Dunántúli Napló, 1987. március (44. évfolyam, 59-89. szám)

1987-03-24 / 82. szám

1987. március 24., kedd Dunántúli napló 5 Az egészséges táplálkozást szemléltető ételeket meg is kóstolhatták a résztvevők Fotó: Proksza László Egészségnevelési hét Mozsgón Tegnap kezdődött és 27-ig tart a mozsgói egészségnevelé­si hét. A programsorozatot - amelyet a Baranya Megyei kOJÁL egészségnevelési osztá­lya szervezett - dr. Bacsa Bar­nabás, Szigetvár városi főorvo­sa nyitotta meg. Az első nap témája az egészséges táplál­kozás volt. Ennek jegyében tartották meg azt a termék- bemutatót, amelyen a Bara­nya Megyei Tejipari, valamint Húsipari Vállalat vonultatta fel a diétás készítményeit, a Szigetvári Konzervgyár a szójás termékeit, a Szentlőrinci ÁG pedig a burgonyapelyhes ké­szítményeit. A szervezők előze­tes közvéleménykutatás alap­ján különféle saláták elkészí­tésére kérték fel Bőgődéi Jó- zsefnét, a Szigetvári Konzerv­gyár főszakácsát, amelyhez a különböző zöldségeket — pri­mőröket is - a Szigetvári ÁG biztosított. Halmentés a baranyai horgásztavakon Számottevő rák- és halpusz­tulást észleltek a baranyai hor­gásztavakban. A károk elsődle­gesen a szokatlanul hosszúra nyúlt tél számláját terhelik. Ezen a vidéken emberemlé­kezet óta nem volt példa ar­ra, hogy március utóján még jég alatt éljenek a halak, most pedig a tavakat még jégpán­cél borítja. A halpusztulást többféle kedvezőtlen tényező egybeesése idézte elő. A tava­lyi szárazság miatt eleve kevés víz volt a tavakban, a horgász­egyesületek ennek ellenére a szokottnál több halat telepítet­tek. A kemény fagy hatására vastag jégréteg képződött a vizeken és tartósan meg is ma­radt. A ráesett, ráfagyott hó azután még az éltető nap­fénytől is elzárta a vizek vilá­gát. A horgászok idejekorán észlelték a veszélyt; minden egyesületet elláttak ugyanis oxigénmérő készülékkel és két­naponként szondázták a tava­kat. Amikor a víz oxigéntartal­ma a kritikus határig süllyedt, elkezdték a jég lékelését és megindították a szivattyúkat. A kellő időben történt és szakszerűen végrehajtott be­avatkozásnak köszönhetően jó- lészt sikerült megmenteni az értékes halállományt, de vesz­teség így is van. Először a fe­néken lakó rákok, majd a ha­lak kezdtek pusztulni. A horgá­szok most nagy erőfeszítéseket tesznek a telet átvészelt állo­mány kondíciójának feljavítá­sára. A táplálékhiány miatt ugyanis lesoványodtak a halak, s félő, hogy az esetleg fellé­pő betegségek következtében további elhullás történik. Ezért a tavaszi etetésnél úgynevezett gyógytakarmányt - antibioti­kumot tartalmazó tápokat — juttatnak a vízbe. A Városi Népi Ellenőrzési Bi­zottság Remeczki László elnök­letével tartotta meg soros ülé­sét tegnap, a Pécsi Városi Ta­nács épületében. Legfonto­sabb napirendi pontként a Ba­ranya megyei műszaki fejlődés helyzetét és feladatait tárgyal­ták meg. Megállapították, hogy a műszaki fejlesztésre felhasz­nált összegek alacsonyak. A fejlesztési alap kötelező képzé­sének megszűnése elvonja azt a lehetőséget a vállalatoktól, amivel forrást teremthetnek fej­lesztési elképzeléseik megva­lósítására. A hosszú távú érde­keltség, az előrelátás lehetősé­ge sem biztosított, mert a gaz­dálkodó szervezetekben a gaz­dasági szabályozók gyakran változnak. Találó a megfogal­mazás: műszaki fejlődés van, de műszaki fejlesztés nincs. Medveczky Ilona Töltsön egy estét kedvenceivel Műsor Las Vegasból - Lisa Minelli és Marilyn Monroe szerepében Műszaki fejlődés? Medveczky Ilona emlékezése A színművészet két világ­sztárja elevenedik meg március 28-án Pécsett a sportcsarnok­ban: Lisa Minelli és Marilyn Monroe. Egykori pécsi balett­táncos varázsolja őket elénk: Medveczky Ilona. Bár ő az or­szág egyik legegyénibb táncos egyénisége, előbb némi emlé­keztetőt kértünk tőle: — A Pécsi Balett alapító tagja voltam - mondotta —, Stimácz Góbival, Rónai Mártá­val, Fodor Antallal és Csifó Fe­rivel. Először igen jól éreztem magam. De utána nem egye­zett az elképzelésünk Eck Im­réével. Én tisztelem és értéke­lem őt, de nem voltam hajlan- ló alávetni magamat az elkép­zeléseinek, s rendszeresen kar­táncosként szerepelni. így ért véget két év alatt a pécsi pá­lyafutásom. — Alapkérdés: a tánc a né­zővel mennyire nyilvánvalóan közölheti a gondolatot, szem­ben például a sokkal nyilván­valóbb színészi-szóbeli közlés­sel? — A tánc nyelvét nemcsak a művésznek, hanem a közönség­nek is meg kell ismernie. Eny- nyi talán az eltérés a szóbeli játéktól. De a többi — azonos­ság. Ha a táncos nem képes a táncban kifejezett gondola­tot átsugároztatni a nézőtérre, okkor nincs helye a színpadon, mert nem művész. Van ugyan­is a táncnyelvben egy rendkí­vüli érték: benne rejlik a köz­míthat, máris sokan vásárolná­nak belőle. Egyelőre hatféle adapterrel készül, ez rotációs és alternáló orrkasza mellett rotá­ciós tárcsás változatot is je­lent, utóbbi kettőnél olyan to­vábbi kivitellel, mely a gép ol­dalára erősíthető. Áttervezik a mai gyártmányok ősét, az MTZ traktorra épített berendezést. A szerkezetek föl- és leszerelése ugyanis nehézkes és hosszadal­mas, mint ígérik, a módosított változatnál ehhez mindössze fél órára lesz szükség. Bár a hivatalos bemutatkozásra csak érthetőség. Egy mozdulat néha jobban kifejez egy érzést, mintha azt szóban mondjuk ki. Gondoljon a dac pillanatnyi eluralkodására egy emberben.- Sokszor táncol revüben. A művész számára mi a különb­ség a revü és az eredeti érte­lemben vett balett között?- Erre is az a válaszom: semmi. A balett a revünek is alapja, s ha nem állna mögöt­tem az a kilenc év, amit az Állami Balettintézetben töltöt­tem, s annak a korszaknak minden beidegzett ismerete, akkor nem lehetnék igazi re­vütáncos sem. Az abc ott is a klasszikus balett.- Milyen műsort hoz Pécsre?- Két ellentétes alkatú, más-más hajszínű, más-más fi­zikai megjelenésű világsztárt, Lisa Minellit és Marilyn Mon- roe-t elevenítem meg. Például a Kabaré című musical több részletét énekelem is, de maga Minelli is énekel magnóról. A március 28-án 16.30 és 20.00 órakor kezdődő Töltsön egy estét kedvenceivel című mű­sorban a pécsiek Koltay Ró­bert: Illetékes elvtárs című pa­ródiáját; Kabos Lászlót, a Mar­kos-Nádas kettőst, s Karda Beátát hallhatják. Még egy ér­dekesség: az amerikai Los ^e- gas állandó műsorszáma a Sámson és Delila paródiaket­tős, s ők is fellépnek a sport- csarnokban. Földessy Dénes a tavaszi BNV-n kerül sor, az első megrendelések már meg­érkeztek. Az említettek mellett jelentős súllyal szerepelnek műtárgy tervezések és kivitelezések. Em­lékezetes, hogy a nyolcvanas évek első harmadában a Kis- Balaton ma már működő táro­zójának zsilipjei itt készültek. Az újabb feladatot a Bős- Nagymaros vízlépcső építése hozta: Dunakiliti térségében, az ellennyomó csatornákhoz hat, közepes méretű zsilip acél- szerkezetét készítik, hidraulikus, elektromos szerelvényekkel együtt, mintegy 80 millió forint értékben. A nyíregyházi szenny­víztisztító hidraulikáját pedig a nyáron szerelik készre. Az év második felétől külső cégek hí­vására is vállalkoznak hidrau­likák javítására, felújítására. A fölszerszámozás most tart utolsó fázisánál. Sz. Koncz I. Lehetne a kivagyiság, a sznobság bizonyítéka, ha csu­pán ez az egyetlen készülék jelképezné a technikai hala­dás iránti fogékonyságot. A pécsi Jókai Utcai Általános Is­kolában azonban történt egy s más, amíg a képújság meg­jelent azon a bizonyos készülé­ken. Hogy éppen ezt az iskolát választottuk, annak egyszerű magyarázata van: a városi ok­tatási intézmények középgene­rációjához tartozik, se nem avulton régi, se nem kísérletien új. Vajon hogyan reagálnak itt - ahogy mondani szokták: - a kor kihívására? Spolár János igazgató: — A számítástechnika okta­tása úgy terjedt el Magyar- országon, mint az avartűz. Nem emlékszem eddigi pálya­futásom alatt még egy olyan tárgyra, amely két és fél év alatt ilyen