Dunántúli Napló, 1986. december (43. évfolyam, 330-359. szám)

1986-12-16 / 345. szám

2 Dunántúli napló 1986. december 16., kedd Vietnami pártkongresszus (Folytatás az 1. oldalról) (4) Jelentős pozitív változá­sokat kell megvalósítani tá,- sadaimi-szociális téren..-' Fej­leszteni kell a demokratizmust, a törvényességet. © Biztosítani kell a honvé­delem és a közbiztonság meg­szilárdításának feladatait. — Az állam átfogó gazda­sági előnyökben részesíti a szocialista szektort — hang­súlyozza a beszámoló —, de előítéletek nélkül biztosítja a többi szektor törvény előtti jogegyenlőségét. Népünk eltökélt szándéka, hogy a szocialista építőmunka •fejlesztésével, a honvédelem megszilárdításával erősíti a haladás pozícióit, hozzájárul a békéért, a szocializmusért vívott küzdelemhez. Mindent meg kell tenni azért, hogy erősödjön a harci szolidaritás a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, javul­jon a sokoldalú együttműkö­dés minősége és hatékony­sága, erősödjenek a külön­leges szövetségi kapcsolatok Laosszal és Kambodzsával. Támogatjuk a Szovjetunió nagyjelentőségű globális le­szerelési kezdeményezéseit és azokat a törekvéseket — más szocialista országok ez irányú tevékenységével együtt — amelyek az európai bizton­ság rnegszilárdítását célozzák. Támogatjuk a Szovjetunió irányvonalat a Kínával való kapcsolatok javítására. Ezt követően Vo Van Kiét, a Politikai Bizottság tagja, az Állami Tervbizottság elnöke is­mertette a következő időszak­ra szóló gazdaságfejlesztési terveket. A fő cél a lakosság alapvető ellátása, a korszerűbb termék- és gazdálkodási szer­kezet kialakítása. Az adminisz­tratív, központi tervutasításos elosztás helyébe a szocialista önelszámolású vállalati önálló­ság lép. Az élelmiszertermelést ötmillió tonnával kell növelni 1990-re — 23 millió tonnára. A fogyasztási cikkek gyártása évente 13—15 százalékkal nő­jön — Írja elő a terv. Az ex­portnak hetven százalékkal kell ekkor 1990-ben meghaladnia a tavalyit. Kiemelt figyelmet kap a munkanélküliség enyhítése. Kedden a politikai beszámo­ló és a gazdaságfejlesztési terv megvitatásával folytatja mun­káját a VKP kongresszusa, ahol ezenkívül döntenek még a szervezeti szabályzat módosí­tásáról és megválasztják a párt vezető testületéit. Merénylet Franciaországban Hétfőn reggel sikertelen me­rényletet hajtottak végre Bro- vinsban Alain Peyrefitte RPR- képviselő, volt igazságügymi­niszter ellen. A gépkocsijába szerelt pokolgép az indítókulcs elfordítására robbant, és meg­ölte a gépkocsivezetőt. Peyre­fitte még nem ült az autóban. Peyrefitte a déli tv-híradó- nak adott telefon-nyilatkozatá­ban elmondta, hogy az utóbbi időben már nem kapott névte­len fenyegetéseket és fogalma sincs, ki akarhatta megölni. A merényletkísérletet annak tulaj­donította, hogy jelkép lehet, annak a felfogásnak a jelké­pe, amely szerint „rend nélkül nem lehetséges szabadság" egyetlen társadalomban sem. A merényletet kivétel nélkül elítélték a politikai erők. Jean Poperen, a Szocialista Párt tit­kára aggodalmát hangoztatta amiatt, hogy a rendőrség a rendelkezésére bocsátott esz­közökkel mindmáig nem tudja elejét venni a merényleteknek. A merénylet célpontjából megfigyelők arra következtet­nek, hogy az Action Directe műve volt, bár ők az utóbbi időben nem így hajtották vég­re merényleteiket. Emlékeztet­nek arra is, hogy Peyrefitte az RPR jobbszárnyához tartozik, és miniszter korában nevéhez fű­ződött egy szigorú belbiztonsá­gi törvény. ♦ SANGHAJ: Hétfőn Sang­hajban ünnepélyes keretek között szovjet főkonzulátust nyitottak meg. Jelen volt a Kí­nában tartózkodó szovjet kor­mányküldöttség, amely Szera- fim Kolpakov vaskohászati mi­niszter vezetésével a Peking- ben rendezett szovjet ipari és kereskedelmi kiállítás megnyi­tására érkezett a napokban a Kínai Népköztársaságba. A múlt héten Leningrádban a Kínai Népköztársaság nyitott főkonzulátust. ♦ WASHINGTON: A Cl A csaknem két éven át titokban részletes információkat bocsá­tott Irály rendelkezésére, s ez­zel segítette Bagdadot iráni olajkikötök és erőművek bom­bázásában - Írja héttői szá­mában a The Washington Post. A lap meg nem nevezett tájé­kozott forrásokat idézve jelen­tette, hogy az Egyesült Államok 1984 óta hírszerzési inlormáció- kat, egebek között amerikai műholdas' fényképfelvételeket adott át Iraknak. /­.... — Idejé ben gondoskodjék uborka, paprika, paradicsom, káposzta, stb. palánta szükségletá«el. Árjegyzéket a cím közlését követően díjtalanul küldünk. Levélben vagy szóban történt megrendeléseket szerződéskötéssel igazoljuk vissza. Cím: SZIGETVÁRI ALLAMI GAZDASÁG Kertészeti Föágazata Szigetvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 36. Telefon: Szigetvár 85 ♦ ÚJ-DELHI: Elfogta a rend­őrség India első számú szikh terrorista vezetőjét az észak­indiai Pandzsáb szövetseégi ál­lamban — közölte a rendőrség főnöke hétfőn. Dhanna Szingh egy öttagú vezetés élén állt, amely a szikhek vallási ügyei­vel és kegyhelyeivel foglalko­zott. Ö és társai április végén illegalitásba vonultak, miután önkényesen bejelentették „Kha- liasztán" független szikh ál­lam megalapítását. Ugyancsak sikerült kézre keríteni egy ki esi, de veszélyes terrorista cso­port vezetőjét, Amrik Szinghet. Ő kétévi pakisztáni távoliét után próbált visszatérni Indiá­ba. ♦ MOSZKVA: Eduard Se- vardnadze, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió külügymi­nisztere hétfőn fogadta Er­nesto Castillót, Nicaragua moszkvai nagykövetét. A talál­kozón véleményt cseréltek a kétoldalú kapcsolatok alaku­lásáról, s érintettek több, idő­szerű nemzetközi problémát is. Nagy figyelmet szenteltek az utóbbi időben különösen kiéleződött közép-amerikai helyzetnek. A nicaraguai nagykövet kifejtette, hogy az Egyesült Államok a térségben ismét lokozta agressziós cse­lekedeteit, és kísérleteket tesz arra, hogy fegyveres viszályt provokáljon ki Nicaragua és Honduras között. A nagykövet tájékoztatta a szovjet felet a sandinista kormány által a fe­szültség enyhítése érdekében tett intézkedésekről. Géppisztolyos katonai ala­kulatok cirkálnak a pakisztáni Karacsi utcáin a vasárnapi zavargások után. A patan és a mohadzsir nemzetség kiújult vérengzésében legkevesebb ötvenötén vesztették életüket egyetlen nap alatt, ám szem­tanúk szerint az áldozatok száma bizonyosan több, mert sokan bentégtek felgyújtott házaikban. Az etnikai villongások a két egymásra gyűlölködő és egy­mással rivalizáló népcsoport között néhány hetes szünet után robbantak ki ismét. A múlt hónapban ötvennyolcán haltak meg a véres zavargá­sokban. A vasárnapi öldöklés a pa- tanok támadásával kezdődött. A gépfegyverekkel, pisztolyok­kal és fejszékkel felszerelke­zett osztagok a mohadzsirok lakta Orandzsi-negyedben több száz lakóházat és jármű­♦ NEW YORK: 75 éves ko­rában, rövid betegség után elhunyt Henry Winston, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának országos elnöke. Henry Winston 1963 óta volt a párt elnöke. Az Amerikai Kom­munista Párt New Yorkban nyilvánosságra hozott közlemé­nyében rámutatott: Henry Winston több mint fél évszáza­da vezető szerepet játszott az amerikai kommunista mozga­lomban. Miguel D'Escoto nicaraguai külügyminiszter az újságíróknak bemutatja az elfogott amerikai állampolgár útlevelének máso­latát. Sam Hallt kémkedésen érték tetten. (Telefoto-Reuter-MTI-KS-DN) vet felgyújtottak, nőket és gyermekeket vertek agyon. A karhatalmi erők először könny, fakasztó gránátokkal próbál­ták szétválasztani a közelhar­cot vívó csoportokat, majd sortüzet nyitottak a fegyveres osztagokra. Kórházi jelentések szerint háromszáztíz személyt szállí­tottak be a segélyhelyekre. A hétmilliós kikötőváros ti­zenegy körzetét lezárták és kijárási tilalmat rendeltek el a vérengzések sújtotta negye­dekben. A hatóságok tarta­nak attól, hogy a villongások esetleg más városrészekre is átterjednek. A Karacsi hatóságok szerint nem kizárt, hogy a programot a harcias patan nemzetség kábitószer- és fegyverkeres­kedői szították föl, bosszúból az ellenük intézett razziákért. * SZÓFIA: A TASZSZ hétfőn szófiai' keltezéssel az AT A al­bán hírügynökség jelentése alapján ismerteti azt a felhí­vást, amelyet az Albán Demok­ratikus Front Főtanácsa adott ki február elsején tartandó népgyűlési választásokkal kap­csolatban. A felhívás szerint Albánia népe az Albán Mun­kapárt IX. kongresszusán hozott határozatok szellemében szor­gos munkával és lelkesen ké­szül a választásokra. Azokat a dolgozókat kell az ország leg­felsőbb törvényhozó szervébe választani, akik kitűnnek a munkában, s tevékenyen vesz­nek részt a társadalmi és a politikai életben — idézi a szovjet hírügynökség a főta­nács felhívását. 4- MOSZKVA: Az SZKP Központi Bizottsága hétfőn mély részvétét tolmácsolta az Egyesült Államok Kommunista Pártja Központi Bizottságának abból az alkalomból, hogy el­hunyt Henry Winston. Az Egyesült Államok Kommunista Pártjának országos elnöke hosszan tartó súlyos betegség után, életének hetvenhatodik évében, december 13-án hunyt el Moszkvában.. Az SZKP KB részvéttávirata egyebek mellett megállapítja: Henry Winston a kiemelkedő kommunista­internacionalisták közé tarto­zott, a Szovjetunió hű barátja, meggyőződéses marxista-le­ninista volt, aki életének utol­só napjáig töretlenül hitt a szocializmus és a kommuniz­mus diadalában. Egész élet­útja példaként szolgál ahhoz, hogyan kell önfeláldozóan küzdeni a munkásosztály ja­váért, a tőkés világ kizsákmá- nyoltjainak és elnyomottjainak érdekeiért. ♦ LONDON: Munkáspárti képviselők birói vizsgálatot kö­vetelnek az „MI5-összeesküvés" ügyében, miután a The Obser­ver című tekintélyes vasárnapi lap azt az értesülését közölte, hogy a konzervatív kormány­párt két politikusa - egyikük_ ma is az alsóház tagja — 1974- ben segédkezett a brit kémel- háritó szolgálatnak Harold Wil­son akkori munkáspárti minisz­terelnök megbuktatására feíf erőfeszítéseiben. Az 1976-ban váratlanul visszavonult Harold Wilson elleni „piszkos trükkök- ről" az MI5 volt tisztje, Peter Wright számol be emlékiratai­ban, amelyek ausztráliai kiadá­sának megakadályozására a Thatcher-kormány a sydneyi legfelső bírósághoz fordult megkereséssel. A ,,Wilson-ügy- ről" eddig kiszivárogtatott részletek kellemetlenül érintet­ték a jelenlegi tory kormányt. Etnikai villongások Karacsiban A Kádár­nyilatkozat sajtó­visszhangja A nemzetközi sajtó kiemel­ten foglalkozik Kádár János­nak, az MSZMP főtitkárának a Magyar Televízió és Rádió számára adott nyilatkozatával. A Pravda, az SZKP KB köz­ponti lapja vasárnapi számá­ban ismertette a nyilatkozatot. Magyarország belső fejlődésé­vel kapcsolatban a szovjet lap idézte Kádár Jánosnak azt a megállapítását, hogy alapvető fontosságú a Központi Bizott­ság 1986 novemberi határoza­tában felvetett problémák mi­előbbi megoldása. Magyarországon az elért eredmények mellett gazdasági nehézségek is tapasztalhatók — írta a Pravda a nyilatkozatot ismertetve. Az okok egyrészt a külgazdasági helyzet kedvezőt­len alakulására, másrészt a lehetőségek kihasználásában és az erőforrások feltárásában mutatkozó hiányosságokra ve­zethetők vissza. UgyanaklK>r a magyar gazdaság fejlődésé­ben nagy szerepet játszik a nemzetközi gazdasági együtt­működés, s ezért jobban ki keli használni a KGST-orszá- gok gazdasági együttműködé­sében rejlő lehetőségeket. „Kádár János derűlátóan szólt arról, hogy az ország le­győzi az előtte álló gazdasági nehézségeket” - írta a Reuter brit hírügynökség a nyilatko­zatról közölt anyagában. „Ká­dár ezen kívül úgy vélekedett, hogy Magyarország nyitott tár­sadalom és senki sem mond­hatja, hogy az emberek vas­függöny mögött élnének.” A Reuter azt a véleményét hangoztatta, miszerint Ma­gyarország szakítani kiván az­zal a gyakorlattal, .hogy a jól gazdálkodó üzemek nyeresé­gét a rosszul gazdálkodó vál­lalatok támogatására fordít­ják. A Rudé Právo, a CSKP lap­ja szombaton Kádár János in­terjújából kiemelte az MSZMP főtitkárának azokat a szavait, hogy Magyarország támogatja az SZKP építő ielleaű kezde­ményezéseit. Kádár János — ír­ta a Rudé Právo — elítélte, hogy Nyugaton egyesek meg­próbálják kiforgatni az 1956- os ellenforradalom eseményeit, majd beszámolt á legutóbbi harminc évben elért eredmé­nyekről. A belgrádi tv vasárnap az interjúnak azt a megállapítá­sát emelte ki, hogy az 1956 októberi események után megalakult MSZMP-re nehéz feladat várt. Rendet kellett te­remtenie az országban és a szocialista erőket az ország­építő munkára kellett mozgó­sítania. E feladat sikeres megoldása tekinthető az el­múlt három évtized egyik leg­nagyobb eredményének — hangoztatta a belgrádi tv. A Prensa Latina latin-ame­rikai hírügynökség részletesen ismertette Kádár János televí­ziós nyilatkozatát. A tudósítás kiemelte azt a megállapítást, hogy Magyarország határozot­tan támogatja a Szovjetunió békekezdeményezéseit, és az országot aggodalommal tölti el a fegyverkezési verseny folytatódása, majd Magyaror­szág külgazdasági kapcsola­tairól közölt rövid ismertetést. Az AP amerikai hírügynök­ség a nyilatkozatot ismertető anyagában kijelentette, hogy „Magyarországnak gazdasági problémái vannak", de hozzá­tette, hogy a nehézségekről a magyar vezetők nyíltan, ken­dőzetlenül beszélnek. Hangoz­tatta,-hogy a jelek szerint a vezetés ezentúl másképpen kí­ván hozzáállni a gazdasági bajok orvoslásához, s a jövő­ben a hangsúly a fogyasztás­ról a termelésre tevődik át. ^oncseltakaritás közben megtalálták a Berlin mellett lezuhant TU —134-es repülőgép fekete do- jozát. (Telefoto—ADN—MTI -KS—DN)----------------------------------------------------------------------------------------------------— * ---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents