Dunántúli Napló, 1987. május (44. évfolyam, 119-148. szám)

1987-05-16 / 133. szám

. Krónika __________________________ K itüntetéses első díjasok. Az Európai * Ifjúsági Ze­nei Fesztiválon, amelyet idén 35. alkalommal május elején ren­deztek a belgiumi Neerpelt-ben, részt vett a Palotabozsok— Mohácsi Fúvószenekar is. A több mint 5000 fiatal kategórián­ként versenyzett a helyezésekért, így a fúvósok, a vonósok, a szimfonikusok és a kamarazenei együttesek között külön-külön osztották ki a legjobbaknak járó díjakat. A fúvósoknak oda­ítélt, mindkét kitüntetéses első helyet magyarok hozták el, az abonyiak mellett a Palotabozsok—Mohácsi Fúvószenekar kapta kimagasló zenei teljesítménye elismeréséül. A 66 tagú zenekar, Dobos József zenetanár, karnagy vezetésével a nyitógálán is szerepelt, ohol belga szerzők műveit játszották. A versenyen fergeteges sikert arattak Segers: Conclusion és Hidas: Szvit című műveinek előadásával. A 20 perces szereplést követően a közönség a szűnni nem akaró tapsviharával valósággal két­ség beejtette a fesztiválról közvetítő tévéseket a program csú­szása miatt, de a zenekar és vezetője sem volt könnyű helyzet­ben, hiszen versenyről lévén szó, ismétlésre, továbbjátszásra nem gondolhattak. A Belgiumba vezető útjukon az NSZK-beli Bensheimben is nagy sikerrel mutatkozott be az együttes. Itt a Mohács—Bens- heim városok partnerkapcsolatának ünnepélyes aláírása alkal­mából adtak rögtönzött hangversenyt, majd hazafelé tartva is­mét egy napot töltöttek a német városban, s ekkor a vendég­látóikat térzenével szórakoztatták. Szerepléseiket követően már a külföldi útjuk során szóban, azóta pedig írásban sorra kap­ják a meghívásokat. Belgiumba, Hollandiába, Dániába és az NSZK-ba várják a fúvósokat. B. M. Dunakanyar. Az egymásra találás sakkjátszmája----------------­--------------' Karinthy Ferenc egyfelvonásos szín­műve a Dunakanyar. A bizalmatlanság és reményteljes fellángo­lás, simogatás és taszítás villódzása iróniával, humorral fűsze­rezve. A darabot Budapesten többször feldolgozták, legutóbb évekkel ezelőtt a Játékszín miniszinpadán csatáztak a kétszemé­lyes darab szereplői, Ruttkai Éva és Sztankay István. Nemrégi­ben a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek, Füsti Molnár Évának és Sipos Lászlónak játékában, Laboncz Borbála rendezésében mutatták be Karinthy Ferenc színművét. Az előadás anyagi fede­zetét a pécsi Ritmus gmk biztosította. Játszották már vidéken és Fécsett, például a Nyugdíjas Házban, a BÉV munkásszállóján. La bancz Borbála rendezésében a darab az érzelmi ingadozá­sok hű tükre, az egymás személyiségének, .gondolatvilágának, indulatainak hol leheletfinom, hol erőteljes kipuhatolódzása. Füsti Molnár Éva változatos, árnyalt presszósnője beavatja a nézőket életének rejtett problémáiba és vágyakozásaiba. Druk­kolunk neki, hogy sikerüljön az új kapcsolatteremtés. Egyszínűbb Sipos László alakítása. A duzzogó, megsértett férfi mutatós pó­za eltakarja, a kelleténél jobban, a szöveg szerint nyiladozó ér­zelmeket és vizsgálóbirói stílusa az intimebb pillanatokban is csak az önsajnálatig enyhül. Kevésbé hihető, hogy ő is partner o társkereső nagy vállalkozásban. Az egyfelvonásos összhatásá­ban sikeres, jól megformált, élvezetes és tanulságos estét nyújt. B. A. A tehetséges diákokért, a Bárányé Me.