Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)
1986-12-20 / 349. szám
Két bemutatő a Pécsi Nemzeti Színházban Stúdiószínház: Mari 1974-ben írta Schwajda György a Mari című darabot, de most került színre először. Hogy miért, azt legfeljebb találgatni lehet. Talán a színházak idegenkedtek az ideológiai fogalmakat és közkeletű jelképeket látszólag tisztelet- lenül kezelő Schwajda-darabok bemutatásától, mert úgy vélték, a kultúrpolitika határsértést lát a színpadon? Vagy arra gondoltak, hogy a közönség nehezebben fogadja el például a Marit, ezt a direkten politizáló „groteszk balladát”? Akárhogy is volt, a bemutató ténye és sikere mindkét aggodalmat cáfolni látszik: a Pécsi Nemzeti Színház stúdiószínpadának előadását nagy érdeklődés kíséri. Schwajda módszere az, hogy vesz egy egészen közönséges, hétköznapi alaphelyzetet, amelyet szinte naturalista alapossággal rajzol meg, majd abszurd elenTekkel fokozatosan eltávolítja a történetet a valóságtól egy magasszintű gondolat kibontása érdekében (a Mari-bqn is és a Pécsi Egyetemi Színpadon most játszott Himnusz-ban is). Mari egy szocialista brigád tagja. Ez a brigád szinte keresetten tipikus: az egyik tag tanul, a másik a nehezen megszerzett és még nem teljesen megemésztett tudás birtokában otthagyni készül a gyárat, a harmadik elégedetten melengeti kispolgári ideáljait, a negyedik a világért sem kívánja a női emancipációt. A brigádvezető főkönyvelővel kötött házasság révén keres kapcsolatot más' társadalmi réteghez, míg az orvosfeleség ott szerzett sebeire itt talál vigaszt. A brigád egy darabig a megszokott módon működik: dolgoznak ugyan, de a munkát gyakran helyettesíti a munka adminisztrációja, sőt a látszatmunka: a „kulturális vállalásokat" pedig a szokásos módon teljesítik: egyvalaki megnézi a filmet és elmeséli a többieknek. De egy napon a macska leveri a Lenin-szobrot, majd a dekoráció kedvéért Krisztus-szobrot állítanak a helyére. Ezt mindenki feldíszíti a legféltettebb személyes kincsével: az egyik a terheskönyvével, a másik egy füstölt sonkával. Végül igazi felajánlásként maguk elkészítik Lenin szobrát. A szobor darabjait azonban semmiféle ragasztó nem tudja összetartani, csak Mari vére. Azé a Marié, aki 17 éves, és tanuló a brigádban, míg vallásossága miatt ki nem zárják; akinek fejében és szívében elragadó összevisszaságban kavarog Lenin, Jézus Krisztus, József Attila, Petőfi Sándor és az Internacionálé. Mari józan eszére, ösztöneire hallgatva végül Lenint, találja saját erkölcsi értékei megtestesítőjének, és afölötti elragadtatásában, hogy magányos, ide- oda sodródó életében támasztékot talált, ezt az életet sem sajnálja felkínálni. Schwajda ironikusan, de nagy szeretettel és mély együttérzéssel ábrázolja hőseit. Mindegyiknek megvan a maga személyes kis tragédiája: többnyire a magány, a társta- lanság, a gyökértelenség - még a közösségben is, mert ez a közösség gyakran oly formális. Hiába vágynak egymásra, nem tudnak igazi, tartalmas emberi kapcsolatot létesíteni, mert nincs benne gyakorlatuk. A többiek segítsége pedig csak kívülről és rossz klisék szerint érkezik. A cselekmény fő szálához lazán kapcsolódik a kitüntetett figurája: egy magyar sors hányta-vetette kisember-funk- cionárus. Életműve jutalmául a j, korlátlan lépcsőjárás jogát" kapja meg. Ez a lépcső valóságosan a színpad közepén vezet fel, fel, magasra (vörös korláttal: határ és fogódzó), egy-egy jobb- és baloldali elágazással (a színpadkép Ke- rényi József m. v. munkája): nem látjuk a végét, ahol a Lenin-szobor állt. A kitüntetett nagy dilemmája: járhat-e rajta egyáltalán, meddig és merre, s miért nem mondják meg neki mások, mit kell tennie. Végül a kisebb perspektívával, de kevesebb kockázattal járó egyetlen lépcsőfok magasságú dobogó járása mellett dönt. Helyey László játssza kitűnően ezt az átszellemülten korlátolt hivatalnokot: játékával képes érzékeltetni az egész gondolatkomplexum általános érvé- nyűségét. Mari: Füsti Molnár Éva. Szánalomra méltó ez a szürke, jelentéktelen kis ember, mégis, rokonszenvünk az övé már az első pillanattól kezdve. KireMari: Füsti Molnár Éva kesztettségében, érzelmi kizsák- mányoltságában is meg tudja őrizni saját tisztességéi, erkölcsi normáit, és indulatai sem feledtetik vele, hogy mivel tartozik a másik embernek. Füsti Molnár Éva alakítása — amely a premiertől a negyedik előadásig meleg színekkel gazdagodott — a különös hőssé válás szép ivét rajzolja fel. Szőke István m. v. rendezői munkáját a gondolati tisztázottság, a megható és nevetséges jól kiszámított aránya jellemzi. A brigádtagok mindegyike — Báliké Tamás, Dévényi Ildikó, Gergely Róbert, Sólyom Katalin, Üjlaky László és Üjváry Zoltán - jól egyéni- tett figura. Zavarba hoz viszont író és rendező a Kis, Közepes és Nagy Bélák értelmezésével (Németh János, Moravetz Levente és Pállay Péter játssza). A darabban igazgató, főmérnök és személyzetis az glő- cdásban olyan erőszakszervezet képviselőiként jelennek meg, amelyek nézői figyelmünket egy más évtizedre irányítja, nem pedig a hetvenes, nyolcvanas évekre, ahol — egyéb fontos jelekből következtetve — a Mari problematikáját el kell helyeznünk. A zenét Darvas Ferenc szerezte, a jelmezeket Konkoly- Thege Ágnes m. v. tervezte. Gárdonyi Tamás Jelenet a Mari előadásából Szobaszínház: Amerikai bölény Az amerikai bölény kiveszett, már csak rezervátumokban, mesterségesen „természetesí- tett" körülmények között lehet vele találkozni, és bizonyos régi évjáratú, kiscímletű érméken, amelyek ritkaságuk miatt gyűjtők között névértékűk sokszorosáért cserélnek gazdát. A bölényekkel együtt kivesztek a klasszikus western-romantika hősei is; nagyvárosok „emberrezervátumaiban" próbálnak emlékezni a mítoszokra. David Mamet elvetélt hősei is parazita létük önigazolását keresik, a nagy bölényvadászatot, az egyéni megfelelés bizonyításának prérijét. Ez a mozgatórugója a kisstílű éremlopás körüli „sok hűhó semmiért"- nek. E bölénytelen, hősök nélküli világ perifériájára szorult emberek hiába tagadják meg a legalapvetőbb erkölcsi normákat is, a társadalmi kitaszítottság olyan összekuszált függőségi rendszert .épít ki közöttük, amely nem tűri meg az egyént, a sikert: az emberi életet kioltani is kész indulatok méq a „hősi akció" megkezdéséig sem képesek eljuttatni a „bölényvadászokat". Beckett elmagányosodott hősei passzív meditációval várják a meg nem történendőt, Mamet egymáshoz csapódott szereplői sűrű történések közepette érik el a semmit. Az Amerikai bölény, bár „előkelőbb" szánházakat is megjárt, igazi Off-Broadway darab. Nem kíván komoly színpadtechnikát, és nem kípál cukrot a közönségnek. A PNSZ vezetői az új épület lehetőségeinek kóstolgatása közben a szobaszínház premierjéhez az adottságok szempontjából ide8. HÉTVÉGE ális darabot találtak. Különösen szerencsés, hogy a bemu- tetó idején Pécsett két Schwaj- da-művet is láthatunk. A szür- naturalizmusba hajló groteszk játékok rímelnek egymásra. Dezsényi Péter rendezésében a szobaszínház atmoszférája cdta előnyök elhalványodnak. Hagyományos elrerjdezésű, csak méreteiben kisebb „kukucskáló" színházban ülünk, a dolgok nem közöttünk, nem velünk történnek, kívülállókként nyugodtan szemlélődhetünk. Túl tágas ez a szoba, nem érezzük, hogy ugyanaz a társadalmi húsdaráló dolgozta össze a három jellemet, any- nyira elüt egymástól játékstílusuk. Don tétovaságában, határozatlanságában is kegyetlen, érzelmeket nem ismerő figurája nem Paál László világa. A szerep külsőségein átsütő humanizmusa tompítja undorunkat. A ProI tragikus figura. A „nagy lehetőség" ker- getése közben modellezve látjuk egész eddigi életét: a „célok" hogyan emésztették el jellemét, erkölcsét. Sípos László az alkati azonosulás mellett a belső történésekből nem sokat hozott a felszínre. Csuja Imre Bob-alakjából a narkós gyerek kiszolgáltatottságát, szeretetigényét emelte ki, kontrasztot adva környezete értékvesztésének, slemilségének. A darabot Bort István fordításában hallhattuk. Nyelve újból felveti az idegennyelvü szövegek átültetésének örök dilemmáját: műfordítás vagy magyarítás? A probléma a diasztikus, trágár nyelvi fordulatok hemzsegésekor talán még szembetűnőbb. A hangsúlyozottan amerikai környezettel egyáltalán nem harmonizálnak azok a „nyelvi fordulatok" és „kötőszavakként" használt trágárságok, amelyekkel nap mint nap találkozunk utcán, munkahelyen és fiatalok körében is. Az már szociálpszichológiai kérdés, hogy az általam látott előadás közönségének egy része miért pont e ritkaság- és újdonságszámba nem menő fordulatokon vidámko- dott. Vata Emil díszlete stílusosan illeszkedett a darab atmoszférájához, mint ahogy Gyurász Ferenc jelmezei is élénken éltek az adott színpadi világban. A szobaszinház a stúdiószínpaddal együtt a színházi kísérletek terepe. Sokáig hiányolt funkciót töltenek be - reméljük, most már penpancnscn. Szilárd István Amerikai bölény: Sipos László, Csuja Imre és Paál LászlóGALAMBOS! LÁSZLÓ Fölszakadt sebekre Táborát a Tél fölverette, a hó virágai fölszakadt sebekre borulnak fehéren. Jöjj, holdkosarú, gyámoló fényben énekelj, éjszaka lánya! Nem harangozhat hiába kedved, guggolj a béna verbénatövekhez, leheld a lángot! Kettétört csontok, bogáncsok kéklenek csonkán a szél jégtörzsekre forrasztott ormán. Üvegbozontú a tábor, haláltól, sárga ordastól félünk; edényünk üresen koppon a fagyban. Énekelj, tipord a szörnyet holdkosarú; fegyverek marakodnak a magasban. MAKAY IDA Tornyok Integetnek a messze tornyok.: Tömör felkiáltójelek. Városokon túl, a horizonton fölmutatnak a végtelenbe — ahol nincs Isten, irgalom sincs —, amit öröktől ismerek. Számvetés Nem mértem magam soha grammra, latra. / Mindig egészen. Mindig semmi áron. Tűzhalált haltam minden szerelemben. Már sérthetetlen a föltámadósom. TÖRŐ ISTVÁN Kérelem Kísérj, hogy tenyeremmel megszoríthassam hegyek fáját, patakok hideg habját, hogy méltó lehessek forró arcod érintéséhez, a völgyek tiszta karéjához, párateknöjéhez, hogy a pillanat ereimben csodás patakként csurranjon tova, s egyszerűnek megőrizzen, hogy igaz osztókés legyen c jeltelen jelenben akaratom, s mint gyöngyvirágot tavaszi pára, betakarjon, mert tisztának hinném magam, s nyersen, akár a vagányok féligazságokról prófétátok, ledobom magamról, mint a háncsot, ha lepucolják a fákról, s alatta egymást keresik szakadt húskötegek, fölém szövik hálójukat s gúzsba kötnek a gondok, mikor eldöntöttem, melyik térfélen állok, már magasan, nagy ívben szállt a labda! SASS ERVIN Egy Kohán-kép előtt a kerítés mögött talán egy angyal annyi a fény ott és úgy ragyog mint az egekbe szállás misztériuma pedig az a kerítés és az az udvar a legföldibb nyomorúság (Tér István felv.)
