Dunántúli Napló, 1987. május (44. évfolyam, 119-148. szám)
1987-05-16 / 133. szám
A Dunántúli napló 1987. május 16., szombat Szakszervezeti napok Ma: Népszavafesztivál Találkozás a lap munkatársaival A közel egyhónapos rendezvénysorozat, a megyei szakszervezeti napok a végéhez közeledik. Ma kerül sor Pécsett a Jókai téren a Népszava-feszti- válra, s ezzel az eseménnyel gyakorlatilag yége a programoknak. A mai fesztivál bevezetőjeként tegnap már a Népszava újságírói, s a Népszava Lap- és Könyvkiadó munkatársai Pécsre érkeztek, s több újságíró-olvasó találkozón vettek részt. Ezeken a találkozókon, baráti beszélgetéseken a résztvevőknek módja nyílt az őket legjobban érdeklő, a magyar valósággal, a szak- szervezettel, a Népszavával és a kiadóval kapcsolatos kérdéseket föltenni. Három újságíró-olvasó találkozóra került sor tegnap. Az egyiket a pécsi Hunor Kesztyű- és Bőrruházati Gyárban tartották, itt a Népszava gazdaság- politikai rovatától Molnár Jenő, a belpolitikai rovattól Esz- terhai Katalin, s a Népszava Lap- és Könyvkiadó Vállalattól Károlyi Györgyné igazgatóhelyettes vett részt, s válaszolt a kérdésekre. Hasonló rendezvényre került sor a Baranya Megyei Tejipari Vállalatnál, ahol a lap képviseletében Tóth Jenő szakszervezeti rovatvezető, a kiadó képviseletében pedig Tóth Gábor propaganda osztályvezető és Pánczél Pál terjesztési főosztályvezető vett részt a találkozón. Nemcsak Pécsett tartottak újságíró-olvasó találkozót, hanem Vajsz- lón is, a Ganz Mérőműszergyár vajszlói egységében. Ide a belpolitikai rovat egyik munkatársa, Rab Nóra látogatott el. Mindhárom helyen a vendégek gyárlátogatáson vettek részt, találkoztak a vállalatok vezetőivel, dolgozóival. A két pécsi helyszínen Népszava-kiállítást is berendeztek, s lehetett vásárolni a Népszava kiadványaiból is. A mai fesztivál pedig reggel 10 órakor kezdődik a Jókai téren, s este kilenckor utcabállal fejeződik be. D. Cs. RÁDIÓNAP ’87 MÁJUS 23 Május 23-án Rádiónap Nem tudom, a tisztelt Olvasó megismerkedett-e már u jövő heti RTV-újsóggal, de ha még nem, kérem, ne lepődjön meg, ha a szombathoz jut, mert hatalmas, hármas műsorfolyam látványa zúdul önre a RÁDIÓNAP alkalmából. Hatvankét éves a Magyar Rádió és ebből az alkalomból május 23-án a Kossuth, a Petőfi rádió, és az úgynevezett harmadik — névtelen — műsor középhullámokon, URH-sávokon hajnaltól késő éjszakáig reprezentatív szerkesztésű, kiállítású műsorokkal jelentkezik a nap minden órájában mindenkihez. Sőt ha említem, hogy 0 óra 15 perctől a Petőfi rádió műsorát folytatják az 540 kilohertzes középhullámú Kos- suth-adón és az URH Petőfi - adókon, akkor ezen a napon is hajnaltól hajnalig szól önhöz is a 62 éves Magyar Rádió. Csak néhány cím, műsoridő, műsortéma. Négy óra 25 perctől a Kossuthon Jó reggelt, a Petőfin Hallá, itt vagyunk, a III-as műsorban 6 órától Muzsikáló reggel. A Kossuth-adón 8 óra 5 perctől Családi délelőtt, a Petőfin Juvenális címmel az ifjúsági főosztály műsora jelentkezik, a hármas műsorban ott lehetnek az érdeklődők Doráti Antal karmester 11 óra 30 percre kiirt próbáján. Délután lesz humán-reál tudósvetélkedő, foci körkapcsolás, sétáló hangverseny, éjszaka pedig Bagoly, és Aranyalbum. A műsorzuhatagban természetesen szót kapnak a körzeti, helyi stúdiók is. Így a pécsi rádiósok is elmondhatják a reggel .hangulatát és felvillanthatják a Mecsek aljai város késő estéjének egyik epizódját. A stúdiók napi műsoraikat megtartva és nem elhagyva kötődnek a 62 éves Magyar Rádió eddigi, egyik legnagyobb vállalkozásához, így a Pécsi Stúdió - lévéri, hogy a rádiósnap társa a Centrum — délelőtti kétórás Jó pihenést című műsorát a pécsi Centrum Áruházból sugározza, élő adásban. Az adás helyszíne a