--------------—<————............................................. • gyei Pedagó­giai Intézet szervezésében befejeződtek az egyéni tanulói pá­lyázat megyei fordulói. A szakági bizottságok értékelték a má­sodik fordulóra készített pályamunkákat, illetve a megyei ta­lálkozón nyújtott teljesítményeket. A z egész tanéven át tartó tanulói pályázat, mely 11 szak­tárgyból összesen 1219 tanulót mozgósított a megye 52 és a megyei város 29 iskolájából, minden bizonnyal hozzájárult oz érdeklődő, kiemelkedően szorgalmas, az egyéni feladatokat szí­vesen vállaló, valamely területen tehetséges diákok fejlődéséhez. A pályázat fokozottabban ráirányította a figyelmet azokra a ten­nivalókra, amelyek továbbgondozásukhoz szükségesek. A második fordulóba jutott 608 tanuló közül 422 megyei talál­kozókon is részt vett. A legsikeresebbek, 161 -en szaktáborokba mehetnek. Ebből országos szaktáborokba, Gödöllőre és Csille­bércre 38 gyerek, a megyei tehetséggondozó, sikondai tábo­runkba 102 tanuló. A német szakágakban vensenyző tanulók közül tízen az NDK- ba is eljutnak, tizenegyen pedig a bári olvasótáborba. Szeretnénk továbbra is arra biztatni megyénk általános is­koláinak 6—8. osztályos tanulóit, hogy ezentúl is tanulmányoz­zák a felhívásokat, érdeklődésüknek, tehetségüknek megfelelően vegyenek részt a pályázaton. Dobány Sándor keramikus kiállítása • Dobány Sándor neve ' ismerőssé vált az el­múlt év során a kerámia iránt érdeklődők számára. A tavalyi, Országos Kerámia Biennálén tűnt fel azokkal a kancsókkal, amelyek jól ismert elsősorban pécsi — művészek stílusje­gyeit idézték fel. Az elmúlt év őszén önálló kiállítással jelent­kezett a Pécsi Kisgalériában. A közeljövőben, a budapesti Fé­szek Klubban mutatkozik be csoportos tárlaton, olyan rokon törekvésű keramikusokkal, mint pl. Benedek Olga, aki szintén az elmúlt évi biennálén ismerhettünk meg, vagy Vida Judit, akit a Pécsi Kisgaléria mutatott be. Dobány Sándor a Zsolnay Porcelángyárban szerzett gipszmin­takészítő szakmát, jelenleg a Siklósi Alkotótelepek munkatár­saként dolgozik, ugyanilyen minőségben. Edénykészítéssel a 80-as évek elejétől foglalkozik és kísérletei során hamar el­jutott az önálló formanyelv kialakításáig. Paradox módon ön­álló stílusa az általa jól ismert és kedvelt művészek stílusje­gyeinek kerámián való alkalmazása közben alakult ki. Törek­vései ahhoz a jelenséghez kapcsolódnak, amely nálunk csak az utóbbi pár évben vált ismertté, és többé-kevésbé elfogadottá, az ún. „posztmodernizmushoz". Ez az irányzat az avantgárd hagyományokkal szakítva a tömegizlés ekleticizmusát teszi egyeduralkodóvá a tárgytervezésben, többnyire harsány és fri­vol módon. A design-nal szemben a szélsőségesen egyedi és gyakran afunkcionál'is tárgyakat részesíti előnyben, illetve újra­értelmezi a funkció tartalmát. Dobány Sándor újabb munkáin az ornamentális díszítmények alkalmazásának lehetőségeit ke­resi, gyakran élve a festői hatásokkal. K. O. Bolgár emlékmúzeum 1945. március 6-án a német Fischer-hadseregcsoport táma­dást indított a Dráva túlsó