Dunántúli Napló, 1986. október (43. évfolyam, 270-300. szám)
1986-10-30 / 299. szám
Dunántúli -D2PJÖ 1986. október 30., Ismerkedés Pécs gépiparával (Folytatás az 1. oldalról) ponti Bizottság titkárát, hogy miként alakult az önállóvá válás óta a gyár helyzete. A kisszériás, illetve egyedi csomagológépek túlnyomó részét exportálják. Az önállóvá válás óta a kollektíva létszáma kétszáz fővel - 700 főre csökkent, s eközben a termelés, több, mint a duplájára nőtt. A termelési érték most 540 millió forint, s ebből 400 millió az exportban realizálódik. A gyár 20 százalékos nyereséghányaddal dolgozik. A kollektíva 80 százaléka szakmunkás. A Sopiana Gépgyár termelésének hatékonysága és jöevedelmezősége az ipari átlag felett van. Horváth István a tájékoztatót meghallgatva a Sopiana Gépgyár vezetőitől is a dolgozók jövedelmének alakulásáról, a bérfejlesztés mértékéről, s annak teljesítmény összefüggéseiről érdeklődött. A gyár vezetőivel folytatott beszélgetés kitért a nyugdíjasok, a mérnökök helyzetére, a szakmunkásutánpótlás kérdéseire, a fiatalok magatartására, helytállására, a gazdasági témák között pedig a háttéripar szűkösségéből fakadó gondokra. A gyárlátogatás során a Központi Bizottság titkára megtekintette a forgácsoló és lakatos szerelő üzemet, a gyárban készülő különféle csomagológépeket, majd a búcsúzáskor nagy elismeréssel szólt a Sopiana Gépgyár teljesítményéről. A déli órákban vendéglátói rövid városnézésre invitálták Horváth Istvánt Lvov-Kertváros- ba. Ennek során ellátogattak a Nevelési Központba is, ahol a Központi Bizottság titkára megtekintette az intézmény néhány egységét: a művelődési házat, az uszodát, az ebédlőt, tantermeket, a Ivov-kertvárosi kábel-tv stúdióját. A délutáni programban a vendéget kísérők köréhez csatlakozott Horváth Lajos, a Baranya Megyei Tanács elnöke és dr. lerszi István, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának titkára. Horváth István először a Pécsi Munkásmozgalmi és Várostörténeti Múzeumot tekintette meg, ahol Újvári lenő, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója, Bezerédy Győző osztályvezető és B. Horváth Csilla muzeológus kalauzolta a vendéget. Ezután a Központi Bizottság titkára kísérőivel a Kossuth Lajos utcában sétálva tette meg az utat a Pécsi Nemzeti Színházig, ahol megtekintette az új kamaraszinhá- zat. Az épületet, a színháztermet, a próbatermeket, a színészklubot Nógrádi Róbert, a színház igazgatója mutatta meg a vendégnek, s egyben tájékoztatta az új kamaraszínház teremtette lehetőségekről, a nagyszínház rekonstrukciójának terveiről. Kétnapos pécsi látogatásának befejező programjaként Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára délután az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságán pártaktíva keretében időszerű politikai kérdésekről tartott előadást. Bécsi utótalálkozó november 4-én Szovjet sajtótájékoztató A 'november 4-én kezdődő bécsi találkozón a szovjet küldöttség aktív lmunkat fog végezni, önállóan és más országok küldöttségeivel együtt kezdeményezéseket terjeszt elő a helsinki záróokmány által érintett .minden témaköriben, s kész lesz arra, hogy figyelmesen megvizsgálja a többi résztvevő javaslatait. Ezt hangsúlyozta szerdán, Moszkvában tartott sajtóértekezletén Jurij Kaslev nagykövet, a szovjet kü lügym inisztéri u m f őosztá ly- vezetője, a bécsi utótalálkozón részt vevő szovjet küldöttség tagja. A nagykövet rámutatott, bogy a Szovjetunió az összeurópai folyamat elmélyítéséért száll síkra, ezért azon munkálkodik, hogy a bécsi találkozó kedvezően hasson erre a folyamatra, s jelentős új megállapodások szülessenek a helsinki záróokmány egyes 'fejezetei által felölelt témakörökben. A Szovjetunió megítélése szerint a küszöbönálló bécsi találkozó minden kétséget kizáróan nagy jelentőségű esemény lesz az európai kontinens életében és a földrész határain túl. A találkozó a világban kialakult minőségileg új helyzetben kezdődik. Ezt a helyzetet a nukleáris fegyver felszámolásának Mihail Gorbacsov által január 15-én ismertetett programja, a Varsói Szerződés tagállamainak nagyfontosságú, az európai haderő és fegyverzet csökkentését célzó javaslatai és a reykjavíki találkozón előterjesztett szovjet cső mag terv határozzák meg. Jurij Kaslev emlékeztetett rá, hogy az 1977—78. évben megtartott belgrádi, majd az 1980—83. évi madridi találkozót követően ez lesz a harmadik utóértekezlet, amelynek feladata a helsinki folyamat értékelése és továbbvitele. A madridi találkozó óta megtartották a biztonság és a bírálom erősítésével, valamint a leszerelés kérdéseivel foglalkozó stockholmi konferenciát, a vitás kérdések békés rendezéséről Athénban, a földközi- tengeri térség országainak együttműködéséről Velencében, az emberi jogokról Ottawában, az emberek közötti kapcsolatokról Genfiben tanácskoztak a kérdések szakértői, Budapesten pedig Kulturális Fórumot rendeztek. Szovjet megítélés szerint e fórumok összességében kedvező e-edményekkel jártak. Különösen fontosak a stockholmi konferencián született megállapodások. Bécsben a Szovjetunió azon fog munkálkodni, hogy bővítsék a stockholmi konferencia második szakaszának feladatait, s a biztonsági kérdések megoldása mellett mindenekelőtt az eurcoai haderő és fegyverzet korlátozására, vagyis a konkrét leszerelési lépésekre összpontosítsa figyelmét a tanácskozás. A „második kosár", a gazdasági, tudományos, műszaki és környezetvédelmi együttműködés tekintetében a Szovjetunió a záróokmány adta lehetőségek mind teljesebb kihasználásáért fog síkra szállni. A nagykövet felhívta rá a figyelmet, hogy a szovjet gazdaság és a külgazdasági tevékenység átalakítása nyomón további kedvező lehetőségek nyílottak e területen. Jurij Kaslev hangsúlyozta, hogy szovjet meggyőződés szerint a találkozón jelentős eredményeket lehet elérni az emberek közötti együttműködés, kapcsolatok, az emberi jogok és szabadságjogok területén. E kérdések megvitatása során a szovjet küldöttség nyílt és építő jellegű álláspontot kíván elfoglalni, javaslatokkal, kezdeményezésekkel készül. Kétfrontos politikai harc szükséges Jugoszláviában D. I. Kétfrontos politikai harcra szólította fel az ország kommunistáit, szocialista erőit a jugoszláv párt- és államelnökség. A Jugoszláv SZSZK, valamint a JKSZ KB elnöksége október 22-én és 28-án megtartott együttes ülésén az ország jelenlegi politikai-biztonsági helyzetéről tárgyalt. Az ülésről szerdán kiadott közlemény megállapítja: a jugoszláv politikai-biztonsági helyzetre jelenleg a gazdasági válság, a szocialista önigazgatási rendszer fejlődésében bekövetkezett megtorpanás és a koszovói ellenforradalmi megmozdulások még mindig le- küzdetlen, egyre komolyabb következményei hatnak a legkedvezőtlenebbül. Mindez teret enged az összes szocializmus- és önigazgatásellenes, valamint nacionalista erő egyre erősödő és mind agresszívebb tevékenysége számára, amit azok a külföldi reakciós körök is szítanak, amelyek szívesen látnák Jugoszlávia szocialista társadalmi rendszerének, fügaet- len és el nem kötelezett politikájának megváltozását. A belső ellenzék — függetlenül attól, hogy heterogén, s képviselői más-más eszmei és politikai nézeteket vallanak — azonos célt követ. Kétségbe vonja és meg akarja dönteni a szocialista önigazgatási rendszert, tagadja a kommunista szövetség ideológiai-politikai vezető szerepét, kedvezőtlenül értékeli az ország forradalmi vívmányait. Ezek az erők — húzza alá a két elnökség — vissza szeretnék állítani a régi rendet és világot, amit a forradalom szétzúzott. Rehabilitálni akarják a reakciós elméleteket és képviselőit. Különösen hevesen támadják a jugoszláviai népek testvériségét és egységét. Egy úgynevezett harmadik Jugoszláviáról tárgyalgatnak, sőt, a föderatív Jugoszlávián kívüli nemzeti államok létrehozását, a határok megváltoztatását, az ország egyes köztársaságainak és tartományainak megszüntetését emlegetik. A politikai porondon egyre agresszívebben jelentkeznek azok a bürokratikus-dogmatikus erők is, amelyek a centralista, központosított rendszer és az egységesítés mellett kardoskodnak. Állami vonalon oz erős kéz politikáját sürgetik. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Valerij Szokolov altábornagy, a hat magasabb egységből utolsónak hazatérő szovjet ezred parancsnoka jelt ad az indulásra az afganisztáni Kunduzban. (Telefoto - TASZSZ — MTI — KS - DN) Magyar— csehszlovák kapcsolatok A magyar-csehszlovák kapcsolatok dinamikusan, jól fejlődnek — állapítja meg a Lúd című pozsonyi lap. Az újság Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének közelgő magyarországi látogatása kapcsán tekinti át a két ország kapcsolatait. Az együttműködés területei közül a lap a gazdasági kapcsolatokat emeli ki. A két ország közti áruforgalom a jelen ötéves tervben 20 százalékkal nő, s eléri majd a 8,5 milliárd rubelt. A két ország különös figyelmet fordít a szocialista integráció elmélyítésére, a gazdasági együttműködés magasabb rendű formáinak alkalmazására, vagyis a termelésszakosításra és a termelési kooperációra — mutat rá a Lúd cikkírója. A továbbiakban kitér a sokoldalú magyar—csehszlovák kapcsolatok egyéb területeire — a politikai, társadalmi és kulturális kapcsolatokra, hangsúlyozva, hogy mindkét fél érdekelt ezek továbbfejlesztésében. Gustáv Husák közelgő látogatása hozzájárul majd a magyar—csehszlovák együttműködés kibővítéséhez és gazdagabbá tételéhez — olvasható a pozsonyi lapban.-f GENF: Szerdán Genfben, a nukleáris és űrfegyverekről folytatott szovjet-amerikai tárgyalások keretében ülést tartott a hadászati fegyverzettel foglalkozó munkacsoport. Felvessünk: — Férfi és női szabókat — Bőrdíszműves szakembereket — Gépi és kézi munkásokat JELENTKEZÉS: Börruházati Gyár, Pécs, Vadász u. 83. Munkaügy. ♦ OTTAWA: Huszonhat, Kanadában élő náci háborús bűnöst kutatott lel Simon Wiesenthal feruzsálemi központja. A szervezet kedden közleményben jelentette be: a huszonhat személyt azzal vádolja, hogy — egy önkéntes halálbrigád tagjaiként - több ezer lettországi zsidót gyilkoltak meg a világháború alatt. A nevek listáját csütörtökön nyújtja át a kanadai kormánynak a bujkáló nácik felkutatásával foglalkozó szervezet. Az ottawai kormány egyébként tavaly bizottságot állított lel annak felderítésére, élnek-e az országban náci háborús bűnösök. Simon Wiesenthal csoportja eddig már 450, Kanadában élő náci nevét közölte a bizottsággal, ímely novemberben tesz jelentést egyéves munkájáról. + SANTIAGO: Santiagóban kedden letartóztatták Ociel 'Nunezt, a betiltott Chilei'Kommunista Párt egyik vezetőjét. Nunez képviseli a chilei kommunistákat a Demokratikus Népi Mozgalom (MDP) elnevezésű ellenzéki tömörülésben. Az a vád ellene, hogy hetek- keL ezelőtt „az ország belbiztonságát veszélyeztető” kijelentéseket tett. A chilei hatóságok a közelmúltban őrizetbe vették az MDP vezetőségének töbíb mint húsz tagját, köztük Germán Correát, a szervezet vezetőjét. A kormány engedélyezi 200 politikai száműzött hazatérését Chilébe — jelentette be kedden Ricardo Garcia belügyminiszter. Chilei humanitárius szervezetek adatai szerint jelenleg több mint 400 ezer chilei él száműzetésben a világ 42 országában. + AMMAN: A nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemről tanácskozott szerdán Amman- ban Francisco Fernandez Ordonez spanyol és Taher el- Maszri jordániai külügyminiszter. A kétórás megbeszélésen a lelek ezenkívül regionális kérdésekről és a kétoldalú kapcsolatok alakulásáról tárgyaltak, valamint arról az indítványról, melynek értelmében nemzetközi konferenciát kellene összehívni _ a közel-keleti kérdés rendezésére.-f BAGDAD: Husszein jor- dómiaii király szerdán befejezte rövid iraki látogatását és elutazott Bagdadból. Diplomáciai források szerint az uralkodó, aki előző nap érkezett Bagdadba, újabb kísérletet tett Irak és Szíria ki'bé'kíté- sére. Ezt a két országot az Arab Újjászületés Szocialista Pártjának (Baath Párt) két, egymással vetélkedő frakciója kormányozza. Szíria ezenfelül Iránt támogatja az Irak elleni háborúban. Husszein megbeszéléseket folytatott Szaddám Húszéin iraki elnökkel a kétoldalú kapcsolatok alaulásá- ról és az iraki—iráni háborúról. Befejeződött a szakszervezetek szociálpolitikai tanácskozása Zárójegyzőkönyv elfogadásá val szerdán befejezte munkájá a szocialista országok szak szervezeti központjai szociálpo litikai titkárainak budapest tanácskozása. A kétnapos ren dezvényen nyolc szocialista or szág — Bulgária, Csehszlová kia, Lengyelország, Magyaror szág, az NDK, Románia, < Szovjetunió és Vietnam — szak szervezeteinek küldöttei vette részt és ott volt a kubai szak szervezetek magyarországi kép viselője is. A tanácskozás résztvevő megvitatták a szakszervezetei szerepét, részvételét a szociál politika alakításában. Megkü lönböztetett figyelemmel vizs gálták a gazdaságpolitika, < gazdálkodás hatékonyságánál növelésére irányuló törekvései és a szociálpolitikai célkitűzé sek közötti összefüggéseket kölcsönhatásokat. A felszólalói hazájuk szociálpolitikai helyze tét ismertetve rámutattak, hog' szükség van a munkahelyi szó ciális ellátás bővítésére. To vábbra is mindenütt kiemel feladat a fiatalok családala pításónak segítése, a gyermek neveléshez nyújtott társadalm hozzájárulás növelése. A szak szervezetek fontosnak tartják c társadalombiztosítási ellátó sol reálértékének megőrzését és c nyugdíjasok létbiztonságánál erősítését. Szorgalmazzák a; egészségügyi ellátás és az üdü lési lehetőségek további bővi tését. A szakszervezetek kezde ményezően lépnek fel annal érdekében is, hogy a korszeri technika alkalmazásával tovább javuljanak a munkavédelenr feltételei, emelkedjék a szak emberképzés színvonala. A ta nácskozás részvevői egyetértet tek abban, hogy a szakszerve zeteknek támogatniuk kell c dolgozók egyes rétegeinek kezdeményezéseit és részvételét c szociálpolitikai feladatok megvalósításában. Az értekezleten megvitattál és elfogadták a szocialista országok szakszervezeti központjainak 1990-ig szóló szociálpolitikai együttműködési tervét. * MOSZKVA: Október 28- 29-én Moszkvában értekezletet tartottak a Varsói Szerződés tagállamai, külügy- és honvédelmi minisztériumainak képviselői. Az értekezleten a stockholmi konferencián elért megállapodások végrehajtásával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg. + STOCKHOLM: A véd rendőrség ismeri már Palme gyilkosának nevét — közölte keddi számában az Attonbla- det, a kormányon lévő Szo- ciáldemokrata Munkáspárt lapja, idézve egy - meg nem nevezett - magas rangú rendőr- tisztviselői. A név eay lehallgatott telefonbeszélgetésben szerepel, melynek felvétele a nyomozó hatóságok birtokában van. Mindazonáltal egy esetleges bírósági tárgyaláson a Ielvételt nem lehetne bizonyítékként felhasználni - tette hozzá az Altonbladet. A lap szerint a gyilkos egy Svédországban alapított csoportocs- kához tartozik, amely svédekből és külföldiekből áll. A csoportnak a Palme-gyilkosságon kívül „más is van a rovásán". Arról, hogy valamely ismert terrorszervezettel kapcsolatban állna, a hatóságoknak nincs tudomása.