Dunántúli Napló, 1987. február (44. évfolyam, 31-58. szám)
1987-02-21 / 51. szám
Szobaszínházi bemutató Moraveti Levente, Dévényi Ildikó, Unger Pálma, Ujváry Zoltán, elöl Kasper alakítója, Bánky Gábor. (Tér István felv.) Mint tudjuk, a dzsungelben is egyéniséggé válhatunk, intelligens, okos emberré: Tarzan önerőből, a társadalomtól teljesen elvágva lesz azzá. Igaz, neki kék vér csörgedezik az ereiben - hirdeti is fennen a felsőbbrendű ember hamis és kártékony eszméjét. Most meg itt van szegény Kaspar. Peter Handke rajzolatában Kaspar Hauser tragédiája tétellé válik. Igaz, ennek bizonyítására nagyfokú szellemi tornamutatványra van szükség, erre meg kiválóan alkalmas az elsekélyesített strukturalizmus: csak a szavaimat figyeljék, mert közben a kezemmel csalok . . . Az alaphelyzet: Kaspar hirtelen előkerül valahonnan a társadalomkívüliségéből - léte éppencsak kimeríti a biológiai lét fogalmát. Mert míg Maugli társadalmi lénnyé válhat, meg- ha a farkasok és a dzsungel társadalmának „tiszta" lényévé is, addig Kaspar pincébe bezárva, a célszerű mozgás koordinációjára sem képes. A kiindulópont tehát egyértelmű s egyetértésünkre számítható: társadalmon kívül „nevelkedve" az ember csak genetikai lehetőség csupán, hiszen meg- fosztódik emberi lényegétől. Az emberi lényeg pedig a gondolkodásban testesül meg, s merthogy az fogalmi gondolkodás, lön világosság: Kaspar elkezd beszélni. S ha már megvan az első szó, az első mondat, semmi akadálya nincs az emberréválásnak, az egyéniség kiteljesedésének. Azazhogy van. Peter Handke szerint ez a gát éppen a társadalom. Mert mi más lenne képes gátolni a kiteljesedést, mi más akarná és tudná saját magához alacsonyítani az egyént, mint a társadalom? Minden adott tehát a szellemi tornamutatványhoz. Elsősorban adott a szó, a mondat, mint fogalmi gondolkodásunk érzékelhető megnyilvánulása és eszköze — hipp-hopp kiderül a nyelvről, hogy kiváló eszköze az egyéniség eltiprásána'k is. Adott a társadalom, ami szükséges a biológiai lény ember- ré válásához, s ami azon nyomban meg is fosztja őt emberi egyéniségétől: „tarzan- talanítja" is egyúttal. 8. HÉTVÉGE Azt hihetnénk tehát, a társadalom az ember bölcsőtemetője. Kész, lehúzhatjuk a rolót. Am felsöbbrendű emberben e világnézet sem szenved hiányt. Itt van mindjárt az író, ki feltehetően igazi tarzan, vagy. valamilyen képessége folytán ki tudta vonni magát a társadalom torzító hatása alól — ő tisztán látja a fent vázolt problematikát, s kritikai éllel elénk is tudja tárni azt. Szerencsénk van. S megmenekülhetünk, amennyiben átvesszük álláspontját: le a társadalommal! Dolgunk utána alig: csak várni az új igét, mellyel az individual felépítheti, a szellem kivívhatja önmaqát immáron társadalom nélkül. Ha nem, nem. Mindamellett nem érdektelen a Pécsi Nemzeti Színház magyarorszáqi bemutatója — ha csak filozófiai tanulmányokból ismerjük meg cáfolatban az ész trónfosztásának úiabb irányait, méq azt hihetjük, valami jótól fosztjuk meg maaunkat. A Kaspar különben is jól illeszkedik a színház ez évi vonulatába, hiszen az évad szinte minden eddiqi bemutatója az ember-társadalom viszonylatáról gondolkodik: nem haszontalan megismerni a szélsőségeket sem e témakörben. A nagy leleménnyel Eörsi István által fordított „beszéd- kínvallatást" Vas-Zoltán Iván rendezte a szobaszínházban. Vas-Zoltán Iván némiképpen ellensúlyozta a darab általában-társadalom-szem léletét. Ebben segített neki Huros Annamária és Papp Zoltán (m. v.) a díszlettel, illetve a jelmezekkel. A rendezés erényének minősíthetjük, ami talán az ortodox Handke-hívők szemében bűn is lehetne, nevezetesen, hogy érdekes látványszínházat produkál a „szószínház" helyébe. A darab és a rendező diktálta ellentmondás érdekességének leginkább a címszerepet alakító Bánky Gábor felel meg - kár, hogy Kaspar „em- berelőttiségénél” kicsit alacsonyra helyezi a lécet. Felesleges karikatúraszerűen ábrázolni a biológiai létével, is küszködő Kaspart, annál inkább, mert töretlen, szép ívet tud utána rajzolni. A „sugalmazok”, Dévényi Ildikó, Mora- vetz Levente, Ujváry Zoltán és Unqer Pálma - már váltakozóbb színvonalon, s inkább a haqyományos színház felől megközelítve játsszák szerepüket, talán azért is, mert a rendező a főszereplőre koncentrált: a kettősség esetükben párhuzamosságokra bomlik. Az egyformaság társadalmának megjelenítésében közreműködők — Andocsi Zsanett, Be- nyovszky Tamás, Csizmadia Gabriella, Kéry Nagy Béla, La- tabár Árpád és Szebeni János - Eck Imre „koreográfiája" és a rendezői instrukciók szellemében jól szolgálják az „eszmei mondanivalót". (Bár meglehet, a Kasparnak nem esze, hanem „üzenete" van.) Bodó László Erdély története Valljuk meg őszintén, a történelmi, nemzeti tudati zavarainkban nem csekély szerepet játszott és játszik a történeti Magyarország, benne különösen Erdély szerepének, helyének tisztázatlansága történeti hagyományaink sorában. A két világháború közötti nyílt nacionalista ütközések a Kárpátmedence térségében, a második világháborút megelőző és utána bekövetkező területi változások nyomasztóan nehezedtek e térség népeinek lelkére és tudatára. A nagy várakozás, amely a szocialista átalakulást követte a nemzeti-nemzetiségi kérdés „végleges" megoldása ügyében is, nem mindenben realizálódott. A tudatzavarokat csak növelte a hosszú és mély hallgatás a problémákról, illetve az egyoldalú önos- torozás. A 60-as évek végén, a 70-es évek elején kezdtek ledőlni a tilalomfák, s megindult történeti múltunk bevonása — egészségesebb szelektálással - nemzeti hagyományaink körébe. Mindezek következménye az a nagy érdeklődés, amellyel az elmúlt másfél évtizedben a történeti irodalmat fogadta. A szakemberek és a laikus érdeklődők nem kis tábora várta felfokozott érdeklődéssel a már több mint fél évtizeddel ezelőttre ígért Erdély-történe- tet. A késés ugyan nem csekély, de érthető, mert az egykor egykötetesre tervezett mű három vaskos kötetben, közel kétezer oldalon látott napvilágot, s egyértelműen igazolta : nincs okunk elhallgatni, hogy az egykori Magyarország, az 1918 óta kisebbségbe került magyarság és kultúrája a mienk is. Ugyanakkor mindenkor szem előtt tartva, hogy Magyarország sok nép-nemzet-nemzetiség közös hazája volt, az eredmények, a bajok és sikerek közösek; ez a történelem több nép öröksége: románoké, szerbeké-horvá- toké, németeké, szlovákoké és magyaroké. Sem mi, sem mások nem sajátíthatják ki kizárólagos joggal; minden ilyen kísérlet előbb-utóbb megbosz- szulja magát - saját bőrünkön is tapasztalhattuk ezt. A múlt nacionalizmustól mentes kezelése viszont elengedhetetlen feltétele az egészséges nemzeti tudatalakításnak is, az egyetemes kultúra megbecsülésének is. Nemcsak Erdélyre vonatkozóan, de egyetemesen is érvényes az, amit Petru Groza mondott Kolozsvárról szólva: „Egyformán tiszteljük benne mindazt a történelmi kincstárt, amely köveiben, ódon falaiban, régi és korábbi szellemébén rejlik és amely mindkét népnek egyformán fontos . . ." Óriási érdeme a három kötetes munkának, hogy nem befolyásolták prekoncepciók, mesterséges mítoszok és „hivatalos" álláspontok, hanem hatalmas adat- és forrásmennyiségre, hazai és külföldi - közülük .jelentős mennyiségű román szakirodalomra és forráskiadványra támaszkodva alakították ki és fogalmazták meg álláspontjukat. A szerzők a kényesnek tartott kérdések taglalásakor is megőrizték higgadt álláspontjukat, nem elfogadva, de tiszteletben tartva mások eltérő véleményét. Vagyis nem vitairat, hanem a gazdasági-, társadalmi-, politikai-, kulturális és etnikai viszonyok, folyamatok messzemenő objektivitásra történő ábrázolása, nem hallgatva el a felmerülő nehézségeket és problémákat, ellentmondásokat, s a tudomány követelményeinek megfelelően tartózkodtak a nemzeti elfogultságtól. A kutatások jelenlegi állása szerint a lehetséges objektív képét adja Erdély történetének. A kötetek egyes témáit, szakaszait a korszak kutatóinak legjobbjai írták: itthon is, külföldön is ismert és elismert szakemberek. Az érdeklődést látva aligha tekinthető el a közeli második kiadás. Hírlik, hogy készül a rövidített idegen nyelvű kiadás: erre égetően szükség lenne, mert a nemzetközi közvélemény és a történészek nem magyar szerzők munkáiból ismerik (és citálják) Erdély történetét és más - magyar történelmet (is) érintő — eseményeket, problémákat. A világnyelveken történő publikálásban valamennyi keleteurópai országnál hátrább vagyunk. Polányi Imre Magyar népmondák Gyereknek és felnőttnek egyaránt őszinte gyönyörűséget szerzett a Magyar népmesék című rajzfilmsorozat, mégpedig nemcsak hazánkban, hanem külföldön is: Európa összes országában megvásárolták ezt a sorozatot. A Magyar népmesék a Pannónia Film-, Rajz- és Animációs Stúdió Kecskeméti Műtermében készült, akárcsak a népszerű Vizipók, csodapók, a Mesék Mátyás királyról és a Megijeszteni egy oroszlánt. A rajzfilmek kedvelőinek jó hir Kecskemétről, hogy készül a Vizipók újabb 13 epizódja, és filmszalagra kerül tizenhárom magvar népmonda is. Az 1971- ben létrejött kecskeméti mű- ’terem a város szélén kapott helyet egy Kerényi József által tervezett épületegyüttesben: a műterem vezetője, Mikulás Ferenc ezeket mondja a közeljövő terveiről, a már készülő filmekről: — A Magyar Televízió részére készül a népmondák animációs változata, 13x10 percben elevenedik meg A Santét Gal- leni kaland, Lehel kürtjének története, Almos, Zotmund, Kemény Simon alakja, a Fehér ló és a többi ismert, népszerű történelmi monda. Érdekes vállalkozásunk az Avarok című soÚjdonságok a kecskeméti rajzfilmstúdióból rozat, amely oktató, szemléltető és szórakoztató film kíván lenni egyszerre. Reális filmháttérből indul ki, például egy ásatás képéből, majd animációban megelevedik egy régi, történelmi település élete, feltárja és bemutatja a megtalált tárgyakat, eszközöket, ékszereket a felhasználás módjától a múzeumi tárlóban való elhelyezésig. Svájci-magyar koprodukcióban készül a Csiga című egyedi filmünk, szintén vegyes technikával. A történet valósággal kafkai: egy emberről szól, aki repülni tud. A Kentaur című film egy félig ember-félig ló mulatságos kalandjait mutatja be. Dolgozunk a televízió gyermeknapi műsorának szignálfilmjén is. * J Egy kocka az Avarok című filnböl Mikor tarthatják jelentős embernek a popzenészt? Húsz éve a pályán... Beszélgetés Fenyő Miklóssal — Nem. Mindenkinek szeretnénk játszani, és mindig olyan zenét csinálunk, ami nekünk is tetszik, — mondta Fenyő Miklós (41 éves) a legutóbb Pécsett tartott két Modern Hungária-koncert szünetében. A kérdés, amivel a röpke beszélgetést nyitottam, azt próbálta firtatni, hogy a Fenyő által vezetett zenekarok az elmúlt évek során valamilyen korosztályt céloztak-e meg vagy egyértelműen az adott évek könnyűzenei divatját követték. Az alapkérdést két dolog is indokolhatta. Egyrészt a pécsi koncerteken is a vártnál is változatosabb korosztályú nézőkkel találkozhattunk. A „rajongók” zöme azonban 1-1—15 évesekből verbúválódott. Más részt Fenyő Miklós immár húsz éve mindig úszik bizonyos könnyűzenei divathullámok között. Éppen húsz éve indult a Hungáriával, könnyed, tréfás, fülbemászó dalaikkal hamar népszerűek lettek (Csavard fel a szőnyeget, Csepereg az eső, Régimódi bál és a többi), aztán a hetvenes évek elején az útkeresés, majd a kevéssé sikeres Beatles-korszakuk következett, míg a hetvenes évek legvégén robbant az újabb Hungária, a visszatérés az ötvenes évek végének zenei világához, no és Dolly, valamint Szikora felfedezése, akik aztán kiváltak. Ekkor jött egy röpke, de szintén sikeres break-korszak, és most a Modern Hungária, itt-ott a Modern Talking muzsikájára emlékeztető, slágerszerű dalaival.- Sebők János azt írja Fenyő Miklósról rocktörténeti könyvében, hogy nemcsak a mindenkori divatnak, hanem a divatdiktátoroknak is meg akart felelni — folytatom, a beszélgetést . . .- Nem emlékszem pontosan erre a mondatra, de bizonyos értelemben vállalom. Itt nemcsak rólam van szó, mindig megkerestem az embereket magam mellé, csapatjátékos vagyok, és tudom a szabályokat. Másrészt, ha egyszer bebizonyosodik, hogy én tettem az első lépést, hogy Magyar- országon elterjesszek bizonyos fajta zenét, bizonyos zeneirányzatokat, akkor jelentős embernek tarthatnak . . .- A Modern Hungária milyen stilüst játszik?- Modern popzenét.- Mi az, hogy modern?- Csak egy szó. Azt hiszem, sokszor nem több . . . Mindig az adott viszonyoktól függ. A mércét a világ zenéje állítja és én a mindenkori társaimmal megpróbálok alkalmazkodni. Belső késztetés szorongat a váltásokra is, aztán sokszor bejön az elképzelésem. — Többnyire gyerekek voltak a nézőtéren . . . — Nem baj. Én is „gyerekes" vagyok, szeretek játszani, álmodozni ... — Mostanában miről álmodozik? — Hát nem is tudom . . . — Meddig lehet ezen a pályán maradni? — Látom, idegesiti a kérdés . . . — Igen, tőlem már 20 éves koromban is megkérdezték, akkor öt évet adtak, és most is itt vagyok, és folytatom is amíg lehet, amíg társakat találok, mert egyedül nehéz. — Foglalkozik a liatalabbak- kal is, tehetséggondozással? — Nem. Nincs rá időm. Rengeteg energiát vesznek el a mindenkori saját együttesem körüli dolgok is, a tagokkal mindig foglalkozom, tanácsokat adok nekik. De másokkal nem. — Itt van a mai koncerten hétéves lánya és 11 éves Ha is. Nekik melyik ,, Fenyő-korszak" tetszik a legjobban? — A mostani, a Modern Hungária zenéje . . . Bozsik László Kaspar, az antitarzan avagy az intellektuális ponyva pálfordulása