ol­daláról Harkány irányában. Az I. Bolgár Hadsereg csapatai felvették a harcot, majd rö­vid hátrálás után a segítségük­re siető szovjet erőkkel együtt visszaverték a támadást. A ti­zenkét napos rendkívül heves harc a „Drávái eposz" címmel vonult be a bolgár hadtörté- nelem'be. A harkányi katonai temetőben ezernél több bolgár közkatona és tiszt holtteste nyugszik. Bulgária 1944. szeptember 9-én állt át a náci hadigépe­zetre ekkor már keletről és nyu­gatról is döntő csapást mérő szövetségesekhez. Ettől kezdve a frissen felállított I. Bolgár Hadsereg is kivette a részét a még német megszállás alatt lévő országok felszabadításá­ban. A drávai harcok emlékét először a siklósi várban ren­dezett kiállítás örökítette meg, majd 1976-ban felépült a har­kányi emlékmúzeum, amelynek felújított, átrendezett anyagát május 9-e óta láthatja a kö­zönség. A jobb oldali nagyteremből eltűntek a válaszfalak, s az első pillantásra is áttekinthe­tőbb, érdekesebb lett a ki­állítás. A terem közepén a má­sodik világháborúban használt bolgár és szovjet fegyverek. Ebből, s a vitrinekben kiállí­tott tárgyakból látszik, meny­nyire vegyes fegyverzettel har­coltak a bolgár katonák a há­ború végén. A legendás PP- géppisztolyoktól a német autó. mata fegyverekig sok minden megtalálható az egykori harc­eszközei között. Érdekesek a korabeli tábo­ri egyenruhákat bemutató vit­rinek. Az idősebbekben bizo­nyára sok emlék támad fel az itt látható kulacsok, piszto­lyok, gyalogsági ásók láttán. A terem szemközti falán ha­talmas tabló mutatja az I. Bolgár Hadsereg szervezésének és felvonulásának főbb állo­másait. Bőségesnek mondható képanyag dokumentálja a drávai harcokat, az Ausztria felszabadításáért indított mu­ramenti hadműveletet. Képet kaphatunk a mai bolgár had­sereg életéből is. A bejárattól balra eső köz­művelődési teremben minde­nekelőtt a Krijakov-házaspár monumentális szekkója tűnik a szemünkbe. Értelmezésünk sze­rint a bolgár nép történelmi harcait, a magyar hazafiak és a bolgár hősök kézfogását akarja kifejezni erősen akadó, mikus, idealizált stílusban. A tabló közepén jól felismerhe­tő Petőfi és Kossuth alakja: előbbit még egy széles nem­zetiszín szalag is megkülönböz­teti a többiektől. A terem két vitrinjében a Magyarország felszabadításá­ért elesett bolgár katonák re­likviái találhatók. A rutinos múzeumlátogató sem tud kö­zömbösen elmenni az apró tégelyek mellett, amelyekbe bolgár asszonyok gyűjtöttek egy maroknyit a fiúk, férjük tetemét őrző ormánsági föld­ből. Amatőrfényképekről, éjje­liszekrényeken őrzött szürke képmásokról tekintenek ránk azok a fiatalemberek, akik ha­zájuktól távol áldozták fal éle. tűket. A múzeum nem a fegyve­reknek, hanem ezeknek az em­bereknek áll itt. H. J. Proksza László felvételei Bolya Péter ndonga Észtedre úgy tolóit ró Feje­sbe, mint egy el-elvesztett, is­merős csecsebecsére. Fejesi egy márványasztal sarkánál ült, és azon gondolkozott, hogy mégiscsak jobb lenne a másik sarkon ülni, amikor Eszterke belibbent a helyiségbe, körül­nézett, aztán Fejesi asztalához telepedett. „Megvárhatom itt Bácsnét?”, kérdezte derűs, nyári hangon. „Tudom, hogy ismered.” „Tegez”, csillant fel Fejesi, és az asztalra könyökölt. „Meleg van”, mondta riadtan, és attól félt, hogy Eszterke fel­áll, és elrepül, mint egy csa­lódott madárka. De Eszter ott maradt. Beszélt, mesélt, igazi fogsorral nevetett és szerette a nyarat, az időt és az esetle­ges öregséget. A haja barna nyakába simult, a kezén kék­köves gyűrű, benne a méreg, évszázadok óta. „Ne jöjjön Bácsné”, gondolta Fejesi, Esz­ter arcát figyelve. „Szomorú?", ■kérdezte Eszterke egy rövid, utolsó lélegzetvételnyi hallga­tás után. „Nem hiszem", fe­lelte Fejesi. „Melegem van.” „Pedig milyen jóképű fiú le­hetett valamikor", mondta Esz­terke. ' Fejesi fájdalmas zúgást érzett a fejében, a bal szeme mögött. Előző éjjel verekedés­be keveredett, óriási pofont kapott a bal halántékára, el­vesztette az eszméletét, reggel saját felelősségére távozott a kórházból . .. „Tudja, Eszterke, egyszer megijedtem a korai haláltól, és azóta öregszem", mondta. „Hülyeség", mondta Eszter, és lebiggyesztette a száját. „Feleslegesen szület­tem”, folytatta Fejesi lelkesen. „Keveset alszik, szerintem”. „Na mindegy", horkantott Fe­jesi. „Jó idő van, nem?" „Fő­zök magának ebédet, ha akar­ja", mondta váratlanul Eszter, mint egy népmeséi jólélek. „Nehezen nyelek, Eszterke". „Levest főzök, csontból." „Nem fontos. Majd ősszel, az első lassú eső napján." „Most mi a baja megint?" „Mindjárt itt lesz Bácsné." „Menjünk el”, mondta Eszterke. „Egyedül va­gyok otthon, és látom, hogy piszkos a gallérja, izzad a homloka, remeg a keze, nincs egy vasa sem. Pedig maga jó ember." „Néha levelet kapok, ismeretlen vidéki feladótól. Ö is ezt írja." „Nahát.” „Tudja, mi az a miserere, Eszterke?” „Ha akarja, nálam lakhat. Egyedül vagyok, és maga jó ember.” „Rossz lakó vagyok.” „Pedig meggyógyítanám." „Nem vagyok beteg." „De az. Látom az orrán, lapos." „ösz- szetörték.” „Nem igazán la­pos. Ha alszik, biztosan he­gyes." „Holtomba hegyes lesz, családi hagyomány." „És gör­bén ül, tudja?” „Eszterke, én marésallnak születtem, de most nincs háború." „Eszik maga rendesen?" „Nézze . . ." „Men­jünk, jó? Még dél előtt haza­érünk.” „Rossz vendég va­gyok." „Nem vagy vendég", tegezte újrp Eszterke, és Fejesi érezte, hogy tisztul, fényesedik a szeme ..........Pedig", mondta h alkan, „pedig mindig azt hit. tem, hogy vendég vagyok, fe­lesleges, riadt vendég." Eszterke: „Lefüggönyözöm az ablakokat, huzatot csinálok, lemezjátszóm is van, sok zenét hallgatunk . .." És Fejesi, . a tárcaíró, elment Eszterkével, Bácsnénak megüzenték, hogy soha nem jönnek vissza. Eszterke lakása: modern, fé­nyes, szegletes. Fejesi feszen­gett. Csak a zsúfolt, koszos, szagos lakásokat szerette, amelyekben mindig érheti meglepetés, egér bújhat ki a falból, váratlanul leszakadhat a redőny, örökéletű galamb szállhat a párkányra, a sarok­ban karosszék rogyadozik, a falon ferde képek, esetleg roz­zant zongora is áll a fal mel­lett, hogy estefelé önmagától megszólaljon, és kopogó, szá­raz zongoradarabokat adjon elő. „Akarsz zuhanyozni?", kér­dezte Eszter, és a retiküljét a fotelba dobta. „Van bojler." Fejesi leült. A zúgás bal szeme mögött egyre erősebb, egyre bezártabb. . „Mindjárt 1987. május 16., szombat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents