Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)

1986-12-08 / 337. szám

Békítő előjáték Végh: Egyeseknek fáj az igazság Barangolás az élelmiszercsomagolás körül (3. oldal) Ma nyit a pécsi Aranykapu Szőrmék, bőrdíszművek, kerámiák Világ proletárjai, egyesüljetek! Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Irak-lrán háborúja Az iraki légierő szom- j baton több ipari célpon- 1 tot, gyárakat, erőműveket j bombázott Ahváz tartomá­nyi székhely térségében - jelentette az INA iraki hír- ügynökség. Az ÍRNA iráni j hírügynökség megerősítet­te az ahvázi légitámadás hírét, de azt közölte, hogy az akció polgári célpontok ellen irányult, több mint száz emberéletet követelt. Az Ahvázt ért támadást követően Velajati iráni külügyminiszter sürgős üze- ! netben kérte az ENSZ fő­titkárát, hogy a lehető leg- j rövidebb időn belül küld­jön megbízottat a „bag­dadi rezsim bűneinek számbavételére". Irán — válaszul az ira­kiak szombati légitámadá­saira — vasárnap reggel ellenakciókat indított. Te- heráni közlés szerint há­rom iráni föld-föld rakéta találta el Bászra ipari és katonai létesítményeit, s ezzel egyidejűleg iráni lé­gierő és a messzehordó tüzérség más iraki célpon­tokat is támadott. Bag­dadban mégerősítették, • hogy Bászrát tűz alá vet­ték, a rakétatámadásról azonban nem tettek emlí­tést. Türelmes vevők, mosolygó eladók Közel egymillió forint forgalmat bonyolított le a Centrum Áruház a tegnapi bronzvasárnapon. Proksza László felvétele Bronzvasárnap a Centrumban Szokatlan a sorban állás nyi­tás előtt a pécsi Centrum Áru­ház műszaki osztályánál. Teg­nap, az első bronzvasárnapon mégis ez történt. — Az ajtóban már húsz-har­minc ember várta a kilenc órai beeresztést — tájékoztat Szán­tói Attila, a műszaki osztály ve­zetője. — Megerősített létszám­mal készültünk a mai négyórás árusításra, számítottunk a vá­sárlókra, ugyanis, húsz százalék engedménnyel árusítottunk csil­lárokat, lámpákat. A forgalom a várakozásnak megfelelően erős volt, egészen délig. Az áruház nyugati bejáratá­nak küszöbét átlépő vásárlókat különböző karácsonyfadíszek, csillogó-villogó gömbök, ping­vin- és Barba-figurák állították meg. — Látszik, hogy vasárnap van. Mindenki türelmes, kedves — mondja Németh Ferencné, a karácsonyfadíszek kínálója —, pedig a forgalom megegyezik a hétköznapival. Az ajándékrészlegnél két férfi nézelődik:- Délelőtt már jártunk itt. Édességet, függönyt, lámpát vettünk. Visszajöttünk még né­hány apróságért. - Dr. Piszér István kellemes, tülekedés nél­küli vásárlásnak minősíti a tegnapit. — Hiába lakunk a belvárosban, vidéken dolgo­(Folytatás a 2. oldalon) > Árvíz Leningrádban A város történetének 269. ár­vizét. élte át szombaton Lenin­grad. A most véget érő héten harmadszor emelkedett a ve­szélyes szint fölé a Néva és a csatornák vize. Az utóbbi tizen­hat év legsúlyosabb árvize so­rán tizenkét órán át emelkedett a folyó szintje, éjszakára a szokásosnál 260 centiméterrel magasabb szintet ért el. A helyszíni beszámolók sze­rint víz alá kerültek a város tengerpaiti negyedei, több főút­vonal, üzem, a kikötő mólói. A meteorológusok előre je­lezték a közelgő veszélyt és an­nak méreteit, így lehetővé vált a felkészülés. Időben kikapcsol­ták az alagsori kazánokat, ahol szükséges volt, áramtala- nították a helyiségeket, leállí­tották a közlekedést. Nagy forgalom volt a tegnapi pécsi vásáron. Minden eladó, minden kapható, ki mit akar, hurka, kolbász, sör, forralt bor, bunda, váza és egyéb, régiség, kacat és hulladék. (2. oldal) Befejeződött a kisiparosok küldöttgyűlése A háromnapos tanácskozá­son 39-en szólaltak fel és szá- Ynos javaslatot tettek, egyebek között a kisvállalkozások pénz­ügyeire specializálódott kis­bankok létrehozásával, a kése­delmes fizetések átvállalásával, a jövedelemszabályozás korsze­rűsítésével, a teherfuvarozó kis­iparosok közületi munkavégzé­sével kapcsolatban. A javasla­tok megvalósítása érdekében a KIOSZ részletes elemzéseket és" vizsgálatokat, végez. Molnár József, a KIOSZ el­nöke a vitát összegezve meg­állapította, hogy a küldöttgyű­lés pozitívan értékelte az el­múlt időszak eredményeit, és önkritikusan foglalt állást a fogyatékosságok kijavítása ér­dekében. A tanácskozáson is kitűnt, hogy a kisiparosfág a társadalom politikai, gazdasá­gi céljaival egyre jobb össz­hangban tevékenykedik, ahhoz azonban, hogy a következő időszak nagyobb feladatait is. elláthassák, még sok teendő vár a kisiparosokra és a, köz­ponti irányító szervekre. Ezt követően a küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadta a be­számolót. és állásfoglalásban rögzítette a kisiparosok és az országos választmány feladata­it a következő 5 évre. Ezek kö­zött a legfontosabb gazdasági célként határozták meg a szol­gáltatások területén a lakás­karbantartás, a felújítás, o gépjárműjavítás, és a hagyo­mányos szolgáltatások fejlesz­tését, minőségének javítását, kulturáltságának növelését. Az árutermelésben szükségesnek tartják az exportot növelő, az importot helyettesítő, a hiány­cikkek körét csökkentő, a ha­zai áruválasztékot bővitő és a háttéripari termékek gyártásá­nak fokozását. I---------­Él etképek: Fában nőttem fel. Portré Helyes Károly asztalos­ról. (5. oldal)

Next

/
Thumbnails
Contents