Dunántúli Napló, 1987. február (44. évfolyam, 31-58. szám)

1987-02-14 / 44. szám

Morvay Gyula és a Sarló

A szerző felvétele

„A könyveknek megvan a maguk sorsa" - mondja a latin közmondás. S százszor így van ez a könyvek íróival. ‘Morvay Gyula élete is regénybe kívánkozik, talán egyszer még olvashatjuk.

Pécsett él, immáron két éve, a szlovákiai Sarló-mozgalom egyik alapitó tagja. Ügy látszik, a vidéki városoknak is megvan a maguk sorsa: a fiatal Írók otthagyják, az idősek menedékhelynek találják . . .

Ha Morvay Gyulát egy mondattal kellene jellemezni, azt mondhatnánk: meggyőződéses baloldali, sőt, kommunista. A szónak még abban az értelmében, ahogy a harmincas években használták, amikor a baloldaliság nemcsak pártállás, hanem életforma kérdése is volt.

Tardoskedden született, Érsekújvárhoz közel, 1905. október 2-án, tizenhét gyermekes földműves családból.- Ősi szokás szerint kistek- nőbe lógattak, apám rátette a fejemre kopott vidrabőr kucsmáját, s ezzel elfogadott fiának. Hosszú teleken, az istállóban, édesapám térdén, a dohánypakli papírjára firkantva megtanultam írni, s négy és fél éves koromban Csepregi mester úr iskolájában az „utolsó padban ülő hallgató” voltam, mivel még nem voltam iskolaköteles.

Morvay Gyulát hallgatva eszembe jut egy régi felvidéki földműves, aki a lakosságcserének nevezett kitelepítés során került át szülőfalumba. Verseket írt, nagyon művelt, jól tájékozott parasztember volt. Ez az országrész csupa ilyen parasztembereket termett. Az ö köreikben nem számított lustálkodásnak, ha könyvvel a kézben találtak valakit.

Kolozsvár — piarista gimnázium. Morvay Gyula itt folytatta tanulmányait 1917-ben.- Lett volna közelebb is gimnázium, de a testvérbátyám Kolozsváron tanított a piaristáknál. Zilált, megszaggatott diákév volt, nyugtalanság és félelem töltötte el a kisdiákokat. A front egyre közeledett.- A II—IV. osztályokat mór Érsekújváron végeztem el. Bejáró voltam, hajnali ötkor keltem, két kilométert gyalogoltam a vasútállomásra. A frontokról hazafelé özönlöttek a katonák. A tornateremben is katonák hevertek szalmán, a bordásfalon kapcák és ol- daltorisznyák lógtak. A vonatok ablakait kiverték, a rámára tövig égett gyertyamaradékot ragasztottak.- 1919. február végén falunkba katonai oszlop vonult be. Cseh hegyivadászok. Parancsnokuk kihirdette: „Magyar lakosok! Maguk ettől a naptól fogva nem Magyarországhoz tartoznak, hanem a Csehszlovák Köztársasághoz. Kérem, tartsák be a rendet és törvényeinket!"

Osztályfőnöke tanácsára a gimnáziumot Budapesten fejezi be, a Barcsay utcai Madáchiban.- Itt döbbentem rá, hogy a csonkán maradt országban irredenta magyarkodás folyik. Tombolt a sovinizmus, miközben Horthy-ügynökök utaztak Komarnóba, hogy rábeszéljék az értelmiséget: esküdjön fel a csehszlovák államra, mert a magyar kormány nem tudja elhelyezni a menekülőket. Bar- csaysta diókként tudatosult bennem igazán, hogy az én feladatom otthon van, az új államban élő magyarok körében. Az ő helyzetüket kell megismernem, megmutatnom.- Ez indította el hát az Írói pályán ...- Már a katonaságnál meghallottam - Prágába kellett bevonulnom -, hogy megalakult a Szent György Kör, a Sarló elődje. Ez 1925-ben történt. A mozgalom alapítói friss forradalmi hévvel a népélethez fordultak. Azt vallották, hogy a kisebbségbe szorult magyarság felemelése a legfontosabb feladat. Ezzel egyaránt magukra vonták a csehszlovák uralkodó körök és Horthyék haragját. Falujárásra utaztunk, adatokat gyűjtöttünk, népművelő előadásokat tartottunk. Én har- madmagammal Bars megyét jártam be. Tanítóként egyébként Pereden működtem. Nagyon sokat merítettem ennek a falunak az életéből is. Első verseskötetem 1929-ben jelent meg, a címét - Forróra fülledt a talaj - egy verssor felhasználásával Balogh Edgár adta.

