Dunántúli Napló, 1987. február (44. évfolyam, 31-58. szám)

1987-02-14 / 44. szám

Sipos László estje. Bertók László költészetének több barátja van, mint is­merője. Egy nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak ismert ember ke­mény, okos, zaklatott versei. Ellentmondás, annyi bizonyos. És jött egy színész, Sípos László, aki feloldotta az ellentmondást. Bertók- versekből összeállított előadói estje az utóbbi évtized legjobban sikerült produkciója ebben a műfajban. Ritka szerencsés talál­kozás Bertók kérlelhetetlen ítéletei, maró iróniája, a feszes for­mákban elrejtett komor indulatai testet öltenek a színpadon, új értelmezést kapnak, mert olyan művész tolmácsolásában hang­zanak el, aki nem csupán nyersanyagot lát a pályája delén járó pécsi költő verseiben. önálló kis dráma ez. Ahogy az alkotók egy kritikus nyomán a művet aposztrofálták: az érkezés drámája. Elindul egy paraszt­fiú, hogy meghódítsa a várost, az irodalmat, a színházat. Aztán majdnem az város hódítja meg őket, és a „szakma”. De átéli, megérti az érkezés drámáját a nagyvárosi ember is, hiszen ál- ság, erőszak, taktikai békejobb nem földrajzi tényezők függvé­nye. Sipos László az lm, itt, leghátul, legelői című műsorával eddig hatszor lépett fel. Legutóbb Pécsett, az Egyetemi Szín­padon. Ez nagyon kevés. A miértre éppen a versek adnak vá­laszt, de ha egyszer nem tolong anép az effajta műsorokért... meg sem győződhet róla, mit veszít. Sokat, nagyon sokat. H. J. Soproni tudósítás. Két hétig láthatta a soproni közön- - "■' ség Kozák János pécsi festőművész alkotásait. Életútjának rövid, de meghatározó időszakát töltötte a Lővérek városában. A Nyírség homokdombjai, a „vert falu tornácos házak” jelentik számára a gyermekkort. A fővárosi mű­vészeti gimnázium az eszmélődést, majd a Pécsi Tanárképző Főiskola az érlelődést, Sopron a művészettel való keser-édes •szövetség megalapozását. A pályakezdést, az önálló ‘élet indítását. Négy évet töltött itt családjával. Itt tanította rajzolni a Hunyadi iskola virgoncait. Hálásak is voltak ezért, virággal kö­szöntötték a tárlat megnyitóján a „tanító bácsit". Visszatérés volt tehát ez dz élményeket adó városba, ahol a hatvanas évek közepén Kozák János első önálló tárlata és a kollektív kiállítások alkalmával már nevet szerzett magának. Ba­rátai, ismerősei emlékeztek rá: háromszázan jöttek el a meg­nyitóra. Alkotásaiban mindinkább középpontba jutott az ember. Ezt erősítette fel a másfél évtizedes pécsi életiskola. Most a vi­szontlátáskor. a soproniak is magukra ismerhettek műveiben, az önmagával viaskodó, útkereső ember bonyolult lelkiállapotainak megjelenítésében. K. Z. Szálasiák bilincsben. Régóta időszerű dokumentum­■ '■ 1 ..... gyűjtemény került a boltokba n emrég a Lapkiadó Vállalat gondozásában, Zinner Tibor-Róna Péter szerkesztésében Szálasiék bilincsben címmel. A kétkötetes mű elsősorban a II. világháború magyar háborús, bűnöseinek kihallgatási jegyzőkönyveiből, illetve a Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) peranyagából ad közre eddig alig vagy nem is­mert jellemző részleteket, vallomásokat, naplórészleteket: eredeti titkos iratokat, korabeli fotókat. A szerkesztés fő irányában közreadott dokumentumok mellett számos, tanúként kihallgatott történelmi személyről, s a nyomo­zásban, a kihallgatásokban vezető szerepet játszó figuráról kaphatunk portrészerű képet. (Pl. a perekben tanúként szereplő Edmund Veesenmayerről; vagy Péter Gáborról, a budapesti poli­tikai rendőrség akkori vezetőjéről). Bemutatja a könyv a NOT politikai ügyészeit. Számos eddig nem ismert ténnyel, iratanyag­gal is megismertet a hadüzeneteket és a háborúban való rész­vételünket illetően. (Kassa bombázása, ‘a magyar követ elsik­kasztott moszkvai sürgönye, az újvidéki razzia, Voronyezs stb.) A II. kötet az 1944 tavaszától bekövetkező események bűneivel és bűnöseinek peranyagával foglalkozik. Téma szerint: Veesen- mayer magyarországi szerepével, a deportálásokkal, Horthy sze­mélyes felelősségével, majd a Szálasi-per részleteivel. A könyv az ítéletek végrehajtásával zárul. A gyűjtemény történelemoktatásunk hézagainak pótlásául is szolgálhat. W. E. Vilgységi Múzeum. Új tájegységi múzeum születik Dél-Dunántúlon: a tavasszal avat­ják Bonyhádon a völgységi történeti-néprajzi állandó kiállítást. A cél a Mecsek és a Hegyhát közötti területen található Völgy­ség bemutatása. A városközpontban található kétszintes épület tizennégy ter­mében a lakosság, a bányászat, ipar, mezőgazdaság, közleke­dés, kereskedelem háromszáz éves történetének érdekességei­nek felidézése mellett Vörösmarty-, Perczel-emlékek is helyet- kapnak, valamint a magyar—német—székely—zsidó népesség ha­gyatéka is több éves gyűjtőmunka eredményeként. Ugyanakkor hiányzik még a múzeumi leltárból jó néhány olyan tárgy, amelyet, a valamikor itt élők használtak. A Völgységi Múzeum létreho­zásán fáradozók kérik azoknak a baranyaiaknak a jelentkezését, akik iparosegyletek zászlóit, nyomdában előállított újságok pél­dányait, fényképeket, dohánytermesztési tárgyakat, erdőgazdál­kodáshoz szükséges szerszámokat vagy ekét-boronót-vetőgépet, esetleg palatáblát, iskolai kísérleti eszközöket, sváb—magyar- felvidéki népviseletet, illetőleg bármi egyéb értékes múltbeli emléket átadnának a múzeumnak, hogy kiállításon közkinccsé lehessen tenni. L. Cs. K. A Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínháza újjáépítése utáni első évadjának jelentős állomásához érkezett Hernádi Gyula: Dogma c. drámájának ősbemutatójával. Hernádi drámaírói oeuvre-je a megle­petések, „csavarok”, „kettős szaltók” néha szaltó mortálék - sorozata. Már előző pécsi bemutatója, a Hagyaték is jelezte az újabb írói irányvál­tást, ezúttal a klasszikus drá­maszerkezet felé. Míg a Ha­gyaték esetében a Hernádi művek hagyományos eleme, a „drámai farok” megmaradt, visszamenőlegesen idézőjelbe téve az egész játékot, addig a Dogma esetében a megle­petés a teljesen szabályos, fe­gyelmezett építkezé.s. Akadé­mikus történelmi drámát lát­hattunk, különleges idézőjelek nélkül. A történelmi esemé­nyek mai áthallásai, konzek­venciái a történelmi drámák sui generis sajátosságaiként természetesen itt is adottak, és Hernádi annyiban hű ma­radt saját hagyományaihoz, hogy ezúttal is a hatalom — eszme — egyén — viszonyának gondolatkörét elemzi egy kié­lezett történelmi sorsforduló zajló áradatában. A darab IX. Pius pápasága (1846 - 1878) és az egységes Itália megteremtése idején játszódik. Az Egyház és az Egyházi Állam demokratizálá­sának programjával induló új pápa a 48-as forradalomhoz vezető Ifjú Itália mozgalom eszméivel, a katolikus Auszt­ria elleni háború kirobbantá­sával nem tud azonosulni. A forradalom leverése után III. Napóleon francia fegyverei­nek oltalmában tér vissza Ra­jnába, és ezt követően életút­ját a konzervatív egyházi irányzatok ideológiai megszi­lárdítására való törekvés jel­lemzi. Ennek állomásai az 50-es években a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának ki­hirdetése az 1864-ben megje­lentetett enciklika (Syllabus), melyben élesen támadja a li- beralisztikus törekvéseket, és végül, az 1870 júliusában zsi­nati határozattal dogmává emelkedett kinyilatkoztatás, a pápai csalatkozhatatlanság- ról. Mindeközben a Szárd Ki­rályság uralkodója, a Savoyai dinasztiából származó Viktor Emánuel, Garibaldi zseniális hadvezetésének és Camiilo Benzo Cavour gróf titkos dip­lomáciájának segítségével megteremti az egységes Olasz­országot. 1870-ben - kihasz­nálva a porosz-francia háború adta lehetőséget - az Egyhá­zi Államot is felszámolja, és 1871 január 1-jétől Rómát teszi meg Itália fővárosává. A pá­pa világi hatalma ezzel két palotába, a Vatikánba és a Lateránba szorult vissza. Ez a több mint húsz évet átölelő történelmi folyamat jelenik meg Hernádi színpa­dán. A IX. Pius (Győry Emil) és Antonelli bíboros (Helyey László) képviselte konzervatív irányzattal szembenállók esz­mei vezére Guidi bíboros (Ba-~ likó Tamás). A színházi drá­ma megteremtését két eszköz Hernádi Gyula: Dogma szolgálja: az időbeni tömörí­tés, az események felpörgeté­se, és az ideológiai konfliktus személyes szférába emelése. Az egyes képek között eltelt időt — van, amikor több mint tíz évet — egy-egy elejtett mondattöredék vagy még az sem jelzi. Nem érzékeljük, hogy egy hét, egy év vagy évtizedek eseményeinek va­vábbvitelét is jelenti. A gon­dolkodó ember történelemből való kivonulása és csak ideái­nak való élése mint lehetőség — lehetetlenség után most azt vizsgálja Hernádi, hogy egy szervezet életképes marad-é, ha ideológiáját a történelmi, nemzeti folyamatok ellen és el­lenére akarja konzerválni. egy hullámcsattal rögzített bí- borosi fejfedő ... A drámai alapanyag — mint Hernádinál annyiszor — most is tág teret enged a rendező és a színészek művészi terem­tő, jellemformáló erejének. A rajtuk nyugvó teher ezúttal mintha nyomasztaná a két fő­szereplőt, Győry Emilt (IX. Pjus) és Balikó Tamást (Guidi bíbo­Guidi bíboros és a pápa - Balikó Tamás és Győry Emil gyünk tanúi. A színpadi meg­valósítás — a maszkok, a kör­nyezet változatlansága - sem ad támpontot. A hiányérzet okát nehéz tetten érni, hisz az írói szabadság, a művészi interpretálás ennél messze „történelmietlenebb" változtatá­sokat is megenged, sőt olykor megkíván, de, itt az egyedi pszichikai folyamatok távlata, indukciós köre elveszik. Drá­mai fejlődés helyett folyamat­nak álcázott stációkat látunk csak. A szükségszerű tragédia személyessé tételét, humani­zálását igazi hernádis ötlet szolgálja: a lelkipásztori atya — fiúi viszonyt biológiai apa — fiú konfliktussá transzfor­málja. A Dogma egyben a Hagya- ték-ban felvetett kérdések to­Nógrádi Róbert rendezése a darabból két vonulatot emel ki. Imponálóan teremti meg a /dráma történelmi keretét, és ceruzaként alkalmazott felvo­násközzel, ismétléssel hangsú­lyozza a személyes és az ideo­lógiai katarzis egybeolvadását. Bachmann 'Zoltán nagyvonalú, stilizáltságában is atmoszféra­teremtő díszlete tökéletes já­tékteret ad. A háttérből felsej- lő „Adóm teremtése” freskó­részlet kitűnő asszociációs tám- és ellenpontul szolgál. Hruby Mária ruhái a rendezői elkép­zelés jegyében születtek sze­met gyönyörködtetőre. Épp a színpadraállítás e nézőt simo­gató gondossága jogosít fel olyan jelentéktelennek tűnő pontatlanságok illúziórombolá­sának felemlítésére, mint pl. Kelte Sándor rajza ros). Az intenzív, pontos já­ték az eszmei áramlatok har­cából nem emelkedik igazán a személyes szférába, az ese­mények tragikuma így inkább csak az intellektust érinti, és kevésbé ráz meg érzelmileg. He/yey László Antonelli bíbo­ros alakjában képes volt em­beri közeibe hozni és feltárni annak a tulajdonképpen ne­gatív, intrikus figurának az ösz- szeomlását és megsemmisülé­sében is vállalt erkölcsi tar­tását, akit a saját maga is épí­tette hatalom áldoz fel értel- metlepül. Oláh Zsuzsa (Nicchia Castiglione grófnő) nagy hű­séggel és virágzó dekorativi- tással teremti meg a szerepe szerinti romantikus nőalakot, a Guidi erkölcsi kisugárzásától jó útra tért romlott asszonyt. Labanc Borbála rövid színpa­di jelenlétei alatt is hangsúlyt tudott adni az általános és örök anyai érzelmeknek. A Sí­pos László és Jene y István megformálta bíborosok szerepe szinte csak a rezonőrségre korlátozódott. A kivárósi takti­ka és középutasság kilátásta- lanságát még így is képesek voltak felvillantani. Ujlaky Lász­ló szerep híján csak rövid szö­vegének elmondására szorítta- tott Cavour gróf alakjában. Szivler Józsel szolgálattevő pap­ja tette teljessé a darab szí­nészi alkotógárdáját. Az új bemutatóval Hernádi Gyula és a PNSZ jelentős esz­mei töltésű, drámaiságában bizonyára még tovább érlelődő müvei ajándékozta meg a kö­zönségét. Szilárd István A varázsló szomorú boldogsága Száz éve született Csáth Géza Dukai Takácli Judit válogatott versei. &J ......................................... ■■ i 1 11 — vár­város Tanácsának kiadósában egy kivételes szépségű bibliofil' kötet látott napvilágot a gyomai Kner Nyomdában. Az én képemj címmel az első magyar költőnő, Dukai Takách Judit válogatott verseit adták közre benne 2000 számozott példányban. A város e kötettel tiszteleg a költőnő halála 150. évfordulóján. A könyv nemcsak külcsín-értékeivel tér el a helyi kiadványok megszokott sorától. Dukai Takách Judit megbecsült, elismert költő a maga korában. Irodalmunk mégis mindössze egy mun­kát ismer róla és tőle, 1909-ből. Ily módon, a sárvári tanács ha-j gyományápoló kiadványa fontos értékmentés is egyben. A múlt; század első harmadában született, sajnos eléggé kurta életmű! legjellemzőbb verseit avatott szemmel és szívvel Papp János a kötet szerkesztője válogatta. (w. e.) Amikor néhány évvel ezelőtt a televízió megismételte a Horváték című színművéből készült tv-jótékot, számos is­merősömet kérdeztem meg, hallottak-e Csáth Gézáról. A válaszok átmenet nélkül két szélsőséget képviseltek: na­gyobb részük sosem hallott róla, másik részük viszont lel­kesedéssel, csodálattal beszélt róla. G. O. újságíró barátom első mondata volt a legtöbbet kifejező: „Csáth Géza, ifjúsá­gom nagy élménye!" Illés Endrével beszélgetve az író ha­tározottan állította, hogy nem­csak írói pályájának egyik ar­culatformálója volt, hanem életének is fontos meghatáro­zója, ugyanis pont Csáth pél­dáját követve végezte el az or­vosi egyetemet. Ki is volt hát Csáth Géza? Ez a sokértékű talentum, po­lihisztor, aki rövid élete alatt annyit és annyifélét alkotott. 1887. február 13-án született Szabadkán, eredeti neve Bren­ner József. Édesanyját korán elveszítette, s ez fájó sebként kísérte végig egész életét. A család irodalmi gyökerei a XVI. századig nyúltak vissza, s két­ségtelen, hogy e genetikus te­hetség Csáth mellett az uno­kabáty Kosztolányi Dezsőben érte el csúcsát és teljességét. A gimnáziumi önképzőkör pezsgő világa valósággal szár­nyakat ad a két fiúnak. Az unokaöccs azonban az írás mellett rajzol, fest, hegedül, zongorázik és zenét szerez. 1906-tól zenekritikusként lesz munkatársa a Budapesti Nap­lónak, nevét országszerte isme­rik, novellái egyre sűrűbben jelennek meg a Hét, a Nyu­gat, az Élet és a Világ olda­lain. Valamennyi feltűnést, nem egy megdöbbenést vált ki: Anyagyilkosság, Apa és fiú, Vörös Eszti, Délutáni álom . . . Híres figurájával, a Varázsló­val később az irodalmi köztu­dat és az utókor is Csáth sze­mélyét azonosította. Édesapja és Kosztolányi til­takozása ellenére beiratkozik a Budapesti Orvostudományi Egyetemre, ahol érdeklődését az általános orvosi tárgyakon kívül az elmebetegségek újsze­rű, Freud-féle megközelítése izgatja. 1909-ben szerez orvosi diplomát, s a híres Moravcsik- klinikán helyezkedik el. 1912- ben jelenteti meg az akkori magyar pszichiátriában kirob- banóan újnak minősülő egye­temi tankönyvét „Az elmebe­tegségek pszichikus mechaniz­musa" címmel. Szinte évente jelennek meg novellas kötetei, 1911-ben pe­dig nagy sikerrel mutatják be Budapesten két színdarabját, a Janikát és a Hamvazószerdát, mely utóbbinak a kísérőzenéjét is maga írta. A kritikai fogad­tatás is egyértelműen pozitív, Hevesi Sándor szerint: „Csáth a legerősebbek közül való, akik ma nálunk drámát írnak!" Zenekritikusként elsőnek mél­tatja Magyarországon Bartó­kot, Kodályt, Weinert, Debus.­i Ősbemutató a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában Krónika _____________'__■ ,____ (T ér István felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents