Dunántúli Napló, 1987. május (44. évfolyam, 119-148. szám)
1987-05-09 / 126. szám
HÉTVÉGE 19. hét A béke hónapja Apám 19 é\fes volt, amikor az I. világháborúban kivitték az orosz frontra. Végigszenvedte a 19. gyalogezred embermészárló ütközeteit Kirlibabánál és Rarancnál. Hat hónapig volt egyfolytában az első vonalban, mígnem megsebesült Kórház, lábadozás, majd következett az olasz front Doberdónól. Itt érte a háború vége. A II. világháború az ő számára próbabevonulásokkal kezdődött, majd következett Felvidék l„. Felvidék II., Erdély, Délvidék és a keleti front. A család férfitagjai katonák, ezernyi veszedelemben éltek egyik percről a másikra. Otthon pedig nyomorogtunk, mert nem volt kenyérkereső. 20 pengő volt egy hó napra a hadisegély, a szoba- konyhás lakás havi bére 25 pengő. 15 évesen családfenntartóként nehéz testi munkás élelmiszerjegyet kaptam, amiért naponta 25 deka kenyeret adtak. Ahogy múlottak a hónapok és évek, mind több lett az áldozat, az özvegy, a hadiárva —, pótlásként következett iskola — és sporttársaim korosztálya, majd végül a sajátomé. Sokan vesztették közülük életüket a nyu gat-magyarországi bombázásokban és harcokban, Breslau ostrománál. Romhalmaz, éhség, nyomor és gyász lett a vége milliók számára, és emléke most is mélyen gyötrő, ha háborúról és békéről esik szó. Mert ennyi szó még soha sem volt lóla, bár annyi lenne a béketett. Van az is, világraszóló fegyverzetkorlátozási, leszerelési javaslat az egyik oldalon, a másik oldalon süket fülek, tétovaság, majd meglátjuk, talán el lehet érni valami megegyezést ... De azért valami már mozdul, mert olyan horderejű javaslatokról van szó, amelyek elől már nem lehet kitérni. Az embermilliók pedig türelmetlenül várják, mikor kerül nyugvópontra a lét vagy nemlét kérdése. Mert egy újabb háború esetén mór erről van szó. Bármilyen fájdalmas is az I. és II. világháború emléke, mindez eltörpülne az újabb katasztrófa esetén. Minden kis eseménynek, hírnek örülünk, ami a békét, annak megőrzését mozdítja elő. Még annak is örültem, hogy megtudtam: a táborno kok mit akarnak tenni a békéért. Végre ilyen is van. De az igazi az lenne, ha ők is, valamennyien csak a civil ruhát ismernénk ez után. Ez valószínűleg utópia. De a béke megőrzése, a háború elhárítása nem lehet az. Nem valósul meg magától, tenni kell érte nemcsak májusban, hanem az év minden hónapjában, hogy ne a háború, hanem a béke emlékei gyarapod janak. Fejlesztési pályázatot nyert a Pécsi Sörgyár. Félmilliárdos program keretében növelik a termelést és korszerű berende zéseket helyeznek üzembe. írásunk a 7. oldalon. Fotó- Cseri L Fuchs Antalné (a képen bal oldalt) és Vida Lajosné exportra készülő kabátokat varrnak. Fotó: Kóródi Az Elegant Május I. Ruhagyár komlói gyára tizenkilenc évvel ezelőtt kezdett termelni. Eleinte női kabátot, kosztümöt varrtak. Hat éve főként férfi gyapjúkabátot állítanak össze a külföldi és a hazai megrendelésre. Közel 120 000 kabát kerül ki a komlói asszonyok és lányok keze közül. A termelési érték évente meghaladja a 150 millió forintot. Szalagon 217-en dolgoznak. * Mátyusné Varga Mária, hat eve gyárigazgató. Harminchat éves lesz idén. Vékony, mosolygós asszonyka. Első pillantásra hihetelen, hogy ilyen magas posztot tölt be. — Itt kezdtem a szakérettesé- gi után 1969-ben női szabóként. Egy évig dolgoztam szalagon, majd munka mellett a Könnyűipari Műszaki Főiskola ruhaipari szakára iratkoztam be, amelyet 1974-ben végeztem el. Az üzemmérnöki képesítéssel oktató, technológus, majd műszaki vezető, végül gyárigazgató lettem. A férjem szintén itt dolgozik, karbantartó. A fiunk tízéves. — Számít valamit, hogy mint dolgozó itt kezdte a munkát? — Rengeteget jelent szakmai és emberi oldalról is. Tudom, hogy kikre számíthatok és mit várhatok el, mert mindenkit ismerek. Tizennégy kivétellel nők dolgoznak itt. Az átlagéletkor 30-45 év. Egetrózó problémák nincsenek, de a két műszakom foglalkoztatás nehéz, a nők szívesebben vállalnak egy műszakot. Nagy a kieső táppénzes idő a gyerekek betegsége miatt. Erre gondolva létesítettük a két egy műszakos kismama szalagot. Könnyítés, hogy reggel 6.15-től 14.15-ig dolgoznak. A két műszakosok félórával előbb kezdenek és előbb is végeznek. Fizikailag nem könnyű itt a munka, nincs lazítási lehetőség, mert ha megállnak hátráltatják a többit. A minőség jó. Az amerikai és az angol cég, amelyek évek óta visszatérő megrendelőink — lassan, de fokozatosan mindig többet rendel. — Mennyi a szabadideje, és azt mire fordítja?- A szombat-vasárnap szabad. Akár a többi háziasszony, én is takarítok, mosok, főzök. Van egy kis szőlőnk Hosszúhe- tényben, ott dolgozunk. A férjem és a fiam szívesen sportol, teniszezik — én elmegyek velük. Aztán a család ruhatára is rám tartozik: magamnak, a férjemnek és a fiamnak is én varrók. És szakmailag képzem magam, tanulok. * Az irodából az emeletre haladva kiszűrődik a termekből a varrógépek berregése. Minden-' ki szótlanul hajol a gépe fölé, vasal vagy kézzel varr. Beszélgető asszonyt nem látni. Fuchs Antalné. Egy pillanatra sem áll meg a lába és a keze. összevarrja amit keN, aztán veszi a következő kabátot. Ami kész, az az előtte lévőhöz kerül.- A gyár megalapítása óta itt dolgozom betanított munkásként. Nagyon jó, hogy sikerült állást kapnom. Egyedül neveltem a két gyerekem, akik ma már önálló, dolgozó emberek. A gyár, az itteni vezetők mindenben segítettek. Lakást, biztos megélhetést kaptam. Én meg dolgoztam, elvégeztem, amit elvártak tőlem. Amióta darabbéresek vagyunk - sokkal jobb. Az ember rutint szerzett ennyi idő után, és megy a munka. Voltam már kiváló dolgozó is. — Naponta mennyi kabátot kell megforgatni? — Általában egy műszak alatt kilencvenet. Nem lehet itt beszélgetni egy percet sem. Ki ülne át a másik mellé? Nem jutna akkor előre senki. — A szabadidőmben talán ezért szeretek minél többet a szabadban, kint a kertben tölteni. Esténként olvasok, tévét nézek — de hamar elalszom . . . * Egy szőke, vékony fiatalasz- szony a 21 éves Vida Lajosné, állva vasalja a kabát tartozékait — gallérokat, hátakat, új- jakat . . . — Eleinte borzasztóan fájtak a lábcim, most már csak akkor érzem, amikor otthon leülök. Szeretek itt dolgozni. Magam választottam, itt voltam szakmunkástanuló. Három éve szabadultam. Először én is szalagon dolgoztam, aztán elment nyugdíjba a vasaló néni, ezt a munkát meg senki sem vállalta. Gondoltam, megpróbálom. Jobb lenne, ha ülve is lehetne dolgozni, mert nemcsak a lábamat, de a karomat is nagyon igénybe veszi ez a munka. Sajnos, nem lehet, lábbal kell nyomni az elszívót, kézzel kell elérni a vasalócsikót. Ha leülök, nem érem el ezeket. — Mit csinál szabadidejében? — A férjem sofőr. Az ő szüleinél lakunk. A szabadidőnkben néha varrók, de inkább háztartási munkát végzek és megyünk ki a kertbe dolgozni. Hétközben, műszak után bizony nagyon elfáradok, alig várom, hogy leülhessek. * Egy emelettel -feljebb van o kismama szalag. Itt női ruhákat, kosztümöket, blúzokat is varrnak. Rétyi Árpádné, mór másodszor került vissza a kismamaszalagra. A harmincéves, középtermetű, barna asszonyka szintén a gyár neveltje. Itt volt szakmunkástanuló, majd innen ment kétszer gyes-re. A kislánya 8 éves, a kisfia három.- Jobb lenne, otthon maradni, de kell a pénz. — A gyesre kapott pénz alig elég valamire. A férjem Zobákon villany- szerelő, elég jól keres. A szalagon nekem a legmagasabb az alapom, 4390 forint, mert előtte szalagvezető voltam. A többieké 4000 forint körüli. Viszont, ha nem lenne ez az egy műszak nem tudnék dolgozni. A kislánnyal tanulni, a picivel játszani és elvégezni a háztartási munkát — ez nehezen menne.- Naponta 100—110 darab a norma. Az első időkben bizony rettenetesen elfáradtam. Most már könnyebb. Belerázódtam, vagy visszaszoktam? Szerencsére a férjem rengeteget segit a házimunkában. Én meg, bár unom a varrást, otthon is előveszem a gépet. Sokkal olcsóbb, ha megveszem az anyagot és magam varrók a családnak. Gondoltam már arra is, hogy otthon maradok, varrók. De akkor vagy csak varrnék, és rendetlenség lenne, vagy elmenne az időm erre-arra. Sokkal jobb itt bent ledolgozni a nyolc órát, és ha- zemenni a tiszta lakásba. A pénzem így is megvan, és jut idő a csalódra . . . Adóm Erika Varrónők