Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-29 / 28. szám
2 Dunántúli napló 1987. január 29., csütörtök Az SZXP KB elfiiata az elülcijeszlett javaslatukat Határozatot fogadtak el a döntő feladatokról Az SZKP Központi Bizottságának szerdán, Moszkvában véget ért ülése hangsúlyozta annak fontosságát, hogy folytassák és elmélyítsék a szovjet társadalom minden oldalának minőségi átalakítását célzó, a KB 1985. áprilisi plénuma és' a párt XXVII. kongresszusa óta folyamatban lévő irányvonalat. A plénum határozatában jóváhagyta azokat a kádermunka tökéletesítésére és demokratizmusának fejlesztésére vonatkozó elvi megállapításokat, amelyeket Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára fejtett ki kedden elmondott beszédében. Mint a határozat rámutat, a KB elsőrendű fontosságot tulajdonít a demokrácia fejlesztésének a termelési szférában. Elengedhetetlennek tekintik többek között annak bevezetését, hogy a vállalatok, üzemek, brigádok és más termelési alegységek vezetőit választások útján jelöljék ki. A testület kiindulópontként jóváhagyta az állami vállalatokra vonatkozó törvény tervezetét. A továbbiakban ezt össznépi vitára bocsátják. Az ülés határozata magában foglalja más, a népi önkormányzat elmélyítését célzó intézkedések komplexumát. A tanácskozás rámutatott, hogy a szovjet választási rendszer tökéletesítése „a társadalmi élet demokratizálásának egyik kulcsfontosságú Kánya". A résztvevők támogatták az SZKP KB Politikai Bizottságának a párton belüli demokrácia ki- szélesítésére, a választott pártszervek kialakítása mechanizmusának tökéletesítésére vonatkozó álláspontját. A KB a demokrácia fejlesztését célzó lépések közül kiemelte' annak fontosságát, hogy hozzanak további intézkedéseket a nyíltság kiszélesítésére, a kritika és az önkritika, mindenek előtt az alulról jövő kritika fejlesztésére. A KB hangsúlyozta, hogy „igazi demokrácia nem létezhet a törvényen kívül és a törvények felett". Elengedhetetlennek tartotta, hogy az állampolgárok jogai és szabadsáq- jogai biztosításának érdekében úi törvényeket dolgozzanak ki, szigorúan tartsák tiszteletben a bíróságok függetlenségének elvét. A plénum jóváhagyta azokat az intézkedéseket, amelyeket az SZKP KB Politikai Bizottsá- an és a Központi Bizottság tit- kársáaa fogadott el a káder- politikában bekövetkezett torzulások leavőrésére. „Az átalakítás elenaedhetetlen szerves részévé és leqfontosnbb tényezőiévé vált oz új erők beáramlása a vezetésbe, azoknak a vezetőknek a felváltása, akiknek ereiét meghaiadiák az új feladatok, akik méltatlan magatartásukkal kompromittálták máaukat" — mutat rá a határozat. A plénum elengedhetetlennek minősítette „a káderpolitika komoly megújítását”. E téren az elsőrendű feladat, hogy „biztosítsák a vezető káderek állományának friss erőkkel való állandó, folyamatos kiegészítését". A résztvevők javasolták, hogy több dolgozót és kolhozparasztot, nőt, fiatalt, s jó szervezőkészséggel rendelkező pártonkívülieket is állítsanak vezető posztokra. A káderek értékelésének döntő kritériumává az átalakításhoz való viszonyukat kell tenni. A határozat rámutat, hogy a kádermunkában szigorúan végre kell hajtani a nemzetiségi politika követelményeit. „Mindenben, ami a nemzetek közötti kapcsolatok fejlesztését érinti, különös tapintatot és körültekintést kell tanúsítani" •— mutat rá a dokumentum. A határozat nagy teret szentel a vezetők erkölcsi, etikai arculatának. A plénum sürgette, hogy haladéktalanul szabaduljanak meg a törleszkedők- től, a karrieristáktól, a konjunktúralovagoktól, mindazoktól, akik nyerészkedéssel, iszákos- sággal, erkölcsi torzulásokkal kompromittálják a párttag, a szovjet vezető nevet. Az SZKP Központi Bizottságának plénuma kötelezte az összes pártbizottságot: „határozottan szánjanak szembe minden olyan kísérlettel — származzon az bárkitől —, amellyel megrpó- bálják mentesíteni a felelős- ségrevonástól azokat a vezetőket, akik kompromittálták az ügyet és besározták magukat”. A határozat konkrétan megfogalmazza a gazdasági vezetők, a jogvédő szervezetek, a külpolitikai és más intézmények munkatársai, az ideológiai munkások és a művészi értelmiség előtt álló feladatokat. A fegyveres erőik kádereivel kapcsolatban a határozat hangsúlyozza, hogy „a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben, amikor az Egyesült Államok militarista imperialista körei igyekeznek a katonai egyensúlyt felborítani és nukleáris előnyre szert tenni, szükséges a gazdasági potenciál gyors növelése, országunk védelmi képességének sokoldalú erősítése, az ország védelmi képességének s a fegyveres erők harckészségének megfelelő szinten tartása, az állandó éberség”. Az SZKP Központi Bizottságának plénuma kifejezte meggyőződését, hogy „a gazdaságban, a szovjet társadalom szociális és szellemi szférájában véqbemenő átalakulások még szélesebb körűvé és mélyrehatóbbá válnak". „A dolgozók legszélesebb rétegeinek tömörítése, kezdeményező készségük és energiájuk mozgósítása a szocializmus kimeríthetetlen lehetőségeinek hasznosítására - a megújhodás és a qvorsítás irányvonalának megvalósítására — ez ma az SZKP politikai küldetése” — hangsúlyozza a határozat. Óriási érdeklődés (Folytatás az 1. oldalról) tanár Pusztaszabolcsról jött lányával. Pécsre jelentkezett a kislány, a Kodály olasz tagozatára, ha ide nem sikerül — közlekedési szempontból ez lenne az ideális — bárhol, bármelyik kétnyelvű gimnáziumi osztályt szívesen vennék. Az előzetes tervekkel ellentétben nem lesznek szóbeli vizsgák. Az erről szóló hivatalos minisztériumi indoklás arra hivatkozik, hogy a jelentkezők száma meghaladta a várakozást. Az értékelést és rangsorolást számítógép végzi - az elért pontok alapján. Mivel a pályázók egy másik kétnyelvű gimnáziumi osztályt is megjelölhettek, megkérdeztem Vig Istvánt, a Művelődési Minisztérium középfokú nevelési főosztályának jelen lévő munkatársát, élnek-e majd és hogyan az irányítási lehetőségekkel :- Biztos, hogy az angol osztályokban magasabb lesz a megállapított minimum ponthatár, hiszen ott a legnagyobb a túljelentkezés. Szeretnénk, ha minden nyelvnél lehetőleg homogén tudású osztályok lennének, így azoknak, akiknek nem sikerült bejutni mondjuk az angolra, de elért pontszámúk alapján például az olaszra mehetnének és meg is jelölték eit a jelentkezési lapon, fei fogjuk ajánlani, ezt a lehetőséget is. Az írásbelik eredményeiről az adott gimnázium értesíti a tanulókat. A fel nem vettek a továbbiakban ugyanúgy jelentkezhetnek további két középfokú tanintézménybe, -mint bármelyik nyolcadikos társuk. » . Bozsik László Antinukleáris tüntetés a Nevada sivatagban, a nukleáris kísérletek színhelye közelében, a kísérletek elkezdésének 36. évfordulóján. Több mint 70 személyt letartóztattak.---------------------------- » ----------------------------K ik tüntettek és miért? Fülöp-szigetek Szövevényes az államcsínykísérlet Sanghaji vezető A Sanghajban és más nagyvárosokban lezajlott diáktüntetések rúgója a burzsoá liberalizmus volt, s a burzsoá liberalizmus ellen indított harc aligha választható el Hu Jao- pangnak, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának lemondásától — jelentette ki az MTI pekingi tudósítójának adott nyilatkozatában Liu Csen-jüan, a 12 milliós Sanghaj helyettes polgármestere. A sanghaji vezető leszögezte, hogy Sanghajban és egész Kínában jó a politikai és a gazdasági helyzet, a társadalom stabilitása és egysége nem jelszó, hanem valóság. A lakosság — mindenekelőtt a munkások, a parasztok és a káderek — zöme elégedett a kommunista párt és a kormány politikájá- ■ val és vonalával, bízik a gazdasági reform és a nyitási politika sikerében. A Pentagon kedden délután bejelentette: az Egyesült Államok továbbra is a Földközitengeren tartja a Kennedy repülőgéphordozót és az alárendeltségébe tartozó további 11 amerikai hadihajót. A Kenne- dyt a napokban kellett volna felváltani a térségben a Ni- mitz repülőgéphordozónak és a vele együtt érkezett flottaegységnek, most azonban mindkét flottaegység a térségben marad. A Pentagon nem- fűzött indoklást a döntéshez, de ösz- szefüggés látható a libanoni fejleményekkel, az újabb amerikai túszok fogságba kerülésével, illetve az Iránnal szemben elhangzott újabb amerikai fenyegetésekkel. Reagan elnök a kongresszusban kedden elmonnyilatkozata A sanghaji diáktüntetésekkel összefüggésben rámutatott, hogy a város közel ötven egyetemén és főiskoláján tanuló 120 000 diák közül összesen ha tízezer vett részt a többnapos megmozdulásban. A város lakosságának nagy többsége nem értett egyet a rendet és a normális munkát megzavaró diákokkal. A tömegtámogatás hiánya ellenére is el kell ismernünk azonban, hogy a diáktüntetések hatása elég nagy volt. A diáktüntetések magyarázata azokban a hibákban keresendő, amelyeket mi magunk követtünk el a reformok során. Például nem figyeltünk fel az egyetemeken kibontakozó politikai és ideológiai mozgolódásra, s mindenekelőtt nem léptünk fel kellő időben és határozottsággal a burzsoá liberalizmus elterjedése ellen. dott beszédében kijelentette, hogy Washington „nem marad tétlen, ha a közel-keleti térségben veszélyeztetnék érdekeit, vagy barátait" és „nem enged a terrorista zsarolásnak". A Kennedy adott esetben áthaladhat a Szuezi-csatornán, ha Washington a Perzsa-öböl térségébe vezényelné. Az öböl körzetében vannak ugyan amerikai hadihajók, de repülőgéphordozó nincs készenlétben. _ A Pentagon később azt is közölte, hogy egy harmadik repülőgéphordozót is a térségbe vezényelnek. A Kitty Hawk a Fülöp-szigetek körzetében van, és a kísérő flottaegységgel együtt a Perzsa-öböl bejáratához vezénylik, de nem hatol be az öbölbe. Corazón Aquino a Fülöp- szigetek államfője kedden, az országában lezajlott államcsínykísérletet követő rendkívüli kormányülés után közölte: kormánya ura a helyzetnek. Fidel Ramos, a fegyveres erők vezérkari főnöke ugyanakkor bejelentette: utasította a kormányerőket, hogy véglegesen számolják' fel a lázadást. A Morcoshoz, a tavaly megbuktatott elnökhöz hű pucs- csisták egyelőre megszállva tartják a „7-es csatorna" elnevezésű tévéállomás manilai épületét, amely az utolsó főhadiszállásuk, továbbá egy rádió épületét - mondta Aquino asszony. Megerősítette, hogy a mintegy kétszáz főnyi puccsista ellen „határozott fegyveres akciót” indítanak. Eközben a lázadók vezetője, Oscar Canlas, a légierő ezredese a hívei által megszállt rádióban beszédet mondott, s ebben tagadta, hogy A párizsi Chanel cég tavaszi nyári divatbemutatója: feketefehér délutáni ruha. ' » -------------• ♦■MANAGUA: A nicaraguai hatóságok kedden szabadon bocsátották Sam Hall-t, a tavaly decemberben Managua közelében elfogott amerikai kémet- Javier Chamorro belügyminiszter-helyettes Managuá- ban közölte, hogy a döntést emberiességi megfontolásokból hozták. Sam Hall ugyanis pszichiátriai kezelésre szorul. Az orvosok megállapították, hogy személyisége kiegyensúlyozatlan, és fennáll annak a lehetősége, hogy öngyilkosságot követ el. Sam Hall a bejelentés szerint szerdán Mana- guából az Egyesült Államokba utazik. LIMA: A perui rendőrség keddre virradóra mintegy 400 személyt vett őrizetbe azt követően, hogy a Sendero Luminoso (Fényes ösvény) nevű szélsőséges szervezet emberei megtámadták India limai nagy- követségét és behatoltak két külföldi hírügynökség irodájába. A gerillaszervezet tagjai hétfőn dinamitot hajítottak az indiai nagykövetség épületére, amelyre ezután tüzet nyitottak. A szélsőséges gerillák behatoltak a Reuter brit és a Prensa Latina kubai hírügynökségek irodáiba, ahol az alkalmazottakat arra kényszerítették, hogy Alan Garda perui elnök indiai látogatását elítélő nyilatkozatot adjanak közre- Alan Garcia január 23-án érkezett hatnapos látogatásra Új-Delhibe, ahol részt vesz kilenc vezető politikus találkozóján. A megbeszélések célja, hoqy pénzügyi alapot hozzanak létre az afrikai frontállamok számára. bármi kapcsolatuk lenne Morcossal. Azt mondta, hogy azért ragadtak fegyvert az Aquino- kormányzat ellen, mert az elnökasszonynak „nem sikerült feltartóztatni a kommunista fenyegetést”. A Honoluluban száműzetésben élő volt elnök is azt állította, hogy „semmit sem tudott” az államcsínykísérlet előkészületeiről. A moszkvai Pravda szerdai számában a Fülöp-szigeteki puccskísérlettel kapcsolatban reakciós beállítottságú tisztek egy csoportjának lázadásáról írt. Az SZKP KB lapja szerint az Aquino-kormányzat tevékenységét mind bal-, mind jobboldalról bírálják, s még nem tették le a fegyvert a megdöntött Marcos-rendszer hívei. Washington attól tart, hogy február 2., az új alkotmánytervezetről rendezendő népszavazás után nem használhatja olyan szabadon az országban létesített támaszpontjait, mint eddig. Mentés a Rigai-öbölben Az Izvesztyija szerdai számában visszatért a Rigai-öbölben vasárnap történt esetre. A hirtelen időjárásváltozás következtében az összefüggő jégpáncél elvált a parttól, táblákra töredezett, és a jégen tartózkodó mintegy másfélezer ember az úszó táblákon rekedt. Eddigi adatok szerint két ember életét vesztette, annak ellenére, hogy a mentés nagy erőkkel azonnal megkezdődött. A szovjet lap szerdán szóvá teszi: egyes nyugati tömegtájékoztató eszközök, köztük a londoni BBC rádió éppen az Izvesztyija tudósítására hivatkozva azt közölte, hogy a mentéshez nem állt rendelkezésre elegendő eszköz. A valóságban azonban más volt a helyzet, s ezt az Izvesztyija már hétfői számában is érzékeltette. Egyebek között öt katonai helikopter sietett a bajba jutott emberek segítségére, s 346 személyt mentett ki a jég fogságából. A legnagyobb segítséget a „Kapitan Meljehov" nevű jégtörő nyújtotta, amely Kauguri térségében félezer embert vett fedélzetére és vitt a partra - írja a moszkvai újság. LAPZÁRTA A görögországi edzőtáborozáson tartózkodó magyar lab- darúgóválogatott-keret két barátságos találkozót is vívott szerdán Athénban. A Ciprus elleni, február 8-i nicosiai EB- selejtezőre készülő „A” válogatott győzött, míg az olimpiai együttes vereséget szenvedett. „Átválogatott keret—Panio- niosz 2-0 (1-0). Gólszerzők: Bognár, Kovács. A magyar szakvezetés a következő játékosokat szerepeltette: Szendrei (Gáspár 46. p.) — Sallai, Híres, Róth (Garaba 46. p.), Keller — Hannich (Rostás 46. p.), Kardos, Varga, Bognár (Pre- szelter 75.) Boda (Schróth 75.), Kovács. Olimpiai válogatottak barátságos találkozója. Görögország—Magyarország 2-1 (1-0). Pireusz, Karaiszkakisz-stadion. Gólszerzők: Szamarasz (22. p.), Kanarasz (76.), illetve Szabó O, (46.). A magyar olimpiai együttes összeállítása ez volt: Zsiborás (Ulbert 46. p.) — Csonka (Kozma 46.), Bücs, Szekeres — Fodor (Szabó 46.), Vincze (Dzurják 55-, Vincze 66.). „A” kategóriájú, építőipari beruházó vállalat felvételt hirdet épületgépész műszaki ellenőri munkakör betöltésére, Somogy és Baranya megyei munkák végzésére. Az önéletrajzi adatokat is tartalmazó szakmai pályázatokat „Budapesti vállalat” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérjük.----------------------------- * H adihajók Libanon közelében