A magyar irodalom történetében olvashatjuk:

„Sellyéi Józsefiéi együtt Morvay képviselte a csehszlovákiai magyar irodalomban a radikális népies irányt. Morvay rendkívül termékeny Író, kevés kivétellel szinte valamennyi csehszlovákiai magyar újság és folyóirat közölte Írásait. Verseket, politikai cikkéket, elbeszéléseket és regényt irt. A csehszlovákiai lapokon kívül a budapesti 700%, a kolozsvári Korunk, a moszkvai Új Hang közölte prózai műveit, Fábry Zoltánnak Az Út című, kommunista szellemű lapjába nagyrészt álnéven irt. (... .)

Morvay aktiv tagja volt a Sarló-mozgalomnak, 1931-ben a Sarló pozsonyi kongresszusán úgy méltatták költészetét, mint, a forradalomig feszült parasztvalóság felmutatását, a csehszlovákiai magyar dokumentumirodalom Ígéretes kezdetét. (...) Expresszionista szabadverseinek dübörgő, néha kissé modorosán patetikus sorait ebben az időben gyakran szavalták a szlovákiai magyar ifjúmunkások szocialista szavalókórusai."

További verseskötetei jelennek meg, aztán a lírától teljesen elpártol. Első regénye, az Emberek a majorban, 1936- ban jelenik meg. Abban az évben, amikor Rimaszombatba kéri át magát, a felsőfokú polgári iskolába. Baloldali nézetei - 1930 óta a kommunista párt tagjo — sok ellenséget szereznek számára.- 1938-ban, amikor a müncheni paktum jóvoltából a Felvidék visszakerült Magyarországhoz, engem nem igazolt a magyar közigazgatás. Végelbánás alá kerültem, sőt, börtönbe, onnan jártam ki tanítani. Egy évre rá Abonyba helyeztek, majd Nagykanizsára. Itt értem meg a felszabadulást, nagyon sok mellőzés, hányattatás után. 1945-ben én vezettem azt a tanfolyamot, amely az orosz szakos tanárokat készítette fel az oktatásra. 1968-ig, nyugdíjazásomig, a Landler Ferenc Gimnáziumban tanítottam.- És az írás?- Ha jól emlékszem, 1954- ben vettek föl az írószövetségbe. Még Dobozy vett föl. Az írás? „írjon mai dolgokról is" mondják a szerkesztők.

Mai témák? De melyik múltbeli téma ne volna érdekes, amiről Morvay Gyula Írhatna? A magyarság ..helyzete az első csehszlovák respublikában? A kitelepítések a Szudéta-vidék- re és később Magyarországra? A lovastengerész álmagyarjainak és a kisebbségi sorson edződött felvidéki magyarság összeütközésé?

Morvay Gyula egyik peredi élményét elmesélő novelláját decemberben közölte a Jelenkor. Fél évszázados történet. Ennyi idő távlatából nem volna szabad, hogy kényes témák létezzenek. Különösen olyan író számára, aki valaha a valóság feltárásával szerzett babérokat. Az irodalom, az olvasó- közönség érdeke egyaránt úgy kívánja, hogy Morvay Gyuta is újra megtalálja hangját.

Havasi János

syt, Richard Strausst, Pucciniről irt monográfiáját németre is lefordítják.

De sikereinek csúcsán is örök kétkedés, rettegés, bizonytalanság él benne. Ahogy Kosztolányinak állandó halál- félelme van, úgy kínozza őt a betegségektől, elsősorban a ráktól és a tbc-től való félelem, s miközben hittel vallja, hogy az élet célja az élet maga, állandó menekülési késztetést érez az élet fájdalmai elől. Iszonyatos lendületét, felfokozott életvitelét alkohollal és különféle nyugtátokkal igyekszik fékezni. Eredménytelenül. Újabb és újabb hullámokkal borítja el a rettegés, s amikor 1910 tavaszán diagnosztizálják tüdőcsőhurutját, úgy érzi, az ár magával ragadja, képtelen egyedül talpon maradni. „A félhomályos karbolszagú rendelőben kriptaillat csapott meg.”

Szörnyű éjszaka következett: s hiába az alkohol, a bróm, a Veronái újra és újra megismételt adagja, egyetlen egy kiutat lát, s hajnal felé bőre alá fecskendez 2 centigramm morfint.

Először - s meglehetősen hosszú ideig - kizárólag nyug- tátóként, s mindössze napi egyszer használja, aztán idővel kénytelen emeltebb dózisokat használni, s már naponta kétszer. Átmenetileg nyugodtnak, felszabadultnak érzi magát, művészi önigazolással gondol a grafikus Sassy Attilára, az író Cholnoky Viktorra vagy éppen Ady A magyar Pimo- dánjára.

A „lét esszenciáját” akarja megragadni, úgy érzi, élete kiteljesedik, s napjai minden Dercében átéli azt, amit 1909- ben az Ópium című novellájában oly igézőén fest le: „A gyönyör eltünteti a körvonalakat és az értelmetlenségeket. Kihelyez bennünket a tér béklyóiból, és az idő zakatoló másodperc óráját megállítva, langyos hullámokkal emel bennünket a lét magasságaiba. Ekkor ismerjük meg az élet mély értelmét, és világosak lesznek előttünk a homályok és sötétségek. A hangok, mint finom és üde íeányajkak, csókolják végig a testünket. A megismerést, az Isten boldogságát csak a gyönyör adja számunkra . .

Tuberkulózisát a híres ótát- rafüredi szanatóriumban kezelteti. Itt ismerkedik meg élete nagy szerelmével, Jónás Olgával, akit hamarosan feleségül vesz. A nősülés azonban újabb nehézségeket és feszültségeket jelent, ami morfinizmusának további mélyülését idézi elő, s 1913-ban átlépi a „petit morphinisme" határát. Egyre kevesebbet ír, ugyanakkor irodalmi világsikerről, drámáinak német bemutatóiról, operák megírásáról ábrándozik.

Autoszuggesztív önkezelése nem vezetett eredményre, a megismételt elvonókúrák kudarccal végződnek. Környezetét, orvosait is becsapva titokban adagolja magának a „kiegészítő" adagokat, a Liget Szanatóriumban a cipője sarkában őrzi a kábítószert. A család könyörgő rábeszélésére végre rászánja magát a zártosztályos kezelésre, de kitör az első világháború, s ez minden számítást keresztülhúz. Rövid frontszolgálat után ha- zavezénylik, majd betegszabadságot kap. Körzeti orvosként Élőpatakon, Földesen majd Regőcén dolgozik. Ekkor már súlyos lelki és testi panaszok

gyötrik. Potenciazavarát paranoiás féltékenységgel palástolja, üldöztetési rögeszmék miatt állandóan kést hord magánál, étvágytalan, alig van íz- és szagérzése, fejfájás, idegfájdalmak kínozzák, romlik a látása, bénulások jelentkeznek, teste jelentős részét gennyes sebek, fekélyek borítják.

Orvosok, Írók barátok fognak össze a megmentésére, s végre rászánja magát az újabb zártosztályos kezelésre. Baján azonban - ma már műhibának számító módon - hirtelen, egyik percről a másikra vonják meg tőle a már naponta hétszer adagolt szert. Iszonyú fájdalmaktól kísért álmatlan hetek következnek, míg sikerül megszöknie. Delirálva, őrjöngve indul haza, s otthon, a rendelőben nem is tudja mit csinál, borult elmével lelövi feleségét s öngyilkosságot kísérel meg. A szabadkai kórházba szállítják, ahonnan 1919 szeptemberében újra megszökik, s a pizsamájára húzott zsakettben, gyalog indul Budapest felé. Bajánál, a demarkációs vonalnál elfogják a szerb határőrök, s visszatérésGALAMBOSI LÁSZLÓ

Hétköznapok

Dicsőség a te mosolyodnak, a te munkádnak, apám.

Őrzött virágaid pirosak még.

Nyúlfület látok

kesztyűbe bújtatott ujjad helyett, fordított kalapod csónakján madarak közelítenek felém, függő sétabotodat megtalálom a hold sugarában.

Hallom szorgosságod, fejszéd csatáját.

Nyüszítenek a bütyökszarvú tüskék, kettéhasitott fejjel omolnak a pókháló-kötényekkel teleaggatott árnyékba. Csörömpölnek a korpával, kukoricával pöttyözött vödrök.

