Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)
1986-12-20 / 349. szám
Nemzedékek élnek együtt o pusztán Proksza László felvétele Péterfapuszta Péterpuszto megfogta a hajnali ködöt, s nem ereszti. Olyan sűrű mindenfelé, hogy talán neki is dőlhetnék, mint a ház falának... A tél előhírnöke ez a pá^ás-lucskos idő, s még szerencse, hogy nem először vagyok itt, különben hagyatkozhatnék a fantáziára, s mondhatnám, minden puszta puszta, hát ez is olyan mint a többi. Pedig Péterfa más. Szép időben látni a szigetvári templomtornyokat. Van munkahely . közel: még biciklivel, gyalog is odaér az ember a sertéstelepre, a keverőüzembe ... Ez a föld sem olyan, mint a többi pusztáé itt a térségben, még a gyümölcsfát is megtűri, szép termést ad. Csa'k a dió férges. Bármely baranyai kisközségnek örömére válna: itt még mindig 36 család lakik, s nem is igen vágynak elfelé . .. — Aztán csíp-e a magkakas? — Hogy csípne? Késnek ugrott, s megdöglött. A pörköltet György Gyulá- né főzte. ízes zamatos volt. Most az egyszer megegyezünk, nincs is jobb a kakaspörköltnél. Györgyné 65 esztendős, még szüleivel jöttek ide. Most öt gyermeke, 11 unokája és 2 dédunokája van, de mégis egyedül él: a férje meghalt, a gyerekek elmentek, városlakók lettek. Vágyik utánuk, de röstellkedve mondja: — Nem bírom én az emeletet. A bezártságot. Nem megyek, pedig hívnak. Mutat a szomszéd házra: — Valakire csak rányitok, vagy hozzám jönnek. Elbeszélgetünk, jobban telik az idő ... Sok egyforma cselédhez: Péterfapuszta nem honfoglaláskori település, alig múlt száz éve, hogy Biedermannék majort nyitottak, s munkáskezeket hoztak. Ma a Szigetvári Állami Gazdaság szolgálati lakásai mind. A gazdaság faluja. Az előker* kot tavasszal kéne megnézni: most már a kóró is feketedik, törik, kákád. Itt-ott a krizántém virágzik, fázósan-barnulva. De gondozott udvarok mind. Németh Laci bácsiéknál cpró csoda: néhány zöldszemű epret kínlódott ki mostanra az állandóan virágzó növény. Beérni nem fog.- - Ezt kóstolják meg inkább! Harmincöt liter pálinkát lefőzetett, még nem ért össze, de már mutatja magát. Ha megmaradna, pár évig érlelődne olajoson csúszó, kellemes, szilvaillatú nedűvé válna. De valószínűleg nem marad. Mint ahogy meg vannak számlálva az ólból kibámuló hízók napjai is: az a foltos karácsonyra kell, a ferdeszemüt a fiúk kapja, a másikat meg a vő viszi Pécsre. Laci bácsi mesél:- Nem árulom el, hogy hol, de a történet megesett. Leölték a disznót, betakarták szalmával, s azzal a gazda és a segítői, mind akik jól végezték dolgukat, bementek a házba, leöblíteni... A szomszéd meg a haverok ezalatt kicserélték a disznót egy talicskára. A szalmát eligazgatták, hogy a csere ne tűnjön fel . . . A végit már maga is sejti, ugye? Péterfa egy jóféle község arcát mutatja, s tán még a sorsa is jobb, mint néhány környékbeli lakott területnek, chol esetleg még tanácsi ki- rendeltség is akad. E gazdaság környéki 12 pusztáról beszélgettem Kasó Józseffel, a gazdaság igazgatójával. Hétmilliót költ a pusztákra évente az állami gazdaság, van amelyikre többet, van amelyikre egy fillért sem, hisz megérett a fölszámolásra. Az igazgató is úgy látja: némelyik puszta, mint például Szentegát vogy Görösgal, túlnőtte önmagát. Emiatt új házhelyeket alakítanak ki, építkeznek-, amott a puszta bekebelezi a falut. Péterfónak boltja van, vezetékes vize, közel a munkahely, a gyerekeket busz viszi a dencsházi iskolába . . . Galambosnak, Nemeskének, Hárságynak jövője von: Bodorfának, Antalpusz- tának múltja, a Honti-major- ra, Elekpusztára, Csikó-tanyára, Aligvárra már csak a neve utal, felejtődik, lakójuk sincs . . . Péterfán közel 20 éve boltos Vajda Lajos. Szép forgalma volt, havi 130-150 ezer forint, s amire legbüszkébb, mindent beszerez. Az ÁFÉSZ most újítja fel az üzletet, s az éppen ott dolgozó festő is azt mondja: ha valamit nem lehetett a környékben megkapni úgy járta, ki kell nézni Vajda úrhoz Péterfára . . . Bólintanak rá a helybeliek is.- Év végén nyugdíjba megyek - jelenti ki a boltvezető. — Nem tudom, ki jön utánam, de ezt a munkát csak szeretettel, odafigyeléssel szabad csinálni. Hogy befogadjanak a pusztai emberek . . . Sört nyit, amiből még nyáron se volt hiány. Segítőtársa idős Magyar Lajos. Nyomába megyünk be a hosszú istállóba, ahol mindössze két lóról dől a pára. Lajos bácsi fogatos, amolyan helyi taxis: hozza a tápot, a boltba az árut, viszi a tejet, meg mindent, amire megkérik. Egy bő kilométernyi út van az elágazásig, azaz kettő egymás mellett: az egyik széles, most kőkemény földút, a másik keréknyom távolságú, sóderral beszórva.- Ez itt a Berci, ez meg a Vezér. Szép lovak ugye? Szépek. Berci sántit: födél nélküli kerékpárcsöngőbe lépett, átszúrta a patáját. Lajos bácsi megemeli a ló lábát: akkora a luk rajta, hogy az ujja belefér. A ló megugrik.- Netene! Megsimogatja, nyugtatja; nem bírja az idegen szagot, fél. A finak amolyan faedény, avval mer neki egyötet abrakot.- Negyvenkettőben jöttünk ide: nagybátyám a báró parádéskocsisa volt. Ott nőttem föl mellette, szeretem a lovat. Szinte mindenki gazdálkodik. Van olyan házvége, ahol több száz hízó áll. Németh Laci bácsi rotációnként 20-at, 30-at lead.- Hívnak a gyerekek, tudnék is házat venni, de azt mondja meg: mit csinálnék én a városban? Lenne-e ilyen kertem? Lehetnék-e ilyen szabad? A házába csak hajtott fővel lehet bemenni: jó pár méternyi szőlőlugas vezet a kertkaputól. A belső szobába invitál, ott nagyobb a rend. A szekrény tetején sorakoznak a be- főttes-lekvóros üvegek az unokákra várva. Lánya pedagógus lett, Pécsett, az Anikói utcai iskola igazgatóhelyettese. Fia üzemmérnök, annak idején a Nagy Lajosban érettségizett.- Tudja, az első fizetésemből vettem egy néprádiót. Pont arra futotta.- Még megvan? Elmosolyodik.- Éppen az az unokám szedte szét. aki most a műegyetemre jár. . . Búcsúzunk Péterfától. A Szentegáti Állami Gazdaság történetét feldolgozó dr. Kiss Dániel nyomán tudjuk, hogy egy 1845. évi térkép Dencsháza község északi területén még csak egy erdőt jelez. Cser-erdő néven. Pár évvel későbbről egy tagosítási térkép szerint ez már uradalmi terület, majd 1874-ből egy települési vázrajz, amely szinte teljesen a mai arculatot mutatja már. S tudtunk egy szerződésről, amely Auer György kovácsmestert az uradalomra letelepíti. Ekkor Péterfán volt 30 ló, 14 kocsi, 1 lajt, 1 ökrösszekér, 14 eke és taliga, 14 borona, 2 henger, 8- kul- tivátor, 4 lineátor, megannyi fejsze, kapa vasvilla, ósó, fecskendő répavágó. amit a kovácsnak rendben kellett tartania. Péterfa százéves. Kozma Ferenc Kit? IKIíert? meddig? A nyugdíjast, a nagycsaládost, a pályakezdőt. A fiatalt, az időset. A munkást, a parasztot, az értelmiségit. Kit ezért, kit azért — többnyire mégis olyan okból, hogy valamilyen hátrányát csökkentsük. A dotációról van szó. Természetesen? Lássuk a nyugdíjast: hogy szerény életútjának jobban megérdemelt pihenő éveit elviselni könnyítsünk rajta, dotáljuk a húst, a tejet. így szerény nyugdíjasunk megengedheti magának, hogy parizert reggelizzen, s vasárnapra kisüssön magának egy szelet karajt. Hiszen, ha nem dotálnánk ezen termékeket, drágábbak lennének, s a pihenóéveit élvező ehet- né kemencepadkán fatányérból, fakanállal a zabkását. Állok a sorbon a hentespult előtt, kérek négy szelet karajt, s mivel tudom, hogy valós értékénél olcsóbban jutottam hozzá, egy-egy szelet csokit is csúsztatok a kosárba; a húson megtakarított forintokon gazdagítom gyermekeim vasárnapi ebédjét. A pénztárnál az áll mögém, aki a hentesnél előttem kért úgy három kilónyi húst: marhát levesnek, karajt, lapockát, csirkét. Nagy lehet a családja! De - látom a kosarán —, állampolgárnak is öntudatos: a rózsaszínűn átütő zsírpapír- csomagok mellett sörösüvegek, bor kétféle is, s a konyak ebéd utánra a füstölnivaló mellé. Bizonyára csak azért, hogy ne hozza kedvezőtlen helyzetbe az állam- háztartást, akinek valamiből dotálni kell tudnia a húst. Például az élvezeti cikkeket terhelő luxusadóból. A húst a kávéval, a pelenkát a sclyemkombinéval, a konfekcióöltönyt a gyapjúszövettel, A-t B-vel, X-et Y-nal. Az ipart a mezőgazdasággal . . . Vagy fordítva? Kissé túlbonyolódott a helyzet, különösképpen, ha arról is hallani — sokféle áru értékén árazva, mégis dotált: mert a gyártó vállalat kap támogatást, adókedvezményt, hogy megérje neki termelni ezt, azt. Ezért más vállalat többletadót, -adókat fizet, hogy támogatható legyen az, aki „a jelenlegi közgazdasági környezetben" gazdaságtalan tevékenységre van kárhoztatva. Elvégre mindent megszüntetni nem lehet, ami gazdaságtalan, selyemsálbo mégsem pelen- kázható az, aki még, s aki már nem szobatiszta. Ezért tisztába teszünk vállalatokat, s hogy ezt meglehessük, valahonnan elő kell teremteni ezt a pénzt. Például vállalati adókból. Egyenes adókból, beruházási adókból, jövedelemadókból, bérnövelési adókból. Adórendszerünk önmagát irritálja, mégha tanult vitapartnerem november 29-i számunkban engem is tesz felelőssé azért, mert az egyéni, személyi adócsalásban segítem a kisiparost, ha nem kérek tőle számlát. Hiszen eltitkolható jövedelme csak tőlem, „lakosságtól" származhat: én nem kérek számlát, én vagyok nagyvonalú, különösen, ha „egyszerű ügyintézéssel” most befoldozza kilyukadt cipőmet, most megjavítja csöpögő vízcsapomat, most cserepezi át tetőmet, mígha számlát kérek tőle, rögtön „elfogy" kapacitása, talán nézzen be tavasszal. . . Mit számít a hóié a cipőben, lakásban, elvégre nem állítható minden kisvállalkozó mellé egy adóellenőr. Pláne, nem minden állampolgár mellé. Hiszen még arra sem futja - tapintatos nemzet vagyunk —, hogy kötelező vagyonbevallással segítsük meg új személyi adózási rendünket, mely viszont sok adócsalásnak venné elejét.. . De most nem a személyi adókról szólnék. Illetve hát! Ha úgy tetszik, adókedvezményben részesültem a hentesnél négy szelet karajommal. Nagyanyám meg az egy szeletével. Merthogy a hús dotált. Ö szerény nyugdíjából annyi húst ehet — áttételes adókedvezménye a 10 deka karajból következik. Én jobb módban élek, az egy főre vetített családi jövedelmünk nagyobb, több húst vehetek, következésképpen több adókedvezményben részesülhetek. Akinek nálamnál is nagyobb a jövedelme, az kevesebb krumplival eszi a húst, s egy bizonyos határig - hiszen degesznél jobban nem tömheti meg magát hússal -, még nagyobb adókedvezményben részesül. Merthogy gondtalanul meg tud venni, akár egy kiló bélszint is, nemhogy karajt. S még egy szót sem szólhatok egy vállalathoz képest — adózási „rendszerem", figyelembe véve a dotált és az értékén felüli árukat is, viszonylag egyszerű. Ehhez képest mit mondhat egy vállalat: akinek nyereségben számolva 80, tiszta jövedelemben is 50 százalékos lehet az adóelvonása. A költségvetési bevétel túlnyomó része a vállalatok által befizetett adókból áll: az 55 százalékos egyenesből, amiben már a kofa is benne van; a béradóból, a vagyonadóból, a beruházási adóból, a felhalmozási adóból, a kereseti adóból. Viszont ugyanakkor alkudozhat, ha tud, ilyen-olyan adó- kedvezményért, dotációért, hitelért és póthitelért. Másképpen táncol a termelőszövetkezet, mert neki a nyereséget és a kifizetett jövedelmet együttesen adóztatják, másképp a közszolgáltató vállalat, mert ő közszolgáltat, s az köztudottan dotált (kereshetek is maszek vállalkozót, aki számla nélkül . . .). Ám ha kisszövetkezethez fordulok, megrendelésemmel ott is megdolgoztatom a kisszövetkező kis- könyvelőjét, mert aztán az ő szabályozósa ilyen is, olyan is. Mondják, fejletlenebb társadalmi rendszerű, de fejlettebb gazdaságú, s többnyire szintén civilizált országokban másképpen mennek a dolgok. Adó ott is van, persze, hogy van (következésképpen adócsalás is van, persze, hogy van, viszont kötelező vagyonbeval- lás is), hiszen az állami költségvetésnek ott is szüksége van bevételre. Csak éppen nem forgatják a kelleténél bonyolultabban a pénzt. Nálunk a költségvetési bevételek 85-90 százalékát teszik ki a termelő vállalatok befizetései. Tíz-tizen- két százalékot az egyes áruféleségeken levő forgalmi adó, s 2,5—3 százaléknyi a lakosság által befizetett adó. Az előbb említett országokban ez az arány fordított: a forgalmi és lakossági jövedelemadók teszik ki a túlnyomó többséget. (Jól tudják ezt szerény ellátmányé turistáink is, akik pecsé- teltetik bécsi, müncheni vásárlásaik után a „Mehrwert- steuer"-papírt, vagy keresik az üzleteket, amik helyben kifizetik azt.) Kérdezhetik, miért jó az a rendszer? Talán mert arányosabb. Ha teszem azt, én herkentyűmániás vaqyok, akkor az általam elfogyasztott herkentyű arányában járulok hozzá a költségvetéshez. Ha tatárbifszteket tudok csak reggelizni, akkor az elfogyasztott bélszínnel arányosan. Konyhaszintre levetítve így néz ki a helyzet. S konyhafelmosásra nem használok pelenkát (merthogy a pelenka dotált, a felmosórongy pedig nem). S ugyancsak konyhanyelvre lefordítva: akkor nem a húst kell dotálni, hogy nagyanyám is ehessen, hanem nagyanyám nyugdíját az extrakeresetűek jövedelemadójából, a gyerekeket nevelőket családi pótlékkal stb. A személyi jövedelemadórendszer tehát csak része egy átfogó, „össznemzeti" adórendszernek, melynek szintén csak része egy másmilyen vállalati adórendszer. Ami talán jobban ki fogja tudni mutatni, valójában ki nyereséges, ki veszteséges, hogy igazából kit kell dotálni valójában, kit nem — mégha a jelenlegi vállalati adórendszerben is érvényesíthető lenne az a felismert elv, hogy a jól gazdálkodóktól azért elvont pénzalapok, hogy a rosszul gazdálkodókat kihúzzuk a bajból, nos, ez nem sokáig követhető út. Ügy tűnik, hogy vállalati szinten a „hozzáadott érték szerinti adó" kisebb arányban, az egységes személyi jövedelemadó és a termékhez kapcsolt forgalmi adó nagyobb arányú, de egységes rendszere jobban segíti majd a piacérzékeny nyereségérdekeltséget éppen úgy, mint azt, hogy a lakosság rétegei közül valóban azok részesüljenek dotációban, akiknél ez indokolt és szükséges. Bodó László Megújuló tv-magazin Januárban megújult formában és gyakrabban jelentkezik a Televízió ismeretterjesztő magazinja, a Kalendárium. A 6 éve született műsor akkor azt a feladatot tűzte maga elé, hogy tanácsot adjon a hétköznapi gondok, egészség- ügyi és lelki problémák megoldásához, a szabadidő hasznos eltöltéséhez, s gyakorlati ismereteket nyújtson a kertben vagy lakásban végzendő munkákhoz. Időközben született meg az egészség védelmével foglalkozó Diagnózis, a praktikus tanácsokat adó ötletek, s az emberek közötti érintkezés kérdéseit boncolgató Kapcsolatok című adás. Az új esztendőben e műsorokat összefogva, az életmód legkülönbözőbb témakörei közötti összefüggéseket hangsúlyozva indítja útjára a Művelődési Főszerkesztőség a Kalendárium 1987-et. Január 6-tól kéthetente láthatják majd az összeállítást a nézők, benne rovatonként a korábbi műsorokat, áttekintve egy-egy téma természettudományos. mentális, egészség- ügyi és kulturális vonatkozásait. Célja, hogy iránytűt adjon az egészséges, kiegyensúlyozott életvitelhez, s tudományos megalapozottságú tanácsokat a testi és lelki bajok megelőzéséhez. A tervek szerint megújul az adás díszlete és képi világa, hangvétele pedig közvetlenebbé, szórakoztatóbbá válik. Az adás alatt telefonon érkező kérdésekre szvikembe- rek igyekeznek majd válaszolni. Az első adás Új év, új élet címmel jelentkezik. Ebben orvosok, pszichológusok, és a szabadidő „specialistái" adnak ötleteket, tanácsokat egyebek között a fogyni szándékozóknak, a téli sportok kedvelőinek. HÉTVÉGE 7.
