Dunántúli Napló, 1987. március (44. évfolyam, 59-89. szám)

1987-03-18 / 76. szám

2 Dunántúli napló 1987. március 18., szerda Lázár György látogatása Békés megyében (Folytatás az 1. oldalról) felszólalásokban, hogy miként oldhatók meg a közismert problémák.- Az előttünk álló legfonto­sabb feladat, hogy következe­tesen és a változó körülmé­nyek között eligazodva mun­kálkodjunk o XIII. kongresszu­son elhatározott program vég­rehajtásán. A sikeres teljesítés érdekében még több és jobb munkára van szükség. A VII. ötéves terv kezdő esztendeje nem úgy alakult, ahogy sze­rettük volna. Ezután arról szólt, hogy a Központi Bizott­ság a kongresszust 'követően viszonylag rövid időn belül nagyon alapos és mélyreható elemzés alá vette a társadal­mi, gazdasági viszonyok álla­potát, s feltárta: mi fékezi az eredményesebb végrehajtást. A Békés megyei tapasztalatok is bizonyítják, hogy helyes volt a kritikus és önkritikus elem­zés. Nagyobb tudatosságra van szükség ahhoz, hogy meg­újítsuk önmagunkat, a mun­kánkat, mert enélkül a maga­sabb követelmények nem tel­jesíthetők. Népünkben, mint ahogyan az itt élőkben is, megvan a képesség, az aka­rat a megújulásra, a célok valóra váltására — hangoztat­ta a Minisztertanács elnöke. A szocialista építés mai idő­szakának jellemzője, hogy a korábbinál is jobban megnőtt a társadalmi tényezők szere­pe, mindenné! fontosabb, hogy mozgásba lendítsük a társa­dalomban, a kisebb-nagyobb kollektívákban rejlő tartaléko­kat - hangsúlyozta Lázár György. A gazdasági felada­tok megoldásához a társa­dalom minden szférájában megújulásra van szükség, amely a szocialista demokrá­ciát még inkább elmélyíti, még jobban kiterjeszti, és ez­zel még jobb feltételeket biz­tosít az előremutató, az alko­tó feladatok felszínre kerülé­sének. Az idei év első két hó­napjának tapasztalatai ugyan­csak azt erősítik, hogy tovább kell keresni a Központi Bi­zottság novemberi határoza­tának végrehajtásához azokat a feltételeket, amelyekkel fel­zárkózhatunk a megfogalma­zott követelményekhez. A Minisztertanács elnöke végezetül a folyamatok rend­szeres, céltudatos figyelemmel kísérésének, ellenőrzésének, a felszínre kerülő jelenségek gyorsabb elemzésének, s a levonható következtetések nyo­mán a gyors cselekvésnek a jelentőségét hangsúlyozta. Délután Lázár György sze­mélyes tapasztalatokkal is gyarapította a megyéről szer­zett ismereteit. Elsőként fel­kereste a mintegy 2500 dolgo­zót foglalkoztató Békéscsabai Kötöttárugyárat. Szuchy László Igazgató jelentős, 26,1 száza­lékos termelésiérték-növeke- désről adhatott számot, amelynek nyomán az elmúlt esztendőben 885 millió forint értékű pamut és pamuttípusú alapanyagból kötött-hurkolt konfekcióterméket állítottak elő. T ámaszpont-tárgyalás Weinberger madridi sajtó- értekezlete A vélemények teljes eltérése jellemezte Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter és a spanyol vezető politikusok meg­beszéléseit Madridban. A spanyol fővárosban kedden tartott sajtóértekezleten Wein­berger gondosan megfogalma­zott, diplomatikus mondataiból is kitűnt, hogy nem került egy­máshoz közelebb Madrid és Washington álláspontja a Pentagon hispániai bázisainak jövőjét illetően. Ismeretes, hogy a spanyol fél érdemi létszám- csökkentési igényeivel szemben a Fehér Ház a jelenlegi helyzet változatlanul hagyását szeretné elérni. A támaszpontok személyzeté­nek létszámcsökkentésére irá­nyuló tárgyalásokról Weinber­ger közölte, hogy nem alkudoz­ni jött. A washingtoni politikus kifejtette, hogy a spanyol ve­zetés világosan látja, milyen szerepet töltenek be például a Torrejonban állomásozó F 16- os vadászbombázó repülőgépek a nyugat-európai hadászati rendszerben. Weinberger azt is közölte, hogy tájékoztatta a spanyol po­litikusokat az eurorakétákról és a hadászati fegyverekről folyó szovjet—amerikai tárgyalások menetéről. Madridi eszmecseréi során szó esett az Atlanti Szö­vetségen belüli együttműködés­ről is. Fontosnak tartotta annak kijelentését is, hogy az Egyesült Államok egyetlen más ország­gal sem folytat tárgyalásokat a Madrid környéki torrejoni tá­maszpontról esetleg áthelye­zendő vadászbombázó gépek ügyéről. Madridi megfigyelők a spa­nyol—amerikai kétoldalú vi­szony fontos mozzanatának tart­ják Weinberger látogatását. A 36 órás madridi tartózkodás rö­viddel követte Vernon Walters amerikai ENSZ nagykövet tár­gyalásait. Nyilvánvalónak lát­szik, hogy Washington a rövi­desen folytatódó kétoldalú tá­maszpont-tárgyalások újabb fordulója előtt minden erejét latba veti a spanyol kormány­zat meggyőzésére a jelenlegi helyzet fenntartása érdekében. ORA A NAGYVILÁGBAN Szovjet javaslat Genf ben A Szovjetunió kedden java­solta, hogy hozzanak létre egy olyan nemzetközi ellenőrző rendszert, amely megakadá­lyozná, hogy bárki bármiféle fegyvert juttasson a világűrbe. A javaslatot az ENSZ égisze alatt, 40 ország részvételével folyó genfi leszerelési konfe­rencián ismertette Jurij Nazar- kin, a szovjet küldöttség veze­tője. A szovjet javaslat értelmében nemzetközi felügyelőséget kel­lene létrehozni, amely minden olyan objektumot ellenőrizhet­ne, ahonnan űreszközöket lehet felbocsátani, sőt a testület el­lenőrző hatásköre kiterjedne a felbocsátó eszközökre is. A va­Sevardnadze szovjet külügy­miniszter Ázsiában és a csen­des-óceáni medence országai­ban tett körútja a térség béké­iének megteremtésére irányuló szovjet koncepció megvalósítá­sát szolgálta — jelentette ki kedden Moszkvában Igor Roga- csov külügyminiszter-helyettes. Ausztráliában a leszerelésről és a térség biztonságáról foly­tatott eszmecsere során a fe­lek nézetei közeliek vagy egy- beesőek voltak. Sevardnadze Dzsakartában kifjetette, hogy hasznos volna, ha Indonézia erőfeszítéseket tenne a politikai párbeszéd fenntartása és kibővítése érde­kében Vietnammal és Laosszal. A Szovjetunió továbbra is tö­rekszik az ASEAN országokhoz fűződő baráti kapcsolatok erő­sítésére és fejlesztésére. Bangkokban is a kambodzsai rendezésre összpontosultak a tárgyalások. Sziddhi Szavetszila lóságban ez azt jelentené, hogy bármilyen űreszköz felbocsátá­sa csak a nemzetközi ellenőrző testület helyszíni felügyelete alatt történhetne. Nazarkin egy­idejűleg javasolt egy olyan nemzetközi egyezményt is, amely megtiltaná békés célú nukleáris objektumok támadá­sát. Az új szovjet javaslat szerint tehát nem lenne szabad a vi­lágűrbe juttatni rakétaelhárító fegyvereket, továbbá olyan űr­rendszereket, amelyekkel földi vagy légtérbeli célpontok sem- misíthetők meg, sem olyan fegy­vereket, amelyekkel viszont vi­lágűrbeli objektumokat lehet támadni, akár a földről, akár thaiföldi külügyminiszter május­ban Moszkvába látogat — kö­zölte a külügyminiszter-helyet­tes. Vietnamban, Laoszban és Kambodzsában valamennyi megvitatott kérdés tekintetében teljes volt a felek egyetértése. A Szovjetunió külpolitikai erőfe­szítései mindhárom fővárosban teljes támogatásra leltek. A Vietnami vezetők kijelentették, hogy készek közvetlen párbe­szédet folytatni Kínával. A Szovjetunióban gondosan figyelemmel követik az Egyesült Államokban a rakétaelhárító védelmi rendszerekről (ABM) kötött szerződés értelmezése kö­rüli vitát — mondotta a továb­biakban Gennagyij Geraszimov külügyi szóvivő. Emlékeztetett rá, hogy Weinberger amerikai hadügyminiszter a napokban direktívát írt alá, amely célul tűzi ki a harci tevékenységek kiterjesztését a világűrre, s ennek keretében elsőrendű fon­a levegőből, akár a világűrből. Mint ismeretes, éppen ilyen cé­lokat szolgálna az SDI ameri­kai űrfegyverrendszer, amely­nek kifejlesztését 4 évvel ezelőtt hirdette meg Ronald Reagan amerikai elnök, s amelyet ál­talában csillagháborús prog­ramnak neveznek. A nyugati hírügynökségek Nazarkin bejelentéséből ki­emelik: a javaslat újabb jele annak, hogy a Szovjetunió szá­mára a helyszíni ellenőrzés nem jelent problémát, ha arról van szó, hogy ilyen módon tényle­gesen meg lehetne akadályoz­ni a fegyverkezési hajszának a világűrre való kiterjesztését. tossága a műholdelhárító rend­szereknek lenne. Az Egyesült Államoknak ren­delkezésére áll az F—15-ös va­dászgépek bázisán kifejlesztett műholdelháritó fegyver (ASAT) mutatott rá a szovjet szóvivő, majd emlékeztetett rá, hogy a Szovjetunió 1983 augusztusá­ban egyoldalú módon beszün­tette első generációs műhold­elhárító fegyvereinek fejleszté­sét, új munkákat nem végez és Genfben javasolta, hogy tilt­sák be a műholdelháritó rend­szereket és számolják fel a már meglévőket. Az amerikai fél erre nem hajlandó, és a műholdelháritó fegyverekkel az ABM szerződést kívánja megke­rülni. Geraszimov végezetül kérdés­re válaszolva közölte, hogy Mi­hail Gorbacsov tervezett cseh­szlovákiai látogatásáról hama­rosan hivatalos közlemény jele­nik meg. ■é PRÁGA: Nagy mennyiségű klór került a közép-szlovákiai Teplá folyóba pénteken - kö­zölte a Rudé Právo kedden. A mérgező anyag valószínűleg a Sklené Teplice-i gyógyfürdőből került a Goromba torkolló kis folyóba. Az esetet és a kelet­kezett kór mértékét a rendőr­ség vizsgálja. Mint a Rudé Právo megjegyzi, ebben a kör­zetben gyakoriak az ilyen ese­tek. Az elmúlt öt évben több mint kétszáz vízszennyezést je­lentettek Közép-Szlovákióból. Földrengés az NSZK-ban A Richter-skála szerint 3,5-es erősségű földmoz­gást észleltek kedden haj­nalban az NSZK déli ré­szén. Személyi sérülés nem történt. Két épületben ki­sebb károk keletkeztek. MOSZKVA: Az újságírók legfontosabb feladata, hogy'te­vékenyen vegyenek részt az SZKP XXVII. kongresszusa, a Központi Bizottság januári ülése határozatainak végrehajtásáért, a szovjet társadalom életének átalakításáért, az ország társa­dalmi és gazdasági fejlesztése meggyorsításáért vívott megal­kuvás nélküli küzdelemben. így határozott a szovjet újságíró­szövetség Moszkvában hétfőn este véget ért kongresszusa. Az elfogadott határozat hangsú­lyozza, hogy a szerkesztőségek­ben és a szövetség szervezetei­ben folyó munka átalakítása lassan, nem ritkán formálisan, Sok nehézséggel halad, még mindig hatnak az üres külsősé­gek gyakorlatának idején meg- gvökeresedett beidegződések, különösen a területi és városi szinten.-f VARSÓ: „A lengyel kor­mány bizonyos abban, hogy az érdekelt feleket teljes egé­szében kielégítő megállapodás­sal fejeződik be a bányászati minsztérium és a kőbányászok szakszervezetének vitája" — mondotta lerzy Urban kor­mányszóvivő keddi varsói sajtó- értekezletén. A kőbányákban dolgozók a külszíni lejtések alkalmazottaival együtt immár hosszú ideje azt követelik, hogy rájuk is terjesszék ki a szénbá­nyászoknak járó kedvezménye­ket. Mivel eddig a kérdésben- hosszas tárgyalások ellenére- nem született megállapodás, a szakszervezet úgy döntött, hogy tiltakozó akciót kezdemé­nyez, vagyis hétfőtől a munka­helyeken kifüggesztett transz­parenseken népszerűsíti köve­teléseit. Amennyiben ez nem vezet eredményre, március 25- ával sztrájkot hirdetnek. A portugál Rui Bento Vazquez torreádort egy madridi viadalon levegőbe röpíti a bika. A viador nem sérült meg. (Telefoto—AP MTI KS—DN) Tájékoztató a szovjet külügyminiszter látogatásairól Finnországi várakozások Kommentar Hetekbe, akár egy hónap­ba is telhet, amíg megalakul Finnország új koalíciós kor­mánya a vasárnap és hétfőn tartott parlamenti választá­sok után. A szélsőséges jós­latok nem igazolódtak be, gátszakadásra nem került sor, ugyanakkor a még nem végleges eredmények kétség­telenül az erővonalak bizo­nyos mérvű átrendeződését hozták. A baloldal szavazói bázisa valamelyest csökkent, míg a polgári pártok erősöd­tek. Nincs tehát szó alapve­tően új helyzetről, a hagyo­mányosan pozitív finn bél­és külpolitika nyilvánvalóan folytatódik, kérdés viszont, hogy milyen partnerekből te­vődik majd össze az új ka­binet. Az északi ország politikai életére eddig is a koalíciós kormányzás volt a jellemző, nem voltak ritkák a kabinet­válságok sem. A legnagyobb politikai erő, a szociálde­mokrata párt immár több mint két évtizede a megha­tározó tényező, ám a kor­mányzati többséghez min­dig társakra volt szüksége. Kalevi Sorsa most leköszönő 'négypárti kabinetje volt hosszú ideje az első, amely kiegyensúlyozott, válságmen­tes négy évet tudhatott ma­ga mögött. A szociáldemok­raták ugyan maguk is veszí­tettek táborukból, ám meg­maradtak a legtöbb szavaza­tot szerzett pártnak. így a megfigyelők azt valószínűsí­tik, hogy továbbra is része­sei maradnak az új kormány­nak. (Az viszont egyáltalá­ban nem kizárt, hogy a mi­niszterelnöki tárcát más párt képviselője kapja.) Ugyanakkor a polgári kö­zéppártok, az úgynevezett centrista szövetség megerősí­tették helyzetüket, s a parla­ment legnagyobb politikai tömörüfésévé váltak. Még fontosabb talán, hogy a ha­gyományosan ellenzéki nem­zeti koalíciós párt húsz év óta a legjobb választási eredményt érte el, szavazat- arányában megközelítette a szociáldemokratákat is. S ez a körülmény valószínűsíti, hogy mindenféle koalíciós tárgyalásnál számolni kell a konzervatívokkal. ' A választási eredmények fényében a helsinki megfi­gyelők azt a megoldást tart­ják a legvalószínűbbnek, hogy az ország három veze­tő pártja, tehát a szociál­demokraták, a centrumpárt és az említett konzervatív erő együttesen lát hozzá a kormányalakítási tárgyalások­hoz. Állítólag egyetértés van máris a tekintetben, hogy először egy közös program­ban kell megállapodniuk, utána következhet majd a vi­ta a tárcák elosztásáról. Egy biztos, az új összetételű par­lament április 2-án ül össze, s várhatóan ez után alakul csak meg majd az új kormány. Ortutay L. Gyula a „Tenkesalja" ÁFÉSZ 110. sz. Vas-műszaki boltját Villányban. Ha nálunk vásárol ETZ 125 cm3 lux. motorkerékpárt 22 100,— Ft-ért, ETZ 250 cm3 lux. motorkerékpárt 28 800,— Ft-ért, és Jáva 350 cm3 motorkerékpárt 20 320,— Ft-ért, 1 db. bukósisakot kap ajándékba. Tv-ajánlatunk: ITT színes tv (56 cm képcsővel) 44 900,— Ft, ITT szines tv (67 cm képcsővel) 49 900,— Ft, valamint hazai gyártmányú szines és fekete-fehér tv-készülékek. A tavaszra készülve ajánljuk: kerékpárok nagy választékát, növényvédő szerek és műtrágyák széles választékát. Ha most vásárol 210, 300 vagy 400 l-es fagyasztószekrényt, 1 db. GASZTROPLASZT hűtőtároló-edényt ajándékozunk. Győződjön meg személyesen boltunk árukínálatáról (Villány, Tolbuhin u. 5.), vagy telefonon — Villány 7-es. \ .......................................... / N ^V.V.V.V.V.V.V.V.V.V. .Ti ..«■ mm

Next

/
Thumbnails
Contents