Dunántúli Napló, 1987. május (44. évfolyam, 119-148. szám)
1987-05-01 / 119. szám
lfasütí pälya- felüjitäsok Baranyában Gyorsabban, korlátozás nélkül A hatvanas évek második felében gazdaságossági vizsgálatot végeztek a hazai vasútvonalakon, s ennek alapján különböző kategóriákba sorolták azokat. Az 1968-ban napvilágot látott közlekedési koncepcióban kijelölték azokat a vonalakat, melyeket felszámolásra ítéltek. A MÁV Pécsi Igazgatóságának baranyai területén a pécs— harkányi, a közép- rigóc—harkányi, a sellye—zalá- tai, a nagyharsány-beremen- di szakaszokat tervezték felszámolni, óm a hetvenes évek elején a koncepciót átértékelték ... Ennek eredményeként döntés született, hogy a szentlő- rinc-sellyei és a középrigóc- harkányi vasútvonalakat felújítják. Szentlőrinc és Sellye között 1985-ben kezdődött a munka. A 24 kilométeres pályaszakaszon korszerűsítik a felépítményt, kicserélik a síneket, így a pálya alkalmassá válik arra, hogy minden típusú mozdony tenqelynyo- más-korlátozás nélkül és gyorsabban vontathassa a szerelvényeket. A kivitelezés, amit a pécsi pályafenntartási és a dombóvári építési főnökség végez mintegy 70 millió forintba kerül és a tervek szerint idén befejeződik. A szakaszon jelenleg is dolgoznak, ezért április 6-a és május 29-e között vágányzárvan, az utasforgalmat vonatpótló autóbuszokkal bonyolítják le. A szentlőrinc-sellyei vasútvonal felújításának megkezdése előtt gazdaságossági számításokat végeztek, s arra a megállapításra jutottak, hogy a vasút üzemeltetése nyereséges lesz: ■ évente 250 000 tonna árut szállítanak — ennek értéke jelenti a 8,7 millió forintos árbevétel döntő részét, hisz a személyforgalom továbbra sem lesz jeAkarat es tett lentős —, s az üzemeltetési, fenntartási költség meghaladja az 5 millió forintot. A másik megszüntetést túlélő vasútvonal a középrigóc- harkányi. A Beremendi Cement- és Mészmüvel egyidő- ben új szakasz épült a villányi elágazástól Nagyharsá- nyig, majd 1978—79-ben felújították a nagyharsány-har- kányi vonalat. Az már biztos, hogy középrigóc-harkányi vasútvonalon pénz hiányában nem kezdik el a munkát, így ennek a korszerűsítése eltolódik a következő tervidőszakra. Ezen belül igen fontos lenne a vajszló—sellye-dráva- foki szakasz átépítése, hisz ez kapcsolódhatna az idén elkészülő szentlőrinc—sellyei vasútvonalhoz. Erre az anyagi lehetőségektől függően talán előbb sor kerülhet. Baranyában még egy jelentős vasúti pályaszakaszt újítanak fel: Villány és Mohács között 1984-ben kezdődött a munka, mellyel a mohácsi vasútállomásig az elmúlt év végén elkészültek. A korszerűsítés eredményeiként olyan pálya épült, mely megfelel a fővonali követelményeknek - nagyteljesítményű mozdonyok korlátozások nélkül közlekedhetnek —, így a forgalom zavartalanná vált. Jelenleg a mohácsi vasútállomás vágányainak átépítése történik, s várhatóan a személyforgalmi épületet is felújítják. A MÁV Pécsi Igazgatósága az állomásépületek rekonstrukcióiával a pályaudvari személyforgalom kulturáltságát is növeli: például megszépül a bólyi, nagynyárádi, villányi állomás. Az utasok kérése alapján Nagynyárádon áthelyezték, Mohácson pedig új megállóhelyet létesítettek. R. N. Váratlanul bukkan fel a kis község. A dombvonulat gerincén húzódó, Villány felé szaladó országútról nem látni be a völgybe, s a másik oldalról, Pogány felől is eltakarja magát a falu. Annak idején, Pécsudvard honfoglalói előtt nyilván nem jutott szóhoz a vasút, de hogy jó helyre települtek, azt a sínpár is bizonyítja: a legideálisabb terepviszonyokra figyelemmel épült. Ha már az elődöket említet-- tűk: mondiók a faluban, hoqy Pécsudvard állítólag már a török időket megelőzően is lakott hely volt, de - teszik hozzá — erre semmiféle bizonyíték nincsen. Legalábbis ők, a mai ud- vardiak nem tudnak róla.- Ez az a ház! - mutat a jókora épületre Rónai László, a falu elöljáróságának fiatal vezetője. Tulajdonképpen egy jelképről van szó, és pedig kettős értelemben. — Ez a kultúrhózunk, az egyetlen olyan létesítménye a falunak, ahol nagyobb létszámban össze tudnánk jönni. Éppen ezért van nagy szükség a felújítására. A Kozármislenyi Közös Községi Tanács tervbe is vette ezt már évekkel ezelőtt, de valami mindig elvitte a pénzt. Márpedig nem mondhatjuk azt — folytatja Rónai László —, hoqy a közös tanácson ne törődnének a társközségekkel. így elfogadtuk az első, a második, de a harmadik alkalommal is, hogy a mi kultúrházunkra még mindig nem jut pénz. Hogy szükség lenne egy j ilyen, sokakat befoqadó teremre, íme a bizonyíték: néhány esztendővel ezelőtt, ha falugyűlést rendeztek Pécsudvardon, 15—20 e'mber mutatott érdeklő- j elést. Amióta az elöljáróság szervezi a település életét, másfélszázan szoronganak a teremben. Másfélszáz olyan ember, aki nem csak helybelinek érzi magát, hanem jogqal olyannak is, aki sokat tesz lakóhelyéért, vagyis számot kér arról, hogy társadalmi munkájának mi az eredménye, az ő segitséae révén meddig jutottak és meddig juthatnak, s megbecsülendő falujáért tenni akaró szorgalmát, miféle támoqatásI ra számíthat a közös tanácstól, oz elöljáróságtól. Ezen a ponton jelkép másodszor a kultúrház. A közelmúltban meqhívták, adion műsort Pécsudvardon a Vakok és Gvengénlátók Országos Szövetségének művészeti csoportja. Röviden mondva: íelbolydult a falu. Akkor a kultúrház - mondja az elöljáró - úqy nézett ki még, mint eqy elhagyott istálló, vagy egy lerobbant magtár.. . Közel egy héten át dolgoztak rajta az ud- vardiak, rendbetették; kimészel- ték, mindent lesúroltak, függönyöket varrtak, sütöttek-főz- tek, sőt, pénzt adtak össze, hogy üdítővel tudják megkínálPécsudvard ni a vendégeket. Forró sikerű este volt az együttes szereplése. Az ilyen teljesítmények előtt tisztelettel meg kell hajolni. Ez azonban csak az egyik- oldal. Mert utóbb kiderült: a kultúrházon végzett társadalmi munka értéke komoly mértékben esett latba, amikor kiszámolták, hogy a múlt évben mekkora összeg jut egy-egy lakosra. Amikor ugyanis mindent ösz- szeadtak, meglepően nagy szám jött ki: 14 621 forint. Ezt beszorozva a Pécsudvardon lakók számával, a végösszeg igen magas. A faluban 580 emberéi. forintról van szó. A társulat a múlt év őszén alakult, a szervezés néhány hónappal korábban kezdődött a falugyűlés határozata alapján. Az ingatlan- tulajdonosok 71 százaléka kérte és vállalta, hogy befizeti a 35 000 forintos hozzájárulást. A kivitelezés idén kezdődik, a vállalt befejezési határidő 1988. novembere. Mindez persze lendületet adott a falu népériek. Akarunk, teszünk, eredménye van — ez egy jó érzés. Így azután már felvetődött a gáztársulás gondolata is, sőt: többen jelezték A Felszabadulás utca Pécsudvardon És itt van az útépítés is: a temető felé vezető horhos sáros időben még gyalog is alig volt járható. Az udvardiak a szervezőszóra megint megmozdultak, 20-25 ember két napon keresztül csak ezen dolgozott, a munka értéke csaknem 360 000 forint. Azután az árok: 400-500 méteres szakaszon rendszeresen feltöltődött iszappal. Teljesen kitakaritották. Egy ízben a Széchenyi utca leszakadt: rég elfeledett, mély pince omlott be. Társadalmi munkában betömedékelték, ez újabb 10 000 forint értékű önkéntes munka. És végül — de nem mindent felsorolva —, a vízmű: 7 385 000 az ároktisztításra. Ez utóbbit megcsinálták társadalmi munkában — vagyis pénz nem kellett hozzá -, a pogányi út ellen érveket sorakoztattak fel a pogá- nyiak (túl nagy lenne hétvégi kertjeik mellett a gépkocsi-forgalom), maradt a temetői út, aminek megépítése mellett végül is a falu népének 65 százaléka szavazott. Azóta már készen is van. A különböző települések - kategóriák szerint sorolva — közötti társadalmi munkaversenyben végül is Pécsudvard országos értékű eredményt ért az elöljárónak, hogy ültessenek a faluban fákat, a népfront megyebizottsága ebben sok segítséget ad, s Rónai Lászlónak magyarázkodnia kellett: várjunk még a fásítással, majd ha a vizesek már elmentek, s tiszta terepet hagytak maguk után, akkor lehet. Érdemes azt is megnézni, mire szánják a pécsudvardiak a településfejlesztési hozzájárulást. Annak idején három lehetőség közül választhattak a szavazók: 1000 forint évente, s megépülhetne belőle a Pogány felé vezető út, lerövidítve így a távolságot Pécsre. 600 forint évente a temetői út elkészítéséhez. Harmadszor 300 forint el: elnyerték a HNF Országos Tanácsa Nemzeti Zászlaját, s az ezzel járó pénzjutalmat. — Tudja — hallom Rónai Lászlótól — nálunk a teho öt évre összesen 600 000 forint. Így már elképzelheti, mit jelent Pécsudvardnak a most megnyert zászló és összeg, amit még kiegészít a megyei tanács is további 550 000 forinttal! Hogy mire költjük: a lakosság dönt majd. Okos döntés lesz, ez eddigiek alapján joggal gondolhatjuk. Természetes a kívánság, figyelemmel a faluban élők szorgalmára: szépüljön és éljen Pécsudvard I Mészáros Attila Szálak Első hallásra nem értette a kérést. A szimpatikus fiatal- asszony elismételte: nemrég költöztek Pécsre az ország másik végéből. A szüleik már n^m élnek. Nagyon szeretnék, ha a gyerekeik megismerhetnék az érzést: milyen a nagyszülőkhöz készülni, kedveskedni nekik, beszélgetni velük. Keresnek egy nénit, aki fölvállalná a pótnagymamaságot, és örülne annak, ha rendszeresen meglátogatnák. Tizenhét éve alatt sok szokatlan kéréssel találkozott Molnár Józsefné, ez mégis meglepte. Annak idején, amikor egy este a férje elé sétált az utcán és a szomszéd- asszonnyal találkozva elhatározta, hogy megpróbálnak tenni valamit az idős, egyedül maradt beteg emberekért és családokért, nem gondolta volna, milyen sok ember igényével találkozik az elhatározás, és hogy ennnyire kiszélesedik a kérések köre. — A szomszédasszonyom szociális házigondozó volt — emlékezik Molnárné. — Azon az estén kilenc óra után találkoztam vele, azt kérdeztem tőle, miért ilyen későn jön haza. Elmesélte, hogy mennyi a munkájuk, s bár korán kezdik a napot és későn végeznek, mégsem nyugodtak, mert tudják, még több helyre kellett volna eljutniuk. Molnárné a Hazafias Népfront pécsi belvárosi bizottsága nőbizottságának mondta el, mit hallott, s hogy módot kell találni a segítésre.' A nőbizottság rövidesen elkezdte a közvetítő munkát a Bem utcai épületükben. Hetente egyszer, csütörtök délután öttől hét óráig személyesen és telefonon várták azoknak a jelentkezését, akik gondozót, ápolót