Dunántúli Napló, 1987. január (44. évfolyam, 1-30. szám)
1987-01-24 / 23. szám
Fiatalok Fiatalok segítették a rászorulókat A rendkívüli időjárás miatt január 12-én a KISZ KB felhívta a KISZ-szervezetek figyelmét, hogy munkahelyükön, lakóhelyükön, intézményük környékén a rászoruló idős embereket segítsék, támogassák. Ezzel egyidőben az Országos , Ifjúgárda Parancsnokság általános mozgósítást rendelt el: felszólították az ifjúgárdistákat, hogy jelentkezzenek az illetékes KISZ Bizottságokon munka- vállalásra. Pécsett a KISZ Városi Bizottságán -a felhívás után megkezdődött a szervező munka. Nagyon sok fiatal érezte azt, hogy tennie kell valamit. Sorra érkeztek a KISZ Pécs Városi Bizottságára a munkát vállalók - és azzal egyidejűleg a segítséget kérő telefonok is. Így szabadította ki hatvan ifjúgárdista a nyugdíjasház lakóit a hó fogságából kedden. Szerdától a múlt hét végéig reggeltől este hét óráig 30-35 fős brigád várakozott arra, hogy a hívások” befutása után azonnal induljanak. Gázpalackot szereztek egy idős asszonynak, aki fűtés híján megfagyott volna,, lapátolták a segítségre szoruló nyugdíjasok háza előtt a havat, vitték az olajat és hasogatták a fát. A házi szociális gondozó kérésére gyógyszereket váltottak ki és juttattak el betegeknek. Naponta vitték az ebédet az öregeknek. Jutott idő arra is, hogy járhatóvá tegyék az utat az Üttörőháznál, és az idegklinika környékén. A cégek, iskolák KlSZ-szer- vezetei is hasonló segítő akciókat szerveztek, sőt tettre kész magánemberek is ajánlkoztak betegek ápolására, ellátására. Több vállalat gépkocsit biztosított, hogy a nehezen megközelíthető helyekre is időben megérkezzenek a segítő kezek. Ez volt az első ilyen jellegű országos akció, mely az önzetlenül segítők, munkát vállalókat megmozgatta. Elmondhatjuk, hogy jól sikerült . . . Röviden... — A módszertani vásár folytatása. A KISZ KB az elmúlt év novemberében Siótokon háromnapos módszertani vásárt tartott: 300 üzemi KISZ-titkárt hívtak meg erre. Folytatásaként január 11-én Budapesten az Ipari Minisztériumban egy fórumot rendeztek, melyre Baranyából tizenöten utaztak el. Hámori Csaba, a Politikai Bizottság tagja, a KISZ KB első titkára aktuális politikai tájékoztatóját hallgatták meg, és Kapolyi László ipari miniszter válaszolt az érdeklődők kérdéseire. — Országos Diáknapok megyei döntő-versenye lesz február 20-a és március 10-e között. Kategóriánként a legjobb produkciót bemutatók alkotják azt a delegációt, mely április 30-a és május 3-a között a pécsi diákokat képviseli Gyulán. — Suli-paródia. A Tanulófiatalok Megyei Tanácsa karikatúra-pályázatot írt ki középiskolásoknak és szakmunkástanulóknak, hogy mutassák be az iskolai és a kollégiumi élet viszontagságait. A rajzokat A/4- es rajzlapon február 28-ig lehet eljuttatni a KISZ Baranya Megyei Bizottságára (Pécs, Rét u. 4.). 10. HÉTVÉGE Schmelczer Jenő technikus Minden eredmény közös munka gyümölcse Üjítóbrigád a DDGáz-nál Az Alkotó Ifjúság Egyesülés egyik fiatal újítóját szeretnénk megismertetni az olvasókkal. Schmelczer Jenő technikus a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Vállalatnál. Magas, barna fiatalember, első látásra harminc év körüli. Bemutatkozáskor derül ki, idén a negyvenedik évét tapossa. Váltig szabódik, hogy semmi rendkívüli nem fűződik hozzá, csak volt egy-két ötlete a kollégáival együtt. A megvalósításuk is közös munka. Kár is több szót vesztegetni rá . . .- Hogy lesz sikeres újító valaki? - érdeklődöm tőle.