gyorsan bevezetés­re került volna. A mi iskolánk­ban egy autodidakta módon tanult kolléga, Tóth László kez­deményezte az első gép be­szerzését 1983-ban. Roppant kezdetleges masina volt, ZX- 81-es. Ezt követte egy Primo, most pedig - részben központi támogatásból - 8 Commodore- unk van. Berendeztünk egy szaktantermet, amelyben átme­netileg a Pedagógiai Intézet gépei vannak. A gyerekek fa­kultáció és szakkör keretében tanulják a számítástechnikát. Nagyon élveszik. A teletext információs anyagát is teljes egészében ők állítják össze, s programozzák be. Ez a „szol­gáltatásunk" tehát része az ok­tatásnak, így aligha tekinthető öncélúnak. Jó néhány iskola előbbre tart a Jókainál a számítógépes ok­tatásban. Különösen az újab­ban épültek vannak kedvezőbb helyzetben. Az oktatástechnika fejlődésének része a zártláncú iskolatelevízió is, amelynek ki­építése mind több iskola cél­kitűzése.- A Budapestről sugárzott iskolotévés programok egyik nagy hátránya az volt, hogy nem lehetett beilleszteni az órarendbe. Elsősorban a kis­iskoláknak jelentett segítséget, ahol könnyebben tudtak alkal­mazkodni az adásidőhöz. A másik hátrány, hogy ezek a programok általában 40 per­cesek, és sok olyan mozzana­tot tartalmaznak, amelyet a ta­nár maga is be tud mutatni az órán. Márpedig a „mozi­zásnak" nincs sok értelme, sok­kal inkább a 8-10 perces prog­ramoknak, amelyek a tanár ál­tal elmondottakat szemléltetik. Érthető, ha minden iskola ar­ra törekszik, hogy kiépítse a maga tévéláncát. Ennek segít­ségével bármikor bejátszható az óra anyagába illeszkedő vi­deofelvétel. Ügy tervezzük, hogy egy központi stúdiót léte­sítünk valamelyik iskolában. Ne kelljen minden intézmény­ben külön bíbelődni az anyag vágásával, montírozásával — mondja Spolár János. Lehet, hogy ez a központi stúdió a Siklósi úti iskolában lesz. A Nevelési Központban mindenesetre már van egy ko­moly teljesítményű tévéstúdió, de ez mintha nem is a város­ban lenne. Az intézmény elszi­geteltsége pregnánsan meg­mutatkozik abban, hogy az igazgatói kollégiumon még csak szóba sem került (kerül­hetett?) az esetleges együtt­működés . . .- Végül is vannak a techni­ka alkalmazásának határai? - kérdezem az igazgatót.- A technika addig segíti az oktatást, amíg nem a ta­nárt akarjuk helyettesíteni ve­le. Tehát nem luxus az írás­vetítő, a magnó, a lemezjátszó és a televízió sem, mert segít a szemléltetésben, az ismeret- közlésben. De sohasem szabad szem elől téveszteni, hogy az oktatásban mindig a tanár ma­rad az első. Ö a főszereplő ... H. J. Hidrot. A Dél-dunántúli Víz­ügyi Igazgatóság 1978-ban be­vezetett gyártmánycsaládjának akkor még idegenül hangzó neve ma már ismerősen cseng. A cserkúti gépüzemben a víz­folyások, árkok, átereszek me­dertisztítását, partoldalak kar­bantartását szolgáló földmű­fenntartó gépek többféle válto­zatban készülnek. Közös jel­lemzőjük, hogy adapterként sze­relhetők meglevő alapgépekre. A Hidrot-UNI viszont már olyan önjáró, gumikerekes kisgép, mely a tervek szerint segédbe­rendezéseivel valamennyi mun­kafolyamatot kiszolgálja majd, ugyanakkor jóval olcsóbb, cél­szerűbb, mint az eddigi alap­gépek. Sorozatgyártása a na­pokban megkezdődött. Papp Béla, az üzem helyettes vezetője meglepő adattal szol­gál: az 1978-ban belépett rotá­ciós kaszából ma már 550 üze­mel az országban. Az igazság­hoz hozzátartozik, hogy nem­csak vízügyi igazgatóságok vesznek belőle, hanem terme­lőszövetkezetek, állami gazda­ságok is. A közutak mentén hú­zódó árkok rendben tartását a Közlekedési Minisztérium zömé­ben a cserkútiak egységeivel végzi. Egy ugyancsak most in­dult sorozat, a Mercedes Uni- mogra szerelt kaszálógép pedig nyugatnémet import kiváltását célozza. A Hidrot-UNI sem csak a szűk szakma érdeklődésére szá­Az óraközi szünetben szívesen nézik a tv teletextet a gyerekek Fotó: Kóródi Oktatástechnika Krétától a teletextig Fejleszt a Vízig gépüzeme

Next

/
Thumbnails
Contents