Dunántúli Napló, 1987. március (44. évfolyam, 59-89. szám)

1987-03-28 / 86. szám

fl kereskedelmi leltár­vizsgálatok tapasztalatai A Belkereskedelmi Mi­nisztérium költségvetési és ellenőrzési főosztálya a kö­zelmúltban 14 kereskedel­mi vállalat raktáraiban és üzleteiben ellenőrizte, ho­gyan szervezik meg o lel­tározást, mekkorák a lel­tárhiányok, 'illetve .többle­tek, s mik ennek az okai. A vizsgálat során meg­állapították, hogy a ke­reskedelmi vállalatok dön­tő többségénél a nyitva­tartási időn kívül, estén­ként, éjszaka vagy a hét­végeken leltároznak. Ott, ■ahol ez nem megoldható, szintén csökkent a 'leltár miatti zárás időtartama, a Vasedénynél például 13 napról három napra. A fogyasztásicikk-keres- kedelemben a kollektív szerződés rögzíti az úgy­nevezett forgalmazási veszteség — korábbon nor- malizáft hiány — mérté­két. Ez lényegében az áru­sítással óhatatlanul együtt- jóró, csurgásból, csepe- gésből, poriadásból, tö- ■résből, elmérésből - ere-’ dő veszteséget jelenti. A leltárhiányok mértéke az esetek 40 százalékában nem haladta meg a meg­engedett forgalmazási veszteséget. Ez valamivel jobb arány a korábbiak­nál, de növekedett a nagy összegű hiánnyal, illetve többlettel záró leltárok száma - az előző vizsgá­latokhoz képest kilencről 33 százalékra. Az ok az esetek többséaében a pontatlan áruátvétel, a ven­déglátásban a tényleges felhasználásnál nagyobb anyaghányad a kalkulá­cióban, bizonylat nélküli áuk árusítása, különféle adminisztratív hibák, téves áruátadási leltár, a selej­tezés elmulasztása, s meg­lehetősen sok a külső és belső lopás, sikkasztás, hűtlen kezelés. Nem ki- eléaítő, s nem elég haté­kony a belső ellenőrzés. Mivel a nagy összegű leltárhiányok erősen meg­szaporodtak, az egy évvel ezelőtt hozott új leltárfele­lősségi rendelet ellenére is kisebb hányada térül meg a veszteségnek, mint ko­rábban. (A rendelet sze­rint a szoros elszámolású üzletekben a korábbiakkal ellentétben nemcsak jö­vedelmük egy részétől es­nek el a boltvezetők, ha­nem kártérítéssel is tartoz­nak a leltárhiányért, s a beosztottak is anyagilag felelősek a hiányért. A mostani vizsgálatnál az egy évvel ezelőtt hozott rendelkezés előnyös hatá­sai még nem tapasztalha­tók, mert a leltározási idő­szak általában egy év, így a szigorúbb szankcionálás hatásai csak a következő leltári időszakban mérhe­tők le. Új számítástechniloi sorozat a televízióban A számítástechnikai távtanu­lást segítő húsz részes sorozat indul április 10-től a televízió­ban. Az qkció - csakúgy, mint korábban a TV-Basic — a Ne­umann János Számítógéptudo­mányi Társaság, a SZAMALK és a Magyar Televízió együttmű­ködésével jött létre. A heten­ként látható műsorokhoz a SZAMALK tankönyvet jelentet meg, a Társaság pedig konzul­tációs lehetőséget biztosít. A televíziós tanfolyam végén a résztvevők vizsgát tehetnek. Négyszáz puska csöve irá­nyul egyetlen vadra Bács-Kiskun megyében. A „hadiállapot" több mint egy éve tart. 1985. december 27-én jelezték elő­ször, hogy Kiskunhalas térségé­ben, egy ismeretlen nagyvad borjút tépett szét. Tavaly kará­csonyig a megye déli részében