Kezeden köszörüli nyelvét a vályútól elforduló röfögő, serceg rózsaszín szörmellénye, orrára lila karikát rajzol a hajnal.

Gondolatban már galambtollárbocú papirhajót hajtogatsz unokádnak.

Nem törődsz vele, hogy mar a dér,

hogy homlokodra, arcodra lép a hideg.

Fülkagylódban parányi tóvá dermed az álmos eső;

a fekete tyúkok,

a piros hócsizmás kacsák,

vendég verebek

falják az árpát,

a vízzel dagasztott darát.

Ha érzem a halál közeiét rámhagyott szerszámaid közt matatok, borsnál kisebb fejű kottáid, szalagok kötésében virrasztó füzeteid fölé hajlok.

Te láttad a háborút nyergében cipelő huszonnégyfejű csödört.

Föld alá bújtál, tanítványaiddal rettegve szivtad a pállott burgonyavermek, a répát rothasztó pincék bűzét.

Láttad bukdácsolni a repülőre festett keresztet.

Az imbolygó sztálingyertyát is láttad: kivilágította a mezőt, fényében verejtékezve dőltek egymáshoz a kalászok.

Az erdő éjszaka is elárulta, golyó elé tartotta madarait.

Elhallgattak a rigók, csőrüket csorbára égette az izzó lé, a messerschmittekből permetezett méreg.

Féltél, ',T>

félelmedet ne őrizze a fiam, nehéz volt

a szomorúság tégelyét összetörni.

Csak az állatetető‘ hajnalokra, a tanítást inditó csengetésre, bölcsőringatásra,

a szerelem olajfái közt tett sétákra, a nyugalom hatalmára akarok emlékezni, apám.

PETRŐCZI ÉVA

Totem

Megvagy-e még, donátusi szőlőnk születésem tiszteletére ültetett mandulafája, kis mandulafám, te pannon poéta-totem?

Megvagy-e még, te, aki engem, józan ősök messzeszakadt ivadékát, szeretet és szerelem fagyra-gyanútlan bolondjává

tettél már a kezdetek óta?

Megvagy, jól tudom én.

Segits ezután is versbe-rántó veszélyekbe őrizni napjaimat.

re kényszerítik. Könyörög, tojjék agyon, hiába, dulakodnak, futni kezd, s lenyeli a halálos adagú mérget. 1919. szeptember 11-én, este hat órakor, a Varázsló halálának időpontjában hal meg . . .

„Vajon meg lehetett volna-e menteni? — teszi fel megemlékezésében a kérdést Kosztolányi. Alig hiszem. A morfinizmus mindig okozat és nem ok. Mikor ő ehhez a méreghez nyújt öntudatlanul is tudta, hogy a kisebb veszélyt választja a nagyobb helyett. Menekülni próbált a melankólia elől, mely túlvilágian édes dallal zengett írásaiban. A fizikai elkülönítés, a szer föttétlen megvonása csők a testi épségét mozdította volna elő talán, és az utolsó véres tragédiát gátolja meg, de semmi esetre se lelki betegsége kifejlődését, melyet a morfium eltakart pár évig a maga forró és sűrű köd- fátyolával.”

Ki volt hót Csáth Géza? Karrierje csúcsán megbukott zseni? Vagy csak folytatás nélkül „kezdet", „lehetőség"? Vagy egy ősi, elemi tehetség, akinek hatása érezhető Kosztolányi, Nagy Lajos, Karinthy

Frigyes, a novellista Ady, de még Örkény műveiben is?

Életét Rimbaudhoz, életművét Baudlaire-éhoz hasonlítja Illés Endre. Szerinte Csáth igazi szerelmi partnere Michelangelo nagy női kolosszusa, az „Éjszaka" lehetett volna. „Mert mindent ilyen nagy tömegben kívánt, a szépséget, a tökéletes formát, az egészséget, ilyen nagy csókot és nagy ajkat. S nem is mohóságból, de félelemből.

Félt. Iszonyúan félt. Az élet szükségszerű fájdalhnai elől menekült. Azért harapott bele oly mohón a sikerbe, a rendbe, az alkotásba, a munkába, a női testbe, hogy itt marasztalják.

Mert állandóan hallotta • a másik hívást. Mert olthatatlan szomjúságot érzett minden iránt, amit az élet elfátyoloz. És éppen ezt a kívánságot és kíváncsiságot akarta elnyomni, eltaposni."

Sárosi István

HÉTVÉGE 9.