- Azt hiszem, mindenkinek, aki szereti a munkáját, vannak ötletei. Könnyebbé, jobbá és takarékosabbá tenni valamit — ez minden ember vágya. Én pécsi születésű vagyok, a Gépipari Technikumban végeztem műszerautomatika szakon. Az első munkahelyem a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat. Akkoriban, mikor odakerültem a benzinalapú gázgyártás műszerautomatika rendszerét javítottuk. Előbb benzinbontó művezető, majd műszerész művezető lettem. Javítás, karbantartás és egyéb műszerezések volt a feladatunk. Maga a technológia olyan volt, hogy lehetett a jobbításán, biztonságosabbá tételén és energia takarékosságán töprengeni. Az alkatrészek importból származtak, volt hogy hosz- szú ideig nem jutottunk hozzá. Kellett - ezért a kollégákkal kisütöttük a tennivalót. Sikerült olyan alkatrészeket, szabályozó egységeket készíteni, melyek a gázgyártó rendszer üzembiztonságát és energia megtakarítását növelte. Nemcsak a mi vállalatunknak jelentett megtakarítást — más vállalatok (soproni, bajai) is átvették. Több újításunk is volt.- Mindezeket a munkákat megszüntette a földgáz . . .- A vállalatnál a műhely, a felszerelés és az emberek adottak voltak. Töprengtünk az ésszerű hasznosításon. Átálltunk gáziparon belül a robbanásbiztos villamosberendezések javítására és karbantartására. Persze, ha már foglalkoztunk vele - megint elkezdtük törni a fejünket. Külföldről szerezzük be ezeket a robbanásbiztos targoncákat igen drágán. Főmérnöki biztatásra aztán kidolgoztunk egy sokkal olcsóbb, de ugyanolyan minőségű magyar targoncát. Az ötlet szabadalom lett - mór gyártják is.- Akkor ennyi újítás, találmány után elmondhatjuk, hogy sok pénzt kerestek, nincs tennivaló?- A pénz viszonylagos, ötszáz forinttól százezerig kaptunk értük pénzt, de ezen hol többen, hol kevesebben osztoztunk. Pihenni pedig nem lehet, mert mindig kitalálunk valamit. Most például azon dolgozunk, hogy sok magánfogyasztónak könnyebbsége legyen a gázfűtés- és a használati melegvíz szolgáltatásban. A próbaszéria már kész, sőt gyártó is jelentkezett.- Mit szólnak mindehhez a kollégák?- Tudják, hogy mindig törjük valamiben a fejünket Aracs Józseffel, Csótai Gyulával, Ku- rucz Istvánnal, Takács Lajossal és a többiekkel. A vállalat vezetői támogatnak bennünket, a műhelyet, munkahelyünket használhatjuk az ötletek kidolgozására. Csak így lehet és érdemes újítani.- Szabadidő akkor nem sok van . . .- Hétvégén mindig a családdal vagyok. Igaz, van egy barkácsműhelyem, ahol dolgozgatok, aztán szakkönyveket, folyóiratokat olvasok és horgászom. No, meg a családi ház és a szőlő körüli tennivalók is lekötnek. Elégedett embernek érzem magam, hisz a munkám és a hobbim ugyanaz. Ezt mondhatják el magukról a közvetlen kollégáim is. Hogyan élnék. Hány gyereket nevelnek? A házasság első tíz esztendeje Hogyan élnek, hány gyermeket nevelnek azok a magyar házaspárok, akik tíz évvel ezelőtt kötöttek házasságot, s hogyan alakul a gyermeküket nevelő anyák munkavállalása - ezekre a kérdésekre ad választ a KSH kiadványa, amely „A házasság első tíz esztendeje’’ címmel a Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában jelent meg. A felmérést a KSH 1974- ben kezdte, amikor a házasságra lépő fiatalok 5,7 százalékát - mintegy 5200 párt — kérdezett k* a házasságkötés előtti tanácsadás alkalmával arról, milyenek voltak akkori várható anyagi, valamint lakáskörülményeik, mekkora családot terveztek. A későbbiekben - tíz éven keresztül - folyamatosan figyelemmel kísérték a megkérdezettek életének alakulását. A statisztikai