Dunántúli Napló, 1987. március (44. évfolyam, 59-89. szám)
1987-03-18 / 76. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunai i :uli namo XLIV. évfolyam, 76. szám 1987. március 18., szerda Ára: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja > .* .... A tartalomból: Természet- tudomány: egyetemi képzés (3. oldal) Háztáji: gyümölcsfaültetés (6. oidal) Bőrruha divatbemutató (5. oldal) Lázár György látogatása Békés megyében Nagyobb tudatosságra van szükség, ami eredményt hoz Jobban kell alkalmazkodni a feltételekhez Lázór Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökének kétnapos Békés megyei programja kedden aktívaértekez. lettel folytatódott. Az MSZMP Békés Megyei Bizottságának székházában megtartott tanácskozáson Szabó Miklós első titkár köszöntötte az országrész legsikeresebben gazdálkodó vállalatainak, szövetkezeteinek vezetőit, a párt- és tömegszervezetek, a dolgozó kollektívák képviselőit, majd röviden körvonalazta a 420 ezer lakosú megye 1987-re megfogalmazott feladatait. Mint hangsúlyozta: szervezettebb. jobb és fegyelmezettebb munkával kívánják növelni a gazdaság teljesitményét, amelynek eredményeként várhatóan jelentősen javulnak az ország e részén élők körülményéi. Mindehhez megvannak a lehetőségek: a nehézségek ellenére is biztatóan indult az idei esztendő. Különösen az élelmiszer- és az építőanyag- ipar első eredményeinek köszönhetően bizakodással te. kintenek az itteniek a megoldásra váró feladatok elé. Az első titkár szavaihoz kapcsolódóan — saját tennivalóikról, gondjaikról is szólva - kilencen mondták el észrevételeiket. A hozzászólásokból is kitűnt, hogy a Viharsarokban nyugodt légkörű, kiegyensúlyozott munkával támogatják a párt és a kormány politikáját: az emberek bizakodóak és tettrekészek. Erősödött az a felismerés is, hogy a munka minőségi változtatásával tudnak csak megfelelni a kor követelményeinek. A kormány legutóbbi intézkedéseit - elsősorban az export árualapokat bővíteni szándékozó törekvéseket, valamint az elmaradott térségek fejlesztését célzó programot — úgy ítélték meg, hogy jelentősen hozzájárulnak az eredményes munkavégzéshez, a közhangulat formálásához. Tükröződött a vitában az is, hogy a termelő kollek. tívák, a dolgozók elfogadják és támogatják a Központi Bizottság legutóbbi határozatait, s figyelmüket - a cselekvőképesség, a tenniakarás szellemében — most már a helyi teendőkre összpontosítják. Mint ahogy többen is megfogalmazták: különösen sürgető feladat d gazdaságilag elmaradott térségek fejlesztési programjának valóra váltása, hiszen a megye 17 települését érintő gondról van szó. A központi támogatós igénybe vételével hosszabb távon is számításba vehető munkahelyek kialakítását tervezik, ezzel is jobb körülményeket teremtve az itt élő mintegy 50 ezer ember számára. Szót kért a tanácskozáson Lázár György is. Elöljáróban tolmácsolta a Központi Bizottság üdvözletét a megye párt- és társadalmi vezetőinek, a Békésben élőknek és dolgozóknak. A továbbiakban elismeréssel szólt a két nap alatt szerzett tapasztalatairól, ame. lyek szerint az országrészben élők gondolkodó közszelleme is biztosíték arra, hogy képesek és készek a feladatok megoldására. Megállapította: a probléma felismerésén túl a válaszkeresés - helyenként mór a válasz - is jelen volt a (Folytatás a 2. oldalon) Ha rendelnek, többet sütnek Számvetés és készülés az idegenforgalmi szezonra Nyit a Fenyves Szálló Több valutabeváltóhely Magánüzletek a jobb kiszolgálásra Nyolc utazási iroda, az idegenforgalmi területek tanácsi vezetői, kereskedelmi és vendéglátóipari vállalatok, társadalmi és ifjúsági szervezetek képviselői vettek részt tegnap délelőtt a megyei tanács székházában tartott idegenforgalmi tanácskozáson. Balaskó Istvánná, a Baranya Megyei Tanács kereskedelmi osztályának vezetője beszámolójában értékelte az elmúlt év idegenforgalmi munkáját. — Országosan a főbb célkitűzések megvalósultak, Baranya megye idegenforgalmáról is összességében pozitív értékelést adhatunk — mondotta. — Az 1987. évi idegenforgalmi idényben legfontosabb tennivalókat elsősorban az elmúlt év tapasztalatai határozzák meg; s ezek mind mennyiségi és minőségi feladatok megoldását jelentik a kereskedelem, s a vendéqfogadás területén. Baranyában 1986-ban 314 ezer vendéget fogadtak a kereskedelmi szálláshelyeken. Legtöbben a szállodát, a fizetővendégszolgálatot, a kempinget vették igénybe. Tavaly két magánkemping belépése — Magyarhertelenden és Duna- szekcsőn — valamint a pécsi Mandulás kempingben átadott egycsillagos hotel javította a vendégfogadási feltételeket. Segítettek a zsúfoltság csökkentésében a kisegítő és ideiglenes jelleggel működő Dozso kemping, az ÉT-hotel, és a kollégiumok. Azonban továbbra is gondot jelent az elő- és utószezonban egyszerre induló kirándulócsoportok szállásigényeinek kielégítése. Idén már besegít a vendégfogadásban a május 1-jén nyitó felújított Fenyves Szálló, s megszűnik az orfűi kemping zsúfoltsága is, amelyet 450 hellyel bővítenék. A vendégszámnövekedéssel azonban nem áll arányban a kereskedelmi ellátottság. Nyáron kicsinek bizonyulnak az üdülőterületeken lévő boltok, áruválasztékuk szegényes. A Tejipari Vállalat ígérete szerint április véqén már megjelenik a boltokban a turisták számára nélkülözhetetlen féltartós tei. naqykaaacitású csomaaolóqéoük beállításával pediq ki tudják elégíteni az igényeket az előrecsomagolt sajtból is. Figyelemre méltó a Pécsi Állami Gazdaság ajánlata, hogy besegítene a gyümölcsellátásba, ha az értékesítést például diákok segítségével meg tudnák oldani. Az ellátásszervező munkában idén kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a pultokról ne hiányozzanak a diabetikus készítmények, s az alacsony alkohol- tartalmú italok. A vendéglátó helyeken még most is kevés a turisták, diákok pénztárcájának megfelelő olcsó ételválaszték, s a leglátogatottabb területekről hiányoznak a gyors, önkiszolgáló éttermek. Idén több új, az ellátást segítő kereskedelmi és vendéglátó egység nyílik a megyében. Orfűn, a Pécsi-tó környékén három büfé kialakítását tervezik, s egy zöldség- gyümölcskereskedő építi fel állandó árusítóhelyét. Mohácson és Magyarhertelenden is nyílik egy-egy büfé magánkezdeményezésből. Harkányban az idegenforgalmi idény kezdetére átadják az új fedett piaccsarnokot, húsz árusitópavilonnal, 320 négyzetméteres területen pedig az őstermelők kapnak helyet, A vendégfogadás feltételeinek biztosításához tartozik a kulturált környezet. Figyelemre méltó kezdeményezés, hogy Orfűn még az idén háromezer négyzetméteres pihenőpark kialakítását tervezik, a Pécsi-tó környékén ezer facsemetét ültetnek ki, Siklóson felújítják a belváros épületeinek homlokzatát, Szigetváron nagyobb arányú parkosítást vettek tervbe. Valutabevételünk 51,4 százalékkal emelkedett 1986-ban, amelynek nagyságrendje közel 546 millió forint. Valutabeváltási lehetőségeink javítására is számos intézkedés történt. Az eddigi 42 valutabeváltó hely idén öttel bővült. A Konzum Áruházban például teljes munkaidőben tartanak valuta- beváltást, a Pannon Tourist, a MÁV Tourist, és a siklósi takarékszövetkezet pécsi fiókjának önálló valuta beváltási jogának engedélyezése folyamatban van. 1987-ben az idegenforgalmi szezonban az IBUSZ és az Expressz mellett a hét egy-egy munkanapján meghosszabbított munkaidőben dolgoznak utazási irodák, így a komlói IBUSZ iroda, Pécsett, a Rákóczi úti menetjegyiroda, a MÁVTOURS- nál pedig hétnapos munkaidőben várjók a turistákat, tehát vasárnap is 9—15 óráig. Marton Gy. A Pécsi Sütőipari Vállalat V. sz. üzemében tavaly május óta sütnek búzakorpás és búzatöretes kenyeret. Az eleinte napi 5—10 darabot előállító üzem ma 150—200-at süt fajtánként a hét minden napján. A vállalat különböző termékeiből Pécsett 480 egységbe szállít, az alacsony szénhidrát- és magas rosttartalmú diabeteszes betegeknek és fogyókúrázóknak készült termékekből csak 8—10 egységbe. Az üzem korlátlan mennyiségben tudná gyártani a minőségét 6 napig megőrző kenyereket, ha a kereskedelemtől több megrendelést kapna. Jobb kereskedelmi ellátást Valutaárusitás a Konzum Áruházban Cseri László felvétele MitterrandSchmidt találkozó Helmut Schmidt volt nyugatnémet kancellár Francois Mitterrand francia elnök meghívására Párizsba érkezett és kedden több mint egyórás eszmecserét folytatott az elnökkel. A téma egy önálló nyugateurópai védelmi rendszer létrehozása volt, ami néhány hónap óta egyre többet foglalkoztatja a francia államfőt. Az Elysée palotából távozóban Schmidt kijelentette, hogy „Franciaország (nyugat-) európai vezető szerepe érdekében áll a németeknek . . . Ugyán- akkor úgy hiszem, hogy (nyugat-) Európa jövője az Egyesült Államokkal fennmaradó szövetség, s ezzel egyetért Mitterrand is." A francia elnök maga is kívánatosnak tartja a kétoldalú katonai együttműködés elmélyítését az NSZK-val, ám az eddig tett kisebb integrációs lépések mellett világosan látja a kérdés nukleáris dimenziójának összes nehézségeit. Az űrállomásról jelentik A keddi napot a Föld felszínének tanulmányozásával töltötte a szovjet Mir űrállomás fedélzetén Jurij Romanyenko és Alek- szondr Lavejkin. Az űrhajósok számos fényképfelvételt készítettek a Szovjetunió területéről, többek között Kazahsztánról, Szibéria déli részéről, a szovjet Távol-Keletről. Az űrállomáson befejezéséhez közeledik a Korund nevű berendezés segítségével végzett kísérletsorozat. Ennek keretében félvezető monokristályokat állítottak elő, és meghatározták az előállítás optimális technológiai folyamatát.