garázdálkodott, aztán áttette székhelyét a középső régióra, Kiskőrös, Akasztó, Dunapataj térségébe. A Nimród novembe­ri száma közölte, hogy a megye vadászai megkapták a kilövési engedélyt a — „farkasra". Az Élet és Tudomány ez évi, 7. szá­mának szakírója amellett vok­sol, hogy kóbor kutyáról van szó. A Népszavában és a te­levízióban Szenek Zoltán, a Kiskunsági Nemzeti Park ter­mészetvédelmi felügyelője, úgy nyilatkozik, hogy február 20-a táján azonosította az állatot, amely puma volt. Jóllehet, ez a valami lassan megöregszik nálunk, biztosat senki sem tud róla. Simon György, a megye fővadásza sem, oki március 17-i rádió- nyilatkozatával a sajtó érdeklő­dését az ügyre irányította. Jómagam teljes fegyverzet­ben - tollal, jegyzetfüzettel és fényképezőgéppel —, március 18-án keltem útra Bács-Kiskun megyébe, hogy ha a vadat nem is, legalább a róla szóló véle­ményeket, legendákat begyűjt- sem. Ersekcsanád, reggel 9 óra. A tanácson semmit sem tudnak a pumáról, illetve annyit, amennyit a rádióban hallot­tak. — Erre nem járt, kérem. Hogy micsoda ez? Puma? Na, mire maqa megírja, orrszarvú lesz . . . Kiskőrös. Itt lakik a megye fővadásza, de most nincs itt­hon. A felesége segítőkész - tőle kapom meg a Népszavát is, benne Szenek Zoltán nyilat­kozatával. Az asszony nem sok jóval bíztat:- A férjem azt mondta, sen­kinek sem nyilatkozik. Keresték már a tévétől is, de azt mond­ta, ő csak hallomásból ismeri oz esetet, amit tud, elmondta a rádióban. Talán menjen el Kuskunhalasra, a vad ott csi­nált nagy károkat - igazít út­ba Simonné. Mielőtt elindulnék, bekopo­gok a kiskőrösi tanács elnökhe­lyetteséhez. Ha valakinek, hót neki tudnia kell, mi folyik a környéken. — Farkas? Puma?! Fogalmam sincs, miről beszél — fogad luhász István. — Aztán telefo­nál a hatósági osztályra, ahon­nan tájékoztatják: — Igen, hal­lottunk róla, a rádióban .. . Kiskunhalas, déli 12 óra. Az állami gazdaság igazgatója azt tanácsolja, menjek el ebé­delni, aztán 1 órára kerít vala­kit, aki jól ismeri az ügyet. Mi­kor visszaérek, dr. Czabán László állatorvos szobájában ott nyomakszik már a Tv-hír- adó kecskeméti stábja is. Az adminisztrátor hölgyek kissé gú­nyos mosollyal figyelik a sajtó­ügybuzgalmát. Aztán a tévések - koncként kapva egy fénykép lefilmezését —, elviharzanak, s dr. Czabán összefoglalja a vé­leményét:- Amit biztosan, felelősség­gel állíthatok, az a következő: az első kárt 1985. december 27- én jelentették a területünkön, az utolsót pedig 1986 decem­ber végén. A gazdaságban 21 borjút tépett szét ez az állat. Hogy micsoda? Közelről még senki sem látta. Egyszer volt friss nyom, egy kiserdőbe veze­tett, de a vadászok nem mertek utána menni. Szalonvadászok ezek, kérem. Hat puskás em­ber, az tizenkét cső, és nem mertek bemenni!. . . Harkakö­Szökésben a puszta réme Egyelőre bottal ütik és gipszbe öntik a nyomát Legutóbb a hartai szigeten tűnt fel tönyben viszont egy lovat lőt­tek le a nagy buzgalomban. Azt nézték vadállatnak. Egy biztos, fura egy jószág, lehet - folytatja a doktor, A kosoknak a heréit tépte le. A karámból azt a borjút viszi, omelyik nincs