Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)

1986-12-08 / 337. szám

2 Dunántúli napló 1986. december 8., hélfő Bronzvasárnap a Centrumban NAGYVILÁGBAN így történt? Iráni kapcsolat- — fejlemények (Folytatás az 1. oldalról) zunk. Máskor nem Is lett volna alkalmunk a Centrumban kö­rülnézni. Nárai Pálné és leánya vélet­lenül kerültek az áruházba. Er­re jártak és észrevették, hogy nyitva van. Szilveszterre néztek ruhaanyagot, választék akadt bőven. — A vállalati központ indít­ványozta a bronzvasárnap meg­tartását — mondja dr. Nemes Ibolya, a pécsi Centrum Áruház áruforgalmi vezetője. — Négy­órás nyitvatartás mellett dön­töttünk, hasonlóan az ezüst- és aranyvasárnapihoz. A tegnapi karácsonyi műszak igazolta az elképzeléseket: kö­zel egymilliós forgalmat bonyo­lított le az áruház. Ez három- százezer forinttal meghaladja egy jó szombati nap összebevé- telét. Szemet könnyeztető hideg volt tegnap délelőtt az 'év utol­só hónapjának 'kirakodóvásá­rán. Sőt, nemcsak hogy hideg volt, hanem idén először egy kis időre délelőtt még a hó is elkezdett szállingózni - ta­lán ez volt a vásár legna­gyobb újdonsága, hiszen amúgy olyan volt, mint máskor. Sok volt az áru, elég nagy volt a tömeg, a barátságtalan idő ellenére az átlagosnál zsúfol­tabbak voltak a megszokott 'kis vásári utcácskák. Semmi meglepő nincs is ab­ban, hogy ezen az első igazi téli vásáron a legnagyobb tö­meg és a legnagyobb forga­lom ott volt, ahol a forralt bort mérték. Az eladásra kínált áruk többsége is jellegzetesen téli volt, sőt jellegzetesen decem­beri. Disznóöléshez való forrá- zóteknők, bundák, kucsmák, amelyeknek tegnap még azon­nali hasznuk is volt. Éppen előttem kapott egy kislány ■kucsmát; már le se vette, mondván, most úgyis éppen esik egy kis hó. Magát a ki­rakodóvásárt egyébként a len­gyelek „uralták”: sokan jöttek Pécsre erre az alkalomra, s a hagyományos kozmetikai sze­rek, bőrpapucsok mellett szin­te mindegyiküknél lehetett vc­— Miért éppen a csillárokat, lámpákat adták árengedmény­nyel? — kérdem dr. Nemes Ibo­lyától. — Évek óta tapasztaljuk, hogy karácsony tájékán meg­növekszik a szőnyeg-, csillár-, függönykereslet. A bronzvasár­napon a csillárokat, lámpákat kínáltuk olcsóbban. — Ezüst- és aranyvasárna­pon milyen különlegességgel várják a vásárlókat? — Egyelőre csak az ezüst- vasárnapról tudok nyilatkozni. A szabadidőrészlegnél három­féle Adidas melegítőt árulunk majd, s lesz Adidas táska, te­niszütő, -cipő is. A játékosztá­lyon megvásárolható Legókkal és nagyméretű matchboxokkal pedig a gyerekeknek kívánunk örömet szerezni. sárolni ezüstösen csillogó ka­rácsonyfadíszeket. Ahogy a so­rok között sétá'ltam, a közel­ből halk énekszóra lettem fi­gyelmes: az egyik lengyel asz- szonynak még arra is volt energiája, hogy miközben to- porgott a hidegtől, a vevőinek árusítás közben népdalokat énekelt... Kedves színfoltja volt a vá­sárnak az a néhány népvise­letbe öltözött erdélyi asszony és férfi, akik természetesen széki szoknyákat, írásos térítő­két, hímzéseket árultak. Ezek a szép holmik, mint mindig, most is kelendőek voltak. Biztosan igaz az, hogy ál­talában hiánycikk a ciroksöp­rű, mert ahogy körülnéztem, az volt a gyanúm, hogy a for­ralt bor után ez lehetett a legkeresettebb cikk. Egyre- másra bukkantak föl emberek söprűvel a kézben, volt, aki­nél kettő is; sok hazafelé tar­tó kocsi tetejére kötve is cirok­söprű - úgy tűnt, sokan kife­jezetten ezért mentek ki, s aki ezért ment, annak az útját si­ker koronázta. De vásárlási szándék nélkül is tegnap min­denképpen érdemes volt körül­nézni, rnáT csak a hangulat kedvéért is. D. Cs. 4 HANOI: Le Trong Tan, a vietnami néphadsereg vezér­kari főnöke, a VKP KB tagja pénteken, 72 éves korában el­hunyt. Le Trong Tan tábornok egy Hanoi melletti faluban született. 1945-től volt tagja a Vietnami Kommunista Pártnak. A franciák fölött aratott győ­zelem után a gyalogsági aka­démia parancsnoka, 1958-tól a vezérkari főnök helyettese volt. 1971-től fontos össze'ötő posz­tokat töltött be a; vietnami és a laoszi fölszabadító erők har­cának koordinálásában, a ne­vezetes Ho Si Minh-ösvény működtetésében. 4 MANAGUA: A nicaraguoi kormány pénteken kategoriku­san visszautasította a hondu- rasi hatóságok állítását, amely szerint nicaraguai katonák az­nap behatoltak Honduras te­rületére. A hondurasi külügy­minisztérium jegyzéke szerint a nicaraguai katonai egység tá­madást intézett El Paraiso tar­tomány egyik határőrállomása és polgári települések ellen, s az akcióban három hondurasi katonát megöltek, kettőt pedig foglyul ejtettek. 4 iMOSZKVA: A szovjet köz­ponti televízió második műso­rát februárban és márciusban ■ kísérleti jelleggel sugározni fogják az Egyesült Államokban - erről kötöttek megállapodást Moszkvában. A szerződést Vla­gyimir Popov, a szovjet Állami Televízió és Rádió Bizottság elnökhelyettese és az „Orbita Technology Corporation of New York" képviselője írta alá. Popov újságíróknak nyi­latkozva elmondotta: a szov­jet műsorok átvételével lehető­ség nyílik majd arra, hogy az amerikaiak jobban megismer­hessék a szovjet emberek éle­tét, a szovjet valóságot. Széle­sebb értelemben pedig hozzá­járul a kölcsönös megértéshez, a két ország közötti kapcsola­tok javulásához. A szovjet té­véműsorok nem speciálisan az amerikai nézőknek készülnek, hanem azt láthatják majd, amit a szovjet nézők is. Az „Orbita" elsősorban az oroszul tanuló amerikaiak érdeklődé­sére számít. Ha a kísérlet be­válik, akkor kereskedelmi meg­állapodás is köthető — mondta Popov. 4 BERN: Egy svájci bank zárolta azt a titkos számlát, amelyről az amerikai kormány­zat a nicaraguai ellenforradal­márokat fizette az Irántól fegy­verekért kapott pénzből. A hirt a svájci külügyminisztérium szóvivője közölte vasárnap. A szóvivő szerint Washington kérte a számla zárolását, amig az ügyészi vizsgálat tart. A bank nevét nem mondta meg, sem azt, mekkora összeg van jelenleg a számlán. Washing­ton a svájci hatóságok segít­ségét is kérte a nyomozásban. A kérést az igazságügyminisz­térium tanulmányozza. Reagan elnök szombati rá­dióbeszédében elismerte, hogy „hibák történtek" az „iráni kapcsolat” végrehajtásában, s azt ígérte, hogy amennyiben egyesek törvénysértő akciókat követtek el, a felelősségre vo­nás nem marad el. Az elnök azonban továbbra is védelmé­be vette azt, hogy az Egyesült Államok titokban kapcsolatot létesített Iránnal és _fegyvere- ket adott el neki. Az elnöki rá­dióbeszédre a Demokrata Pórt nevében Thomas O'Neill, a képviselőhöz távozó elnöke vá­laszolt, kijelentve: az iráni fegyvereladásokra vonatkozó döntés „rettenetes” volt, s az elnöknek el kell ismernie saját hibáját. Reagan szombati rádióbeszé­dében „sajnálkozását” fejezte kj amiatt, hogy az „iráni kez­deményezés” ellentmondósokat keltett és „aggodalmat" oko­zott az Egyesült Államokban. Nem szólt azonban érdemlege­sen arról, hogy a fegyverüzlet hasznából a nicaraguai ellen­forradalmároknak nyújtottak ka­tonai támogatást, a fennálló törvények ellenére. Az elnök is­mét megígérte, hogy az ügyet részletesen kivizsgálják, s az „Táborok háborúja" Nyugalom honolt szombaton a kora hajnali órákban a Bejrut közelében lévő palesztin mene­külttáborok körül, miután a síita Amal mozgalom fegyvere­sei és palesztin harcosok pénte­ken újabb tűzszünetet hirdettek. Nyolc nap leforgása alatt ez volt a harmadik tűzszünet. A legújabb fegyvernyugvás he­lyi idő szerint oéntek este hét órakor következett be. Délelőtt még mind Bejrutban, mind Dél- Libanonban dörögtek a fegyve­rek, a főváros délre vezető út­jain egymást követték a becsa­pódások, az automata kézifegy­verek szünet nélkül szóltak és a városrészt füstfelhő borította. A szeptember eleje óta tartó harcokban 398 személy vesztet­te életét, 1389 pedig megsebe­sült. Mint Fodor György, az MTI bejrúti tudósítója jelentette: Bejrútban nincs áram, viz, a szemetet hetek óta nem szállít­ják el az utcákról, a belváros­ban is naponta robbannak ki lövöldözések. Az emberek száz méteres körzetben mozognak, mert az utca a fegyveres mili- cistáké. 4 BUDAPEST: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táv­iratban üdvözölte Félix Hou- phouét-Boigny-t, Elefántcsont­part Köztársaság elnökét az ország nemzeti ünnepe alkal­mából. 4 BUDAPEST: Budapesten tartózkodott Radzsa Ramanna professzor, az indiai Állami Atomenergia Bizottság elnöke. Itt-tartózkodása alatt megbe­szélést folytatott Tétényi Pállal, az Országos Atomenergia Bi­zottság elnökével a magyar- indiai atomtechnikai együttmű­ködés helyzetéről és további bővitésének téhetőségeiről. 4 SANTIAGO: A chilei ka­tonai kormányzat pénteken újabb harminc nappal meg- hosszobbítotfa a dél-amerikai országban három hónapja ér­vényben lévő rendkívüli álla­potot a nagyvárosokban, míg Chile legdélibb és legészakibb területein feloldotta a kivételes intézkedéseket. A rendkívüli ál­lapotot szeptember 8-án hir­dették ki, azután, hogy előző nap Santiagóban merényletet kíséreltek meg Augusto Pino­chet tábornok-elnök ellen. Az akcióban Pinochet öt kísérője életét vesztette, és ő maga is könnyebben megsérült. Az in^ tézkedések értelmében a dél­amerikai országban felfüggesz­tették az alkotmányt és a sza­badságjogokat. 4 PEKING: Miguel de la Madrid Hurtado mexikói köz- társasági elnök befejezte hi­vatalos tárgyalásait Pekingben és vasárnap vidéki körútra in­dult. Az egyhetes hivatalos ál­lami látogatáson Kínában tar­tózkodó mexikói államfő tár­gyalt Csao Ce-jang kínai mi­niszterelnökkel, Hu lao-pang- gal, a Kinai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitká­rával és Teng Hsziao-pinggel, a Kinai Kommunista Párt Központi Tanácsadói Bizottsá­gának elnökével. Vidékre uta­zása előtt tartott vasárnapi sajtóértekezletén Miguel de la Madrid elégedetten hyilatkc^ zott látogatásának eredményé­ről és a kinai vezetőkkel foly­tatott tárgyalásairól. Megje­gyezte azonban, hogy mindkét lél úgy Ítéli meg, a gazdasági és a kereskedelmi kapcsolatok szintje elmarad a politikai kapcsolatok szintjétől. 4 BUDAPEST: A Magyar lz: raeliták Országos Képviselete vasárnap, 7-én tartotta meg szokásos évi teljes ülését, me­lyen dr. Losonci András elnök beszámolt a 'képviselc^__egy- éves munkájáról és szólt a kö­vetkező év feladatairól. A Ma­gyar Izraeliták Országos Rab­bitanácsának elnökévé dr. Schöner Alfréd főrabbit, eddi­gi elnökhelyettest választották meg. Az ülésen jelen volt Sar- kadi Nagy Barna, az Állami Egyházügyi Hivatal általános elnökhelyettese. Külügy­miniszter­helyettesi látogatás Nagy Gábor külügyminiszter­helyettes, aki december 3. és 6. között megbeszéléseket folyta­tott a Fülöp-szigeteki Köztársa­ságban, vasárnap hazaérkezett. A magyar külügyminiszter-he­lyettest fogadta Salvador Lau­rel, a köztársaság elnökének helyettese, miniszterelnök, kül­ügyminiszter. Nagy Gábor ta­lálkozott Jose Concepcion ke­reskedelmi és ipari miniszterrel, Antonio Arizaballal, a tudomá­nyos és technológiai ügyek mi­niszterével, s megbeszéléseket folytatott Letícia Sahani kül­ügyminiszter-helyettessel. A szívélyes légkörben és a kölcsönös megértés szellemé­ben folytatott tárgyalásokon a fülöp-szigeteki vezetők tájékoz­tatást adtak országuk helyzeté­ről, bel- és külpolitikai törek­véseiről. A felek véleményt cse­réltek az ázsiai kontinenst érin­tő legfontosabb kérdésekről, különös tekintettel Délkelet- Ázsia helyzetére. Áttekintették a két ország kapcsolatait, s megállapították, hogy az egyenjogúság, egymás érdekeinek figyelembevétele, valamint a kölcsönös előnyök alapján adottak a lehetőségek az együttműködés folyamatos bővítésére, fejlesztésére. Ennek megvalósítása érdekében a jö­vőben mindkét fél erőfeszítése­ket tesz. 4 BUDAPEST: Az MSZMP Központi Bizottságának meg­hívására Va’lerij Muszatovval, az SZKP KB Külügyi Osztályá­nak alosztályvezetőjével az élen december 2-7. között szovjet pártmunkásküldöttség tett látogatást hazánkban. A delegációt fogadta Szűrös Má­tyás, a Központi Bizottság tit­kára, Kótai Géza, a KB tagja, a KB Külügyi és Radics Ka­talin, a KB Tudományos, Köz­oktatási és Kulturális Osztályá­nak vezetője. A taláfkozón részt vett Thürmer Gyula, a KB Külügyi Osztályának politikai munkatársa. A küldöttség ellá­togatott Bács-Kiskun megyébe. lilllüi James Wright, az amerikai képviselöház jövendő elnöke szerint a Reagan-kormányzat „legalább négy törvényt sér­tett meg" az Iránnak teljesített fegyverszállításokkal, illetve azzal, hogy az ebből származó pénz egy jelentős részét a ni­caraguai ellenforradalmárok támogatására fordította. Wright egy vasárnapi televí­ziós nyilatkozatában állapítot­ta ezt meg, de ugyanakkor úgy vélekedett: ha Reagan el­nök kijelenti, hogy a jövőben nem kerül sor hasonló törvény- sértésekre, megad minden szükséges felvilágosítást a törvényhozásnak és erre uta­sítja az ügyben érdekelt mun­katársait is, lehetséges a je­lenlegi politikai válság felszá­molása, az együttműködés az új összetételű törvényhozással. Wright azt mondotta, hogy „nem kíván olyan lépéseket, mint amilyenek a Watergate- ügy idején következtek be”, de Reagannek el kell ismernie hi­báját és főként biztosítania kell a tények teljes feltárását. Mivel az elnöknek az ügyben érdekelt legközelebbi munka­társai eddig megtagadták az érdemleges vallomást, a kép­viselő azt a véleményét han­goztatta, hogy a Fehér Ház változatlanul el akar titkolni fontos részleteket a kongresz- szus elöl. Szép környezet, jó hatás a dolgozók hangulatára, a munka intenzitására. Tetszetős és praktikus munkahelyi berendezésekből válogathat nagykereskedelmi raktárunkban. DOMUS Lakberendezési Áruház Vállalat Dél-dunántúli Lakberendezési Kirendeltsége, Nagykanizsa, Magyar út 189. Telefon: 14-591 □□MUS _______________________________________ L. Cs. K. Szállingózott a hó Vásárban Forrázóteknők, karácsonyfadíszek, söprű eredményről haladéktalanul tá­jékoztatják a kongresszust és a közvéleményt. Az első kommentárok úgy ítélték meg, hogy a beszéd az egyre szélesedő politikai vihar lecsillapítására, a közvélemény megnyerésére szolgált, de — demokrata párti bírálói szerint — adós maradt a nyílt és tel­jes válasszal. Közben a sajtó leleplezései nyomán egyre rész­letesebb kép alakul ki arról, hogyan biztosította az Egyesült Államok a nicaraguai ellenfor­radalmárok katonai segélyezé­sét akkor, amikor azt a kong­resszus megtiltotta Washington számára. A The Washington Post például kiderítette, hogy maga Shultz külügyminiszter is részese volt ennek: Brunei, az olajban gazdag állam szultón- játóF például személyesen kért „hozzájárulást” a kontrák fegy­verellátásához. Brunei titkos számlára több millió dollárt utalt át egy svájci bankba er­re a célra. Más sajtójelentések szerint az Egyesült Államok diplomáciai apparátusának uta­sítása volt arra, "hogy más or­szágoktól is kérjenek „hozzájá­rulást” a kontrák támogatásá­hoz.

Next

/
Thumbnails
Contents