Dunántúli Napló, 1987. június (44. évfolyam, 149-178. szám)
1987-06-12 / 160. szám
2 Dunántúli napló 1987. június 12., pénteV ÓRA A NAGYVILÁGBAN Europa Cantat (Folytatói az 1. oldalról) prémi kollegának arra a kérdésére, hogy a munkáltatók elengedik-e majd ar amatőr tagokat munkaidőben, Makiári professzor bizakodását fejezte ki. Arra a kérdésünkre, hol fogja Pécs város színvonalas körülmények Isözött elhelyezni a 3000 résztvevőt, Komlódi tózsefné városi tanácselnökhelyettes elmondta:- Egyetemi és főiskolai kollégiumok adnak majd otthont a dafosoknak, a vezetők szállodában laknak, de mód lesz egyéni szálláskívánságok (Harkány, Abaliget stb.) kielégítésére is. Komlódi Józsefné tájékoztatta 0 sajtó képviselőit a rendező bizottságok munkájáról, feladatáról, hangsúlyozva, hogy kütön csoport dolga lesz megszervezni a megy® megismertetését. Marcel Cofnelouptól azt tudakoltuk, miéyen Európán kívüli érdeklődés nyilvánul meg a fesztivál iránt. Az elnök szerint rendkívül nagy az érdeklődés, a japánok például külön repülőgépet bérelnek erre az alkatomra. Inkább a jelentkezők közötti szelektálás okoz gondot. összefoglalóul megállapíthatjuk, hogy az Europa Cantat rendezőinek első bemutatkozása sikeres volt. Havasi János Jöuönk o téti Á tervezet baranyai kiegészítései A KISZ Központi Bizottsága a közelmúltban közzétette az MSZMP Központi Bizottságának és a Minisztertanácsnak szánt javaslatai tervezetét, melyet a „Jövőn a tét!" akció meghirdetése nyomán érkezett ötletekből, felvetésekből álIí-_ tottak össze. Az elmúlt hetekben ez a tervezet a nyilvánosságra került. Ehhez kapcsolódva újabb ötletek, javaslatok hangoztak el. Ezek segítségével alakítja ki a KISZ KB most szombaton a tervezet végleges formáját. A KISZ Baranya Megyei Bizottsága testületi ülésén foglalkozott a felhívás baranyai kiegészítésével. Dr. Fodor László első titkárt kértük meg, hogy ismertesse a‘ baranyai fiatalok véleményeit a tervezethez.- Általános, hogy a megyei KISZ-tagjai a KISZ KB javaslatait kedvezően fogadták, és határozott, bátor kiállásnak tartják. Valamennyien kiemelték, mennyire fontos a nyilvánosság vállalása, és a döntések előtti mind szélesebb rétegek véleményének megkérdezése. Egyértelmű, hogy a fiatalok az MSZMP-től várják a kibontakozás világos és határozott programját. Ügy vélik, hogy gazdasági kibontakozásunk alapja a gazdaságpolitika reformjának következetes végrehajtása. A fiatalokat érintő kérdésekre számtalan kiegészítő javaslat érkezett. Kívánatos lenne a családi pótlékok emelése. Fel kellene készülni arra, hogy az elkövetkező években demográfiai növekedés várható a fiatal pályakezdőknél - ez pedig foglalkoztatásbeli feszültségekhez vezet. Ha mindehhez felemelik a nyugdíjkorhatárt - gondolkozhatnak az átképzéseken, és azon, milyen szakmákra lesz szükség. Fontosnak tartják a teljesítményelvet, de a végletekig való differenciálást sok szakmában nem lehet megvalósítani. Érdemes lenne töprengeni a munkaszervezésen, a családos nők 4-6 órás részmunkaidős foglalkoztatásán ...- Gondolom ennél sokkal több javaslat is elhangzott... — Igen. De ezekkel a kérdésekkel mostanában mindenki különösen sokat foglalkozik. 'Pedig a reform egyik lépése csak ez. A reform egy sokkal mélyrehatóbb társadalmi-gazdasági változást jelent, melynek végső célja a gazdasági kibontakozás, növekedés, jobb életminőség. Remélhető, hogy a javaslatot a KISZ KB szombaton elfogadja, és eljuttatja az MSZMP KB-hoz és a Minisztertanácshoz. Ezután a KISZ-nek meg kell fogalmaznia a saját feladatait, hogy mit vállal e programból. A jelszót módosítani kell, Így áttérhetünk a tettekre. Á. E. Balesetveszélyes porszívó árusításának megtiltása A Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet szakemberei megállapították, hogy az NDK importból származó GSS—02 típusú AKA— ALEX elnevezésű porszívók egyes példányaiba hibás alkatrészt szereltek, emiatt az ilyen készülékek kettős szigetelése, ezáltal érintésvédelme hatástalan. A KERMI a balesetveszélyes porszívók további árusítását megtiltja. Az intézet felhívja a vevők figyelmét, hogy az 1986. január 15-e után vásárolt készülékeket a vásárlás helyére mielőbb, de legkésőbb ez év szeptember 1-jéig vigyék vissza. A kereskedelmi szervek a vásárlók reklamációját a készülék további vizsgálata nélkül kötelesek elfogadni, és a vételárat visszafizetni. Gorbacsov üzenete a „hatokénak Miihail Gorbacsov teljesen egyetért a „hatok" ez év május 22-i felhíváséval, azzal, hogy ideje megkezdeni a nukleon« leszerelés folyamatát, s ily módon .megteremteni a biztonságosabb világ alapjait. Többek között ezt tartalmazza az az üzenet, amelyben az SZKP KB főtitkára válaszolt Argentína, Görögország, India, .Mexikó, Svédország és Tanzánia vezetőinek közös nyilatkozatára. A válasz szövegét csütörtökön hozták nyilvánosságra Moszkvában. Palesztin vezetők és izraeli békeerők képviselői tartottak találkozót Budapesten. A képen: a tárgyalóasztalnál. . (MTI—Telefoto—KS— DN) Szavazás NagyBritanniában Lapzártakor még nem volt ismert, hogyan döntött az a harminc egynéhány millió brit állampolgár, aki a szavazásra jogosult 43 millió közül várhatólag leadja szavazatát a szigetország 650 választókerületében. A szavazásra indulókat a csü-/ törtökön reggel közzétett utolsó közvéleménykutatói felmérések arról tájékoztatták, hagy Margaret Thatcher konzervatív pártja 40-100 fős alsóházi többségre számíthat a június 17\én összeülő új parlamentben. A Financial Times szerint a kortesfőhadiszállásokon is konzervatív győzelemre, de csak erősen lecsökkent, 20-40 man- dátumos tory többségre számítanak. Csehák Judit norvégjai tárgyalásai A hivatalos látogatáson Norvégiában tartózkodó dr. Csehák Judit, a Minisztertanács elnök- helyettese megbeszéléseket! folytatott Töve Strand Ger- hardsen egészségügyi és szociális, Kolle Groendal közoktatási és vallási, valamint Hallva rd Bakke kulturális és tudományügyi miniszterrel. Dr. Csehák Judit csütörtök este elutazott Norvégiából és hivatalos látogatásra Svédországba érkezett. 4 VARSÓ: Lengyelországi látogatása negyedik napján II, János Pál Krakkóban a kora reggeli órákban találkozott régi barátaival és egykori munkatársaival, majd felkereste a városi temetőben családja sírhelyét, ahol szülei és bátyja nyugszanak. Ezután különgépen Szczecinbe utazott, — a legnyugatibb lengyel egyházmegyébe. Itt ismét szabad téren a hívők sokasága előtt cereblált' misét. • Szabó István Helsinkibe utazott Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja a Finn Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására csütörtökön Helsinkibe utazott, ahol részt vesz az FKP XXI. kongresszusán. Búcsúztatására a Ferihégyi repülőtéren megjelent Arto Mansala, a Finn Köztársaság budapesti nagykövete. 4- LONDON: Irán csütörtö- kör újabb négy brit diplomatát utasított ki az országból, miután a brit hatóságok szerdán felszólították, hogy két fővel csökkentse londoni nagykövetségén dolgozó diplomatáinak számát — jelentette be csütörtökön a teheráni rádió. 4 NEW YORK: Az amerikai kormány a kongresszus tudomására hozta, hogy további 15-17 millió dollár értékű katonai. felszereléssel kivánja támogatni az angolai kormány ellen harcoló UNITA terrorszervezetet - jelentette a The New York Times csütörtökön, meg nem nevezett hivatalos forrásokra hivatkozva. Szükségállapot Panamában A panamai kormány az elmúlt napokban lezajlott zavargások miatt az egész ország területére szükségállapotot hirdetett. Az intézkedés indoklásában hangsúlyozták: bizonyos politikai csoportosulások erőszakkal próbálják megszerezni az országban a hatalmat • 4 VELENCE: Az amerikaiak játszották a zenét, de a nyugat-európaiak és japánok adták meg a ritmust és a hangnemet — állapítja meg a hét vezető tőkés ország velencei csúcstalálkozóját értékelve a Corriere della Sera. Ez a megállapítás is jelzi, milyen kettősség nyomta rá bélyegét a háromnapos velencei találkozóra. 4 BELGRAD: A kommunisták és a szocialista erők fokozott eszmei-politikai tevékenysége ellenére sem valósul meg a; JKSZ tavaly júniusi kongresszusán Koszovóról hozott határozata. Az autonóm tartományban továbbra is folytatódnak az albán nacionalisták és szeparatisták akciói. Az elnökség június 26-ra összehívta a párt központi bizottságának ülését, amely a koszovói helyzetről tárgyal majd. 4 VARSÓ: A szerdai krakkói incidenssel foglalkozott csütörtöki sajtóértekezletén Jerzy Urban lengyel kormány- szóvivő. Hangsúlyozta, hogy az ■ incidens során a nyugati állításokkal ellentétben a rendőrség nem használt könnygázt, ellenkezőleg, a rendőrökre hajítottak füstgyertyát a randalírozók ez okozhatta a félreértést. A „hetek" velencei találkozása után. Nakaszone japán miniszterelnök a Szent Márk téri galambok között. Vajon jelképnek tekinthető-e? (Telefoto: AP—MTI—KS—DN) Szünidei foglalkoztatási lehetőségek SZIGETVAR és térsége 1. Konzvergyár, Szigetvár, Széchenyi u. 60. Állta láinos .iskolát befejezett és közép isik olló sok számaira raktári csomagolási lehetőség, teljes bérben, 2 műszakos munkarendben, egész szünidő alatt. iFő iskolásokat, egyetemistákat 3 műszakos foglalkoztatás mellett korlátlan számban tudják alkalmazni. Kereseti lehetőség: 3800—4500 Ft/ hó. Jelentkezni tehet: Szigetvári Konzervgyári, üzemgazdasági osztály, fszt. 7. 2. Baranya—Tolna Megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat Szigetvári Téglagyára, Szigetvár, Mozsgói út Általános iskolát befejezett és középiskolás fiúk, lányok. Június, július, augusztus hó. Teleptakarítás és szára záru-eltakarít ás a feladatuk. Kereseti lehetőség: teljesítménybér. Jelentkezni lehet: Szigetvár, Mozsgói úti téglagyár. 3. Baranya Megyei Vízmű Vállalat Szigetvári Üzemmérnöksége, Szigetvár, Gyár u. 1. Áltállá nos iskolát befejező és középiskolás fiúk (egyéni foglalkoztatás keretén belül) kerítés festés, kútházak területrendezése céljából. Kereseti lehetőség: 11—15,— Ft/ óra. Jelentkezni lehet: Baranya Megyei Vízmű Váll la lat Szigetvári üzemmérnöksége, Szigetvár, Gyár u. 1. 4. Költségvetési Üzem, Szentlő- rinc, Pécsi u. 21. Június, július, augusztus hónapban általános iskolát befejezett, körép iskolás, főiskolás fiatallokat foglalkoztatnának az alábbi munkakörökben : Építőipari szak- és segédmunka, parkgondozás, műhely segédmunka, kisegítő tevékenység. Kereseti lehetőség: 2000—3500 Ft/ hó. Zömében teljesítménybérezéssel. 5. ÁFÉSZ, Szentlőrinc, Munkácsy M. u. 4. Általános iskollót befejezett éskö- közáp iskolásakat várnak a szünidőre. Bolti kisegítő, faipari és védőruhái kisegítő munkára. Kereseti lehetőség: 11,— Ft/óra. Jelentkezni lehet: 1. sz. ruházati, 11. sz. ABC-, 39. sz. ABC-üztet, valamint a faipari és védőruha-üzletek. 6. Mecseki EFAG Erdészete, Hét- vehely és Sásd Általános iskolát befejezett fiúk és 1 egyetemista (fiú) jelentkezését várják. Fák jelölése, erdőbecslés, ápolási munkák egyéni feladatok szerint. Kereseti lehetőség: kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: az erdészetek központjában, a kerületvezető erdészeknél, valamint a szigetvári MAV- ra kod ón. 7. Szigetvári Állami Gazdaság, Szentegát A szünidő teljes időtartamára általános iskolát végzett fiúkat, lányokat és középiskolát végzett szintén fiúkat és lányokat várnak. Kapálás, vízhordás, tehenészeti munka, baromfitelepi munka, aratásnál szá I Htójegyek kiáll Kása. Kereseti lehetőség : 12—15,— Ft/ óra. Jelentkezni lehet: szentegáti, gö- rösgali, hárságyi kerületvezetőnél. 8. Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Felsőszentmárton Általános iskolát végzett és középiskolás fiúk és lányok számára. Június, július, augusztus hónapokban. Végzendő munkák: cukorrépaegyelés, paprikaszedés, ribiszikesze- dés, aratási munkáknál adminisztrációs munkák. Kereseti lehetőség: teljesítménybér, órabér: 12—'16,— Ft/óra. Jelentkezni lehet: mgtsz, Felsőszentmárton, Fő u. 34., tsz-iroda. 9. Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Mozsgó A szünidő alatt általános iskolát befejezett és középiskolás, zömében fiúkat várnak. A végzendő munka vízhordás, szállítójegyírás. Kereseti lehetőség: 15,— Ft/óra. Jelentkezni lehet: mgtsz, Mozsgó. 10. Zrínyi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Szigetvár, Hoboli u. 1. Július, augusztus hónapban általános iskolát befejezett fiúk, lányok; június, július hónapban középiskolás fiúk, lányok jelentkezését várják. Szőlőköt., hajtatás, hajtás válog. Kereseti lehetőség: teljesítmény-, bér, kb. 150,— Ft/nap. Jelentkezni lehet: szőlészeti telep, Turbékpu$zta, Walter György brigádvezetőnél. 11. Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Szabadszentkirály Általános iskolát befejezett fiúkat, lányokat teljes szünidőre; középiskolás fiúkat, lányokat július, augusztus hónapra kívánnak alkalmazni. Kereseti lehetőség: teljesítménybér, 15,— Ft/óra. Jelentkezni lehet: mgtsz, Szabadszentkirály. MOHÁCS és térsége 1. Farostlemezgyár Általános iskolát végzett, közép- iskolás fiúk, lányok számára. Július, augusztus. Takarítás, kertészeti munka, vasúti sínpálya gyomtalanítása. Kereseti lehetőség: ált. isk.: 11,-« Ft/óra, középisk.: 13,— Ft/óra. Jelentkezés: Mohácsi Farostlemez- gyár, bér- és munkaügyi osztály, Mohács, Budapesti országút. (Folytatása következik) NYUGDÍJASOK ÉS MOZGÁS- KORLÁTOZOTTAK RÉSZÉRE KEDVEZMÉNYES MOZIBÉRLET. A Baranya Megyei Moziüzemi Vállalat a nyugdíjasok, önálló keresettel nem rendelkező házastársuk (élettársuk) szociális otthonok lakói és mozgáskorlátozottak részére továbbra is lehetővé teszi és ajánlja a kedvezményes mozibérlet igénybe vételét. A kedvezmény mértéke átlagosan 50%. A bérlet érvényes a Baranya Megyei Moziüzemi Vállalat kezelésében lévő összes moziba, minden nyilvános előadásra. A 10 szelvényes bérletet a mozipénztárak árusítják, ára: 20,— Ft. A felhasználással kapcsolatos részletes tudnivalókat a bérleten feltüntettük. Baranya Megyei Moziüzemi Vállalat