az anyja mellett. Valami „muzulmán” állat le­het, mert a disznóhoz hozzá sem nyúl. Csak a birkára, bor­júra vadászik. És többnyire a hétvégén. A 21 borjúból leg­alább 18-at szombaton-vasár- nap vitt el. A gazdaság állatorvosától, a halasi vadásztársaság elnöké­hez, dr. Lekrinszki Ferenc váro­si vezetőügyészhez indulok. Nyil­ván őt sem először fagqatják a különös vadról, szabadkozik: — Nem sokat tudunk, kérem. Csak a kár, a széttépett álla­tok mindenfelé. Zsana környé­kén 150 kilós borjút ütött le ta­előtt, de az nem mert rálőni! Máig nem tudni, miért. — A kutyák nem segítenek? — Félnek tőle, mint a tűztől. Amint megérzik a szagát, szű­kölnek, visszafordulnak. Az egyik tanyában három olyan komondor volt, hogy a gumit le­ennék az autókerékről. Ez az állat közvetlenül mellettük emelt ki egy anyajuhot az esztenából, a kutyák meg se mertek nyik- kanni ... A ló is majd hanyatt­esik a rémülettől, ha a nyomá­ba szagol. Vadállat, az biztos, különben a ló nem félne tőle. És az is valószínű, hogy ember közelében nőtt fel, mert a ta­nyába bemegy. Tényleg valami szökött puma lehet. . . Ez az a pillanat, amikor a dolog kezd számomra komikus­sá válni. Mégis csak képtelen­ség, hogy szakképzett emberek, vadászok, állatkertigazgatók, Ebben a karámban is megtépett egy birkát — mondja Babe- öcxné. Fotó: Havasi J. arcán a bizalmatlanság legki­sebb jelét sem látom. Hátravezet a karámhoz.- Itt voltak kint a birkák a fa alatt. Egy reggel jövök ki, hát az egyik birka combján két tenyérnyi darobon le van tépve a bőr. Más baja nem volt, a jószág nem hiányzott. A szomszéd tanyán három bir­kát is megrendezett, itt úgy látszik, megzavarhatták.- A kutyák?- Egy fenét. A kosok! Olyan harcias kosaink vannak, hogy minden idegen állatnak neki­mennek. Talán azok zavarták el. Később már nem jött vissza. Indulok újra Kiskőrös felé. Ha még napnyugta előtt meg Itt, a hartai Duna-parton sétált március elején valy nyáron. Bodoglóron állító­lag látták, és magas, fekete, ke­rekfejű állatnak írták le. A nyoma alapján talán farkas. Ki tudja? Mindenesetre rop­pant mozgékony jószág. Egy éjszaka 20—30 kilométert is el­vándorol. És soha nem tér visz- sza a dögre, i korábbi pusztítá­sai színhelyére. De menjen el Fricska Imre fővadószhoz. Ná­la megvan a gipszbe öntött lábnyoma. Megyek hát Fricska Imréhez. Éppen ebéd közben zavarom meg, de készségesen hozza a papírdobozt, benne a gipsz­mancsokkal. Az egyik minta kü­lönösen jól sikerült: olyan he­lyen találták — egy itatógödör­nél, — ahol az állat teljes sú­lyával a mellső lábaira neheze­dett, így a karmai is tisztán belenyomódtak a talajba. Gyö­nyörű, kerek, puha mancs. Jó­kora gyerektenyér nagyságú, a végén erősen hegyesedő kar­mokkal. Én macskafélének né­zem, s utólag összehasonlítva az Élet és Tudományban közölt farkasnyommal, elképesztőnek tartom, hogy bárki is egy far­kas nyomának vélhette. — Pedig akik látták, azt mondják, az állat kutyára ha­sonlít — mondja a fővadász. — Mint a német juhász, csak szür­kébb, csapzottabb. Eleinte mi is kutyára gyanakodtunk, de az a kutya, amelyikre gondoltunk, végül is nem ment vissza a „tett színhelyére". Az pedig le­hetetlen. A kutya mindig visz- szamegy a döghöz, addig eszik belőle, amíg irmogja marad. Ennek a körözött vadnak nem kell a dög. Egy tanyán 62 libát tépett szét, aztán eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Ha nincs száz éiszakóm rajta, akkor egy sem. Több hajtóvadószatot ren­deztünk ellene, eredménytele­nül. Májusban pedig puska elé került, ott volt a vadász nyomszakértők stb. egy év alatt képtelenek több száz vagy ezer nyom alapján megállapítani, milyen állat garázdálkodik az ország közepén. Nem tudják, hol járt, honnan jött, mik a szokásai, merre tart. Csak a sejtés, találgatás mindenütt. Amikor először került szóba, hogy valami nagymacska lehet, s talán Jugoszláviából szökött át, a határőrkerület állítólag nyilatkozatot adott ki: Jugo­szlávia felöl semmiféle puma nem lépte át a határt. . . Kiskunhalas határában, a majsi útról dűlőútra fordulok. Itt van egy tanya pár száz mé­terre, ahol egy éjjel látogatást tett a hivotlan vendég. Szemben az úton gumikerekű kocsi köze­leg, két férfi ül rajta.- Hát kérem, sok mindent be­szélnek az emberek - kezdi az idősebb, közlékenyen, barátsá­gosan. — De hát: sok beszéd­nek sok az alja. Először ott lent, Zsanánál cseleködött, de piszkoskodott följebb, Tázlár környékén is. Megyen ez össze­vissza. 150—160 kilométerrel is rugaszkodik, olyan gyors. Aztán cseleködött itt Halason is, a Lajkó-tanyán, meg Babeöczék- nél, ahová maga most megy. Beszélnek az emberek mindent. Hogy nem is állat, hanem va­laki beöltözött állatbőrbe, a cinkosai meg összegyűjtik a húst. Ilyeneket mondanak . . . Na, Isten áldja! A vetés szélén menjen, ott van letaposva az út! A nap már lefelé hajlik, amikor a tanyához érek. A sárgás fényben olyan a táj, mint valami Rudnoy-festmé. nyen. A tanyából hét-nyalc ku­tya ront ki az autó elé. Meg is kell várnom, amíg előkerül az asszony, elhallgattatja a kutyákat. Nemhiába mondják, hogy az alföldi ember más, mint a dunántúli. Babeöczné akarok tudni valamit, beszél­nem kell az akasztóiakkal, du- napatajiakkal is. A legújabb hírek szerint ugyanis erre lát­ták a vadat „cselekedni”. Kiskőrösön egy vadászcsellel mégis sikerül becserkésznem Simon Györgyöt, Bács-Kiskun megye fővadászát.- A legutóbbi értesülésünk februári. 20-án látta Dunapo- taj és Akasztó között Szenek Zoltán, a Kiskunsági Nemzeti Park felügyelője. Ö azt mond­ja, puma volt. Kis fej, hegyes füf, mintegy másfél méter hosszú, szürke test. Követték egy darabig a nyomát, de re­ménytelen vállalkozás utolérni.- Mit szándékoznak tenni?- A kilövési engedély meg­van rá. Tudnia kell, hogy min­den, Magyarországon nem honos állat lelövésére külön engedély szükséges. Aztán hát . . . vadásszuk. Ha teríték­re kerül, csak a véletlennek köszönhetjük. Bújik mindenfe­lé. Altalábon idő telik el az észleléstől a riasztásig, s ha egy puma egy óra előnyre tesz szert, azt mór behozni lehe­tetlen. Én egyébként még most sem vagyok benne biztos, hogy pumáról van szó, bár Szenek Zoltánt hozzáértő embernek tartom. Én magom inkább el­vadult juhászkutyának vélem a leírások