műszaki, játék-, szabadidőcikk-osztály lesz, de nem tagadjuk le, hogy ebben a traktusban lehet kapni fazekai is. Lévén a helyszín a Centrum, egyúttal műsorcentrumot is kialakítunk. Innen hangzik el élőben a dél-dunántúli út- jelentés, innen szólnak a hírek és itt válogatjuk a zenét lemezről, kazettáról. Jövő szombaton ez a Centrum áruházi rész korábban nyit, és érdemes a hallgatóságnak rajtra készen hallgatni a műsort annak első percétől, mert lesz játék és Centrum ajándék. Természetesen szót kapnak ezen a napon is a nemzetiségi szerkesztőségek, csak más műsoridőben! A Pécsi Stúdió ezúttal német és szerbhorvát nyelvű műsorrendben jelentkező 15-15 perces műsorát a lll-as műsorban szombaton reggel 8 óra 5 perctől hallgathatják a Magyar Rádió nemzetiségi órájában. Tehát 1987. május 23-án RÁDIÓNAP a Magyar Rádió 62-ik munkaesztendeje alkalmából. A zene, a beszéd egész nap betölti az étert a rádió hullámhosszain, a többi a kedves hallgatón múlik, aki ma már mindenhol rádiózhat, csak „. . . kapcs be ..." és reméljük, hogy a műsormaraton egyetlen percében sem „kapcs ki . . ." Kovács Imre Elismerő oklevél a Mecseki Erdőgazdaságnak Eddigi legeredményesebb évét zárta 1986-ban a Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság. Az árbevételt 24, az exportot 20,5 százalékkal növelték. Nyereségük 173 millió, ami rekordnak számít a vállalat történetében. A dolgozók jövedelmét 8 százalékkal emelték. Beruházásra, műszaki fejlesztésre 175 millió forintot fordítottak — annyit, mint még soha — egyebek között egy új bútorelemgyárat építettek Szigetváron, amely ma már exportra termel. A kiemelkedően jó munkát a MÉM és a MEDOSZ elnöksége Elismerő oklevéllel jutalmazta. A kitüntetést tegnap Pécsett ünnepi vállalati tanácsülés keretében dr. Királyi Ernő, a MÉM Erdészeti és Faipari Hivatalának vezetője nyújtotta át Csanádi Bélának, a MEFAG vezérigazgatójának. Külön is méltatta azt a dinamikus fejlesztő tevékenységet, amit a vállalat a nehezebb években is töretlenül valósit meg. Az idén 20 millióval több nyereséget terveznek és egy újabb — ezúttal parkettagyár építésébe fognak bele. A kitüntetett kollektívát Lukács János,, az MSZMP KB tagja, a Megyei Pártbizottság első titkára köszöntötte. Dobogós helyen maradt a MEFAG — mutatott rá -—, ami jól példázza, hogy a nehezebb feltételek között is lehet kiváló munkát végezni és nagy teljesítményt felmutatni. — Rné — Meddig lesz lezárva? Gázvezetékcsere Pécsett, a Hunyadi úton Késésben vannak a kivitelezők Nem gond nélküli a pécsi közúti közlekedés: az utak állapota alaposan leromlott az elmúlt télen, s mindezt tetézi, hogy nagyon sok helyütt lezárások akadályozzák a forgalmat. Kényszerhelyzetről van szó, hisz az épületfelújítások, közműrekonstrukciók halaszthatatlanná váltak . . . Bár a nap mint nap várost járó embernek az az érzése, hogy nem kellő szervezettséggel adják ki az útfelbonási engedélyeket. Rózsai Béla, a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat forgalomtechnikai osztályának vezetője ezt cáfolni igyekszik. — Megpróbálunk körültekintőek lenni, például a Hunyod út felbontását 'csak azután engedélyeztük, hogy elkészült a Bajcsy-Zsilinszky út. Sokszor azonban nem tudunk mit tenni, hisz figyelembe kell venni, hogy a csapadékcsatornákat, gázvezetékeket télen nem tud- ' ják kicserélni, hogy nyáron Pécsett nagy az idegenforgalom. S előfordul, hogy az engedélyünk nélkül is nekiállnak a munkának . . . Hunyadi út. A város több kritikus pontja közül ez a legújabb. Kele József, a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat beruházási osztályának vezetője szerint az itteni gázvezeték-reFILMJEGYZET Igen kedves ismerős hölgy 'mondja kifelé jövet a Távol Afrikától (Out of Africa), hogy magának persze