Dunántúli Napló, 1986. november (43. évfolyam, 301-329. szám)

1986-11-15 / 314. szám

Orfeum-operák Részlet az Orfeum Operák előadásából Talán nem vádolnak meg részrehajlással, ha bevallom: engem leginkább a hagyomá­nyosan monumentális színpad- teret, zenekari árkot igénylő és az új kamaraszínházban mű­vészi tevékenységében erősen korlátozott operatársulatunk további sorsa izgatott.. Épp ezért vártam nagyon a pécsi operakedvelökkel együtt, hogy a megváltozott lehetőségek között milyen produkció csalo­gatja be a közönséget a pa­rányi játéktérre. Szerencsére Éry-Kovács And­rás személyében olyan opera­rendező szerződött a társulat­hoz, aki szegedi évei alatt be­hatóan foglalkozott régmúlt századok többnyire elfelejtett kisoperáival. Köztük azokkal, amelyeket a kölni születésű, Párizsban karmesterkedő, pá­lyafutása elején álló Jacques Offenbach komponált azzal a szándékkal, hogy bebizonyítsa: zeneszerzőként többre is ké­pes. E rövid lélegzetű, a kor eseményeire reflektáló, gúny- iratszerű, kevés szereplős ope- rácskák bemutatására saját kis színházat nyitott a Champs- Élysées-n. 1855. július 5-én zajlott le a Bouffes-Parisiens- ben két egyfelvonásos operá­jának premierje, közülük az egyik, a Les deux aveugles (A két vak) eljutott a négyszáza­dik előadásig. A Tulipatan szi­gete néhány évvel később ke­letkezett. Nem Offenbach miniatűr „buffonériáinak" korabeli (de aztán feledésbe merült és az operatörténetben sem jegyzett)- sikere adta a pécsieknek az ötletet az orfeum-színház pél­dájának követésére, hanem az a kényszerű helyzet, hogy ha­sonlóan kicsiny helyen kell az operatársulat további létfelté­teleit biztosítani. Úgy vélem, ez egyúttal kitűnő alkalmat nyúj­tott arra is, hogy egy telje­sen másfajta, az operatársula­tok eléggé megcsontosodott repertoárjától eltérő, talán kis­sé merész, de a körülmények miatt igazolt műsorválasztással Offenbach két orfeum-operá­ját mutassa be a stúdiószínház középre helyezett színpadán. Ne titkoljuk: A két vak és a Tulipatan szigete (a színlap szerint vígoperák, a Tulipatan-t magyarországi bemutatónak hirdetik) voltaképpen előta­nulmányt, ujjgyakorlatot jelen­tett a leendő világhírű kom­ponista, az Orfeusz a’z alvilág­ban, a Szép Heléna, a Ge- rolsteini nagyhercegnő és a valódi opera, a Hoffmann me­séi majdani zeneszerzője szá­mára. Ezzel a tudattal üljünk be mi is a színházba és örül­jünk annak, hogy olyan pro­dukciót láthatunk-hallhatunk, amely merőben másfajta szí­nészi és énekesi játékmodort igénylő feladat elé állította a szereplőket. Éry-Kovács rendezésének ér­deme, hogy megpróbálta őket kimozdítani a szokott gesztus­rendszerből, a hagyományos, sokak által merevnek, statikus­nak ítélt operai szerepjátszás­ból. Offenbach zenéje, a nem túl igényes, de helyenként mégis operai színvonalú éne­kesi feladat megengedte, hogy szabadabban mozogjanak a Huros Annamária tervezte öt­letes kerek színpadon és jel­mezekben, hogy játékosabbak legyenek, könnyedébben fog­ják fel az egész történetet. Ez többé-kevésbé sikerült is. Az október 31 -i premieren fellépő Marczis Demeter és Vághelyi Gábor számára nem jelentett teljesen új feladatot a két el­szánt, magát vaknak tettető koldus clown-szerű megformá­lása (másik szereposztásban Egri Sándor és Kuncz László lép színre) a Romhányi Ágnes- fordította és némileg pécsi ak­tualitásokhoz igazított darab­ban, mely nem több, mint ze­nei tréfa, a párizsi koldus-alvi­lág persziflázsa. A mai néző­hallgató számára épp ezért in­kább az élvezetesen tolmácsolt áriák és duettek jelentettek újfajta élményt. A Tulipatan szigete (Bárdi Sándor fordítása) „alapkonflik­tusa" - a fiúként felnevelt leány és a leányként felserdült fiú találkozása - ma már meg- mosolyogtatóan naiv, de alkal­mat nyújtott a szereplőknek - Kuncz Lászlónak, Bakonyi Ilo­nának, Tamás Endrének, Benei Katalinnak, Kovács Attilának - néhány szép ária és együt­tes eléneklésére. Az önfeled­ten komédiázó játékot az sem zavarta, hogy a körben ülő kö­zönség számára minden oldal­ról játszaniuk kellett. Felsza- badultságukat bizonyította, hogy nem figyelték bántóan a karmestert, a Pécsi Szimfoni-. kus Zenekar Kamaraegyüttesét zongora mellől irányító Hirsch Bencét. Két táncos leány Tóth Sándor koreografálta mozdula­tai fokozták a játék meseszerű­ségét, melybe indokolatlanul került néhány feleslegesnek ható mozzanat, oda nem illő akrobatikus mutatvány. Remélem, e rendhagyó ope­rabemutató nem botránkoztat- ja meg a Verdi-, Puccini-ope- rákon felnőtt zenekedvelőket. Nyílt, közérthető, felfrissült já­tékstílusával pedig azokat is behívja az orfeumba, akik ed­dig ódzkodtak az operától. Dr. Nádor Tamás Ábrahám Pál: Hawaii rózsá­ja című nagyoperettjét több mint húsz éve játszották utol­jára Pécsett. Bemutatójára most az átalakított Kamara- színházban került sor. A stú­dióként variálható, modern eszközökkel felszerelt új játék­hely impozáns külsőségei mel­lett mindenekelőtt arra voltunk kíváncsiak, hogy az akusztikus hangzás hogyan érvényesül a nézőtéren. Már csak azért is, mert a hangok színe, a felhan­gok zengése ugyanúgy meg­határozója lehet élvezetünk­nek, mint maga a látvány. Ilyen értelemben a színház az első. zenés premieren sajnála­tos csalódást okozott. A zene­kar fojtott hangzása, az éne­kesek fakó hangszíne ugyanis egyértelműen a nem kielégítő akusztika következménye. Pe­dig a társulat elfogadható előadást produkált. A mesébe illő történet Ha­waii egzotikus szigetén játszó­dik, ahol a szabadságukért küzdő bennszülöttek minden vágya megkoronázni a serdülő korától Párizsban nevelkedett Lilia hercegnőt és hozzáadni Lilo Táró herceghez, akivel gyermekkorukban már eljegyez­ték egymást. NJjndez persze, bonyodalmakkal jár. Annál is inkább, mert ez a frigy sérti az amerikai kormányzó érde­keit. A hercegnő inkognitóban, Párizs híres énekesnőjeként ér­kezik a Szigetre. Már-már min­den terv sikerül, de a kor­mányzó és titkára meghiúsítják 8. HÉTVÉGE __________________________ m ányzó titkára) érzi igazán jól magát ebben a közegben. Csakúgy, mint Matoricz József, akinek önfeledt játékát dicsér­hetjük. Gergely Róbert egy sztár magabiztosságával énék- fi, táncolja, alakítja Jim Boy-t. Ugyanezt Latabár Árpád mér­téktartó ellánnal tolmácsolja. A hawaii lány, Raka szerepé­ben Dévényi Ildikó imponáló kedvessége, Maronka Csilla túlfűtött tehetsége érdemel említést. Krasznói Klári Bpssy- je rutinos. Harold Stone sze­repében Mester István hagyo­mánytisztelő, Németh János mai hangvételű. N. Szabó Sán­dor — akit csak egyik szerep- osztásában láttam — korrekt kormányzót formál. Kovács Dé­nes főpapja és Paál László fő­pincére jól illeszkedik a játék folyamatába. A Károly Róbert vezette ze­nekarról és kórusról — az emlí­tett akusztikai mentségek el­lenére — annyit el kell mon­dani, hogy bizonyos egyhan­gúság uralja az orchestert. Az érdektelen játék, a stiláris nemtörődömség, a középszer, mindezideig nem ütötte fel fe­jét a zenekarban. Most azon­ban látni ennek a jelét, már­pedig terjedése könnyen ve­szélyeztetheti a produkció si­kerét. Bornemissza Géza Jelenet a Hawai rózsájából az álmokat. Közben bohókás történetek szálain szerelmek szövődnek, amelyek — mint ahogyan az operettben lenni szokott — (egy párizsi mulató­ban) mind beteljesednek. Tímár Béla vendégrendező színpadán az események fris­seséget hordoznak. Egyszerű, kontraszt nélküli játékkal, le­tisztult, finom humorral és a természetesség örömteli eré­nyével. Uhrik Dóra koreográ­fiái sajátos egyéniségjegyeket viselnek. Táncai figyelembe veszik előadóik adottságait, s szinte légiesen könnyedek Hu- rós Annamária vaskos díszle­tei közt, akinek ezúttal inkább jelmezei nyerték el tetszésün­ket. Mindkét szereposztásban megnyerő az énekes főszerep­lők alakítása, ugyanakkor az operett magával ragadó, kisu­gárzó erejét most nélkülöznünk kellett. Dankó Klára színészi játéka vérbő, mint korábbi sze­repeiben, Bukszár Márta tem- péramentuma érzelmektől ára­dó. Harmath Albert hiteles Lilo Táró hercegként, Laczó András (mindketten vendég- művészek) tartózkodó. Faludi László kormányzója remekbe szabott Buffó — Faludi módra. Jóllehet, egész színpadi énje titkok nélküli, beidegzett pa- tentek sorozata, előadásmódja és annak hiteles sodró erejű. Lang Györgyi Bessy szerepéből olyan komika-szubrett figurát formál, akire mindvégig oda kell , figyelnünk. Tehetségből szőtt derűs atmoszférája part­nereire is átsugárzik. Elsősor­ban Moraveci Levente (a kor­Liszt Ferenc emlékezete IV. Budapest­Róma-Weimar 1861-ben Liszt elhagyta Weimart. Hosszabb római tartózkodás következett. Be­fejezte a Szent Erzsébet le­gendája című, még Weimar- ban megkezdett oratóriumát, megírta a Krisztus-t (1862— 66), s misét komponált Fe­renc József magyar királlyá koronázására. E mű azonban csupán Erzsébet királyné köz­benjárására hangozhatott el 1867-ben. Magyarországra gyakran látogatott, nemcsak Pesten, számos városunkban ünnepelték. 1865-ben Rómá­ban abbé lett. Az évtized vé­gétől ismét .rendszeresen . visszatért Weimarba. 1871-ben Liszt Ferenc Jó­zseftől királyi tanácsosi cí­met és évjáradékot kapott. Megkezdődtek a csatározá- ; sok a Zeneakadémia megte- : remtéséért. Az intézmény 1875-ben nyílt meg Buda­pest belvárosában, a ma már nem létező Hal-téren. Bár Liszt az intézet vezeté­sét nyomatékosan nem kíván- ! ta s nyűgnek érezte, végül I elvállalta az elnöki posztot. Gyakori távollétei idején az ■ ügyek intézője Erkel Ferenc volt. Liszt felváltva tartózko­dott Budapesten, Rómában ! és Weimarban, mindenütt nagyszámú tanítványa köré- I ben. Leveleit olvasva meg- j ható, mily nagy felelősséget j érzett a magyar zenekultúra j fejlődésében meghatározó \ szerepet játszó Zeneakadé- ! mfáért. Ha éppen nem is I volt jelen, tömérdek levelé- I ben intézkedett, döntött el nagy és kisebb kérdéseket, I mélyen átérezte az intézet j fontosságát. 1880-ban készült el a Ze­neakadémia új épülete Bu­dapest legszebb útvonalán, I a Sugár-úton (ma Népköz- társaság útja), benne Liszt j pompás új otthonával, ame- I lyet hívei fényűzően rendez- ! tek be a számára. (Az épület 1986 őszétől ismét a Zene- i művészeti Főiskoláé, benne i gozdag Liszt-múzeummal). A I tisztelet és megbecsülés megannyi külsőjele sem fe- I ledtethette azonban az idős Liszt zeneszerzői elfeledett- ségét, elszigeteltségét. Kései művei visszhangtalanok egész Európában. Ezek az alko­tásai szépszerével el sem hangzottak, a 20. század zenéjét előlegező újításait kora nem ismerte, s valószí­nűleg nem is értékelte vol­na. Mennyire jellemző cím: Hangnemnélküli bagatell. Ám az utolsó esztendők zon­goradarabjainak egész for­málása előremutató hang- zása-dallamvilága még Liszt utókorára sem volt hatással. Úgy látszik, Liszt művésze­te legkivált pianista-tanítvá­nyaiban él tovább, Európá­ban és a tengerentúl is. Szá­zadunk hangversenyéletében döntő szerepet játszanak olyan művészek? mint Eugen d'Albert, Conrad Ansorge, Ferruccio Busoni, Frederic Lamond, Emil Sauer, a ma­gyar zenekultúrában pedig Freund Róbert, Thomán Ist­ván. Kedvelt tanítványa, August Göllerich gyorsírás- I sál feljegyezte Liszt tanító- j sát, az óráin mondottakat. Kiolvasható e jegyzetekből, j hjgy a pedagógus Liszt is messze megelőzte korát. Az elmagányosodáshoz ! hozzájárul megromlott kap- i csolata egykori pártfogoltjá- j val, Richard Wagnerrel. Em- j berileg romlott meg e vi- j szony, amikor Cosima Liszt ; leánya Wagnerért elhagy- • ta első férjét, a Liszt -tanít- i vány Bülow-t. De művészileg ; is eltávolodtak, hiszen a : mind nagyobb csúcsokra tö- | rő Wagner egyre kevésbé : becsülte apósa zenéjét. Liszt j ugyan ismételten elzarándo- j költ Bayreuthba, miután jó- j tékonycélú szerepléseivel | maga is hozzájárult a Wag- ‘ ner-színház felépítéséhez. S i ott van 1882-ben a Parsifal j bemutatóján. Wagnert az év végén látja utoljára, s { 1883-ban, halálhírét véve, j több zongoradarabban is ' emléket állít fiatalsága har- j costá rsának. Liszt nemcsak Wagnert I pártfogolta nehéz napjaiban, j hanem számos kortársát is. j Talán nincs e korban még jj egy muzsikus, aki annyi ze- I neszerzőtársat segít, s tisz- J tel meg a barátságával, mint j Liszt Ferenc. Chopin és Bér- j Jioz, Meyerbeer és Halévy, majd Smetana, az orosz ötök, s a kor magyar muzsi­kusai, Erkel Ferenc, Mosonyi Mihály és társai, mind-mind kapcsolatban voltak Liszttel. Kései éveiben Saint Saéns is ismerte, s Liszt Rómában j még Claude Debussy zongo- ! rajátékát is hallotta élete j végén. Szinte jelképes, hogy- a | Wagner emlékének hódoló Liszt Fqrencet Bayreuthban, az ünnepi játékokon éri 1886. július 31-én a halál. Sok méltatlan mellőzés után immár emlékének hódol Lon­don, Milánó, Párizs, s egyko­ri viharos sikereinek sok más színtere. Breuer János Liszt Plotényi Nándor zongorista és Reményi Ede hegedümü vész, társaságában Hawaii rózsája

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents