az egy főre jutó hazai krumplifogyasztás 130 kiló volt (ezt ugyan két-1 lem, mert akkoriban alig volt krumpli a boltokban és az üres piacon), 1960-ban máj csak 97 kilogrammot iögzi'4 a statisztika, 1986-ban pedig mindössze 53 kiló a fogyaszt tós. A fogyókúrások tévednek, amikor tartózkodnak a krump­litól, hiszen amíg a kenyér 10 dekájának 250—280 a ka* lóriája, addig a krumplinak csak 85-90. Ezt követően rápillantok a tv képernyőjére, ahol „tizen­éveseknek” szánt műsorban ötven év körüli férfi bemutat­ja, hogyan kell kirándulás al­kalmából megsütni a rabló­húst: pálcikára felfűzni a da­rabka szalonnát, szelet krumplit, szelet kolbászt, majd folytatva ugyanilyen sorrend­ben. ,,De. — mondja —, aki diétázik, az a krumpli helyett almakarikát fűzzön a szalon­na meg a kolbász közé . . .” Szép diéta, mondhatom. Em­lékeztet fogyókúrázó ismerő­sömre, aki annak idején Amo- lett-keksszel ette a fagyos szalonnát. . . Szó volt az egészségmeg­őrző programról is, amely­hez testedzés, rendszeres mozgás is tartozik. Iskoláink­ban kevés a tornaóra. Bez7 zeg — ahogy hallom — Fran* ciaországban heti 10—12 órai és ez követendő példa lehet­ne. Mert - egy másik adat - 35 országban végzett vizs,- gálatok alapján mi az utol­sók között kullogunk az át-, logos élettartamot, illetően: a nőké 69,5 év, a férfiaké 65 esztendő. (Tessék csak elol­vasni a gyászhíreket. . .) Ezt teszi a veszett dohányzás, al­koholfogyasztás, az ideges­ség, a zsírtól csöpögő „nagy- magyar-konyha”, az elhanya­golt testmozgás és túnyuság. A kilátások tehát elszo­morítóak. A riporter —, aki e fentiekről beszélget a szak­emberekkel -, szintén ijede- zik és azt mondja, hogy bez­zeg 25—30 évvel ezelőtt Ma­gyarországon több alkalom nyílt arra, hogy a nép kor* csolyázzon, focizzon és teni­szezzen. Kiselvtársam, ez nem igaz. A grundok ugyan nagy­jából beépültek, de nincs olyan lakótelep, ahol a be­kerített „dühöngőkben” ne rúgnák a labdát nemcsak a fiatalok, hanem a középko­rúak is. Ez utóbbiak a „kis­pályás mérkőzések” szervezett formájában is. Aztán: so­ha nem látni annyi koccgó- futó embert, mint manapság. Bár ... sokkal, de sokkal főb­ben is rohangálhatnánk, hely van bőven. Aztán én már éltem 25-30 évvel ezelőtt is, sőt azt megelőzően is, de a tenisz akkoriban még min­dig egy szűk réteg sportja volt. Nem bővelkedünk te­niszpályákkal, de több van, mint bármikor korábban. Mondom, ezek lehetőségek. Hogy mennyire élünk velük, más kérdés. A zöldségek. Egészséges táplálkozás —, zöldség, gyü­mölcs egyebek. De a fővá­rosban megint fölborzolják a kedélyeket. Megint mikrofon elé hívják az olcsó paradi­csomot árusító állami keres­kedőket: ők igenis ennyivei meg ennyivel olcsóbbak. „A kiskereskedők meg morognak” — mondja a műsorvezető. Persze. Mert az olcsó paradi­csom—paprika—uborka—ká­poszta csepp a tengerben. Egy-két utca népének, na ele­gendő. A kistermelő és a kis­kereskedő és a többi állami zöldséges pedig rágja a kü­szöböt. Mit gondolnak miért? O Sétalovaglás, sétakocsiká­zás, lovasbemutatók és más turista-programok várják üszög­pusztán a Batthyány Fogadóba betérő vendégeket, többek kö­zött azt az NSZK-beli csopor­tot, amelyik a minap érkezett Pécsre, s itt szálltak meg. Las­san telt ház lesz a kastélyban, amelyben - hogy a nagy bu­szokkal érkező turisták is szál­lást kaphassanak -, a múlt évi bővítés után már negyvennyolc ágyat tudnak elhelyezni. Mit? Hol? Olcsóbban! A Centrum hétfő alkalmából a pécsi áruházban, június 22-én 20 százalékkal olcsóbban kaphatók va­salók, egyfőzőlapos asztali tűzhely, hajszárítók, VEF 206 táskarádió. KONZUM ÁRUHÁZ: kedvező aján­lata férfi és kamasz méretű öltö­nyök (tőkés áruk kivételével), 40 szá­zalékos engedménnyel kaphatók. Im­port női ruha, bakfis szövet szok­nya, fonott bevásárló kosarak és egyéb fa ajándéktárgyak vásárolhatók kedvezményes áron. Ágynemű vásár, értékes nyereményekkel. MECSEK ÁRUHÁZ: a játékosztá­lyon fémépitő, vietnámi gyékény, szatyor, műszaki osztályon: Tara ban asztali rádió, Sabina táskarádió vá­sárolható kedvezményes áron. 3 db-os magnókazetta 199 Ft-os reklám­áron kapható. Divatáru osztályon 290 Ft-os reklámáron, kamasz pamut rö- vidnadrágos pizsama kapható. Ruhá­zati osztályon kilós zefír anyag, ba- tiszt anyag, bakfis blúz, bakfis alj, férfi öltöny kapható olcsóbban. DOMUS ÁRUHÁZ: frottír törölkö­zők, karton bevonatú, műszálas pap­lanok, kedvezményes áron vásárol­hatók. Maradék padlószőnyeg vásár, 30 százalékos árengedménnyel. MAI MŰSOR PLANETÁRIUM Planetáriumi előadás: A csillagok világa (15.30). FILM Petőfi: A cápa II. (3, nó, f8). Kossuth: A házibuli folytatódik (10, 12, 2, 4). Indiana Jones (6, 8). Park: A cápa II. (f5, f7. f9). Park kert: A cápa II. (9). Nevelési Központ: A Sárkány útja (3, 5, 7). Komló, Zrínyi: Szépleá­nyok (4, 6, 8). Komló, Május 1.: A postás mindig kétszer csenget (5). Mohács: Szállodai szoba (6, 8). Szigetvár: Halál egyenes adásban (6, 8). Siklós: Én a vízilovakkal va­gyok (6, 8). Boly: Házibuli (5). Du- naszekcső: Nem kell mindig kaviár (f6). Harkány: Egészséges erotika (7). Mágocs: A tuareg bosszúja (f5). Mázaszászvár: Hátsó ablak (6). Pécsvárad: Ne vedd el tőlem a Napot (3). Sásd: Én és Caterina (6). Szentlőrinc: Tánckar (6). Vajsz- ló: Silverado (5). RÁDIÓ PÉCSI RÁDIÓ 9.00: Vasárnapi magazin, össze­állítás a hallgatók kérésére. 11.00:, Műsorzárás. 18.30: • Szerbhorvát nem­zetiségi műsor. 19.00: Nemzetisége­ink zenéjéből. 19.05: Német nemze­tiségi műsor. 19.35: Esti zene, sport, információk. 20.00: Gruss und Kuss( Radio Budapest zenés riport-, üze­net- és kívánságműsor külföldi és hazai németek számára. 21.30: Mű­sorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.30: HÉTVÉGE. Műsorismertetés, hírek, információk, meteorológiai elő­rejelzés, közlekedés. 9.00: A rczsa-j szín párduc. Amerikai rajzfilmsoro­zat. 9.25: HÉTVÉGE. Információk, ri­portok. 9.50: Három kívánság. 11.15: Ki, mikor, hol, mennyiért nyaral? Beszélgetés az üdülésről. 12.00: Hangjegymix. Antal Imre műsora. Kb. 13.45: Hírek. 15.20: HÉTVÉGE. Hírek, információk. 15.50: Nézzük együtt — Osskó Judittal. 16.20: Rek­lám. 16.30: Delta. Tudományos hír-' adó. 16.55: A HÉTVÉGE vendége: Nagy Sándor, a SZOT titkára. 18.05: Áruházak ajánlata. 18.10: Családi torna. 18.15: Meséről mesére. 18.40: Reklám. 18.45: HÉTVÉGE. Előzetes a nyári szabadtéri programokból. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.10* Máriássy Félix-sorozat: Próbaút. Ma-* gyár film. 21.35: Jelesport. 22.20: HÉTVÉGE. Emlékezetes pillanatok. Kb. 22.35: Hírek. f MÁSODIK MŰSOR 17.38: Műsorismertetés. 17.40: Kép­újság. 17.45: Évszakok. 18.15: Gon­dolkodó. Tudományos hetilap. 19.00: Verdi: Falstaff — háromfelvonásos, opera. 21.30: Utazás. Magyar rövid­film. 21.50: A HÉT — ism. 22.50: Képújság. 1UGOSZLAV TELEVÍZIÓ 9.00: Barázdák — faluműsor, utá­na gyermekműsor magyar nyelven. 10.20: Hírek. 10.30: Vasárnap dél­előtt gyermekeknek. 12.00: A tu­dás — vagyon — mezőgazdasági adás. 13.03: Jugoszlávia, jó napotlj 14.00: Automan — filmsorozat. 15.00: Vasárnap délután. 17.20: M. Monroe filmjeinek ciklusa. 18.55: Rajzfilm­sorozat. 19.27: Ma este. 19.30: Tv­napló. 20.00: ígéret földje — drá-: masorozat. 21.00: Hét fiatal cirku­sza — szórakoztató adás. 21.45: Tv- napló. 22.05: Sportszemle. 22.50: Ri­port. 23.20: Plusz műsor. 0.50: Hí­rek. MÁSODIK MŰSOR 8.55: Hírek. 9.00: Ma a holnapért. Az adás keretében: Játékfilm. 12.00: Komolyzenei adás. 18.45: Adás c| kultúra köréből. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Népszerű-tű^ dományos film. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.05: Huanita la Larga — filmsorozat. 22.00: Hőstettek ideje — dokumentumműsor. 22.45: Kis kon­cert. 23.00: Költészet. A Dunaszekcsői „Duna Gyöngye” MGTSZ + 1 db DV—KU 18,00/4,2/42,00 típusú, ♦ 1 db Fémmunkás 12/3,8/12,00 típusú, ♦ 1 db Fémmunkás 12/3,8/6,00 típusú vasvázas színvasszerkezeti elemeinek felállítására, hullámpala tetőfedési és bádogosmunkáira szabad kapacitást keres. Vállalatok, szövetkezetek és kisiparosok árajánlatát várjuk. Tervdokumentáció megtekinthető a tsz irodájában (Dunaszekcső, Kossuth L. u. 15.) Siófoki István építésvezetőnél. Ajánlatok beérkezési határideje: 1987. június 22-én 16 órakor, a tsz központi irodájában. *í vasämapi

Next

/
Thumbnails
Contents