kerestek, illetve erre vállalkoztak. Beszélgettek a jelentkezőkkel, felírták a legfontosabb elvárásaikat, a címüket és összehozták a feleket. Az elfoglaltság mértéke és a fizetség már az egyezkedők ügye volt. Három regiszteres füzet telt meg elmekkel, nevekkel, az elvárásokra, lehetőségre utaló szűkszavú megjegyzésekkel. Egy alkalommal Miskolcról keresték a közvetítő szolgálatot. Ott élő idős asszony telefonált, hogy a napokban meglátogatta testvérét, aki együtt él a fiával és annak családjával. Megdöbbenésére betegen, elhanyagoltan, ágyban fekve találta. Pillanatok alatt kiderült, az anya, aki saját otthonába fogadta a fiatalokat, most már csak teher nekik. A testvér úgy döntött, hogy magához veszi a húgát, de ehhez előbb változtatni kell a körülményein. Amíg nem sikerül, kéri, hogy gondoztassák beteg testvérét, ő állja a költséget. Hogy mit kellett kiállnia a fiataloktól annak az asz- szonynak, aki ezt a munkát elvállalta, arról hosszasan lehetne beszélni, de kemény maradt, naponta ment, etette, gyógyszerezte a beteget, bevásárolt, takarított. A pénzt két hónapon át postán kapta Miskolcról. Aztán üdvözlő lapokat a testvérektől ... Egy este kimerült idős nő csöngetett Molnárné lakásán. Tíz napja hozta haza a kórházból agyvérzéses, mozgás- képtelen férjét, aki több, mint 100 kiló. Képtelen egyedül boldogulni vele, segítőt keres. A szerencsés véletlen úgy hozta, hogy épp azokban a napokban jelentkezett ápolásra egy nyugdíjas kórházi műtős. Már másnap megegyeztek, s mivel azóta egyikük sem kopogtatott a közvetítő szolgálatnál, valószínű, hogy a mai napig tart az egyezség ... Valószínű. — Nem szemrehányásként, de a nőbizottság tagjai többször elmondták, hogy sokszor hiába kérnek viszszajelzést a felektől. Ha megegyeztek, vagy elfelejtik azt a telefont, vagy hogy a saját gondjuk már megoldódott, nem tartják fontosnak. Pedig nekik jó lenne tudni, hogy a megadott 3—4 cím közül melyiket nem kell továbbra is a nyilvántartásban szerepeltetni és esetleg feleslegesen újabb jelentkezőket oda küldeni. Visz- szajelzés hiányában gyakran maguk járnak címekre, hogy meggyőződjenek róla: létrejött-e az egyezség. Néha még. az olyan esetekben is házalnak, amelyekről tudják, hogy az* összehozott felek megegyeztek, de aztán mégis akadtak gondok. — Ilyen volt T. néniéknél. — Egy fiatal ápolónővel állapodott meg, hogy ott is lakik nála, de még egy szekrénynek sem adott helyet, amelyben az ápolónő a legszükségesebb ruhadarabjait tarthatta volna. Nekünk kellett a nénivel beszélnünk, s utána az egyik szobában a gondozója tarthatta a holmiját. A gondozást közvetítő irodájuk a közelmúltban új helyre költözött, a Kossuth Lajos utca 48. szám alá. Telefonszámuk változatlan: 12-713. Itt is megtalálják őket. Mostanában több a gondozást vállaló, mint kérő. Orvostanhallgatók is vannak köztük. Két fiú — nem egy évfolyamra járnak — közösen ápol egy csaknem teljesen béna idős embert. Beosztják az idejüket, egyeztetik a feladataikat, s így naponta felváltva, többször mennek a bácsihoz. * A nagymamát kereső fiatal- asszony a hétvége egyik napján ünneplőbe öltözteti a gyerekeket, ajándékot csomagol és a család indul látogatóba. A közvetítő szolgálat segítségével te Iáitok egy nénit, aki a nagyon távol lakó, ritkán jövő unokái mellett két másik kisgyermeknek is nagymamája lett. Török Éva MELLÉKLET 1987. május 1., péntek A villányi vasútállomás új épületét a Mohácsi Építőipari Szövetkezet épiti