Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)
1987-06-21 / 169. szám
Labdarugó MB I. Gyorsmérleg a szezonzárás után Egy héttel ezelőtt befejeződött a bajnokság a labdarúgó NB l-ben. A dél-dunántúli csapatok házatáján még egy ideig beszédtéma lesz az, hogyan szerepeltek. Tényleg, hogy is értékelik a 30 mérkőzésen mutatott teljesítményt Pécsett, Zalaegerszegen és Siófokon? Erről szól az összeállításunk. A fordulás után „leült” a Pécsi MSC Felemás bajnokságot tudhat maga mögött az együttes. Ősszel még 3. volt a tabellán, a fordulás után, tavaszra viszont „leült". A szakvezető szerint a visszaesésnek több oka van. Róth távozásával, a sok sérülttel, a gólhelyzetek kihagyásával, néhány fiatal játékos tartós hullámvölgybe kerülésével és azzal lehet magyarázni, hogy az idén hóban, vízben, sárban kellett a hazai mérkőzéseik zömét lejátszaniuk, A mostoha pályaviszonyok pedig a védekező ellenfeleknek kedveztek. Az első hat hely valamelyikének megszerzése volt a PMSC célja a rajt előtt — ez nem jött össze. Végülis a hetediken végzett, ami csalódás. Főleg azok után, hogy ősszel még „állt a zászló”. Egy ideig három vasat tartott a tűzben a PMSC: a bajnokságot, az UEFA-Kupát és az MNK-t. Ha az előbbi kettő nem is, a Magyar Népköztársasági Kupa beváltotta a hozzá fűzött reményeket . Hiába várta Garami József vezető edző a támadójáték hatékonyságának javítását a (gárdájától, ebből nem lett semmi. Sőt váratlanul a védelem lett gólképesebb. Amíg ősszel csak öt gólt kapott a PMSC, addig tavasszal húszat. A jó szereplés már az első öt tavaszi fordulóban elúszott, amikor mindössze két pontot gyűjtöttek.- A tavalyi bajnokságban a csapat erőn lelül teljesített, az idén viszont nem nyújtotta azt, ami benne van - hallottuk a szakvezetőtől. - Ezt a játékosok teljesítménye is hűen tükrözi. Maradéktalanul csak Tornával és Bér- czyvel vagyok elégedett. Brez- niczky dr. ahhoz képest jól megfelelt, hogy mennyit volt sérült. A középmezőnyt Bodnár a jó őszével és gyenge tavaszával, Kónya a szürkeségével, Nagy, Megyeri és Lovász a hullámzó formájával, Lutz a tavaszi kitűnő véghajrájával jelenti. Lőrincztől sokkal többet vártam, Mészárosnak is volt már ennél jobb bajnoksága. Czérna szinte értékelhetetlen, annyit kihagyott. Túrit a sérülése visz- szavetette, holott egy jó Túrira nagy szüksége lett volna a csapatnak. Márton nagyszerű dolgok után elemi hibákat vétett. Kollár helytállt, amikor beállítottam a kapuba. Nem szóltam mindenkiről, de a kép Így is összeáll. Egyelőre még nem tudni, hogy ki távozik a PMSC-ből. Igazolni szeretnének, de ebből alighanem nem lesz semmi. Ugyan kellene egy jól fejelő beállás, és ha Kollár mégsem marad, akkor egy kapus is, ám a vezetés véleménye az: formális igazolásnak nincs értelme. Az MNK-döntőt követően két és fél hét szabadságot kaptak a piros-fekete labdarúgók, akik számára a felkészülés július 6-án kezdődik. Ez hat hétig tart, a rajt valószínűleg augusztus 15-én lesz. Előtte július végén egyhetes hollandiai túrára utazik a csapat, ha ez összejön. A pécsiek edzője továbbra is Garami József, aki két évet hosszabbított, mert még lát fantáziát az együttesben. Hogy melyik gárdát látiuk viszont az NB l-ben augusztustól a PMSC-ben: a jó őszit vagy a gyenge tavaszit? Talán mondani sem kell, hogy c szurkolói óhaj melyik. Persze, más a kívánság és más a valóság . . . H. L. Brezniczky dr. (fehérben, 4-essel a hátán) örömm el fut visszafelé, fejesével győzött tavasszal a PMSC Újmecsekalján 2-1-re a Siófok ellen. » Nem sok - gyokorlatilag egyetlen győzelem - hiányzott ahhoz, hogy Szabó Rezső irányításával ugyanúgy szerepeljen a ZTE labdarúgó csapata, mint az előzőben, amikor NB l-es történetének legsikeresebb évadját zárta, 36 ponttal a 4. helyen végzett. Erinek ellenére csak kétszámjegyű (11.) helyezést ért el, mert az első nyolc mérkőzésén — ugyanannyi (5) vereséget szenvedve, mint a további huszonkettőn - mindössze öt pontra futotta az erejéből. Szó szerint az erejéből, hiszen jó ideig erőnléti gondokkal küszködött az együttes. A hosszúra nyúlt vakáció alatt elengedték magukat és — tiszteletet a kevés kivételne — önelégültté, el- bizakodottó váltak az olykor bizony a sportszerű életmódról is megfeledkező játékosok. Tetézte a bajt, hogy a nagy kedvvel munkához látott — és a csapat által gyorsan elfogadott! - új szakvezető, Zalai László alkalmazását az MLSZ ellenezte, s ezért pár nap múlva Dunai Antallal kötött szerződést az egerszegi egyesület: A hajdani gólgyáros edzői tevékenységéről erősen megoszlanak a vélemények. Az viszont tény, hogy két vereséggel kezdett a ZTE. Utána ugyan 4-0-ra nyertek a Rába ellen, ám a folytatás elmaradt, s emiatt tartósan a veszélyes zónában vesztegeltek. Az újűbb edzőcserét követő két fordulóban még egyetlen pontot sem sikerült szerezniük, a hátralevő négy őszi mérkőzésen azonban — egy győzelmet és három döntetlent elérve - már veretlenek maradtak. így 11 ponttal (14-20-as gólkülönbséggel) a 14. helyen térhettek rövid téli pihenőre. A tavaszt némileg megváltozott játékosállománnyal kezdték. A PMSC-hez visszatért Nagy Imréért cserébe kapott Dobány, az 0. Dózsából átigazolt Kiss S. és a leszerelt Molnár közül a Pécsről érkezett exgólkirály döntő érdemeket szerzett a ZTE talpra állásában. Fontos találatai, gólpasz- szai, szervezőkészsége és nem utolsósorban példás igyekezete révén igen gyorsan a csapat vezéregyéniségévé vált, a szurkolóknak pedig kedvence lett. Rajta kívül a téli térdműtétje után remek formába lendült, a válogatottba is visz- szakerült Péter jeleskedett, de többször kitett magáért Pe- csics, Csepregi, Nagy T. és Czi- gány is. A tavaszi ZTE már a tavalyit idézte, hiszen többek között legyőzte - méghozzá Kispesten - az előző évi bajnok Bp. Honvédőt, az ezüstérmes PMSC-t és az ebben a szezonban a dobogóra felkapaszkodott Tatabányát. A pontosan 60 százalékos tavaszi teljesítmény (18 pont, 19-14-es gólkülönbség) értékét növeli, hogy közben jelentősen átalakult, megfiatalodott az együttes. Balog, Rózsa és Farkas állandó csapattaggá vált, s bizonyította tehetségét Huszár, Kómán és Kovács L. is. A két utóbbi, az elsőként említett Balog, valamint Szálai, Karbuczky és Szabó személyében egyébként féltucat újonc mutatkozott be. Befejezésül még néhány statisztikai adat a ZTE 15. NB l-es évadjáról. összesen 26 játékos kapott kisebb-nagyobb szerepet, közülük Csepregi és Pecsics mind a 30 mérkőzésen tagja volt a kezdő 11-nek. A házi góllövőlistán a minden csapatrészben megfordult Péter végzett az élen 10 találattal, az egyaránt ötgólós Dobány és Farkas előtt. Otthonában 20, idegenben 9 pontot gyűjtött a gárda. A támadójáték hatékonysága további fokozásának szükségességét jelzi, hogy 9 alkalommal egyszer sem, 14 mérkőzésen pedig csupán egyszer találtak be ellenfelük kapujába a kék-fehérek. Az előbbiekből az is kiderül, hogy szakvezetés által tervezett, a szurkolók által meg egyenesen elvárt előrelépés két fő záloga a lőtt gólok számának riövelése és az idegenbeli mérleg javítása. Tarsoly József Feltámadt a Siófok