Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)

1987-01-26 / 25. szám

1987. január 26., hétfő Dunántúli napló 3 A Hét közepére latiul az ellátás Szombaton és vasárnap is dolgoztak a Baranya Megyei Vízmű szakemberei a komlói vízhiány megszüntetésén. A hi­bát még a hét közepén észlel­ték, azt tapasztalták, hogy vá­ratlanul megemelkedett a vá­ros vízfogyasztása, miközben egyes helyeken csökkent a nyomás, a magas házak felső emeleteire nem jutott fel az ivóvíz. A csőtörés pontos helyének megállapítását nehezítette, hogy a műszeres vizsgálat nem vezetett eredményre. így pén­teken éjjel 20 ember indult út­nak, hogy a hóban felkutassa, behatárolja a vízelfolyást. Ne­hezítette a munkát, hogy a szakembereknek több kilomé­ter hosszúságú vezetéket kel­lett átvizsgálniuk, olyan helye­ken is, ahol 2-3 méteres hó­torlaszok voltak. A háromnapos erőfeszítés után végül is a szilvás! város­részben, a Steinmetz Miklós Szakközépiskola szomszédsá­gában találták meg a hibát. A csőtörés miatt a szennyvíz- csatornába folyt a víz. Ezt kö­vetően kezdték meg a javítás szervezését. A szokatlanul ke­mény tél azonban újabb aka­dályokkal nehezítette a mun­kát. Kiderült, hogy a fagy miatt nem tudják növelni a vízbázist, befagyott a külszíni víztározó. A kutakhoz, tározók­hoz utat kellett építeni, né­hány helyre a nagy hóban még lánctalpas járművekkel sem le­hetett eljutni. Komló napi vízszükséglete általában 12-13 ezer köbmé­ter. A vízmű ezt a mennyisé­get már évek óta éppenhogy csak biztosítani tudja. Ezért épül - és várhatóan 1988 nya­rára elkészül — egy új regio­nális vezetékrendszer. A Duna- víz megérkezéséig azonban nem tudják növelni a felhasz­nálható ' vízmennyiséget. Amint azt Völgyesi Sándor­tól, a vállalat főmérnökétől megtudtuk, a mostanihoz ha­sonló komoly meghibásodás már tíz éve nem fordult elő Komlón. A víz nélkül maradt városrészek lakóit tartályko­csikból látják el. A kisgyerme­kes családok részére pedig ta­sakos ivóvizet biztosítanak. A hiba elhárításán, a szilvási víz­torony feltöltésén szombat, va­sárnap is dolgoztak a vízmű szerelői. Az eredeti rend, a bizton­ságos vízszolgáltatás megszer­vezése azonban csak a hét közepére várhqtó. Egyes üze­mek felhasználását máris kor­látozták, és arra kérik a lakos­ságot is, hogy a szokásosnál jobban takarékoskodjanak a vízzel, jelezzék a vízmű ügye­letének, ha valahol csőtörést, vízfolyást észlelnek. A hiba elhárításán a kom­lói vízvezeték-rendszer újra­élesztésén munkálkodó szak­emberek már több napja dol­goznak. Van közöttük, aki már napok óta nem aludt, és hogy milyen nehéz a feladat, amit hóban, fagyban vállaltak, jól jellemzi, hogy például a Kos- sutR-i víztározó megközelítése háromórai kemény munkába tellett. Ferenci Demeter Vízhiány Komlón Kötökcinyiv mar van Multiprop Tizenöt taggal új kisszövet­kezet alakult Pécsett, Multiprop elnevezéssel. A január 2-átpl működő szervezetet fotósok, ki­állításépítők, belső építész, grafikusok, nyomdaipari szak­munkások, faipari technikusok hozták létre. — Fő profilunk a kiállítás­építés és a reklámfotó-készítés mondja Dávid Józsefné, a kisszövetkezet elnöke, szakmá­ját tekintve fotós. — Termelő- vállalatok, kereskedelmi cégek, kulturális intézmények, magán- személyek megrendeléseit egy­aránt várjuk. Telephelyük a Székely Berta­lan utca 85-ben található, de elérhetők a 17-722-es telefon­számon is. Márciusban mutatkozunk be Budapesten, a BNV terüle­tén, az Utazás '87 kiállításon — tájékoztat az elnök. — Tu­lajdonképpen húsz négyzetmé­teren kínáljuk majd magunkat. Ez afféle hóhérakasztás: a ki­állításépítő saját bemutatását valósítja meg. Nemcsak Pécsett, hanem bárhol az országban vállalnak megbízatást. Az asztalosmun­kát a faipari technikusok és egy farestaurátor végzi. A ter­vek szerint kiállításépítés mel­lett, igény alapján egyedi kis­bútorokat terveznek, készíte­nek, üzlethelyiségek berende­zését végzik szakképzett belső építész közreműködésével. A kisszövetkezet másik pro­filja a nyomdászat lesz. A nyomdagépeket már megren­delték. Színes prospektusokat, névjegykártyákat, meghívókat készítenek majd ezekkel. A kül­alak mellett az előállítási időt tekintik fontosnak, versenyre kívánnak kelni a Pécsett nem ritka több hónapos határidők­kel. Volt-e már megrendelé­sük e rövid működés alatt? — A POTE Idegklinikáján, az intenzív osztály bővítésénél kaptunk belső építészeti felada­tot. A megbízatással pár héten belül végzünk. L. Cs. K. Bajos néha a balosoknak Finn gyártmányú balkezes olló Évekkel ezelőtt a lúdas Ma­tyi címlapkarikatúráján rendet vágó legények szerepeltek - szépséghibával: a balkezes rajzoló balkezes kaszát nyo­mott a markukba. Felháboro­dott olvasók reagáltak a rajz­ra: ilyen kasza nem létezik, ír­ták. Ez így igaz. De léteznek balkezes emberek, a népesség négy-öt százaléka, s a jobbke­zes többség gyakran megfe­ledkezik róluk.- Szívesen nyitnék egy bal­kezes-polcot, ha gyártanának ilyen termékeket - állítja Nagy Gyuláné, a pécsi Hamerli üz­letház vezetője. Huszonöt éves kereskedői gyakorlata alapján kapásból idézi a bajos balos ügyeket: - A nyeles kávékiön- tőt kifelé kell billenteniük, a konzervnyitót képtelenség bal kézzel tekerni. Még a Konyha- mester elnevezésűt sem, pedig ez igen korszerűnek számít. S már próbálja is Nagy Gyu­láné balba fogni a Dukát Kis­szövetkezet termékét. A nyitó így még a levegőt sem hasítja, hát még a konzervtetőt . . . Eddigi pályafutása alatt a nagy gyakorlatú kereskedő egyetlen balkezes termékkel találkozott: a finn Fiskars konyhai ollóval. A sárga fo­gantyújut a jobb-, a pirosat a balkezeseknek gyártották. A Centrum Aruház műszaki osztályának vezetője, Szántóy Attila meséli: — öt évvel ezelőtt árultunk ujjtámaszos vasalókat. A bal­kezes vevők reklamáltak, hogy nem áll kézre. A mostani va­salók nyelén már kétoldali ujjtartó van. Szántóy Attila tizennégy éve dolgozik a kereskedelemben, de ő is csak a finn ollóval ta­lálkozott, mint kimondottan balkezeseknek készült áruval. A hűtőket szemléljük, gyári­lag mind jobbról nyílnak. De az ajtók többnyire átszerelhe- tők (a Lehelek mind, meg né­hány szovjet márkájú is). Bár nem a balkezesekre gondolt a gyártó, hanem a konyhai hely- kihasználásra. A japán Ibanez cég kataló­gusát lapozva egymás után látni balkezes gitárokat - a hangszergyártók úgy látszik fi­gyelembe Veszik a lakosság e néhány százalékát is. E figyel­messég azonban csak a tőkés piacra jellemző. Az NDK-ból, Csehszlovákiából, Bulgáriából származó gitárokat át kell sze­relni jobbról balkezesre. A klasszikus gitárnál ez áthúro­zást jelent, az elektromosnál azonban már ügyelni kell ar­ra is, hogy lehetőleg szimmet­rikus hangszert vegyen a bal­kezes zenész - esztétikailag nem mindegy, hogy átszerelés után hogy áll a kézben. * 5 mit szól mindehhez a ki­sebbség? Alkalmazkodik. A vasalódeszkát fordítva állítja fel, füzetből inkább spirálosat vesz - ez ugyanis átfordítha­tó, míg a fűzött szétnyitva akadályozza az író kezet. Egyelőre egyedülállónak számít az a könyv, amelyik az egyik pozsonyi kiadónál jelent meg, s nálunk is kapható. A házi kötés iskolája bal- és jobbkezesekkel ismerteti meg a kötés tudományát. A szerzők annak tudatában is vállalták feladatukat, hogy száz olvasó­ból netán csak ötnek szólnak a páratlan oldalakon. L. Cs. K. A jövőnk a tét! A KISZ KB felhívása Fiatalok! Történelmi sorsfordulót élünk. Nehéz, fájdalmakkal is járó fejlődés útjára lé­pünk, mely biztató kilátást ígér, vagy a mi korosztá­lyunk számára ismeretlen társadalmi-gazdasági bi­zonytalanság jelenti jövőn­ket? Másképpen fogalmaz­va: képesek vagyunk-e új lendületet venni, vagy le­maradunk az egyre kiéle­zettebb nemzetközi verseny­ben. E kérdésekre a válasz még nem dőlt el. Szándé­kunk egyértelmű, de az iga­zi felelet a mindennapi cselekvésben születik. Ne várjunk másra! Többségünk tenni akar, vitatkozik, bírál, változáso­kat sürget. Sokan viszont a kivárást, a közéletből való kivonulást választják, nem hisznek a cselekvés értelmé­ben. A ,,majd csak lesz valahogy", a ,,ha más nem tesz, akkor én sem”, a „nem rajtam múlik" szemlélete azonban nem hozhat ered­ményt. Sorsunkért felelünk. Nem lesznek kedvezőbbek a feltételek! A küzdelmet más nem vívja meg helyettünk: Saját magunk és környeze­tünk alakításáért vállalni kell a harcot. Cselekednünk kell! Cselekvésre hívjuk tagjain­kat, minden fiatalt. Vegyünk részt az MSZMP KB novem­beri határozatának végre­hajtásában! Érdekünk a tár­sadalmi és gazdasági re­formok továbbvitele. Változ­tatni kell dolgainkon: a mi felelősségünk is, hogy sike- rül-e. Ismerjük és ismertes­sük meg a párt határozatát, a társadalmi-gazdasági programok lényegét. Készül­jünk fel a megvalósítás so­rán várható ellentmondások­ra, konfliktusokra. Értessük, meg, mit jelent és mit köve­tel munkahelyünkön és or­szágosan a teljesítményen alapuló megméretés, a mű­szaki fejlesztés gyorsítása, a nagyobb nyilvánosság és a demokrácia. Vállaljuk jövőnk érdeké­ben napjaink konfliktusait, a munkaerő-átcsoportosítást, a bérek differenciálását! Gyűjtsük össze környeze­tünkben a továbblépést szol­gáló elgondolásokat! Te­remtsünk fórumokat ezek megvitatására. Lépjünk fel a fejlődést gátló tényezők­kel, a döntések halogatásá­val, az elvtelen megoldások­kal szemben. Ne tűrjük a korrupciót! Dolgozzunk ki javaslatokat, programot: mit és hogyan kell ésszerűbben, hatéko­nyabban tenni: mit kell vál toztatni környezetünkben: milyen helyi és országos döntésekre van szükségünk. Használjuk fel erre taggyű­léseinket és a nyilvánosság fórumait. Dolgozó fiatalok! Jövőnk a termelésben dől el. Előrelépni csak akkor tu­dunk, ha a munkahelyeken és az országban nagyobb lesz a rend, ha valameny- nyien jobb és fegyelmezet­tebb munkát végzünk. Ne hagyjuk, hogy a lézengők, a lógósok, a kötelességü­ket mulasztók — órabérben, havi fizetésben vagy a tel­jesítménylapok meghamisí­tásával — ugyanolyan anyagi elismerésben része­süljenek, mint azok, akik lelkiismeretesen dolgoznak. Ne tűrjük az anyaggal és az emberi munkával való pazarlást. Erősítsük a dol­gozók tulajdonosi szemléle­tét! Támogassuk a fiatalok körében az önképzést, az új szakmák elsajátítását, a vállalkozói magatartást. Be­csüljük jobban a szakmai tudást, hiszen termékeink értéke ezáltal nő a piacon. Középiskolások, egyetemis­ták, főiskolások! Ismerjük meg jobban tár­sadalmi környezetünket, vá­lasztott pályánk körülmé­nyeit! Keressük mi is, mi­képpen tudunk hozzájárul­ni a nagyobb teljesítmények­hez. Alkotó versenyre ké­szüljünk, arra, hogy boldo­gulni csak tehetségünk, tu­dásunk javát adva fogunk: az iskolai élet, az oktatás fejlesztése során ezt az ér­dekünket képviseljük. KISZ-szervezetek! Kezdeményezéseitekkel a ■ helyi pártszervezetekhez és az irányító KlSZ-bizottságok- hoz forduljatok. Az országos döntést igénylő javaslataito­kat közvetlenül a KISZ Köz­ponti Bizottságának juttas­sátok el. A hozzánk érkező vélemé­nyek, elgondolások alapján javaslatokat dolgozunk ki és a nyilvánosságot vállalva a párt központi bizottságához és a kormányhoz továbbítjuk azokat. Fiatalok! Hazánk és o szocializmus jövőjének alakításában, a párt programjának megva­lósításában helyünk és fe­lelősségünk van. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága Műkincsek a széfben Némi túlzással azt is mond­hatnám: az utóbbi hónapokban már a csapból is a Hungária Biztositó folyik, olyan lendület­tel kezdett el dolgozni az új cég, s olyan látványosan pör­geti reklámkampányát. Van en­nek természetesen magyaráza­ta, legfontosabbnak fogadjuk el azt, hogy ma már két cég vetélkedik a biztosítópiacon.- A verseny eredményeként egyre inkább a kármegelőzésre, az ezt szolgáló lehetőségek felszínre hozására, életben tar­tására helyeződik a hangsúly - hallottuk dr. lankó Tamástól, a HB pécsi fiókjának vezető­jétől. — Ennek az elvnek a szem előtt tartósa újdonságo­kat követel tőlünk, tehát olyan biztosításformák, módozatok kidolgozását is, amelyek eddig szokatlanok, vagy éppen idege­nek voltak a hazai gyakorlattól. Más oldalról fogalmazva: ru­galmasaknak kell lennünk, amit úgy is mondhatok: minden reá­lis igényre fogadóképesek va­gyunk. X- Egy példa?- A legújabb Casco-formá- ció. Arra ösztönözzük ezzel a gépkocsitulajdonosokat, hogy fokozottabban ügyeljenek a balesetmentes közlekedésre. A biztosító eddig 3 hónapi díjat térített vissza annak, aki 5 év alatt nem érvényesített Casco- kárigényt. Mi radikálisan lép­tünk: ha valaki hosszabb idő alatt nem idézett elő saját hi­bájából karambolt, nem érvé­nyesített ennek alapján Casco- kárigényt, igen komoly összeget kaphat vissza. Egy Lada 1200­Különleges biztosítások „Minden reális igényre fogadóképesek vagyunk!" as havi Casco-dija legyen ese­tünkben 2000 forintos önrésze­sedés mellett 335 forint. Már a második évtől kezdve kap visszatérítést a tulajdonos, ami a 11. esztendő végére elér­heti a 11 725 forintot. A 11. év­ben már 6 havi díjat adunk vissza. További anyagi előnyt jelent, ha egy összegben fize­ti ki valaki az éves térítési di­jat, mert akkor a 12. havit visz- szakapja, ez 11 év után újabb 3685 forint megtakarítást jelent. Ugyancsak újdonság: ha vala­kinek a HB-nál akármilyen mó­dozatú Cascoja van, illetve annak érdekmulásos megszű­nésétől (például eladja a ko­csiját) számítva hat hónapon belül új Casco-szerződést köt a Hungáriával, korábbi kár­igény nélküli balesetmentes éveit a HB „betudja". Hozzá­teszem: ezeket a kedvezménye­ket azoknak juttatjuk, akik a HB-nál választható egyéb több­let szolgáltatásaink közül is — néhány forintért - igénybe ve­szik valamelyiket. — Ügy tudom, a HB szokat­lan biztosítási tormák megkö­tését is lehetővé kivánja tenni.- A közeljövőtől például megköthető az új értékbiztosí­tás - ami eddig ismeretlen volt a szocialista országokban. Hungária-specialitás: nemcsak biztosítási fedezetet vállalunk például egy műkincsre, hanem vállaljuk — ha ügyfelünk hosz- szabb időre távozik otthonától — a megőrzését is, rendkívül biztonságos széfjeinkben. Egyébként erre a most széle­sebb körben bevezetendő biz­tosítási formára éppen Pécsett tapasztaltunk először igényt, s született meg ennek alapján a szükséges szerződési forma. Ez jelzi: a HB minden igényre kész a megfelelő módon vá­laszolni.- Biztosíthatom például a szemem? — Közvetve, a balesetbizto­sítás keretében.- Nagy értékű kutyámat?- Megköthetjük a szerző­dést ...- Mit nem biztosíthatok?- Például a készpénzét.- Ha különösen veszélyes lenne 0 foglalkozásom, vállal­nak életbiztosításra?- Természetesen. Hegymá­szók, tűzoltók, tűzszerészek, vagy éppenséggel I. osztályú sporto­lók is lehetnek ügyfeleink — van­nak is közöttük -, többletdij ellenében.- Mondana egy abszolút új­donságot?- Az életjáradék. Legkeve­sebb öt évre köthető, egy ösz- szegben fizetendő 12 százalé­kos kamatos kamatot számolunk a különböző címletű (1000-től 100 000 forintig) Hungária életbiztosítási kötvények után — ez pedig magasabb a köt­vények megszokott átlagánál. Február 1-jétől vezetjük be. Mészáros A.

Next

/
Thumbnails
Contents