Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-24 / 23. szám
Hallatna Erzsébet A Jelenkor januári száma Ketten a hegyen — részlet — A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számában Kodolányi Gyula, Pálinkás György, Rózsa Endre, Spiró György, Varga Imre verseit, valamint Mándy Iván újabb hangjátékát olvashatjuk. Szépprózával szerepel Mészöly Miklós, Somlyó György és Hallama Erzsébet, akit születésnapja alkalmából köszönt a szerkesztőség. Tudósportréiról Vekerdi László ir ugyanebben a számban. Figyelmet érdemelnek Somlyó György válaszai Kabdebó Lóránt kérdéseire az Elveszett otthonok sorozatban, s Radnóti Zsuzsa tanulmánya Spiró György drámáiról. Pá- lyi András budapesti színházi, Tarján Tamás filmbemutatókról közöl összefoglalót. Érdeklődést kelthetnek a könyvkrtikák: Almási Miklós Lengyel Balázs esszékötetét, Csordás Gábor, valamint Csuhái István Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba c. művét elemzi. Lang Ferenc tempósan ásott, s ahogy a sárgult gazzal benőtt föld folytonossága újra és újra megszakadt a fémlap hasítására, eszébe jutott egy sír- gödör, vagy több sírgödör, talán az egész temető, először csak azt érzékelte, hogy érez. valami szagot, igen, a nedvesi föld szagát és az avarét, aztán azt érzékelte, hogy ez itt alatta lehetne épp egy sírgödör is. Szimatolt, s megállapította, hogy valami hiányzik a szagok közül. S minthogy nem volt szokva ehhez a munkához, a dereka, a válla, a karjai az idegek első rezzenésére megkönnyebbülten abbahagyták az erőlködést. Lang Ferenc, alig néhány ásónyomnyi ténykedés után, ismét megállt és belebámult a sekély gödörbe a lába előtt. Egy kifordított rögben egy félbevágott gilisztát látott vergődni, de ez már nem jutott el a tudatáig, mert ez a sírgödörhöz amúgy egyáltalán nem hasonlatos, cakkos szélű, ügyetlen kis mélyedés eszébe juttatta a feleségét. Nem Helgát, ezúttal nem, hanem az első feleségét, a fia anyját, aki rettenetesen régen, vagy húsz éve halott, nos igen, pontosan huszonegy éve, méghozzá ősszel, október végén, vagyis most lenne, vagyis lett volna, ha gondolt volna rá, halálának huszonegyedik évfordulója. Lang Ferenc szórakozottan nézte a vergődő félgilisztát és csodálkozott. Hogy jöttek elő ezek a régi dolgok? Szegény asszony, a gyenge idegzetével. Jó, hogy a fiú nem, azazhogy Helga nem, azazhogy, hát persze elmentek, de legalább, egyszóval ez nem tartozik ide. Mindenki mindent tud, mondta egy üveghang Lang Ferenc fejében. Különös érzés volt: hosszú hónapok, sőt, voltaképp mór hosszú évek óta egy igazán új gondolat. És nem kúszott, tekeredettj ágazódott és nem foszlott szét, hanem ottmaradt az agyában, hűvösen, foszforeszkálva, mint egy kristály. Ezzel egyidejűleg megszólalt egy hang a háta mögött: jó napot, szomszéd, nincs véletlenül egy szól gyufája? Mit áll ez itt, mintha lecö- vekelték volna, gondolta Paller Gusztáv idegesen, csak nemi hiányzik egy kereke? Vagy be lenne rúgva? De igen, máris1 hozom, mondta Lang Ferenc készségesen, sőt, valódi buzgalommal, és- máris indult. Tudja, a fiam nagyon kibal- tázott velem, magyarázkodott Paller, s míg a szomszéd hátát nézve ott trappolt a nyomában, fura, aránytalanul nagy hálót érzett, mintha nem egy vacak szál gyufáról volna szó. S bár esze ágában se volt me- sélgetni ennek az idegennek, azon kapta magát, hogy folytatja: lehetetlen rendre szoktatni azt a nyavalyás kölyköt, most meg már, hogy meg is nősült, még kevesebb rá a re-l mény, az anyja mindig is védte, hát gondolhatja, mostanában meg se szólalhatok anélkül, hogy meg ne kapnám, így nem lehet beszélni egy felnőtt férfival, felnőtt férfi, nohiszen. Lang kihozta a házból a gyufát és Pallér végre meggyújtotta a cigarettáját. Maga nem dohányzik? Lang a fejét rázta, és arra gondolt, ezt a személyzetist vagy titkárt vagy mi az ördögöt még egyál- ! talán nem látta közelről, szögletes arca van és milyen rücskös, a ráncai is milyen mélyek, ■ pedig jóval fiatalabb lehet ná- ! la, tolón tíz évvel, na tízzel i azért nem, hattal-héttel talán, : akkor meg ők tulajdonképpen ugyanaz a nemzedék. A maga j fia hol van, rég láttam errefe- ! lé, mondta Paller evvel a hir- I télén támadt és érthetetlen közlékenységével, aminek iménti I kitörését mellesleg már meg is bánta, ugyanakkor valami jól - I eső elégtételt érzett, hogy le- j hordta a fiát egy idegen előtt. Pedig hát az nem hallotta, és ha hallotta volna is, legfeljebb röhög rajta. Az én fiam disszidált, felelte Lang azon a színtelen hangon, amelyet erre a célra kialakított, mintha ezáltal az ügy maga is jelentéktelenné fakulna. Paller meghökkenésében udvarias akart lenni, ezért megkérdezte, mikor történt a dolog, hol él jelenleg a fiatalúr és mivel foglalkozik. Mikor meghallotta, fölnevetett: na akkor kezet foghatunk, mert az én fiam is rakodó, mindkettőnk fia rakodó, csak az enyém a szocializmusban, a magáé meg a kapitalizmusban. Iszonyú humora van, gondolta Lang Ferenc, de a dolog bizarrsá- gát tökéletesen átérezte. Paller nem tudta, hogyan hagyja abba a beszélgetést, másra akarta terelni a szót és meg-j kérdezte: a felesége hogy viseli? A feleségemmel külön élünk, mondta Lang szárazon, egyébként a fiam az első feleségemtől való, aki régen meghalt. Eszébe jutott, hogy az előbb — öt perce vagy ezer éve - temetőben érezte volna magát, ha egy bizonyos szag nem hiányzik, most megvolt, mi az: az az édeskés rothadásszag. A hervadt koszorúkból jön vagy1 a hullákból a föld alól. Paller zavarodottsága tetőpontra jutott, s megkérdezte Lángot, nem inna-e -meg vele egy könnyű fröccsöt, ha igen, máris mehetnek, van kint szóda is, bor is, és ha esetleg egész napra kölcsön tudná adni ezt a gyufásdobozt, úgy érti, a dobozt is, mert a magáét mérgében eldobta, tudniillik üres volt. Lang bólintott, nem tudta, miért, mint ahogy Paller se tudta, mi vette rá erre a1 [meghívásra. Megitták a fröccsöt, közben Lang beszámolt az ígért málnatövekről, Paller meg a régi tőke kivágásának nehézségeiről. Megbeszélték, hogy vete- rrrényezni itt nem érdemes, mert a fácánok mindent tönkretesznek, hogy az őzek idejárnak inni az erdőbe, hogy a szamóca ezen a talajon nem terem meg, nem is érdemes megpróbálni. Hogy az asszony bukszust akar a kerítés mellé, hogy a gyerekek ki se dugják az orrukat, de eljön az idő, mikor majd jó lesz ez a kert az unokák végett, na meg aztán a jó levegő. Jó levegő az tényleg van. Na meg a csend. A csend, ez az, ami megfizethetetlen. Különösen manapság, amikor ordít a tévé, ordít a fiataloknak az a hülye zenéje, bőgnek az autók, a városban a zajártalom egyre súlyosabb, mindenütt fejetlenség és zűrzavar, a végtelenbe nyúló építkezések is megviselik az ember idegeit, meg az a sok megoldatlan probléma és mellébeszélés. Pazarlás az egyik oldalon és pénztelenség a másikon. Mi lesz így az országból, senki se tudja. Jó lenne, ha valaki tudná. Jó, de ilyen ember nincs. Van néhány nagyokos, úgy tesznek, mintha ők szarták volna a Gellérthegyet, ezek az úgynevezett szakemberek, akiknek kritizáláson kívül egy értelmes mondat nem hagyja el a szóját. Azért a kritika is jogos, és inkább oda kellene figyelni ró, de sajnos a vezetők jórésze a saját pozíciójától eltekintve semmivel sem törődik, a pillanatnyi stabilitás, azaz a karosszék megőrzése pedig éppen a nemcsinálással érhető el. Hát ebben tulajdonképpen egyetért, mondta Paller, a nem- csinálás tényleg nagyon jellemző lett, vagyis a gyávaság, úgy is mondhatni. Úgy is, helyeselt Lang. Úgyhogy ő néha nem is csodálkozik a fián, mondta Paller, hogy semmi se érdekli és semmit se akar csinálni, vagyis ki van ábrándul- va, de óvakodik ezt előtte elismerni, csak lovat adna alája. Ö sem csodálkozik a fián, mondta Lang, hogy elege lett mindenből és elment, nem mintha olyan nagy erőfeszítéseket tett volna, szinte minden az ölébe hullott, kivéve az egyetemet, de azt meg olyan sokáig járta, amilyen sokáig csak lehetett, mégsem csodálkozik, mert azért a lehetőségekről is érdemes eltűnődni. Ugyanis példának okáért az ő fia, mondta Paller, tavalyelőtt, mikor egy téeszben dolgozott, na nem erőltette meg magát, de ez most mellékes, egy nap azzal jött haza, hogy a téesz teli van nyulakkal, a mindenféle vezetőemberek nyu- laival, olyanokéval, akik jószerivel meg se tudnak különböztetni egy nyulat mondjuk egy hörcsögtől, de erre nincs is szükség, mert a nyulakkal semmi dolguk, nem is látják őket, csak felveszik a dohányt, ami a kisnyúl meg a fölhizlalt házinyúl súlykülönbsége révén jön létre, nem tudja, érthető-e. Na- gyonis érthető, felelte Lang; maga is hallott ilyen eseteket, egyfelől a pénzéhség, másfelől a megfizetetlenség, ő például nemrég hallotta egy volt évfolyamtársától, hogy a betegnek bennfelejtették a tampont a hasában, úgy halt meg a szerencsétlen, és ez nem is valami elszigetelt eset. Hogyhogy bennfelejtették, hökkent meg Paller, és hogyhogy a tampont csak úgy, minden izé nélkül? Hogyne, egyszerűen összevarrták a hasát, mondta Lang, szepszis jön létre, egyszóval elgennyed ott, hogy értse. Paller szürke arccal bor- zongot és kijelentette, hogy ezért mondja ő mindig, hogy ha sürgősen nem történik valami, itt nagyon nagy bajok lesznek. Ezzel messzemenően egyetért, mondta Lang, csak mi legyen az a \/alami, szerinte az anyagi érdekeltség. Rendet csinálni, mondta Paller, elkapni a töküket, elkapni ezeknek a csirkefogóknak. Kikre gondol konkrétan, mondta Lang, ugyanis ma mór összezavarodtok a dolgok, hogy a felelősséget szinte nem lehet kire hárítani, ebben az úgynevezett demokráciában. Na ez az, mondta Paller, torkig van már ezzel a demokráciával, hogy mindig ezt fújják, holott erős kéz kellene ide, nem pofázás. Reméli, mondta Lang, a kedves szomszéd nem arra gondol, hogy csukjunk le mindenkit, aki kinyitja a száját. Nem erről van szó, mondta Paller, bár mindennek megvan a határa, ha mindenki mindenbe belepofázik, ki csinál rendet, amire, miként az előbb megegyeztek, igenis nagy szükség lenne. No igen, csak ha ez a rend esetleg olyan módszerekkel teremtődne meg, amikre nem szívesen gondol vissza az ember. Már aki, ugyanis ma mindenki úgy tesz, mintha annak idején Afrikában üdült volna, miközben itthon két tucat ember elkövette a bűnöket. Na nem, de ahogy mondani szokták, a tanulságokat le kell vonni a történelemből, mondta Lang. Igen, vagy úgy tesznek, mintha istentudja miken mentek vofna keresztül, mondta Paller, már az utcák is mártírokkal vannak kikövezve. Nem hiszi, mondta Lang, hogy egy bizonyos korszak börtöneit például visszasírná bárki is, hogy csak egy példát említsen. Nem tudja, mondta Paller, miért hozza elő a kedves szomszéd a börtönöket. Azért, mert volt szerencséje hozzájuk, mondta Lang. Paller Gusztáv ekkor ismét rágyújtott, hevesen leszívta a füstöt, kezét leeresztette szétvetett térdei közé, majd azt bámulta, milyen szikraeső pattog ki a finánclábas cigarettából. Lang Ferenc ugyancsak a kicsiny tűzijátékot figyelte, miközben tompa, de erős ütést érzett az agyán, s nem értette, minek mondta, amit mondott. Te atyúristen, gondolták mind a ketten. Paller, mintha a lelkében is szikraeső zuhogna, mit szikraeső: tűzvész, úgy érezte, élete legnagyobb ostobaságát követte el, amikor szóba állt ezzel az alakkal, mikor ült ez börtönben, ötvenhat előtt vagy után, és egyáltalán, ki ez, orvos ez vagy mi az anyja va- laga, valami puhány úrigyerek vagy épp ellenkezőleg, ösztönei ágáltak, mégis föl kellett tennie magában a kérdést: na és mi van, ha a pasas például szakérettségis, néhány évvel talán öregebb őnála, és most| is páváskodik. Lang gyomra öszeszűkült, nem mert oldalt néznij szeme sarkából mégis látta az arc rücskös bőrén átütő, megfeszült izmokat, a mellette ülőnek még a tartása is megváltozott, lázasan próbált visszaemlékezni, nem látta-e már régebben is ezt a férfit, megpróbálta ráképzelni az egyenruhát, megidézni egy más szituációban és most már valóban mintha ismerős lett volna. Csend volt, s úgy ültek ott a lócán a présház előtt, mintha közös cellába lennének zárva. HÉTVÉGE 9. SPIRÓ GYÖRGY Csak én nem Feltámadásra képtelen élő lévén a dolgom ölni, de nagy bennem a szerelem, azzal is nekem kell törődni. Olyan vagyok hát, mint a többi: nekem se fáj más, csak az énem, s tudom: bár mind meg fog dögölni, mindenki élni fog, csak én nem. Élni fog minden rongy alak, virulni minden ócska némber, uralkodni a szolgahad, a gyilkos gyilkol majd serényen, zenélve nemesb húrokon — mit is sajnálok voltaképpen? Nem tudom. Én csak azt tudom: mindenki élni fog, csak én nem. S most, hogy egyszer igazat írok, torkom szorul, ha körülnézek: telefirkált, vacak papírok! Hát élet ez? Ez volt az élet? S ha nem remélek, mit remélek mégif, hogy irok, és miért nem hiszem, hogy egyszer véget érek s mindenki élni fog, csak én nem? Élő! Tudtam, mi tudható, de nem volt ennél több a vétkem. Lehull és elolvad a hó és bárki élhet még, csak én nem. RÓZSA ENDRE Székek Roskadásig üres tér. — Mit meséljek, mig pók fut át, szürkéstől a fehérig? — Lázálmukban csüngenek ott a székek fejükkel lefelé. Tetszhalott denevér mind. Kivéve egyet, mely szétvetett-'-lábbal, s térbe fagyva áll. Ahol hült helyem érik. VARGA IMRE Mitológia. A mi időnk is megterem a mi időnk is egyszer széttépett körözőlapokat szór a magasból végül az isten mert megtértünk végső hazánkba nyelvünk alatt kaviccsal obulusszal fürdősapkában átússzuk harántosan a folyót körmöt vágatunk szaunázunk toporgunk még lihegve a fémsorompó előtt s bedobjuk sorban a nyílásba az érmét és fogyogat lassan a sor Amos Imre rajza
