Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-10 / 9. szám
n/lirol vallanak a tegzesek? Van egy múzeum Pécsett, a Rákóczi úton. Szürke utcában szürke épület. Naponta elmegy mellette, aki a Konzumba vagy gyerekével a zeneiskolába igyekszik, de a táblát talán észre sem veszi: a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztálya. Ez a múzeum nem kap akkora hírverést, mint a nevezetes múzeúmutca. Nem parkolnak a környékén turistabuszok. Ez a múzeum egyszerűen csak van — és működik. A múzeum kiállítási anyagának egyik látványos részlete Proksza László felvételei Lápok, rétek múzeuma Az utcáról belépve a látogató szeme egy szürke farkas kitömött példányán akad meg. Kell ennél érdekesebb látvány, mondjuk, egy iskolásgyermeknek? A kiállítótér jelenleg csupán egyetlen nagyterem, de az elrendezése mintaszerű, s a körülményekhez képest látványos is. Egy egész falat foglal el a földtani anyag. Tüzetes áttanulmányozása után részletes és teljes képet kaphatunk a Mecsek és környéke geológiai viszonyairól. Ha tovább sétálunk a falak mentén, egy- egy vitrin az élőhelyek szerint csoportosítva mutatja be a dél-dunántúli régió élővilágát: mocsárvilág, patakpart, száraz rétek, erdők ... A terem közepén hatalmas üvegtáblák között néhány nagytestű erdei állat „legelészik”. Minden bizonnyal itt időznek legtöbbet a kisdiákok. Aztán, ha a tanáruk úgy gondolja, megtarthatják a földrajzórát is, mert a helyiség hátsó részét előadóteremnek rendezték be. így, télidőben, a nagykabátot nemigen hagyhatnánk a fogason, mert a terem befűtésével hiába birkózik a kályha (vagy a fűtőtest). A raktárban éppen ősállapotok uralkodnak — festés volt a napokban —, a gyűjtött anyag egyetlen szobában zsúfolódik. Erre is ráférne a tatarozás, a mennyezeten erős beázások foltjai látszanak. A Dél-Dunántúl egyetlen természettudományi múzeuma. Csak a lepkegyűjteményük 80 ezer darabból áll. — Éppen negyven esztendővel ezelőtt alakult meg az önálló természettudományi osztály Pécsett — mondja dr. Uherkovich Ákos osztályvezető. — Fontosságát tekintve én minden más múzeumi szaknál előbbre valónak tartom. Nemcsak a hivatásom iránti elfogultság beszél belőlem. Az ember mindenekelőtt természeti lény, így a legerősebb függésben a természettel van. Hogyne volna hát fontos a körülöttünk való világ megismerése, megismertetése? És a természet védelme! Ezt mi tudjuk szakmailag alátámasztani, nem a humán tudományok. Ezzel szemben mit látunk? Ha valaki elindul a Balatontól dél felé, legalább egy tucat képzőművészeti gyűjteménnyel találkozik, míg természettudományossal - a mienket leszámítva - eggyel sem. Pedig az embereket érdeklik az ilyen kiállítások. A diákság körében, például, ezeknek vgn a legnagyobb sikere. Egy-egy festmény megvásárlási árából mi öten dolgozunk a terepen egy esztendőn át.- Hátrányban volna a természettudományi osztály? — kérdeztem dr. Újvári Jenőt, a Janus Pannonius Múzeum igazgatóját. — A pécsi múzeum szervezeten belül nem hiszem, hogy hátrányt szenvedne. Kétségtelen azonban, hogy az utóbbi A kutatószobában dr. Vass Anna tudományos főmunkatárs kor- hadékbontó mikrogombákat vizsgál évtizedekben nagyobb hangsúlyt kapott a múzeumok kincsőrző szerepe és a természet- tudományi anyaggyűjtés presztízse csökkent. Én ezt sajnálatosnak tartom, ezért arra törekszünk, hogy az osztály a lehetőségeinkhez képest megkapja a fejlesztéséhez szükséges pénzt. Mindenekelőtt az épület tatarozására van szükség, a létszámot kisegítő személyzettel kell növelni, hogy ne a muzeológusokat terheljék az adminisztratív teendők. A múzeum látogatója maga is meggyőződhet róla, hogy ez a szakterület igen közel áll a gyakorlati élethez. Ki gondolná, hogy a lepkéhez hasonlító apró tegzesek, amelyek kutatásával az osztályvezető és felesége foglalkozik, érzékenyen jelzik a vizek elszennyeződésének mértékét? Ugyancsak a természetkutató muzeológus a megmondhatója, mennyi kárt okozhat a mikrokörnyezetnek a nyakra-főre végzett melioráció. Ami a tegzeseket illeti, lehet, hogy az utolsó pillanatban láttak hozzá tanulmányozásukhoz. Ez a faj ugyanis kipusztulóban van.- Aki ezt a hivatást választotta, nem ismeri a szombat, vasárnapot — mondja az osztályvezető. — Tavasztól őszig a természetet járjuk, nekünk ez az igazi munkahelyünk. Hozzáteszi: mind több diákkal, érdeklődővel osztoznak az élményben. A múzeumban tartott órákon kívül kirándulások, természetjárások alkalmával is gyakran találkoznak a gyerekekkel. Az osztály tudományos tevékenységét harminc-negyven külső munkatárs segíti; publikációik egyre jelentősebb helyet foglalnak el tudományos gyűjteményekben. Vagyis: mégsem olyan szürke ez az intézmény a Rákóczi úton . . . • Havasi János Pálinkás György Márpedig arról álmodtam, hogy karácsony van Az én városom szomorú és vidám. Virág, szerelem, hold, hát, persze hogy lány. Jobbkeze verdes ölében, mély-szemű hiány, mint titkos jel, szakadó hóban felejtett halas tál, vak vándor vállán éneklő madár, s e havas tájban tompán megáll a hang, akár a verkli-szó, zihál és a gyerek-had ácsorog, nézi a főtéri fát. Féltve értem csillagos-szemük utcakő-szavát; ha nagy leszel, add át nyitott tenyered ajándékát fehérlő tejfogaddal, e mostanival, mi már különböztetni sem mer maradandót a múlótói. Hát mondom, újad, a mutató, borzoljon szép hajat csigába, mint bújó szerelem karácsonyfa-ága, mint magányos szánkó csilingelése a tarkón átfutó világra. Ó, gerendás padlása a világnak, hol hullik vándor-tüskéje a viharos alelujának, s hol végére marad a szaloncukor-papír, mint gallérunkban viszkető disz, s keressük csiklandva; mert titokzatos az éj, e karácsony tébolya. Káldi János Éneklők Honnan jön ez az ének, milyen mélységből, mily sziklák alól szakad föl? Mintha szelek sírnának benne, mintha a napban elájult virágok fájdalma fájna benne, mintha halhatalan balladáktól izzana. Éneklő dávodiak és hercegszántóiak, honnan jön ez az ének? Ez a borzongatóan-gyönyörű, e bizalommal-teljes, anyám hófehér csontjait idéző? Honnan jön és hova száll? Szinte reszket a pécsi székesegyház, ahogy zeng-búg e múlhatatlan dallam, s kitör a nyitva hagyott ajtón, mint a tisztaság nagy üzenete. Salamon Erzsébet Mind kiérdemeljük (MAKAY IDÁNAK) Mind kiérdemeljük önmagunkat. Te depressziós virágokig hajolsz. Térdig jársz a csöndben és keresztben. Kihívás. Koraőszi litánia. Mutasd föl magadat ama végleges előtt még egyszer. Beszélgetés Tóth Ferenc Liszt-díjas karnaggyal A munka nagyszerű láza Az egykori kis bányásztelepülésből fölnövekvő városnak. Komlónak nincsenek jelentős évszázados kulturális tradíciói. Mégis, a szénbányászat mellett Komlót ma már a zenei - és ezen belül a kóruszenei — események egyik jelentős hazai színhelyeként tartjuk számon. Ennek a sajátos arculatnak a kialakításában óriási része van a város szülöttének, Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagynak, aki 1957 óta, immár harminc éve tanít a belvárosi, ma Kodály Zoltán nevét viselő énekzene tagozatos általános iskolában. A hazai és a nemzetközi fesztiválokon, pódiumokon is ismert két kórusa: a Komlói Gyermekkar és a Komlói Munkáskórus. — Mi a titka annak, hogy 8. HÉTVÉGE sikerült a zenekultúrát meggyökereztetni Komlón?- Ügy vélem, a város kulturális szempontból eléggé „belterjes" - kezdi a beszélgetést Tóth Ferenc — vagyis mi, pedagógusok szinte magunknak „képezzük ki” a következő generáció értelmiségét. Aki itt született és később pályakezdőként ide visszatér, érzi, hogy itt nincs joga elszürkülni, sőt, bizonyítania kell! Ez a pedagógus munkájára még inkább érvényes. Ami pedig a zenekultúrát, a zenetanítást illeti, pályám kezdetén olyan elődök működtek Komlón, mint Fekete Pál, Hal Árpád, Pécsi Géza és mások. Volt már a városnak fúvószenekara és fokozatosan szerveződött meg a zeneiskola is. — De hadd említsem a legfontosabbat: Kodály Zoltán 1958-ban Pécsett járt és ellátogatott városunkba is. Az akkor egy éve működő, 160 tagú gyermekkórussal a Villőt és a Lengyel Lászlót énekeltük művei közül. A Tanár Úr is meglepődött ezen és ettől kezdve rendszeresen figyelemmel kísérte működésünket, többször eljött közénk. Személyes jelenléte, biztatása óriási erőt adott nekünk. A munka nagyszerű láza szinte beleivódott a gyermekek leikébe. Az évek során a zeneakadémiai koncertek, a rádiófelvételek, a hazai és a külföldi szereplések állandó, életreszóló élménnyel gyarapították őket.- Komló ismét nemzetközi gyermekkórus fesztiválra készül. Az öröm, a sikerek mellett milyen nehézségeket tapasztal napjainkban a kórusmunkában?- Évekkel ezelőtt könnyebb volt a gyermekeket a kórusokban tartani. Ma nehezebb a fiatalokat érő más irányú hatásokkal rivalizálni. S hogy o gyermekek mégis jól érezzék magukat a próbák nehéz perceiben is, ehhez egyre több energia kell a karvezető részéről. Emellett még - ha szükséges - rögtönözni is kell, egy kicsit színésznek is kell lennie a karnagynak, egyszóval megszállottként kell dolgoznia!- Hogyan szervezi a leinőtt kórusában a tagok utánpótlását?- Az a mai felnőtt, aki gyermekként a kórusban olyan zenei csodákon esett át, hogy énekével megrendítette a közönséget, valami nagyszerű dolgot tudott adni, ez egész életére útravaló. Ezt az érzést a gyermek nem tudja elfeledni, s később, felnőttként az amatőr kórusokban megkeresi a közös éneklés lehetőségét, így van ez a Komlói Munkáskórusban is. Ma már elmondhatom, hogy a gyermekkórusnak szinte szerves folytatása a felnőtt énekkar. A közös koncertek, szereplések, élmények még inkább ezt a folytonosságot, erősítik. S bár az énekesek hivatásukat, foglalkozásukat tekintve igen különbözőek, mégis egyetlen közös pont, a zene igazi közösséggé kovácsolja őket. Törtely Zsuzsa Tóth Ferenc karnagy a komlói Belvárosi Iskola énekkarával. Fotó: Kóródi Gábor