megint nem fog tetszeni ez a film, pedig én majdnem sírtam is, olyan megható volt. A kedves hölgy amúgy nem egykönnyen fakad könnyekre, utoljára az őszön sírt - akkor is csak majdnem -, amikor odakozmált a srilvalek- vára. Megnyugtattam, majdnem én is sírtam, különösen a temetési jelenetnél, s nem is Meryl Streep megható búcsúbeszédén, hanem azon, hogy egy pillanatra megmutatják a magányos bennszülöttet, aki eljött a nagy fe- 'hér vadász temetésére. Kiderült, hogy a kedves hölgynek is ennél a jelenetnél szorult össze a torka — talán harmadszor, mondja, merthogy többször is sírhatnékja volt. Ebből is látható, Sidney Pollack igazi értője az emberi (nézői) érzelmeknek: biztosan (Knock) Out (of) Africa tudja, hogy mitől döglik a légy. Na persze, Amerikában nem úgy készítenek filmet, mint nálunk, hogy ripsz-ropsz összevágjuk, kényesen ügyelve a rendezői szabadságra és önállóságra, hanem arra ’ is képesek (s futja a költségvetésből), hogy próbaközönségek előtt vetítsék először a filmeket, s ha az nem kacag vagy sír az arra kijelölt jelenetnél, hát akkor addig változtatnak rajta, míg be nem következik a kívánt hatás. Ahhoz persze mesterségbeli tudás, tapasztalat kell, hogy oda éppen a fekete vadász képét kelljen bevágni a köny- nyekért; olyan az, mint ami. kor szétesett a kép a tévémen: , ütöttem-vertem, ahol értem, hasztalan, jött a szerelő, két 'finomat ütött csak, de a jó helyre, s a kép nyomban helyreállt. Aztán akkor is majdnem sírtam, amikor kezdtem rájönni, hogy tulajdonképpen nem a Távol Afrikátólt látom, hanem a jó öreg Elfújta a szelet. Az Out of Africa Ka- renje egyre vészesebben kéz. dett hasonlítani szegény, jó, megboldogult Scarlettre, pedig Meryl Streep nemcsak szép, de csúnya is, arról nem is szólva, hogy jobb színésznő, mint Vivien Leigh. Robert Redlord is őrzi még saját és Clark Cable fiatalos-titokzatos sármját - s a négerek is olyan kedvesek, aranyosak, fehér úrnőjüket rajongva imádók mindkét filmben, aminek még az is a közös vonása, hogy mindkettő „irodalmi" alapanyagát unatkozó, írogató úrihölgy szállította. Arra nem teszem le a nagyesküt, hogy ez az azonosság - unatkozó, írogató úrinőség — az oka a szemléletben! azonosságnak; de valószínű, hogy ezen hölgyek hajlamosak fiatalságuk visz- szasírásával a múltat is viszszasírni. A múltvisszasírásnak, mint olyannak pedig mostanában még divatja is vagyon, a retro, a nosztalgia jókora pénzeket csalt már ki a nézők zsebéből, s egypár- szor már knock out-olta őket. Mondanom sem kell, ettől már szinte sírógörcs jön rám: bár ugyan nem vallom, hogy állandó fejlődésben van a világ, de az ezzel való visszaélést jelenti, ha egyre többen bizonygatják: a régi szép idők, azok voltak az igaziak, akkor meg minek ez a nagy felfordulás. Lám-lám, míg ilyen bájosan csúnya, igaz nők uralkodtak a feketéken, addig minden jó volt, most meg csak öldösik egymást halomra, éheznek, meg tó- rregatni kell őket, meg talán még az AIDS is tőlük ered . . . Lám, lám, hova fajul a világ? Hát ez a fő sírnivaló. Bodó L. konstrukció több éve húzódik. Az elhasználódott csövek, szerelvények cseréje tovább már nem odázható el. Két évvel ezelőtt ezt megcsinálták az Aradi vértanúk útja és a Péter utca között, most pedig a Péter utcától a Kalinyin útig dolgoznak a járműforgalom teljes kizárásával. — Május 6-án kezdte a kivitelezést ezen az 520 méteres szakaszon a Geotechnika '86 Gmk, a régi azbesztvezetékeket műanyaggal váltják ki, valamint új bekötéseket végeznek. Az útfelbontási engedélyt június 10-ig kapták meg, addig el kell készülnie a munkának. Sajnos az esős időjárás nem kedvez, eddig talán ha hét munkanapot tudtak dolgozni, így lemaradásban vannak. Ezt nyújtott és hétvégi műszakkal igyekeznek behozni. Ennek némiképpen ellentmond, hogy tegnap délelőtt senkivel nem találkoztunk a helyszínen — felhős volt az idő, bár eső nem esett —, de ez nem azt jelenti, hogy a határidőt ne tartanák be. Legalábbis reméljük . . . Az útlezárást kö'/ető negyedik napon a terelőutakat jelző táblák is kikerültek, így most már csak a figyelmetlen gépkocsivezetők nem találnak el a Dömörkapuhoz, a tv-toronyhoz. Ha ezen a szakaszon befejeződik a munka, akkor a Kalinyin út és a Mecsek-kapu között folytatódik a gázvezetékrekonstrukció. Lévén, hogy erről az útról nem tudják terelő- útra „vinni" a forgalmat, így a kivitelezés ideje alatt félpályás lezárás lesz, a közlekedést jelzőlámpákkal irányítják. Tehát a nyár közepéig a Hunyadi úton nem kis bonyodalmak közepette közlekedhetünk. Roszprim Nándor Húszéves az Ellenőrzési Igazgatóság Húszéves o Pénzügyminisztérium adóigazgatási szervezete, melyet annak idején az 1968-as gazdasági reform bevezetése hívott életre. Ebből az alkalomból ünnepséget tartottak tegnap délután a Baranya Megyei Ellenőrzési Igazgatóságon. A szervezet elmúlt két évtizedes tevékenységéről Górván János igazgató emlékezett meg. Előbb csak a minisztériumi vállalatok pénzügyi-gazdasági ellenőrzését végezték, majd hozzájuk kerültek a tanácsi vállalatok és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek is. A szervezet folytonosan korszerűsödött, átszervezésen esett át, feladatköre bővült. Nemcsak az adók behajtásával, de sokirányú pénzügyi-gazdasági vizsgálódásokkal is foglalkoznak, információkat szolgáltatva a közgazdasági szabályozók érvényesüléséről az országos és a megyei vezető szerveknek. Élvezik a megyei politikai és állami vezetés bizalmát, jó együttműködésben vannak a többi ellenőrzéseket végző és bűnmegelőző szervezetekkel. Ugyanakkor partneri viszonyt tartanak a velük kapcsolatban álló gazdálkodókkal, a számviteli rend és fegyelem kialakításában a megelőzésre téve a hangsúlyt. Az igazgatóság személyi és tárgyi feltételei, technikai felszereltsége az idők folyamán sokat javult, a 70 fős apparátus 80 százaléka diplomás. Az elmúlt években végzett munkájuk alapján a megyei - igazgatóságok között az elsők között vannak, ezt szeretnék megtartani, sőt előbbre lépni. A szervezetre a jövőben még nagyobb feladatok várnak, július elsejétől a tervezett adóreformra készülődve — új felállásban tevékenykednek. Az ünnepségen kitüntetések átadására került sor. Az alapító tagok közül Kiváló Munkáért kitüntetést kapott Sasvári Béla, dr. Bánki Lajos és Dési Mihályné. Rajtuk kívül tizennyolcán kaptak elismerő oklevelet és pénzjutalmat. Művészeti iskola a Nevelési Központban A pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központ Művészeti Iskolája felvételt hirdet az 1987—88-as tanévre művészeti előkészítőre 5—7 éves gyerekek részére: zongora, furulya, fuvola, oboa, hegedű, gordonka tanszakokra kezdők és haladók részére," jazzműhelybe bármilyen hangszeres tudással rendelkezők részére és vizuális tagozatára 7—18 éves korúak részére. A művészeti előkészítősök jelentkezését és a zenei tagozat felvételi vizsgáit 1987. május 22-én és 25-én 15—18 óráig tartjuk az ANK I. sz. Bölcsődéjében. A vizuális tagozat felvételi vizsgái 1987. május 27-én és 28-án 15 órakor kezdődnek a 14—18 évesek részére és 17 órakor a 7—13 éves korúak részére, Pécs-Málom. Felső u. 42. sz. alatt. Az iskola növendékei azok a tanulók lehetnek, akik valamely általános vagy középiskola tanulói és szabadidejükben vállalják a zenei, vagy a vizuális képzéssel járó elfoglaltságokat. Bővebb felvilágosí'ás mindennap 14—16 óráig a 31-805-ös telefonszámon. A Hunyadi út forgalom elől elzárt szakaszán elkészült már a munkaárok, de tegnap délelőtt szerelőkkel nem találkoztunk itt.