felmérés megállapítja, hogy egyre inkább a kétgyermekes családtípust tekintik ideálisnak a házasulandók. Az 1974- ben házasságot kötő nők 58 százalékának volt tíz év után két, 25 százalékuknak egy, s minden tizediknek három gyermeke. Mindössze öt százalékuk maradt utód nélkül. Az adatok tanúsága szerint a házasság tizedik esztendejében a nők 82 százaléka az eredeti házasságában élt, hét százalékuk újra házasodott, minden tizedik elvált, s egy százalékuk özvegy volt. Az eredeti házasságban élő nőknek született a legtöbb gyermekük a házasság tizedik évéig, s egy gyermeket többségében az elvált asszonyok nevelnek. A házasság tizedik évében a nők háromnegyede már nem kíván szülni, 18 százalékuknak azonban még van ilyeff szándéka, s kis hányaduk bizonytalan a további családtervezést illetően. A gyermektelenek majd háromnegyede reménykedik még gyermekáldásban. A legtöbb gyermeket még ma is a községekben élők vállalják, s a legkevesebbet a fővárosiak. A statisztika szerint a házasság tizedik esztendejében az iskolázottság növekedésével csökken a gyermekvállalási kedv, noha a házasságkötéskor még a felsőfokú végzettségűek tervezték a legtöbb gyermeket. A diplomás asszonyok 17 százaléka megelégszik egy gyermekkel, elsősorban azok, akik 30 éves koruk után mentek férjhez, illetve vezető beosztásban dolgoznak. A felmérés során megkérdezték a nőket arról is, hogy véleményük szerint a gyermekes anyák számára mi lenne a legmegfelelőbb megoldás a munkavállolást illetően. A megkérdezettek 41 százaléka úgy gondolja, hogy a gyermekes nőknek a jelenleginél rövidebb munkaidőben kellene dolgozniuk. A megkérdezettek 16 százaléka úgy véli, hogy a legjobb megoldás, ha a férj tartja el a családot, a feleség pedig otthon marad. Huszonhét százalékuk szerint az az ideális, ha a férj és a feleség is dolgozik, s a gyermeknevelést, a háztartási munkát egyenlő arányban végzik. A többi lényegében megfelelőnek tartja a jelenlegi helyzetet. A nők iskolai végzettségének növekedésével arányosan emelkedett a rövidebb munkaidőre szavazók, s az egyenlőbb otthoni terhelést hangsúlyozók aránya, s csökkent az egykeresős családot ideálisnak tartóké. A hagyományos háziasszonyi munkakörbe a gyermektelenek 7,7, a kétgyermekesek 17, az ennél több gyermeket nevelők egynegyede vonulna vissza szívesen. A megújulás útján Vonzóbb programokat a középiskolákban! r Hogyan lehet pénzt előteremteni? - Újszerű tanár-diák viszonyt kell kialakítani - Önállóan gondolkodni, tervezni, szervezni A KISZ-kongresszus határozatának legjelentősebb pontja a 14-18 éves középiskolásokkal való foglalkozás. Kétféle úton próbálják a gyerekeket megnyerni: önképzőköri, sportköri munkával és a KISZ-élet felpezsdítésével. Arra ösztönzik a diákokat, hogy saját maguk alakítsák közvetlen iskolai környezetüket, legyen vitakészségük, tudjanak érvelni és felelősen beleszólni a közösség életébe. Minél többet beszéljenek a korosztályukat érintő kérdésekről - barátság, szerelem, jövő — és kísérjék figyelemmel a hazai és a nemzetközi politikai élet alakulását. Most mindenkinek magának kell a helyes feladatot kijelölni, az iskolai KlSZ-bizottsá- goknak maguknak kell a tennivalókat meghatározniuk, de természetesen seqítséget kérhetnek a KISZ Baranya Megyei Bizottságától. Egerszegi Andrea a középiskolai felelős, munkatársaival már összeállított egy címlistát - a napokban eljuttatják az iskoláknak - amelyben videofilmeket, hanganyagokat, előadókat és vitapartnereket kérhetnek a KISZ-alapszervezetek. Ezenkívül az alapszervi titkárokat az iskolai KlSZ-bizottsó- gok tagjait, a reszortosokat rendszeresen felkészítik a Politikai Képzési Központ segítségével. Sok iskolai KISZ-szervezet azzal érvel, hogy hiába próbálnának újítani, ha nincs pénzük semmihez... A KISZ- szervezetek az évi tagdíj háromnegyedével, azaz fejenként 45 forinttal gazdálkodnak. Ez kevés. A korábbi években sok iskola vállalt őszi mezőgazda- sági munkát és a kapott fizetség egy részét felajánlották a KISZ-nek. Ma már kevés iskola vállal munkát, mert az üzemek nem igénylik. A pénzt különböző munkákkal és pályázatok segítségével teremthetik elő. A közelmúltban a KISZ KB-tól kapott pénzeszközökkel jutalmazták a jól dolgozó diákközösségeket a Városi és a Megyei Diáktanács értékelése alapján. Az öntevékeny diákkörök nem tudnak eredményeket elérni, ha nem segíti őket pedagógus vagy olyan felnőtt, akit felkértek e tevékenységre. Itt tán átértékelődik a tanár-diák viszony, hiszen társadalmi munkában, szabadidejük terhére, és a diákok kérésére vállalják a munkát. A felnőttek jutalmazását is a KISZ KB vállalta magára (nemrég került erre sor) és ezen felül a kiváló nevelőmunkát végző tanárokat pedagógusnapon is jutalmazzák. Végül megkérdeztünk néhány diákot és tanárt — ők hogy látják a középiskolai megújulást. Sáfár Gyula patronáló tanár, Széchényi Gimnázium: — Mi mindig megkérdezzük az iskolába kerülő gyerekektől, hogy mivél szeretnének foglalkozni. Sokan visszajárnak a régi iskolájukba és ifimunkát végeznek. Azt vallom, hogy a diákokkal jól lehet együtt dolgozni, csak előtte el kell mondani, miért is van szükség erre vagy arra. Számítani lehet rájuk. Velük építettünk iskolát, segítettünk berendezni napköziket, új berendezéseket vettünk . . . Hartmann Zsuzsa, 3. d, Széchényi Gimnázium és Szakközépiskola : — Szerintem a tanár—diák viszonyon most lehet változtatni, kötetlenebb beszélgetések kellenének, hogy alaposabban megismerjük egymást. Horváth Géza, Nagy Lajos Gimnázium IKB-titkára: — Szerintem most lehetőség lesz arra, hogy elváljunk azoktól, akik éppen csak dolgozgatnak a KISZ-ben. Aztán lehetőségünk lesz a tagság számára vonzóbb programokat kitalálni. Kiss Paszkál, á Nagy Lajos Gimnázium IKB-tagja: — Most, hogy magunknak kell kitalálni, mit is csináljunk, szerintem jobb lesz a KISZ-élet. Mi például szeretnénk a klubéletet megreformálni és összekapcsolni az iskolát és a várost is mozgató rendezvényeket. Az elképzeléseinket szerencsére támogatja az iskola vezetősége, sőt, kaptunk pénzt zenei berendezésre is. Úgy tervezzük, hogy politikai tájékoztató, ismeretterjesztés, szórakozás, önismereti beszélgetés — egymást felváltva követné. Ha nem válik be — mást találunk ki. És természetesen várjuk az iskolatársak ötleteit is . . . Otthonteremtőknek és újítóknak új tájékoztató füzetek Lakásügyi tájékoztató otthonteremtőknek. A KISZ Baranya Megyei Bizottsága ez év tavaszán lakásügyi tájékoztató tűzetett jelentet meg. Az érdeklődők megtudhatják belőle, hogy hol lehet telket igényelni, hol kapható és mennyiért, milyen kölcsönöket és támogatásokat adnak egyes kiemelt rétegeknek, melyek az érvényes jogszabályok és tanácsi rendeletek. Fiatal újítók tájékoztató füzete. Ugyancsak tavasszal jelenik meg a KISZ Baranya Megyei Bizottsága szervezésében a kezdő újítóknak segítséget nyújtó tájékoztató füzet. Ebben arra kapnak tanácsot, hogy is kezdjenek az ötletük kivitelezéséhez, ki adhat segítséget, hova fordulhatnak, hova nyújtható be az újítás . . . Rovatszerkesztő: Ádám Erika