alapján. Igaz, ennek ellentmond az a tény, hogy ez az állat zsinórozva halad, vagyis az első és hátsó lábai­nak nyoma egy vonalon fut. A kutyáé nem ilyen. Egyedül a farkasé, a rókáé. Lehet, bogy hímfarkas? Lehet. . . Talán . . . Eset­leg . . . Ez már az új vadászterület. Akasztó és Dunapataj között asztalsík a vidék. Az apró tava­kon még áll a jég, de már enyhébb szél hojladoztatja a nádat. Madarak — ölyvek, var­jak - repülnek fel. A világos- barna földből csak a tanyák fehér falai világiénak elő. Va­lószerűtlenül békés a táj. Es a puma? Itt rejtőzik va­lahol. Hartán a bolt előtt szállók ki a kocsiból. Munkásruhás férfi áll meg mellettem Zsigulival. A pumáról kérdezem, kevés meg­győződéssel. Tud-e valakit a környéken, akinél kárt csinált.- Puma? Igen, hallottam ró­la .. . Másfél, két éve is be. költözött valami börtöntö'ltelék csavargó az egyik tanyára. Itt, a kanyaron túl mindják. Aztán eljárt lopni, betörni . . .- De engem a vadállot ér­dekel. Az a puma, vagy-a farkas, amiről mostanában annyit beszélnek. Az emberem végre kapcsolt, s az egyik vadászhoz irányít. De ő nincs otthon, és nincs otthon a még nagyobb vadász sem, aki — és itt válik érde­kessé a történet - délelőtt az­zal állított be oz asszonyok­hoz, hogy friss nyomokat látott a szigeten. A sziget itt kezdődik Hartá- nál, s húzódik le kilométere­ken át Dunapataj felé. Vadre­gényes, tüneményesen szép vi­dék. Nyáron szabadstrand, üdülőtelep, most inkább sár­tenger. A Duna-parton magányos ház áll, a kertjében egy fia­talember dolgozgat. Pestről le­költözött építőmérnök. A fele­sége éppen kórházban, iker­gyerekeket vár. Ide születnek majd, ebbe a paradicsomba. Keresztély Lászlóval indulók el a szigetre, mert ott Czibulkáék is látták a nyomokat. Czibul­káék a sziget sarkán laknak, furcsa kis birodalom az övék. Ha az ár elönti az átjárót, csónakkal jutnak ki a partra. Előbb az asszony mondja, az­tán az ura is megerősíti:- Láttuk, hogyne láttuk vol. n. De nem máma! Ki mondta, hogy máma? Amikor az a friss hó esett másodjára, mikor is volt, asszony? Március elején. Ott sétált végig a parton, az- tán följött ide, be az udvarba, onnan tovább az erdőbe. Ak­kora lábnyomai voltak, mint a fél tenyerem. És a farka leló­gott, látszott a nyoma, ahogy húzta a hóban. Milyen állat, ami húzza a farkát? Jókora féreg, annyi bizonyos. Kovács József, o hartai első számú vadász, aki állítólag a friss nyomokat látta, csak nem akar előkerülni. Lehet, hogy itt van ő is a szigeten, s a pumát lesi. Már sötét van, mire vissza- caplatunk az útra. A töltésről messzire ellátni, a távolban tűz ég, talán a nádat égetik: úgy döntök, egy riportertől nem várhatja el senki, hogy bátrabb legyen a vadászoknál. Elindulok hazafelé. Legyen farkas, puma vagy kutya a körözött állat, amelynek fejére ötvenezer forintot tűztek ki a megyében, tőlem nyugodtan alhat és vadászhat. Egy biztos - üzenem az ér- sekcsanádiaknak —, orrszarvút nem csinálok belőle . . . Havasi János HÉTVÉGE 1987. március 28., szombat ? I 5 i Pumaláz cm BCIäIcii fison boti Fotó: Havasi i.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents