Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-09 / 8. szám
Dunántúli napló 1987. január 9., péntek Á szovjet kormány nyilatkozata Irak és Irán háborújáról A Szovjetunió változatlanul az Irak és Irán közötti fegyveres harc mielőbbi beszüntetése mellett száll síkra. A két állam vitás kérdéseit nem a harctéren, hanem a tárgyaló- asztalnál kell megoldani — hangsúlyozza nyilatkozatában a szovjet kormány. A csütörtökön Moszkvában nyilvánosságra hozott állás- foglalásban emlékeztetnek: több mint hat éve folytatódik a kegyetlen és tragikus háború Irak és Irán között, amely hatalmas emberi áldozatokat követel, gazdasági és kulturális értékeket semmisít meg, erőteljesen fékezi mindkét ország gazdasági-társadalmi fejlődését. Embertelen háborús akciókra kerül sor, mint például a vegyi fegyverek bevetése, katonai célpontoknak nem tekinthető objektumok és települések támadása. A. háború fenyegeti a nemzetközi hajózási útvonalak biztonságát a Perzsa-öbölben, ahol egyebek között olyan kereskedelmi hajók is célpontjai a támadásoknak, amelyek a háborúban részt nem vevő államok tulajdonában vannak. Ebből a konfliktusból csak azok húznak hasznot, akik mindkét fél kölcsönös kimerülését, gyengülését, a neokolo- nializmus közel- és közép-keleti pozícióinak helyreállítását akarják. Az imperialista erők az iraki-iráni háborút katonai jelenlétük növelésére használják fel a Perzsa-öböl térségében, továbbá arra, hogy megteremtsék az ottani államok bel- ügyeibe való beavatkozás feltételeit. „Létérdekeik" megvé- delmezésének ürügyével a körzettől több ezer kilométerre fekvő nagyhatalmak hadihajókat küldenek ide, különleges katonai parancsnokságokat hoznak létre, nyomást gyakorolnak a térség országaira, fenyegetve azok biztonságát. Az állásfoglalásban emlékeztetnek arra, hogy a Szovjetunió álláspontja az iraki—iráni háború kérdésében kezdettől fogva változatlan, független attól, hogyan alakult a konfliktus, egyebek között katonai tekintetben. A rendezés alapját a nem. zetközi jogrend általánosan elismert normáinak kell képezniük, elsősorban a szuverenitás, a területi épség kölcsönös tiszteletben tartása, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elveinek, valamint annak, hogy sérthetetlennek tekintsék Iraknak és Iránnak a konfliktus kezdetéig tiszteletben tartott határait. A szovjet kormány kész minden módon támogatni bármilyen becsületes és építő jellegű erőfeszítést — egyebek között az ENSZ keretein belül — annak érdekében, hogy az iráni-iraki konfliktust a békés megoldás medrébe lehessen terelni - mutatnak rá végezetül a kormánynyilatkozatban. Árstop Lengyelországban A lengyel miniszterelnök szigorú árstopot rendelt el néhány tej- és baromfitermékre, mert a termelők azok árát indokolatlan mértékben és az árképzés szabályait felrúgva emelték. A kormányfő egyben kötelezte az érintett vállalatokat, hogy kezdjenek tárgyalásokat a kereskedelemmel az új árakról, továbbá utasította az illetékes felügyeleti szerveket a megfelelő személyi következmények levonására. A kormányfő közbelépésére a szakszervezetek jelzése nyomán került sor. Az árakat emelő vállalatok abból indultak ki, hogy termékeik az 1987-re érvényes új szabályok szerint a szabadáras kategóriába kerültek, vagyis az árakat nem központilag írják elő. Ennek alapján döntöttek az áremelésről, anélkül, hogy korábban tárgyaltak volna a kereskedelemmel. Az üggyel kapcsolatban a lengyel kormány sajtóirodája emlékeztet arra, hogy az 1987- es népgazdasági terv az állami ártámogatásra fordított kiadások csökkentését írja elő és ennek megfelelően lényegesen nőtt azoknak az áruknak a száma, amelyek árait a kereskedelmi alku és nem a központi szabályozás határozza meg. A terv azonban az infláció mérséklését és a bérek vásárló erejének megőrzését is előírja. Ennek szellemében szigorúan kell megítélni a szabad árak esetében is az áremelkedést, ami nem lehet a pazarló, szervezetlen munka anyagi következményeinek áthárítására szolgáló eszköz. A kormányfő utasítására a pénzügyminisztérium vizsgálatot indít az áremelések indokoltságának megállapítására. NAGYVILÁGBAN Veress Péter magyar és Andrzej Wojcik (jobbra középen) lengyel külkereskedelmi miniszter csütörtökön Budapesten folytattak tárgyalásokat. (Telefoto - KS - DN)- ■ . * ■ ------------------------------------------A csehszlovák gazdasági mechaaizmus átalakításának irányelvei Csütörtökön a CTK csehszlovák hírügynökség közzétette a CSKP KB elnöksége és a csehszlovák kormány által jóváhagyott, „A csehszlovák gazdasági mechanizmus áralakításának irányelvei” című dokumentumot. A dokumentum 37 pontban sorolja föl a követendő irányelveket. Ezek szerint a gazdasági és társadalmi fejlődés meggyorsításához mindenekelőtt a gazdaságban van szükség mélyreható változásokra, át kell térni az intenzív fejlődésre. El kell érni, hogy valamennyi ágazat és szervezet sokoldalúan kihasználja a gazdasági növekedés minőségi tényezőit, mindenekelőtt a tudományos-műszaki fejlődés vívmányait. Csehszlovákia 9. ötéves tervének kidolgozásánál már teljes mértékben a dokumentumban foglaltakból indulnak ki. ♦ PÁRIZS: A Jana líbiai hírügynökség csütörtökön koholmánynak nevezte azt a párizsi közlést, hogy líbiai gépek bombázták szerdán Kouba- Ulangát, a 16. szélességi körtől délre fekvő csádi települést. Ezek a jelentések részét képezik a Líbia ellen irányuló lejá- ratási propagandakampánynak - állapította meg a Jana.--------------¥ ---------------• #*Foglyok a háztetőn. A skóciai Glasgow börtönében, az ellátás hiányosságai és a rossz bánásmód - elleni tiltakozásul fellázadt a foglyok egy csoportja. Képünkön: két álarcos fogoly a börtönépület kéményén. (Telefoto - AP - MTI - KS - DN) ♦ BECS: Csütörtökön megkezdődött az osztrák szocialisták és a konzervatív néppárt kormányalakítási tárgyalásainak következő szakasza. A két párt vezetői péntekig zárt ajtók mögött tanácskoznak a kancellári hivatalban a követendő koalíciós politikáról, elsősorban gazdasági kérdésekről. + DAKAR: George Shultz amerikai külügyminiszter csütörtökön Szenegálba, első afrikai körútiának első állomására érkezett. A hat országot — Szeneaált, Kamerunt, Kenyát, Nigériát, az Elefántcsontpartot és Libériát - érintő látogatáson elsősorban gazdasági kérdésekről lesz szó, de a dél- afrikai apartheid-rendszer és Csád ügye is szóba kerül. ♦ WASHINGTON: Az Egyesült Államok nem terjeszt elő új javaslatokat a genfi tárgyalások úi fordulóján, de bízik abban, hogy a reykjavíki csúcs- találkozó eredményeire támaszkodva előrehaladás következik be a leszerelés kérdéseinek megoldásában. Ezt Dan Howard, a Fehér Ház helyettes saitótitkára ielentette ki, az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva. ♦ WASHINGTON: Az amerikai szenátus után a képviselőház is megválasztotta szerdán az Iránnak teljesített fegyverszállítások, illetve a nica- raguai ellenforradalmárok tijt- kos felfegyverzése kivizsgálásával foglalkozó bizottságot. ♦ HELSINKI: Csütörtökön a hivatalos látogatáson Finnországban tartózkodó Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió miniszterelnöke Turku városában felkereste Vlagyimir lljics Lenin emlékművét és ott virágot helyezett el. Útjára elkísérte Kalevi Sorsa finn kormányfő. A nap folyamán Rizskov Turkuban egy élelmiszeripari üzemet látogatott meg. A szovjet miniszter- elnök Helsinkibe visszatértével csütörtökön sajtóértekezletet tartott. + MANILA: A fülöp-szigete- ki Nueva Esiha tartomány Ca- biao nevű városában megtartották a Fülöp-szigeteki Kommunista Párt IX. kongresszusát. A párt 1946-os illegalitásba vonulása óta ez volt a sziget- ország kommunistáinak első legális fóruma. 10 millió Rubik-magic Rekordidő alatt hódította meg a Rubik-magic la- pocska-hajtogató játék a japán piacot. A december 16-án az üzletekbe került játékból több mint 700 ezer darabot adtak el, holott 1980 jenes (több mint 12 dolláros) áron hozták forgalomba. Rubik Ernő, a játék feltalálója szerdán Tokióban sajtótájékoztatót tartott, s ezen a marketing- és reklám- szakemberek véleménye szerint többen vettek részt, mint bármilyen más eddigi magyar vonatkozású rendezvényen. 178 újságíró adta le a névjegyet a házigazdáknál, a Takara és Matchbox Japan Ltd. cégeknél. ♦ VARSÓ: Lengyelország több vidékén a nagy hideg miatt szünetel az oktatás: a lublini vajdaságban valamennyi általános iskolában szünetet rendeltek el. Részleges iskolabezárásokról érkezett hír a bielski, az olsztyni és a suwalkai vajdaságból. ♦ WASHINGTON: Az Egyesült Államok reméli, hogy a szovjet csapatok kivonása Afganisztánból központi téma lesz Géniben a közvetett afgán -pakisztáni megbeszélések következő fordulóján - mondta egy szerdai sajtótájékoztatón Phyllis Oakley, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője. + PRÁGA: Vasarely-tárlat nyílt csütörtökön a csehszlovák fővárosban. A világhírű magyar származású művész harmincnyolc alkotását a prágai óvárosháza patinás falai között állították ki. ♦ WASHINGTON: Az Egyesült Államok nem hajlandó hozzájárulni az Amerikai Államok Szervezete főtitkárának jövő hétre tervezett középamerikai útjához. Richard McCormick nagykövet, Washington képviselője az Amerikai Államok Szervezetében sajtóértekezleten közölte, hogy az amerikai küldöttség az AÁSZ rendkívüli tanácsülésének összehívását sürgeti az ügyben. ♦ PÁRIZS: Vlagyimir Pet- rovszkij szovjet külügyminiszterhelyettes Párizsban kijelentette, hogy a szovjet kormány az új évben is a nukleáris leszerelés előmozdítását tartja a legsürgetőbb nemzetközi politikai feladatnak. Petrovszkij a rendszeres szovjet-francia külpolitikai eszmecsere keretében tartózkodik Párizsban. • Újabb tüntetés Pekingben Csütörtökön, a kora délutáni órákban háromszáz afrikai diák tartott tüntetést Pekingben a marokkói nagykövetség előtt. A pekingi nyelvi főiskolán tanuló diákok tiltakozásukat fejezték ki egy provokatív körlevél miatt, amelyet „kínai diákszövetség" aláírással terjesztettek az afrikai követségek és a külföldi diákok körében. A Kínai Országos Diákszövetség előző nap kiadott nyilatkozatában merő koholmánynak minősítette a körlevelet, amelynek szerzői nyilvánvalóan arra törekedtek, hogy ellentéteket szítsanak az afrikai és a kínai diákok között. A közel-keleti csomó Tüzelő ős Építőanyag kereskedés Pécs, Gyöngy u. 20. sz. Telefon: 23-022, 7—16 óráig. SZÁLLÍTÁS, FA- ÉS SZÉNRENDELÉS AZONNAL. STERIMOB, THERMONETT nagynyomású, hideg- és melegvizes mosóberendezés javítását 6 hónapos garanciával vállaljuk. Levélcím: Bonyhádi Mezőgép Vállalat, 7151 Bonyhád, Perczel Mór u. 133. Telefon: 51-444, telex: 14-288. Várjuk kedves ügyfeleinket. Kommentár 1987 kerek évfordulót hoz a közel-keleti politikában. Mégpedig egy alapvető fontosságú esemény kerek évfordulóját: 1947 őszén fogadta el az Egyesült Nemzetek Szervezete azt a határozatot, amely önálló palesztin és önálló zsidó állam létrehozását rendelte el. Tudjuk, hogy a két államból csak Izrael alakult meg. A közel-keleti válság kulcsa azóta is a palesztin probléma megoldatlansága. A palesztin nép saját államot akar, s ehhez minden nemzetközi jogi alapja megvan. Izrael azonban úgy tartja, hogy a számára ellenséges arab környezetben egy palesztin szomszédország megalakulása életveszélyes lenne. Több háború, számtalan összecsapás, sokezernyi tárgyalás zajlott le az elmúlt negyven esztendőben a közel-keleten, amelynek válságát még tovább bonyolítja az a rengeteg érdekellentét, gyűlölet, összecsapás, amely a különböző arab országok és csoportok között van. Érthető, hogy a világ országainak egy igen jelentős hányada vélekedik úgy: a közel-keleti csomót átvágni csak nagy, közös nemzetközi erőfeszítéssel lehetne. Ennek formája egy békeértekezlet lenne, amelyen valamennyi érdekelt fél részt vehetne. A gondolat nem új, vagy másfél évtizedes legalább, de megvalósítása most sincs közel. Leginkább azért, mert néhány főszereplőnek ez nem érdeke. Izrael attól tart, hogy egy ilyen konferencián nem lenne elegendő érve a palesztin államalakítás megakadályozására. A különbéke-kísérletek eleddig nem vezettek átfogó közel-keleti meegyezésekhez. Az izraeli—amerikai elképzelések túlságosan is elfogadhatatlanok egy sor arab országnak és erőnek, de leginkább az egyik főszereplőnek, a palesztin mozgalomnak. Ezért tartja magát Tel- Aviv és Washington ahhoz, hogy a PFSZ, amely minden belső csatája ellenére ma is a palesztin mozgalom legnagyobb részének képviselője, nem lehet szereplő egy rendezésben, pláne nem egy értekezleten. Márpedig a nemzetközi értekezlet gondolata ismét a napirenden van, hiszen az ENSZ tagállamainak túlnyomó többsége fogalmazta határozatba, hogy sürgősen meg kell tartani a közel-keleti megbékélés konferenciáját. Ott azonban minden érdekeltnek helyet kell kapnia. A szovjet kormány tegnapi nyilatkozatában a világ legtöbb államának véleményét fogalmazta meg: a palesztin népnek nem tekinthető más törvényes képviselője, mint a PFSZ. A veszélyes, még sok-sok fel nem robbant politikai aknával teletűzdelt közel-keleti földön a rendteremtés megkövetelné, hogy végre elfogadjanak bizonyos realitásokat Washingtonban és Tel- Avivban is. Avar Károly Centrum Hétfő! 20% VISSZATÉRÍTÉS 1987. JANUAR 12-ÉNI • Bakfis steppeltkabát • Import fonal 2360 Ft 1480—1590 Ft/kg. PÉCSI W Centrum Aruház