a bajnokság második felére A siófoki szurkolóknak még talán soha nem volt ilyen nyugtalan téli szünetük, mint az őszi bajnokság befejezése után, mivel kedvenc csapatuk akkor mindössze 11 ponttal a .15. helyen állt. Kaszás Gábor - aki közvetlenül az őszi rajt előtt került az együtteshez — komoly munkához látott a téli felkészülés idején. Továbbiakbcn is folytatta az idénykezdetkor a Siófokra került nyolc új játékos beépítését, hiszen igen komoly pótlásra volt szükség Bódi, Tie- ber és Virágh kiválása utón. A csapatépítés mellett a bennmaradás volt a fő cél. Ez sikerült is, végül a 13. helyen végzett a Siófoki Bányász. Úgy, hogy tavasszal többször is tapsra ragadtatta eredményeivel a szurkolóit. A bajnokság második felében kiugró teljesítményt nyújtott. A tavasz folyamán 21 játékos szerepelt a csapatban. Olyan, aki az összes mérkőzést végigjátszotta volna, nem akadt. A csapatban a legtöbb gólt Adi rúgta. Kaszás Gábor vezető edző Brettner, Parda- vi és Olajos szereplésével volt teljesen elégedett, de a várakozáson felül jól szerepeltek az újoncok, Lakatos, Adi és Quirikó is. Jó húzásnak bizonyult lancsika és Palko- vics leigazolása, mert mindketten derekasan kivették részüket a csapat jó szerepléséből. A három fiatal, Kolo- vics, Marozsán és Csalos is megmutatták, hogy a jövőben lehet rájuk számítani. Boda és Zsadányi sokat volt sérült, de ha sor került a játékukra, mindig hozták a formájukat. Nem volt megelégedve az edző Szajcz, Balázs és Árky szereplésével, tőlük többet várt. A két kapus közül a rutinosabb Kovács László védett többet, sok esetben igen jól, de voltak rossz napjai is. Horváth Győző a fiatal, tehetséges kapus, rá a jövőben is lehet számítani. Tudását már több mérkőzésen bebizonyította. Pardavi, Kovács László, Horváth László és Szajcz szerződése lejár június 30-ával, a többi játékos még több évre szóló szerződéssel rendelkezik, A csapat tagjai július 5-ig szabadságra mentek, ekkor kezdődik a felkészülés. Jugoszláviába és az NSZK-ba utazik a csapat előkészületi mérkőzésekre. Közvetlenül a bajnokság megkezdése előtt újból megrendezik a Siótour Kupát, ami már hagyományos. Ezen két külföldi csapat, egy magyar NB l-es és természetesen a Siófoki Bányász vesz részt. Ügy hírlik, hogy 2-3 tehetséges fiatallal frissítik fel a keretet, így bizakodva vághatnak neki a következő bajnokságnak. Attól azt remélik a szurkolók és a vezetők Siófokon, hogy a csapat hozza a tavaszi formáját és megszűnnek a kiesési gondok. Molnár József Furcsa elöntések Az MLSZ fegyelmi bizottsága ezen a tavaszon néhány alkalommal igencsak melléfogott. Kezdődött Híres Gábor fegyelmi ügyével. Az MÍK-VM hátvédje durván játszott, lefogta a játékvezető karját, amikor az a zsebéből elő akarta venni a sárga lapot, majd szóban is megséitette. Ennek következménye csakis a piros lap lehetett. Aki egy kicsit is ért a szabályokhoz, márpedig a labdarúgó szurkolók körében nagyon sokan vannak ilyenek. azok úgy okoskodtak, hogy ezt a fegyelmezetlenséget csakis több mérkőzésre szóló eltiltással lehel megtorolni. Az ítélet meghozatalakor nagy volt a felháborodás, mert a válogatott játékos — akinek a pályán egyébként is példát kellene mutatnia - csak felfüggesztett eltiltást kapott. Jogos volt a kívülállók részéről az az észrevétel, hogy Híresre bizonyára szüksége van csapatának a fontos mérkőzésekért és a fegyelmi bizottság ezzel az enyhe ítélettel is segíteni akarja a kék-fehéreket. Az MLSZ vezetése is megle-' pődött az ítéleten és hogy mentse a menthetőt, kiegészítésként pénzbüntetést javasolt. Pár héttel később az. ugyancsak válogatott Gaiaba követett el hasonló szabálytalanságot, mint korábban Híres. A logikus az lett volna,, hogy ő is ugyanolyan büntetésben részesüljön. A fegyelmi bizottság azonban érezhette, hogy Híres esetében baklövést követett el, ezért átesve a ló másik oldalára, Garabát három mérkőzéstől tiltották el. A következetlenségnek újabb jeleit tapasztalhattuk a napokban. Két olyan játékos is, a kiállítás sorsárq jutott, akik előzőleg begyűjtötték negyedik sárgalapjukat. Ha az újpesti Schneidert nem állítja ki a játékvezető az utolsó bajnoki fordulóban a Tatabánya elleni mérkőzésen, akkor négy sárga lapja miatt nem játszhat az MNK-döntőben. Ug/anígy volt a kaposvári Deákvári is, aki a Csepel elleni bajnokin megkapta negyedik sáigáját és nem lehetett volna ott csapatában, a mindent eldöntő Komló elleni találkozón. Schneidert és Deákvárit két-két mérkőzésre tiltotta el a fegyelmi bizottság, de a büntetésüket 8 hónapra felfüggesztette. A kiállítás súlyosabb vétség, mint amiért egyébként sárga lap jár. A két játékos viszont most hasznot húzott a fegyelmezetlenségéből. A kiállítással ugyanis törölték a sárga lapokat, ráadásul nem is kaptak, olyan büntetést, amiért nem lehettek volna ott csapatuk következő mérkőzésén. Ha nem állítják ki őket, akkor nem játszottak volna szerdán a sárga lapok miatt, vagyis ösztönözték őket arra, hogy szabálytalankodjanak. Mi több, Schneider megkapta az MNK-győzelemért járó busás prémiumot - hivatalosan 300 000 forint járt a csapatnak gz MLSZ-től és ehhez járult az egyesület által felajánlott pénz —, Deákvári pedig megkapta a győzelemért járó jutalmat. A MLSZ fegyelmi szabályzatának elsősorban nevelő, szándékúnak kell lennie, arra kell ösztönöznie a játékost, hogy ne kövessen el sportszerűtlenséget. A sport csodálatos játék, milliók öröme és ezt a durva, sportemberhez méltatlan cselekvések ronthatják el. Ezért büntetik mindenütt a világon a magukról megfeledkező spoitoló- kat. A nálunk érvényben lévő szabályzat viszont pontosan az ellenkezőjére készteti a labdarúgót. Időnként az jár jobban, aki a sportszerű játék helyet a durvaságot választja. Egy-i ksz- kettő A VDN totótippjeit la 26. játékhétre Szilágyi Ferenc nyugdíjas, pécsi lakos, a Színház téri totózó törzstagja állította össze, aki ÉÍh 1966 játszik 'Hn ¥ flU rendszeresen. A 26. hét tippjei: 1. Vasas—Jena. Tipp: 1, 2. 2. 0. Dózsa—Halmstad. Tipp: 1, x. 3. Naevesterd—Tatabánya. Tipp: x, 2. 4. Aarhus—Lausanne. Tipp: 1, x. 5. Chaux-de-Fonds—Hammarby Tipp: 1. 6. Varna—Wismut Aue. Tipp: 1, x. 7. D. Streda—Belleinzona. Tipp: 2. 8. Malmö—Grasshoppers. Tipp: 1. 9. AIK Stockholm—Lech Poznan. Tipp: X. 10. Lyngby—Nitra. Tipp: 1. 11. Etir—Cheb. Tipp: 1, 2. 12. B. Jerusalem—Bröndby. Tipp: 1,x. 13. Y. Tel Aviv-Bochum. Tipp: 1, 2.-r 1. Vasas-Jena. 1. félidő. Tipp: x. A PANNON VOLÁN SZEMÉLYFORGALMI UZEMIGAZGATÓSAGA kétéves gyakorlattal rendelkező, 21. életévet betöltött O tehergépkocsi-vezetőket autóbuszgépkocsi-vezetői tanfolyamra. A tanfolyam költségeit a vállalat fizeti, a tanfolyamhailgotóknak havi 3000 Ft bért biztosítunk. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Kereseti lehetőség a tanfolyam elvégzése után: havi 6500—11 000 Ft között, és évi egy alkalommal 8 ezer forintos tömegközlekedési juttatás. Bérletet adunk. tWJNONl VOLÁN f JELENTKEZNI LEHET: Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 33.,* fszt 10., személyzeti vezetőnél. PÉCB A tavaszi ZTE már a tavalyit idézte LELÁTÓ